Marilyn Manson: We Are Chaos (2020)

A szerkesztőség a megmondhatója, hogy baromi elfogult vagyok Marilyn Mansonnal. Egyszerűen imádom, amiket meglehetősen rendszeresen kiad, és bár elismerem, hogy az első néhány lemez az igazi, eddig minden alkotásában megtaláltam az egyedi ízt. Ám a 11. nagylemez megjelenése előtt egy kicsit félni kezdtem, méghozzá két okból: olvastam Manson nyilatkozatait az új albumról, amikben főleg arról beszélt, hogy mekkora bátorság volt tőle olyan albumot írni, mint amilyen most következik, illetve szokásomtól eltérően meghallgattam az ízelítő számot, a We Are Chaos-t, amivel elsőre nem sokat tudtam kezdeni.

Aztán megjött a lemez, amit eleinte egy kicsit fanyalogva hallgattam, de aztán lassan ez is a helyére került a gyűjteményemben. Na, de kezdjük az elején, vagyis az első számmal, a Red, Black and Blue-val. Ha már a Finntroll-nál leszóltam, akkor itt sem lehet másként: számomra ennek a dalnak a felvezetése is egy felesleges dolog, semmit nem tesz hozzá a hangulathoz, ellentétben, mondjuk, a Portrait… intrójával. Viszont ami utána következik, vagyis maga a szám, már annál meggyőzőbb. Igazi gyilkos, Manson-féle riff tartja egyben a nótát, és Manson hangjával kiegészítve szépen megágyaz a folytatásnak. Ami nem más ugye, mint a We Are Chaos, ami egyébként szerintem nem rossz darab, de inkább szövegében erős, mint hangulatában, nekem egy kicsit tinglitangli.

És hát ilyenből van jó pár az albumon. Az abszolút mélypont a Paint You with My Love. Na, ehhez tényleg bátorság kellett, mert ez még számomra is elfogadhatatlan, olyan oldalát mutatja Mansonnak, ami számomra nagyon nem jön be. Viszont ellenpontként ott van a Half-Way and One Step Forward, ami hiába nem a klasszikus Manson-hangzást hozza, mégis izgalmas és szívet tépő.

Jó kis felemás album lett az új Manson, ahogy azt mostanában megszokhattuk, de egy pozitívum azért akad: ha ennyire lelassult és visszafogott lett Mansonunk, akkor mindenféle logika szerint a következő albummal pont az ellenpólusnak kell jönnie, vagyis minden eddiginél durvább és sötétebb anyag érkezhet. Ha pedig beválik a jóslatom, akkor végre valahára elkészülhet az az album, amit már az Antichrist óta várok minden egyes alkalommal.

Ezt a lemezt pedig tökéletes háttérzenének ajánlom arra az esetre, ha az ember szakított, szarul érzi magát, vagy aznap az egész világ összeesküdött ellene.

Kedvencek: Red, Black and Blue, Half-Way and One Step Forward

A cikk szerzője: Buga B 36 további cikk
Bogdán László „Buga B”: Az egykori Brutal Metal, később pedig a Pulling Teeth fanzine szerkesztője. Koncertfanatikus, civilben egy fordítóiroda projektmenedzsere.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*