Kedvenc magyar bandám leszállította az általam már nagyon várt harmadik albumát. Lássuk, mit tartalmaz az Ø3! A zenekar (ezen a néven) 2014-ben jelent meg a magyar zenei palettán, és még abban az évben kiadta a remek Tíz fekete dal című debütalbumát. Rá három évre követte ezt a Sötétanyag, ami számomra ordas nagy klasszikus lett, a szakma pedig egy Fonogram-díjjal jutalmazta, teljesen megérdemelten. Kérdés, hogy a magasra tett lécet most is meg tudja-e ugrani a zenekar. Amíg a bemutatkozó lemezen számomra azért akad egy-két kevésbé erős tétel, a 2017-es Sötétanyag klasszikus tízpontos lemez lett, amelynek fényét két dal, a Keringő és a 100X100000 még magasabbra emelte. Ha lett volna vagy lenne igazság a zenei életben, akkor minimum a Keringőnek nagyobbat kellett volna futnia; sajnálom, hogy a zenekar végül (egyelőre?) nem törte át a falakat. Mindenesetre a dalok alapján a zenekarnak sokkal magasabb polcon kellene lennie. A lecke ezzel együtt is fel volt adva rendesen, hiszen sokszor tapasztalhattuk már, hogy egy jó album után inkább visszaesés következik be. Talán a nyomást nehezebb kezelni, ami egy jó lemez után teherként nehezedik a zenészekre. A legutóbbi album után ráadásul távozott a zenekar egyik alapítója, Szűcs Péter dobos.
A kérdést gyorsan megválaszolom. Hál’ istennek (vagy Ørdøgnek), sikerült ismét egy remek albumot letenni az asztalra, nyoma sincs megtorpanásnak. Anélkül, hogy nagyon a mélyére ásnék, miért tud ez a zenekar konstans jó szintet hozni, csak egy megállapítást szeretnék ideszúrni, amit a zenekar énekesétől, Vörös Andrástól idéznék. „Ilyen az, ha valami azért több, mint hobbi, de kevesebb, mint főállás. Beleteszem a szívem is a dalokba, de nem görcsölök a produkció miatt.” Sőt, nemcsak, hogy nem görcsösek, hanem bátran nyúlnak nem éppen megszokott dolgokhoz. A Sötétanyagon hallható gyerekkórus és prózai betét is, s lám, az album után mindkettővel találkozhatunk az Ørdøgnél magasabban jegyzett zenekarok albumain is…
Na, de lássuk, mit kaptunk most! Zeneileg nagyon ötletes dolgokat, hatásos groove-okat, stoner, modern metal, grunge, alternatív, illetve hard rock stílusjegyeket. A szerzemények ráadásul jó érzékkel vannak elhelyezve a lemezen. A nyitódal tempóban, kialakításban emlékeztet az előző két lemez nyitó tételeire, a záró nóta pedig ismét egy méltó lezárás, a lemez egyik legerősebb darabja. A nehezebben emészthető tételek közé (mert ilyenből több is akad) néhol mintegy felengedve a hallgatót a víz alól, beszúrnak egy szellősebb témát is. Bár a 2017-es album címe volt Sötétanyag, mégis, erre az albumra talán jobban illene ez a kifejezés. Olyan baromi nehéz hangulatú, itt-ott már-már a kilátástalanság érzetét keltő szerzemények is készültek, amelyek az előző két lemezen nem. A borítóról ránk bámuló alakok erre csak még inkább ráerősítenek, engem határozottan a Varjúdombi mesék című sorozat hangulatát idézik. Sejtelmesek, szinte misztikusak, riadtak, riasztóak és a kényelmetlenség érzetét hozzák elő bennem.
Határozottan örültem, hogy a sötét hangulat mellett ellenpontként a dallamosodás terén még tovább léptek, valamint Nagy-Miklós Péter gitáros vokáljai még nagyobb teret kaptak, még többször színesítik a zenét, és nagyon jó érzékkel vannak elhelyezve. A dalok minőségétől nem nagyon féltem. Aki tud írni egy Pioneert (még a Superbutt-os időkben) vagy egy Keringőt, egy Natasát, ott baj nem lehet, nem is lett. Talán az azonnal ragadós, instant sláger hiányzik, illetve az előző album két kiemelkedő darabja után talán vártam hasonlót.
Essék szó a szövegekről is, ugyanis ezek azok, amelyek élesen elkülönítik a zenekart a magyar mezőnytől. Vörös András a Superbutt angol szövegei után egyértelműen kivirult. A harmadik albumra olyan zseniálisan megfogalmazott, szóképekben gazdag, ügyesen csűrt-csavart szövegeket szállított, amelyek irodalmi színvonalúak. Biztosan küldetést is érez, hogy ismert és ismeretlen költők műveit idézze meg. Volt már Örkény István, Gabriel García Márquez, most Weöres Sándor vagy Petri György szelleme tűnik elő. Az milyen már, hogy a Haragosi című gyerekvers részeit beépítem egy finom aktuálpolitikai mondanivalóval bíró dalba? A szövegeken egyébként sok helyütt érzem, hogy Andrásnak kisgyerekei vannak, és a mindennapi élet hatásait is feldolgozza.
A dalokat tekintve a slágergyanús VIII az abszolút kedvencem, a Két marék kánaán szinte thrash-be hajlóan nyit, amiből jó sok Alice In Chains ízt idéző dal kerekedik, amiért pluszpont jár nálam. A Hol érsz utol? hatásos, méltó zárás, a Méreg pedig a könnyebben befogadható dal. A Nincsben András a mondanivalóhoz igazodva talán még elszántabban énekli sorait. A Semmi alá nehéz hangulatú, nehezen emészthető szerzemény. A Legszebb szín az, amire eddig nem tudtam ráérezni.
Ha valaki olyan zenét keres, ahol a szövegek kicsit mélyebb tartalommal bírnak, a zene pedig friss, modern, akkor megtalálta. Agyonhallgatom ezt a lemezt, és alig várom a következőt. Aki kíváncsi, hogy eljutunk-e a napsütötte sávig, vagy meztelen-e a király, esetleg közelebbi kapcsolatba kerülne a sáskahadak urával, ne habozzon!
Leave a Reply