Stryper: Even the Devil Believes (2020)

„Vegyétek le a polcról a Bibliátokat, és tegyétek be ezt a keresztény metal albumot a lejátszótokba!“ Így vagy hasonlóan hangozhatna a zenekar felszólítása a rajongókhoz. 🙂 Kétségkívül ők voltak az egyik olyan keresztény metal zenekar, akik már a 80-as évek első felében önálló imidzset alakítottak ki ebből a hozzáállásból. Ám nem csak ezzel próbáltak feltűnést kelteni, zenélni is tudtak és jó dalokat írni, vagyis nem csupán üres figyelemfelkeltésről volt szó. Talán legnagyobb hatású albumukról, az 1985-ös Soldiers Under Command-ról Jubileum rovatunkban emlékeztem meg, ezért bizonyos dolgokra itt már nem térek ki.

Ami az azóta eltelt három és fél évtizedben mindvégig változatlan a csapattal kapcsolatban, hogy szövegeikben továbbra is a keresztény hitet dicsőítik, viszont a zene – mint oly sok másik glam vagy AOR csapatnál – keményebb lett az idő múlásával: vaskosabb az összhangzás és sok helyen durvább a riffelés. A lemezt az eredeti tagság háromnegyede vette fel, az egyedüli új tag a háttérvokálozásban is közreműködő basszusgitáros, Perry Richardson a Firehouse-ból.

A nyitó szám (Blood from Above), ami a lemez felvezetőjeként videóval is párosul, egy karakteres riffel nyit, és gépies iramban viszi előre a ritmust. A következő nóta a Make Love Great Again, ami Donald Trump Make America Great Again szlogenjének Stryper-esítése, a szeretetet mint keresztényi erényt a középpontba helyezve,. A refrén is karakterisztikus, tipikusan Stryper-es dallamvezetésű: semmi újítás, a múltat viszik tovább, ami viszont így már nem hat olyan frissnek, mint annak idején, amikor a stúdiótechnika a feljátszáskor jobban ki tudta hozni az „érzést“ a dalokból.

Nekem túl digitális ez a mindenféle „átélés“ nélkül elővezetett modern sound: a hangok a helyükön vannak, minden passzol, amit nem hallani, az a zenészek egyedi jellege. Talán mert maga Michael Sweet volt az album producere, és mindenhez ő sem érthet? A frontember legutóbbi személyes beszélgetésünk alkalmával beismerte, a Proo Tool-ok voltak a segítségére, hiszen ezek a mai piac követelményei. De ez nemcsak ennek a zenekarnak a problémája, hanem általánosságban a kétezres években készült lemezeknek is. A zenekarok valószínűleg spórolni akarnak a stúdióköltségeken, hiszen manapság nem igazán üzlet albumot kiadni, viszont szükség van rá ahhoz, hogy koncertezni tudjanak, amiből viszont hasznuk is származik.

A Let Him In egy jó középtempós, fejrázós szerzemény, tele ritmusváltásokkal, ami jól mutatja, hogy a csapat több évtizedes múlttal a háta mögött profi a dalszerzésben. Ezt igazolja a mai napig több mint tízmilliós hanghordozó-eladás is. A Do Unto Others nem emelkedik ki az összképből. A címadó Even the Devil Believes is hozza a karakterisztikus jegyeket, ám amikor az ének belép, mintha egy cseppet leülne a hangulat, a hangszeres részek valahogy érdekesebbek. A How to Fly egy jó kis riffel indul, ami refrénnél többszólamú vokálozásba torkollik, amelynek tökéletességét hallva akár a Queen is eszünkbe juthat. A gitárharmónia is egyidejűleg többsíkú, úgyhogy talán ez az első fénypontja az új albumnak.

A lírai This I Pray dallamai a bluesos gitározással igen lírikusak: hozzák ugyan a 80-as évek hangulatát, de már nem váltják meg a világot. Viszont sokkal jobbak a dalok, mint egy egyszerű keresztény zenekar esetében. Az Invitation Only-ban ismét lüktetősre veszik a tempót, itt-ott többrétegű harmóniával és ikerszólóval. Az utolsó előtti, dobszólóval felvezetett For God & Rock ´n´ Roll is egy jó középtempós, a 80-as évek hangulatát idéző, nyakizmokat megmozgató himnusz. Talán ezt emelném ki, mint második „sikerszerzeményt“ a lemezről. Az Ossian vagy a Quiet Riot is meríthetett ilyesmi riffekből hajdanán… A lemez végére hagyták a gyors „Middle Finger Messiah“-t, ami ismét tempóváltásokban gazdag, plusz egy virtuóz szóló is tarkítja az összképet a dal közepén.

Aki egy modern hangzású, részben technikás, változatos lemezre vágyik, és akit nem riasztanak el a harmóniák, tegyen egy próbát ezzel az albummal! A Stryper rajongókat pedig nyilván nem kell meghívni a táncba. 🙂

Mint azt fentebb említettem, az idei album egy modernebb variánsa a zenekar történetének. Ahogy az énekes/gitáros Michael Sweet mondja, aki 1983 óta a zenekar fő dalszerzője: „Hihetetlenül örülünk, hogy egy új fejezetet írunk a Stryper történetében. Ezt az albumot a koronavírus-járvány időszakában vettük fel, és azokról az időkről szól, amikor még olyan tökéletesen éltünk. Itt és most pedig remény és inspiráció, egy fénysugár a legkomorabb időkben.“

A cikk szerzője: Novák Norbert 46 további cikk
A ’80-as évek gitárzenéin nőtt fel, amikért a mai napig is rajong. Jelenleg a német The-Pit.de-nél, Way Up-nál és Rock Times-nál dolgozik, mint fotós és újságíró. Főállásban nyelvészeti területen tevékenykedik Németországban.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*