Feretrum: In the Eternal World (2019)

A nagykanizsai Feretrum 2016-os megalakulásához vissza kell egy kicsit menni az időben. A Zala megyeiek számára ismerősen csenghet a Taste My Pain neve, a csaknem tíz évig működő csapatot nekem is számtalanszor volt szerencsém látni. A banda amolyan kanizsai joker kártyának számított: ha volt valamilyen fesztivál, koncert, rendezvény, amin a rock és a metal is szerepet kapott, a szervezők szívesen dobták be őket, mint előzenekart Sepultura- és Soulfly-jellegű muzsikájukkal (ezektől, azt hiszem, játszottak is feldolgozásokat). A csapat lassan tagok és stílus tekintetében is átrendeződött, és a Két diáklány lakik egy lakásban már inkább deathcore-grindcore-gorecore féleség volt. Aztán Babics Isti egy váratlan betegségben elhunyt, s bár akkor már nem volt a csapat tagja, a brigád mégis úgy gondolta, hogy ezzel végleg zárul a Taste My Pain kapuja. A két testvér, Major Mihály “Khamul” gitáros és Major Ferenc “Somberlain” dobok ekkor hozta létre a nem túl szerencsés nevű Feretrum formációt (több ilyen nevű banda is van a világon, és a nagy részük ma is aktív, ráadásul ezek is a black és a death metal között mozgó, többnyire mélyen underground kezdeményezések).

A két testvér mindenképpen folytatni szerette volna a muzsikálást, de valami egészen más koncepció szerint – ami valószínűleg előtte sem állt tőlük távol –, így kerítettek egy énekest, Cerebrum Mortuus-t, majd idővel a négy húron táncoló Blutaar művész urat is befűzték, hogy legyen a cinkosuk a kereszténységellenes háborúban, és így, négyesben kezdték megbontani a Pokol tornácát. A hatalmas munka közepette okkult lényekkel beszélgettek és a kapott erőtől átszellemülten, 2017-ben a Night of Pest demóval próbáltak az asztrális síkon maradni. Egy évre rá Nefarious Rituals címmel splitet adtak ki a szintén nagykanizsai Princeps Daemonum névre hallgató, számomra eddig ismeretlen démoni kreatúrával…

Tavaly pedig először szerzőiben (70 példány), majd pár hónappal később a szlovák Akne Productions jóvoltából is megjelent az In the Eternal World 100 példányra limitálva, rajta a spliten és a demón található nóták nagy részével, kiegészítve pár új szerzeménnyel. A külsőségek teljesen rendben vannak, és illeszkednek az okkult mágikus démon és Sátán által ihletett koncepcióhoz, amit Anvil Kvlt egész ügyesen összehozott (az ő munkásságához kapcsolhatók olyan nevek, mint a Lepra, a Sin Of God vagy éppen a Nemere designjai); a hangzás pedig iszonyatosan nyers és zajos, gondolom, a kanizsai srácok ezzel is elősegítik a rituálé beteljesülését…

Az anyag zeneileg a 90-es évek második felére jellemző nyers, koszos, mély és gyűlölet érlelte black metal a lassú, középtempós és gyors témák váltakozásaival – ebben nehéz igazán újat alkotni, és ők sem tervezik újraírni a stílust, kitartani mellette és őszintén folytatni annál inkább.

A zene valahol a korai Gorgoroth és Carpathian Forest, illetve Paramaecium és Azag-Thoth között mozog, de megemlíthető még a Darkthrone, a Mayhem, a Dark Funeral, az Abyssic Hate, vagy éppen az Urgehal neve, és a sort még hosszasan lehetne folytatni, hogy kik lehettek rájuk hatással, vagy kiknek az anyagait hallgatják előszeretettel a kanizsai srácok.

Hazai téren ilyen mély meggyőződéssel, sötét, okkult és gyűlölettel teli, romboló anyaggal a Fagyhamu, a Paragon Zero, a Labyrinth of Abyss (a Feretrum munkásságában néhol érzek black-thrash húzásokat, és ugyebár a 2004-es The Cult of Turul Pride egy mestermű ilyen téren, más kérdés, hogy az erdélyi csapat mennyire tekinthető magyarnak és mennyire románnak), illetve az Ater Tenebrae pusztította a lelkes éj dédelgette érdeklődőket hasonló talpalávalóval.

