Best of the Rest: Kiss

Csaknem fél évszázados pályafutásuk során Gene Simmons-ék nem kényeztettek el bennünket túl sok nagylemezről lemaradt nótával. Időnként elszórtak egyet-egyet, de ezek az ajándékdalok sem a single-kre, sem az albumok esetleges újrakiadásaira nem jellemzők. Diszkográfiájukban mindössze két, ilyen szempontból viszonylag gazdagabb forrást találunk. Az egyik az Alive II koncertalbum második korongjának B oldala, ahová nem élő felvételeket, hanem öt stúdiónótát rögzítettek. A másik pedig egy 2014-es kiadvány, amelyen a Psycho Circus albumhoz felvett, ám arról végül lemaradt dalok hallhatók.

Nem vagyok őrült nagy Kiss-rajongó, de az évek során azért valamennyire a zenekar hatása alá kerültem. Ezzel együtt a resztliből csupán nyolc olyan dalt találtam, amelyeket kedvenceimnek nevezhetek, és nektek is szívesen ajánlok.

1. All American Man (Alive II, 1977)

A dal struktúrája elég „régies”, hard rockos, talán a szólógitár hangjára érdemes a leginkább odafigyelni.

2. Any Way You Want It (Alive II, 1977)

Nekem ez a dal tiszta Beatles, imádom! Már valamikor ’85 táján, amikor megszereztem az Alive II-t, felfigyeltem rá, annyira kilógott a többi nóta közül. Ráadásul a tű is ugrott ennél a számnál… 🙂

3. Rocket Ride (Rocket Ride single, 1978)

A dal az Alive II mellett, azt követően a fent említett kislemezen is napvilágot látott. Alapvetően Simmons énekli, a refrénben viszont már Stanley is csatlakozik hozzá. Ahogy általában, itt is ez utóbbi (mármint a refrén) a nyerő: a gitár kihagy, a dob felpörög, és jön a főtéma. Nem kimagasló nóta, de az Alive II negyedik oldalán a jobb dalok közé tartozik.

4. Do You Remember Rock`N`Roll Radio? (We’re A Happy Family – A Tribute to the Ramones, 2003)

Stanley-ék a riffeléssel már az elején egyértelművé teszik, hogy ez nem punk, hanem bizony rock and roll/metal, ráadásul a hangzást még szaxofonnal és zongorával is feldúsítják, úgyhogy bármennyire is szeretem a Ramones-t, nálam ez a változat a nyerő. A tribute albumról – Rob Zombie Blitzkrieg Bop-ja és a The Offspring I Wanna Be Sedated-je mellett – egyértelműen ez a dal a kedvencem.

5. Right Here Right Now (Monster, 2012)

Ez már abszolút újkorszakos Kiss nóta, szerencsére a fülbemászóan dallamos fajtából. Himnuszszerű refrénjének különös lüktetést ad az alatta pörgő dob.

6. Body and Soul (Psycho Circus Outtakes – Unreleased, 2014)

Ultradallamos, középtempós dal; korábban nem találkoztam vele, csak most, e válogatás készítésekor ismertem meg. Ha a Kiss zenei világát nézzük, egy kicsit ez is rendhagyó nóta.

7. I Wanna Rule the World (Psycho Circus Outtakes – Unreleased, 2014)

Jó szám, nagyjából ugyanazt tudom elmondani róla, mint az előző két szerzeményről.

8. It’s My Life (Psycho Circus Outtakes – Unreleased, 2014)

Valószínűleg sokan tudják, hogy a néhai punk énekesnő, Wendy O. Williams első (metalos) szólóalbuma, az 1984-es WOW nótáinak több mint a felét a Kiss tagjai írták. Ezek közül kettőt (ezt és a Thief in the Night-ot) később ők maguk is lemezre vették. Itt Simmons énekli a dalt.

Bár időben meglehetősen és stílusban is valamennyire távol állnak egymástól, ezt a nyolc számot így, együtt bármikor elfogadnám egy Kiss-nagylemeznek…

Futottak még:

Rock & Roll Demons (Destroyer bonus track, 1976)
Rockin’ in the USA (Alive II, 1977)
Larger Than Life (Alive II, 1977)
In Your Face (Psycho Circus bonus track, 1998)
Nothing Can Keep Me from You (Detroit Rock City soundtrack, 1999)
Rain Keeps Fallin (Psycho Circus Outtakes – Unreleased, 2014)
Carnival of Souls (Psycho Circus Outtakes – Unreleased, 2014)
I Am Yours (Psycho Circus Outtakes – Unreleased, 2014)
Psycho Circus (Psycho Circus Outtakes – Unreleased, 2014)
Sweet & Dirty Love (Psycho Circus Outtakes – Unreleased, 2014)
In Your Face (Psycho Circus Outtakes – Unreleased, 2014)
Samurai Son (40, 2015)
Exciter (Demo Rarities II., 2016)

A cikk szerzője: Coly 938 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*