Cowboy metal

Gyerekkorom egyik felét indiánként éltem le, a másikat cowboyként (vagy ahogy akkoriban mondtuk: kábojként). Szerencsére utóbbi nem okozott nálam életre szóló becsípődést (a bronzbőrű-identitást inkább hagyjuk: még az ezredfordulón is egy Indián Játékok nevű újság munkatársa voltam, és jelenleg is Író Kéz vagyok 🙂 ). Olyannyira nem, hogy a vadnyugati feeling-et inkább rokonítom a country-val, a southern rock-kal (Lynyrd Skynyrd: God & Guns, Molly Hatchet: No Guts…No Glory stb.), esetleg egyes hard rock előadókkal (Jon Bon Jovi: Blaze of Glory), mint a heavy metallal.

Ami persze abszolút nem zavarja az utóbbi zsáner jeles és jeltelen képviselőit, hogy derekukat pisztolytáskával felövezve, fejükbe Stetson kalapot nyomva hosszabb-rövidebb vadnyugati portyára induljanak. Jómagam pedig rendszerint akkor kezdek neki egy ilyen kutató-elemző cikk megírásának, ha egyszerre több hasonló inger ér egy bizonyos irányból, ha az egyes jelenségekből egyfajta markáns irányvonalat, trendet érzek ki. Most is ez történt: az itt következő írásért – inspirációként – mindenekelőtt a Behemoth-os Nergal, az Orden Ogan, a Dynazty és a Mastodon tehető felelőssé.

Romantikus erőszak

Az alábbiakban megpróbáltam mindazt összegyűjteni, ami a westernek világa és a metal kapcsán eszembe jut, a terjedelmi korlátok okán leválasztva a témáról az amerikai őslakókról szóló sztorikat. Az anyag gerincét cowboyos imázsú bandák, zenekarnevek, album- és számcímek alkotják, amit néhány személyes élménnyel, gondolattal is kiegészítek.

Először is arra próbáltam „visszaemlékezni”, mikorra datálhatók az első találkozásaim ezekkel a prériporos romantika mázával bevont, revolverhős marhapásztorokkal a fémzene világában. (Persze nem híresen rossz memóriámra támaszkodtam, hanem összegyűjtöttem minden ilyen, éppen eszembe jutó tételt, és ezek közül kerestem ki a legkorábbiakat.) Nos, az első dátum 1988. szeptember 11. Igen, ekkor lépett fel nálunk első ízben a Metallica, és hangzott el koncertjük intrójaként A Jó, a Rossz és a Csúf című filmklasszikus betétdala, az Ecstasy of Gold. Hangulatos darab, máig megborzongat. Nem tudom, milyen gyakran játsszák el maguk James-ék a dalt – itt megtették.

A 90-es évek első felében aztán már több kedvencem is jelentkezett egy-egy ilyen „témájú” szerzeménnyel: a Running Wild a Billy the Kid-del, a Faith No More a Midnight Cowboy-jal, Bruce Dickinson – szólóban – a Son of a Gun-nal és a Sacred Cowboys-szal, a Pantera pedig áttörést jelentő lemeze, a Cowboys from Hell címében idézte meg a Vadnyugat (vagy inkább a Pokol) töltényhevederes-sarkantyús csizmás hőseit. Persze már itt kiderült és később még inkább nyilvánvalóvá vált: attól, hogy egy zenekar akár nevében, akár valamelyik albuma címében cowboyozik, még egyáltalán nem biztos, hogy a dalszövegei is ezekről a szófukar, kalapos muksókról szólnak – gondoljunk csak a deathcore-ban/death metal-ban utazó Job for a Cowboy-ra, a belga stoner Cowboys & Aliens-re vagy a houstoni Galactic Cowboys-ra.

Galactic Cowboys

Apropó űrcowboyok! Egyes bandák előszeretettel emelik el a valóság talajáról, és röptetik meg ezeket az az egyébként lóra termett legényeket. Példaként álljon itt a Thundercrow Heavy Metal Space Cowboy című lemeze, a Waltari Flying Cowboy-a, illetve a NWOBHM-veterán Savage és a görög-amerikai Firewind, akik egymástól függetlenül Space Cowboy címmel írtak nótát.

A westernes íz persze jóval a Metallica vagy a Running Wild előtt megjelent a szcénában. A Thin Lizzy már ’76-os, Jailbreak című lemezére megírta a Cowboy Song-ot, amit én jóval előbb hallottam a Faith No More és az Anthrax előadásában, mint Lynott-éktól. A Motörhead tagjai pedig 1980-as albumuk, az Ace of Spades borítófotójához öltöztek vadnyugati banditáknak.

A hazai színtérről a korai Sex Action jut eszembe, akik 1992 táján, az Olcsó élvezet album időszakában válogattak maguknak a Volt egyszer egy vadnyugat című film gonoszainak ruhatárából. A Slogan pedig Cowboy című dala apropóján sorolható ehhez az illusztris társasághoz.

