Pár napja zenehallgatás közben olyan „80-as évek feeling” lett rajtam úrrá. Mert hát akkoriban sem rendeztek túl sűrűn heavy metal koncertet, igaz, egészen más okból, mint most.,De egy egy jó metal album felfedezésekor akkor is pont olyan belső örömet éreztem, mint most, amikor először hallgattam az új Anaal Nathrakh-ot vagy a Necrophobic-ot.
Néhány korábbi évhez hasonlóan eddig az idén is meglehetősen kevés volt azon új metal zenék száma, amelyek úgy igazából megmozgatták volna a fantáziámat. Erre mintegy rácáfolva, az október két olyan, számomra kiváló albumot is hozott, amelyek bizakodásra adnak okot az ebből az évből még hátra lévő három hónapra. Az Anaal Nathrakh október 2-án megjelent, zseniális új lemeze után (amiről hamarosan szintén írunk) most, október 9-én a Necrophobic is piacra dobta legújabb soralbumát, ami a maga nemében ugyancsak egy kiemelkedő alkotás lett.
Mint ismeretes, a műfaj egyik veterán bandájáról beszélünk, akik már a nagy skandináv black metal hullám indulásakor is léteztek. Ennek ellenére népszerűség tekintetében sajnos igencsak az indokolatlanul alulértékelt csapatok közé számítanak. És hogy mennyire indokolatlan az alacsony státusz, amit a black metal szcénán belül betöltenek, azt ezen a lemezükön is hallhatja minden fekete fém-rajongó. Ez kérem MINŐSÉGI muzsika az album első másodpercétől az utolsóig! Tele lendülettel és energiával (Darkness Be My Guide, Mirror Black, The Shadows, Tartarian Winds, Dawn of the Damned), valamint a stílushoz elengedhetetlen atmoszférával (Aphelion, The Infernal Depths of Eternity, The Return of a Long Lost…). Ez a lemez a maga műfajában simán veri jó néhány nagy névnek számító black metal együttes legutóbbi albumát. (Neveket hadd ne említsek!) Az is elég beszédes tény, hogy a Destruction-ös Schmier is közreműködik az album utolsó, Devil’s Spawn Attack című űber thrash számában, amihez klip is készült. (Gondolom, akármilyen csörömpöléshez ő sem adná a nevét. 🙂 )
A bő 30 éves zenei tapasztalat jól érződik az albumon hallható 10 szám komplex felépítésén és kellően változatos szerkezetén. Számomra fontos még, hogy több számban is fontos szerephez jutnak a műfajhoz passzoló dallamok. (Black metalról lévén szó, természetesen nem énekdallamról beszélek! 🙂 ) Igaz, már előző albumaikkal is jóval az átlag fölött teljesítettek, de a Dawn of the Damned-del a svédeknek most sikerült még egy szintet ugraniuk a minőség terén. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kitűnő albumot! Az biztos, hogy nálam eddig ez az év egyik legerősebb lemeze! UFF!
Válasz írása