Pale Divine: Consequence of Time (2020)

Ti hallottatok már az amerikai Pale Divine-ról? A legfanatikusabb heavy/doom metal-rajongók biztos – ellentétben velem, aki bár szereti ezt az irányzatot, most találkozott először a Pennsylvania állam Glen Mills nevű településéről származó, momentán négytagú formáció nevével. Holott a Sápadt Lelkészről elnevezett zenekar igencsak régi csibészekből áll: a bandát éppen negyedszázada alapította Greg Diener énekes-gitáros és Darin McCloskey dobos, akik ezzel párhuzamosan, 2009-2019 között a Beelzefuzz nevű csapatban (amely 2014-2015 táján, ki tudja, miért, Righteous Bloom néven futott) is együtt játszottak. Azt az együttest egy bizonyos Dana Ortt (gitáros) alapította, aki két éve már a PD-ban is Greg és Darin cinkostársa. Vele bővült négytagúra a banda, addig ugyanis – gyakorlatilag lemezről lemezre másik basszusgitárossal – trióként működtek. Jelenlegi bőgősük, Ron „FeZZy” McGinnis 2012 óta van velük, így ez már a második PD album, amelyen az ő játéka hallható. Ő sem egy lábát lógató típus: tucatnyi másik csapatban volt érdekelt vagy penget jelenleg is.

Diener-éknek az idei a hatodik nagylemezük. Zenéjüket hallva kínálja magát Saint Vitus-szal, Candlemass-szel, Trouble-lal, Grand Magus-szal való párhuzam, ugyanakkor muzsikájuk gyökerei jóval mélyebbre nyúlnak a múltba. Főbb inspirációik közé olyan csapatok tartoznak, mint a korai Black Sabbath és Judas Priest, a Pentagram, a Witchfinder General, az Angel Witch vagy a Sir Lord Baltimore. Talán ebből is kitűnhet, hogy a végzet zenéjének lendületesebb változatát játsszák: szűk 43 perces, nyolcszámos albumukon mindössze egy hosszabb szerzemény hallható, a több mint tízperces címadó nóta.

Egészségesen mélyen, vastagon szólal meg a gitár a nyitó Tyrants & Pawns (Easy Prey)-ben, miközben többször is elhúzzák alatta a Hammond márkájú (orgona)szőnyeget. Már a verzék között duplázódik a gitár, az alapriffre gusztusosan díszít rá a másik hathúros. Talán még leginkább a Grand Magus-sal tudnám fedésbe hozni, amit hallok, ugyanakkor egyéni ízű muzsika ez, ami mindenekelőtt a különleges gitársoundnak és Diener orgánumának köszönhető.

De hoppá, a másodikként érkező Satan in Starlight-ban belép egy magas fekvésű énekhang, amit akár egy – ettől az irányzattól nem idegen – női toroknak is tulajdoníthatnánk, ám mivel a stáblistán még csak vendégként sem találunk hölgyeket, ezért a 70-es évekbeli hangulatot idéző megszólalásért jó eséllyel az újonnan érkezett bárdistát, Dana Ortt-ot tehetjük felelőssé. És valóban, belehallgatva a korábbi Pale Divine-anyagokba és a Beelzefuzz lemezeibe (ahol Ortt volt a frontember) egyértelművé válik, hogy ki melyik szólamért felelős.

Dana hangjával párhuzamosan ráadásul a 60-as, 70-es évek sound-ja, szellősebb dalstruktúrája is beköszön, ami kétségkívül különleges zamatot ad a Pale Divine legfrissebb anyagának, ám összességében a súlyosság, a keménység rovására megy. A két gitáros elosztja egymás között a dalokat (Greg-et szívesebben hallanám többször is), egyes szerzeményekben (például a Broken Martyr-ban) pedig pedig kétszólamú énekkel operálnak.

A lemezt indító tétel mellett (Tyrants…) nekem egyértelműen a „B oldal” nótái jönnek be jobban. A Phantasmagoria-t egy nagyon finom, mázsás, mélyre hangolt temetői riff uralja, amelyet Ortt hangja ellenpontoz, és halk csilingelés hallatszik a háttérben. A címadó dal hetedik percének elején van egy zseniális ritmusváltás; számomra sajnos ez az album legizgalmasabb momentuma. Sajnos, mert bár a zene kellemes szórakozást kínál, a szerzemények nem (még ennyi év után sem) elég fogósak. A No Escape a lemez leggyorsabb nótája, kifejezetten jól jön változatosság gyanánt. A Saints of Fire pedig ismét egy kellemes riffel nyit (újabb piros pont), az énektől viszont megint retró-hangulatba kerülök.

Élvezetes szűk háromnegyed órával ajándékoz meg bennünket Darin McCloskey-ék legfrissebb stúdióalbuma. A világot ezzel sem sikerült megváltaniuk, de heavy/doom metalról lévén szó, ez talán nem is olyan nagy baj. Ha az anyag valós értékét nézném, négy pontot adnék rá, ám ez alkalommal is az alkotás élvezeti értékét díjazom.

A cikk szerzője: Coly 952 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*