Míg Dee Snider, Bernie Tormé, Marc Russell és Clive Burr zenekara, a Desperado csupán egyetlen albummal, a Bloodied, but Unbowed-dal adózott a prérik vad lovasai emlékének, a német Dezperadoz teljes mellszélességgel nyomja a western metalt. (A desperado egyébként kiközösített, elvetemült bűnözőt jelent.) Utóbbi csapattal kapcsolatos érdekesség, hogy azt 2000-ben, egyfajta hobbi-projektként a Sodom-főnök Tom Angelripper és az Onkel Tom gitárosa, Alex Kraft alapította. Kettejük közül azóta már csak az utóbbi maradt meg a nyeregben. Öt lemezt jelentettek meg, amelyek egyikén-másikán olyan neves kollégák vendégszerepeltek, mint Doro Pesch, Tobias Sammet, Joacim Cans, Michael Weikath, Victor Smolski vagy maga a jó öreg Onkel Tom (Angelripper).

Dezperadoz

A 2009-ben hamvaiból újraéledt hard rock/heavy metal csapatot, a Keel-t is meglegyintette a Vadnyugat szele: utolsó három albumuk közül kettőn is szenteltek egy-egy dalt a témának (The Cowboy Road, Just a Cowboy), 2014-es lemezük pedig egyenesen a Metal Cowboy címet viseli.

A német Orden Ogan tagjai legutóbbi anyaguk, a Gunmen kedvéért öltöttek bokáig érő bőrkabátot, és tárazták be a hatlövetűt, új lemezük, az előreláthatólag jövőre tolódó Final Days viszont már egy másik koncepció alapján készült.

Orden Ogan

A cowboyosdi apropóján mesélném el nektek azt is, hogyan ismerkedtem meg anno a Mastodon muzsikájával. Míg másnak a Leviathan, a Blood Mountain vagy a Crack the Skye album lehetett a „szerelem első hallásra”, én éppen hogy csak ismertem a nevüket, amikor megnéztem a Jonah Hex című horror-westernfilmet, és feltűnt, hogy milyen jó, zúzós zene szól egyes jelenetek alatt. Kiderítettem, hogy ki az előadó – így tettem szert az első Mastodon-dalokra, amiket aztán sokáig nem követtek újabbak. Műfajilag maga a film is rendhagyó alkotás, így nem meglepő, ha a Brent Hinds-ék által játszott daloknak sincs közük a klasszikus, country- és klasszikus zene-alapú vadnyugati muzsikákhoz.

Nekem kezdettől bejött a dán Volbeat akkoriban még súlyos, ugyanakkor dallamos zenéje. Talán már második albumukon, a 2007-es Rock the Rebel/Metal the Devil-en megjelentek az első vadnyugatias felhangok, ám a később védjegyükké váló western metalt a 2013-as Outlaw Gentlemen and Shady Ladies-en, valamint a három évvel későbbi Seal the Deal & Let’s Boogie-n járatták igazán csúcsra (The Hangman’s Body Count, Lola Montez, The Lonesome Rider, Doc Holliday stb.).

A botswanai death metal cowboyokkal akkor futottam össze, amikor honfitársaik, a Skinflint zenéjével ismerkedtem. Mint azt egy korábbi cikkben részletesen is leírtam (itt), e fekete-afrikai die hard metalrajongók esetében nem a zene vadnyugati, hanem a már-már egyenruhaszerű, az ugyanabba a közösségbe való tartozást szimbolizáló öltözet.

A Behemoth-frontember Adam Michał Darski, azaz Nergal 2016 óta futó mellékprojektje, a Me And That Man, azt gondolom, rendesen megosztja nemcsak a lengyel black/death csapat, hanem úgy en bloc az egész színtér rajongóit. Hiszen amit ebben a zenekarban játszik, nem metal, inkább egyfajta modern country, amiből részben kiszívta a folkos alkotóelemeket, és némi rockot pumpált a helyükre. Nekem tetszik, amit Nergalék e név alatt csinálnak: hangulatos, profi és lehetőséget ad némi kikapcsolódásra.

Végezetül még néhány cowboynóta, némi kommentárral kiegészítve:

Accuser: Cowboy on a String
Bonfire: Rock ’n’ Roll Cowboy
Cattle Decapitation: Ride ’Em Cowboy (Már az Accusertől is meglepő volt egy ilyen nóta, hát még egy death/grind csapattól!)
Crucified Barbara: I Need a Cowboy from Hell (Üdv, Pantera!)
Dynazty: The Road to Redemption
Hellyeah: Cowboy Way (A szám a zenekar Stampede albumán kapott helyet. Maga a lemezcím is vadnyugati ihletettségű: egykor a megvadult bölénycsorda robajló száguldását hívják így, miközben az állatokra fehérek vagy indiánok vadásztak.)
Melvins: Cowboy
Quiet Riot: Hollywood Cowboys (Nem szám-, hanem lemezcím.)
TT Quick: Stone Dirt Cowboy
Vengeance: Cowboy Style

Ti hozzá tudnátok még valamit tenni a listához?

A cikk szerzője: Coly 952 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

3 Comments

  1. A Wayfarer friss lemez teljes egészében vadnyugati témájú (nem “csak” cowboyos). Hihetetlen hangulata van már a borítónak is, a zenéről nem is beszélve.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*