„Számunkra ez az egész a zenei kreativitásról és az önkifejezésről szól”

Szabó Mihály a The Moon and the Nightspirit új albumáról

Oldalunkon időnként feltűnnek a neofolk, illetve pagan folk stílus nemzetközi képviselői, gondoljunk a Heilung-ra, vagy a legutóbbi Myrkur-kiadványról írt kritikára. A külföldi előadók említésén túl azonban nem mehetünk el szó nélkül a békéscsabai The Moon and the Nightspirit mellett sem. A Tóth Ágnes és Szabó Mihály alkotta formáció a közelmúltban jelentkezett hetedik, Aether című lemezével, ami méltán tarthat számot a fent említett előadók zenéjét kedvelők figyelmére. Hogy ne szakadjunk el túlságosan oldalunk profiljától, azt gondoltam, Misit a friss lemez mellett metalos múltjáról is kifaggatom!

Szia! Üdvözöllek a rattle.hu felületén! Aki már a 90-es évek végén is figyelemmel követte a hazai metal színteret, az bizonyára emlékszik az Evensong zenekarra, amellyel dallamos death/doom metalt játszottatok. Ugorjunk vissza bő 25 évet az időben! Hogyan kezdődött nálad a metalkodás?

Azt hiszem, 14 éves korom körül találkoztam először a metal zenével, és azon nyomban rákattantam. Ha jól emlékszem, a Bathory Hammerheart albuma volt az első kazi, amit megvettem.

Mik voltak a legkorábbi kedvenceid? Kiknek a hatására ragadtál gitárt?

My Dying Bride, Tiamat és Anathema. Nagyon bejöttek ezek a dallamos, lassú és sötét zenék. A metal ezen ága állt a legközelebb hozzám, és legfőképpen ez a doom/death stílus inspirált arra, hogy elkezdjek gitározni tanulni. Én magam is valami hasonlóan kreatív és innovatív zenét szerettem volna írni.

Az Evensong volt az első zenekarod, vagy voltak előzmények is? Hogyan emlékszel az együttes korai időszakára?

Az Evensong előtt voltak próbálkozások, de semmi olyasmi, ami említésre méltó lenne, csak garázsbandák a haverokkal. Az Evensong volt az első igazi zenekar, amiben játszottam. Csupa nagyszerű élményem, emlékem van abból az időszakból. Négy jó barát (Oláh Gábor, Vincze Hajnalka, Ági és én) projektjeként indult; hasonló zenei elképzelésekkel rendelkeztünk, nagy célokkal és lelkesedéssel vágtunk neki, és miután csatlakozott hozzánk Cseh Geri és Végh Gabi, gőzerővel nekiláttunk számokat írni. Csodás időszak volt ez; suli után irány a próbaterem, ahol éjszakába nyúlóan zenéltünk, ötleteltünk.

A zenekar egy hosszabb lélegzetű demót és három lemezt jelentetett meg. Az interjú szűkös keretei miatt most ne menjünk végig az egyes hanghordozókon, csak azt kérném, hogy emeld ki a szerinted legjobban sikerült Evensong kiadványt, illetve idézz fel néhány emléket azzal kapcsolatban!

Nem tudnék albumot kiemelni. Ha mégis muszáj lenne, akkor az Of Man’s First Disobedience albumot mondanám. Ezen dolgoztunk a legtöbbet, és szerintem ezen van a legtöbb érdekes zenei megoldás és hangulati elem. Egy kicsit ugyan túltoltuk benne a gitárdallamokat és a szólókat, de még így is ezt tartom a legjobb Evensong albumnak. A felvétel a holland Harrow stúdióban készült, és nagyon elégedettek voltunk a hangzással.

A három Evensong nagylemez az azóta már megszűnt holland Displeased Records-nál jelent meg, így már akkoriban is nehézkes volt az itthoni beszerzésük. Jelenleg elérhetők még ezek az albumok?

