Anaal Nathrakh: Endarkenment (2020)

Mint azt már korábban is megszokhattuk, a birminghami duó, nagyjából két évvel előző LP-je megjelenése után, az idén is egy új dalcsokorral ajándékozta meg az extrém metal vonal iránt fogékony nagyérdeműt, köztük engem is. Bár a banda munkásságát én csak a 2018-as A New Kind of Horror albummal ismertem meg, de ez a viszonylag rövid ismeretség is elég volt ahhoz, hogy – visszamenőleg feltérképezve korábbi anyagaikat is – ma a banda nagy rajongójának valljam magam. Természetes tehát, hogy ezt a lemezüket is Messiásként vártam. Kíváncsi voltam, lesz-e rám olyan hatással, mint az előző album, amitől kb. besz@rtam örömömben! :-). (A New Kind… borítója azóta itt figyel a jobb alkaromra varrva!)

Jó ómennek bizonyult az előzetes két klipes dal (Endarkenment, The Ages of Starlight Ends), számomra mind a kettő telitalálat! És ezt immár az egész új anyagról is határozottan kijelenthetem! Nálam ilyen egy tökéletes LP!

Azt mindenképpen megjegyezném azon “fémszívű” olvasóinknak, akik még nem ismerik a bandát, hogy az Anaal Nathrakh esetében egy olyan együttesről beszélünk, akik saját, jól felismerhető, egyedi stílusban művelik a fémmegmunkáló mesterséget. Ez a tény már önmagában figyelemfelkeltő lehet az igényes, metal zenékre gerjedő jelenlegi és leendő AN fanoknak! Számomra fontos és pozitív változás, hogy ezen a lemezen egyértelmű dallamosodás fedezhető fel a zenéjükben. Minden túlzás nélkül több dalban is olyan refrén-énekdallam hallható (Endarkenment, The Ages of…, Libidinous, Feeding the Death Machine, Create Art…), amit csak a legnagyobb dallamgyáros csapatok tudnak produkálni. És ez nem vicc!!! (Hangsúlyoznám, hogy énekdallamról, és nem énekhangról beszélek!)

Amelyik számban pedig a hörgős ének megy végig, ott a zenében hoznak olyan jó melódiákat, hogy csak csettinteni tudtam örömömben (Singularity, Punish Them vagy a záró Requiem). Rohadt jók! Persze a verzék alatt pedig megy a tőlük megszokott legblack-ebb, legthrash-ebb, legextrémebb, tömény gitárhangzású riffelés.

Az Endarkenment tehát egy olyan lemez, ahol a ragadós dallamok és a szélsőségesen brutális részek profi összeszerkesztésének köszönhetően, igaz, egy kissé skizofrén, de teljesen befogadható és maximálisan élvezhető muzsikát hallhat minden metalt szerető, aki nyitott az egyedi dolgokra. Az eddig megjelent albumaik közül talán ez a legalkalmasabb arra, hogy beléphessünk a banda közelről sem átlagos zenei univerzumába! 🙂 Kalandra fel hát! Hail Anaal Nathrakh! UFF!

A cikk szerzője: Sipy 56 további cikk
Az egykori Detonator zenekar énekese. Jelenleg szabadúszó, motoros rocker.

1 Comment

  1. Hihetetlen,hogy ez a két eszement egyszerűen képtelen hibázni!
    11 album,11 nagy piros pont.Amúgy vajon létezik olyan hangszín,amit Hunt ne tudna elénekelni/hörögni/röfögni/károgni/üvölteni/ordítani/visítani?

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*