A gyors témákból gyakran bontakoznak ki lassú középtempós, már-már doom jellegű lépegetések, ahogy a vokálok terén is kapunk rikácsoló és beteg varjú torka által érlelt károgást, mély hörgést és epikus elfolyó beszédet. Gyakran érzem úgy, hogy nemcsak Cerebrum Mortuus mormolja a tetemre hívást, hanem a brigádból mások is besegítenek neki – ahogy a gitárok terén is nem csak a gyors tremoló pusztít, olykor egy-egy mélyebben lefogott riff is bevillan.

A blaszfémia és a túlvilági rituálék mellett a srácoknak még dalokat írni is van energiájuk: a nóták nagy része változatos, több témából felépülő összjáték, amelyek bizony meg lettek komponálva, nem csak egymás hegyébe hajigálva. Ilyen téren ki kell emelnem az I Write the Name of Evil with Blood-ot, de az Endless War vége felé citerázó őrlés is zseniális – a zenészek egyben vannak szakrilégiummal és a nélkül is. Alapvetően pofon egyszerű témákból építenek fel egy egészen komplex muzsikát, ami nagyobbat is üthetne, ha a hangzás nem lenne direkt ennyire raw necro-ra húzva. Meg kell, hogy említsem még a záró Let All of Them Get Rotten-t, ami inkább hat death/doom-nak mint echte black metalnak. Ebben a dalban is felmerül egy pár olyan téma, amelyek több mint érdekesek, és a kanizsai ifjak szerencsére ki is aknázzák a kínálkozó lehetőséget, és több perspektívából megközelítve is eljátszanak a zenei koncepcióval.

A rengeteg pozitívum mellett akadnak gyermeteg hibák is. Ilyen például az ének beállítása: a hörgést annyira erősre keverték, hogy szinte a háttérbe nyomja a zenét (ami, próbaterem ide vagy oda, elég amatőr húzás). A mélyebb riffek esetében pedig egyszerűen az egész zene betorzul, és úgy szól, mint egy szénné püfölt kartondobozban zsizsegő csótánycsapat imája…

Kiemelném, hogy a dobok részben tiszták, a basszuson semmi torzítás nincs, míg az ének és a gitár szinte a perverzióig zajosított, amit a zenei koncepció ismeretében érteni vélek, de akkor is a minőség rovására megy. A szövegek nagy részét nem lehet érteni, amit igen, ott a Sátán, Lucifer, a sötétség, vér, szenvedés és egyéb, feketébe üszkösödött nehézfém-skatulyák és -klisék köszönnek vissza ránk. Mindez azonban annyira őszintének hat, hogy egyáltalán nem kételkedem, hogy a srácok hite nem a vasárnapi misén, a nagykanizsai Szent József templomban töltődik fel. A borítón ugyanis ezzel az építménnyel harcolnak a Mennyből érkező sötét lények, cikázó elektronok formájában (bár, gondolom, a több mint 200 éves monstrumnak azóta van villámhárítója és remek földelése is, na de ilyen démoni kreatúrák támadása esetén könnyen felforr a misebor, és akkor mi lesz szegény Michels Antallal plébános úrral?!). A kanizsai necrohuszárokat nem hinném, hogy érdekelné a történet folytatása, a jól sikerült elektromos kisülés után útba veszik a próbatermet, és újabb rituáléval csapnak a húrok közé…

A viccet félretéve, hazai téren hiánypótló, amivel próbálkoznak, és bár az anyag messze van a tökéletestől és a teljesen kiforrottól, ettől függetlenül – ha egy kicsit szeretnénk elmerülni a sötétség és a túlvilág masszájában – remek hallgatnivaló. Kíváncsian várom, mivel rukkolnak elő legközelebb! Így zárásként pedig egy kis ízelítő a limitált anyag külsőségeiből, ami hasonlóan meggyőző és csont-sivár, mint maga a zene!

1. Martyrdrom of the Self-Consciousness (5:32)
2. Endless War (6:20)
3. Demonic Whore (3:49)
4. I Write the Name of Evil with Blood (6:10)
5. In the Eternal World (5:16)
6. The Dimension of Satan (5:02)
7. Night of Pest (3:39)
8. Let All of Them Get Rotten (3:36)

Feretrum:
https://feretrumhun.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/feretrumhun

Akne Productions:
http://akneproductions.szm.com

A cikk szerzője: haragSICK 39 további cikk
A NUskull és a Fémforgács web'zine-ek egykori szerkesztője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*