Őszintén, fogalmam sincs róla, hogy beszerezhetők-e még az Evensong albumok. Már az elején sem igazán volt szoros a kapcsolatunk a Displeased Records-szal. Fizették a stúdiót és kiadták az albumot, ennyi. Nem voltak koncertek, soha egy kritikát nem küldtek, nem szerveztek interjút, úgyhogy nem igazán tudtuk, hogy milyen volt az aktuális album fogadtatása.

Mi volt az oka, hogy befejeztétek a bandát? Gondolom, nem személyi ellentét volt az indok, hiszen Ágival azóta is együtt zenéltek, illetve élőben jelenleg is a korábbi zenésztársaitok, Cseh Gergely és Végh Gábor segítenek ki benneteket.

Semmiféle személyes ellentét vagy ilyesmi nem volt, egyszerűen kimerült a dolog. Oláh Gabi – aki Ági és énmellettem a fő dalszerző volt – letette a lantot, és más hivatást választott. Mi is úgy éreztük, hogy valami mást szeretnénk csinálni, így közös elhatározással feloszlattuk a bandát.

A közelmúltban olvastam egy veled készült interjúban, hogy lezártnak tekinted az Evensong történetét. A zenekar által képviselt stílustól mára hallgatóként is eltávolodtál?

Bár már nincs Evensong, a metal zenétől és specifikusan a doom/death irányzattól soha nem szakadtunk el. A mai napig lelkesen hallgatjuk az ilyen stílusú zenéket.

Az Evensong feloszlását követően szinte azonnal beindítottátok a The Moon and the Nightspirit-et. Mióta érett bennetek az elhatározás a stílusváltás kapcsán?

Régóta érett a gondolat, hogy valami nyugisabb, természetközeli, akusztikus zenét csináljunk. Az Evensong feloszlása után egyértelmű volt, hogy errefelé indulunk. Nem gondoltuk volna, hogy így felpörögnek az események, de az első demónkra már kaptunk is egy lemezszerződést a portugál Equilibriumtól, és azóta nincs megállás. 🙂

Mivel oldalunkon relatíve ritkán tűnnek fel a neofolk irányzat képviselői, arra kérlek, hogy a stílusra nyitott olvasóinknak ismerkedés gyanánt ajánlj néhány olyan lemezt, amelyekkel érdemes kezdeniük a műfaj feltérképezését!

Tenhi: Vaare
Hagalaz Runedance: The Winds That Sang of Midgard’s Fate
Irfan: bármelyik
Faun: Totem

Rátérve a The Moon and the Nightspirit friss lemezére, ami nekem azonnal feltűnt, hogy – ha lehet ilyet mondani – az Aether az eddigi legmetalosabb kiadványotok. Mit gondolsz erről?

Valóban ez a „legmetalosabb” lemezünk, elsősorban a számok szerkezete és a most több szerepet játszó férfiének miatt. Egy-két számban még torzított gitár is feltűnik, ami szintén erősítheti a metalosabb élt. Persze nem lettünk metal zenekar, de ez a zenei irányzat is inspirált bennünket az Aether megírásakor.

Hogyan zajlottak az új lemez munkálatai?

Sokat dolgoztunk az új albumon, de mivel a saját hangstúdiónkban történtek a felvételek, nem volt semmi kapkodás és sietség. Minden számot külön időszakban írtunk, és csak akkor kezdtünk bele egy újabb dal megírásába, ha már teljesen kész voltunk az előzővel. Minden hangszert mi ketten játszottunk fel, nagyon sokat bíbelődtünk és kísérleteztünk a különböző hangzásokkal, hangszerelésekkel. A koncepció ezúttal nagyon erős és karakteres volt, úgyhogy időbe telt, amíg a megfelelő zenei atmoszférát sikerült megvalósítani.

A zeneszerzés és a szövegírás mellett a felvételeket és a grafikai munkákat is házon belül oldjátok meg. A mindennapjaitokban milyen szerepet játszik a zenekar? Folyamatosan foglalkoztok az alkotással, vagy egy intenzívebb dalszerzői időszak alatt állnak össze a lemezek anyagai?

