Vitvingod: Venatio (2020)

Akik régebb óta ismerik munkásságom (a NUskull, később pedig a Fémforgács hasábjain), azoknak nem hat újdonságként, hogy olykor olyan zenei formációkról is értekezem, amelyeknek vajmi kevés közük van a metalhoz; egyszerűn csak érdemesnek tartom őket megismerni, mivel színesebbé és kellemesebbé tehetik a mindennapokat, vagy hordoznak magukban olyan értékeket, amelyek mellett nem voltam képes szó nélkül elmenni.

Így van ez a debreceni, egyszemélyes Vitvingod esetében is, amelyet Pallai Balázs hívott életre valamikor 2019-ben. Ehhez képest három nagylemezen van túl, és te most éppen a másodikról olvasol. A szóló hobbi projekt lényegében a saját érzéseit és zenei világát dolgozza fel, némi koncepcióval és színes kavalkáddal, amely könnyedén magában szippantja a hallgatót. A dobokat leszámítva mindent maga játszott fel, és az ritmusszekcióért logikusan a jól ismert dobprogram a felelős – mindig kéznél van, nem késik a próbákról, azt üti, amit akarsz, úgy és olyan hosszan, ahogy akarod –, egyszóval egy praktikus műanyag holmi találkozása ez a szabad szellemű művészettel.

Először is gondban vagyok, hogy minek aposztrofáljam a Venatio kellemes merülését, mert egyszerre hordozza magában a tavasz születését, az ősz haldoklását, a nyár harmatos reggeleit, és bár igazán mély, komor világ nem merül fel, valahol a háttérben ott a tél is. Ha ehhez hozzá veszem, hogy a korong teljes mértékben instrumentális, akkor könnyen mondjuk rá, hogy post-rock, és igen, valami olyasmi, de mégsem az. Ugyan fel lehet fedezni a stílus alapvető jeleit, azonban a dalok hossza és azok felépítése, illetve hangzásvilága és atmoszférája viszonylag messze esik a tipikusan borongós, filmzene jellegű, befordulós művészi mélységektől – annál sokkal „felszínesebb”, színesebb és mondjuk ki, szabadabb. Inkább nevezném instrumentális rockzenének, amiben vannak progresszív építkezések, keserű és szomorú dallamok, de alapvetően egy érzés-zene, amolyan háttérmuzsika, amely hasznosnak és élvezetesnek ígérkezik egy hosszú és unalmas autópályán, tanulás, olvasás mellett, vagy ha a párunkkal egy érzéki estét töltenénk együtt, amikor nem a takaró összegyűrése a lényeg.

Az ember nyelvén ott van a free jazz vagy az acid jazz szócska is, de kimondani már nem merné, hiszen csak korlátoktól mentességében rokonlelkű, zeneiségében más halmazból indul és végződik a Venatio kellemes burjánzása. Nehéz bármihez is hasonlítani (és lehet, hogy ez az én ilyenféle zenékben való járatlanságom okán van így), és még nehezebb megfogni, mi is az, amiben Balázs alkotói hobbiját látja. Egyszerre pezsdít fel és nyugtat le, szomorkás és vidám, – mély és felszínes, – színes és fekete-fehér, teli és üres. Egy viszont biztos: nagyon kerek, simulékony és barázdáktól, recéktől, kopásoktól, hegektől mentes, szabad szárnyalás.

Meg kell, hogy említsem még a hangzást, ami messzemenően professzionális (Kalamár Ádám): minden instrumentum a helyén az utolsó dallamig, nincsenek disszonáns hangok, és nem érezni a zene természetellenes megszerkesztettségét sem. Éppen ellenkezőleg: az egész egy komplett zenekarnak hat, rengeteg változatos témával és remek váltásokkal. Nem tűnik komputermuzsikának, mert lényegében nem is az. A dalok átlagosan három perc körüliek, így éppen elég hosszúak ahhoz, hogy kihozzanak magukból mindent, azonban ne tévedjenek az önismétlés üresjárataiba.

A külsőségekre sem lehet panasz; Boros Zoltán remek munkát végzett, ami abszolút illik ahhoz, amit a Venatio elmesél. A limitált digi-pack is ugyanolyan szép: letisztult és világos, mint maga a zene.

Ritkán találkozom ennyire energiával teli, mégis relaxációs atmoszférával operáló képződménnyel, így a pontozásnál is elfogult leszek, hiszen nekem nagyon át- és bejött, pedig ha nagyon őszinte lennék, a korong első három dala viszi a prímet, a többi négy csak amolyan kiegészítő jelenség, én mégis egy erős négyessel díjaznám a Balázs Művek zenei projektjének beteljesülését!

Szerzői limitált digi-pack kiadás (25 darab)
https://vitvingod.bandcamp.com

1. Glorious Twelfth (3:17)
2. Hide and Load (2:58)
3. Professional Stalker (3:43)
4. Huntsman’s Pray (4:02)
5. King of the Mouflons (4:44)
6. Big Game Season (3:48)
7. The Land of Hunters (3:37)

A cikk szerzője: haragSICK 39 további cikk
A NUskull és a Fémforgács web'zine-ek egykori szerkesztője.

1 Trackback / Pingback

  1. Vitvingod: Exortus Solis (2020) – Rattle Inc.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*