A zene és a dalszerzés folyamatosan része az életünknek. Persze vannak kevésbé kreatív periódusok, de ha valami új az eszünkbe jut, valami dallam, téma megszületik, azt általában egyből rögzítjük, hogy később, az „igazi” dalírási periódusban már lehessen miből kiindulni. Amikor elég ötlet összegyűlik és megvan a koncepció, az aktuális mondanivaló, akkor egy jóval intenzívebb időszak alatt a felhalmozott ötleteket számokká gyúrjuk.

A grafikai munkáknál maradva, ha jól tudom, ezek teljes egészében Ági alkotásai. Kizárólag a zenekar számára készít képeket, vagy vannak külső munkái is?

Minden illusztráció Ági alkotása. Általában a számok elkészülte után, az adott album hangulatára, koncepciójára születnek ezek a grafikák. Ezen felül Áginak rengeteg festménye, illusztrációja van, és folyamatosan újabbak születnek. Több külsős munkát is csinált már, és nyitott minden ilyen felkérésre.

A friss CD-hez csatolt füzet most is tartalmazza a dalszövegeket, amelyek ezúttal igen tömör, esetenként néhány soros szerzemények. Van e mögött valamilyen koncepció, hogy ezekkel a rövid versekkel talán az eddigiektől is szabadabb értelmezést engedsz a hallgatóknak?

Ez tudatos elhatározás volt a részünkről. A szövegek egyfajta mantraként, varázsigeként funkcionálnak. Értelmezésük szabad és nyitott, funkciójuk gondolatébresztő és hangulatteremtő.

Lemezeiteken több különleges hangszert szólaltattok meg. Melyek ezek, illetve hogyan tanultatok meg játszani rajtuk?

Valóban sok különleges hangszert használtunk. A legkülönlegesebb talán a morin khuur, ami egy mongol eredetű, kéthúros vonós hangszer, szőrös cselló-szerű hanggal. Gyűjtjük a különleges hangszereket, és az évek alatt elég nagy kollekciónk gyűlt össze belőlük. Mindegyiken autodidakta módon tanultunk meg játszani, persze a korábbi, tanult hangszeres tudásra építve. Egyik hangszernek sem vagyunk tehát a mesterei, virtuózai, de kielégítően elboldogulunk velük.

Az Evensong-os időszakot is beleszámítva több mint két évtizede külföldi kiadói háttérrel jelennek meg a dalaitok. A The Moon and the Nightspirit albumait gondozó Prophecy ráadásul elég nagy név a színtéren. Itthon azonban indokolatlanul keveset hallani rólatok. Érdemes lenne komolyabb hazai promóciós tevékenységet végezni, vagy itthon egy szűkebb körön kívül eleve nincs fogékony hallgatótábora ennek a zenének?

Egyre több hazai hallgatóhoz jut el a zenénk. Mivel nincs közvetlen magyar terjesztőnk és specifikusan hazai promóciónk, természetesen nem olyan egyszerű a dolog, de még így is lelkes és szépszámú hallgatói táborral rendelkezünk itthon. Persze ez a zene távol áll a mainstream irányzatoktól és hazai támogatása sincs igazán, ezért nem valószínű, hogy valaha is óriási népszerűségre tehetne szert a The Moon and the Nightspirit. De ez rendben is van így, soha nem akartunk „nagy” zenekar lenni. Számunkra ez az egész a zenei kreativitásról és az önkifejezésről szól, nem a rajongók számáról és a „nagy zenei versenyben” elfoglalt helyünkről. Ez utóbbi soha nem érdekelt bennünket.

A jelenlegi helyzetben nem tudom, érdemes-e rákérdeznem, de koncertfronton vannak-e terveitek az idei évre?

Vannak terveink, de nagyon valószínű, hogy a helyzetre való tekintettel semmi nem lesz belőlük.

Nameless