A mezőkövesdi Detonator többször is szerepelt már oldalunkon, az egykori zenekar frontembere, Sipeki József ráadásul mindkét térfélen megfordult már, a csapat ugyanis demóismertető tárgya volt, illetve Sipy tollából rendszeresen olvashatunk lemezajánlókat is. Rendhagyó interjúnkban magazinunk egyik szerkesztőjét kérdeztem ki a Detonator sztorijáról a klasszikus, 1990-es demó jubileumi, LP formátumú megjelenése alkalmából.
Sipy, ezúttal interjúalanyként üdvözöllek a másik térfélen! Emlékszel még, mikor adtál utoljára interjút a Detonator kapcsán?
Ha egy hónapja kérdezed ezt, valószínűleg azt válaszoltam volna, hogy valamikor a 90-es évek elején. Most, hogy megkaptam a tiszteletpéldányokat a demó vinyl verziójából, bizton állíthatom, hogy utoljára 2004-ben, Stauderer János (Metal Ör Die Records) készített velem egy interjút. Ennek angol nyelvű változatát minden jó zenei ízléssel megáldott, underground metalt szerető lemezgyűjtő elolvashatja, ha megveszi a friss LP-t, ugyanis a szöveglapon teljes terjedelmében ott figyel ez a beszélgetés.
Javaslom, hogy időrendben haladva elevenítsük fel az egyik legnagyobb hatású hazai demós zenekar történetét! Kevés információt találtam a kezdeti időszakotokról, éppen ezért tisztázzuk, hogy mikor alakult a zenekar, hogyan nézett ki a legkorábbi felállás, és mely zenekarok voltak a fő hatásaitok!
1986 nyarán volt az első próbánk, dob, egy gitár és ének felállással. Mi hárman (D. István, K. Józsi és jómagam) képeztük a banda állandó tagságát, a katonaidőt leszámítva, egészen az 1991-es feloszlásig. Emlékszem, rohadt nagy zivatar lett akkor estére, és még poénkodtunk is a kinti nagy dörgés-villámlás közepette, hogy biztos valahol érzik, hogy valami nagy dolog veszi most kezdetét! 🙂 Aztán egy-két hónap múlva csatlakozott hozzánk két miskolci srác (Sz. Attila és K. Lajos), és így vettük fel a Detonator nevet. Ez a bandanév egyébként nekem sosem tetszett igazán, sokáig a Ravatal név mellett kardoskodtam. Ez ugyanis sokkal jobban tükrözte volna az általam írt szövegvilágot, illetve a zenénk által közvetített atmoszférát. Detonator…, mint valami ki…ott Pokolgép kópia banda… Hát nem?! Pedig mi már a kezdetektől a Slayer, a Possessed, a Bathory, a Kreator stb. által képviselt zenei vonalat nyomattuk idehaza. Én már 1987-ben véresre festett karral, fekete festékkel a szemem körül dobáltam a Bibliát a színpadon, talpig szegecsben, és hörögtem, hogy „Csontok úsznak a vér csatornáin, nyílt sebek az élet artériáin”. Szóval minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy simán ott voltunk az ország első öt, igazán extrém metalt játszó bandája között.
Biztos sokan nem tudják, de a tormentoros Szigi és Dudi, a dobosunk egész jó haveri viszonyban voltak. Mentek a lemez-csereberék, közös zenehallgatások. Az első budapesti fellépésünket is nekik köszönhetjük. A koncert a Kassák klubban volt 1987. január 10-én, ha jól emlékszem, amikor az a nagy hó esett. Aki élt már akkor, tudja, miről beszélek: megbénult a fél ország… (A nagy havazás január 12-én volt – a szerk.)
A Metal Archives szerint 1986-ban készült egy demótok. A hazai zenekarok közül a Beyond mellett talán ti voltatok az elsők, akik ebben az évben black/thrash stílusban demófelvétellel jelentkeztetek. Hogyan íródtak a dalok? Hol készült a felvétel? Jól tudom, hogy a másolt kazettákon elterjedt demóhoz borító sem készült?
Igen, valamikor decemberben felvettünk egy pár addig összetákolt saját számot. De minek!? Ez a demónak nevezett csörömpölés szerintem mind hangzásilag, mind zeneileg a „hervadt f@sz” kategóriába sorolható. Nem is igazán terjesztettük, de az akkori kazicserélgetős időszaknak köszönhetően így is kiszivárgott jó pár másolat. Az az igazság, hogy akkoriban sem hangszeres tudás, sem dalírás terén nem jártunk még sehol, viszont rohadtul lelkesek voltunk. Az ezen a felvételen szereplő számok egyes részei később vagy egy új dalban kaptak helyet, vagy mentek a kukába. Az igazi zenélés, illetve dalírás 1988 végén kezdődött nálunk, már négyfős, csak mezőkövesdiekből álló csapatként.
A demó két utolsó dala (Döglött csirke, illetve Kék fény) talán külön is megérdemel pár gondolatot! 🙂
Az a két szám amolyan próbatermi hülyülés, poén volt. Kábé mint a Jimmy Hendrix balladája az S.O.D.-től, ahhoz hasonlóan szintén mély mondanivalóval.
A zenekart szinte mindenki veled, illetve az 1990-ben kiadott második demóval azonosítja. Az első demótok megjelenését követően hosszú évek teltek el e kiadvány elkészültéig, amely időszak alatt több nagy hatású zenekar, például a Tormentor, a Bedlam, az Undertaking és a Fantom is mára klasszikussá nemesedett demók sorát jelentette meg. Mennyit változott a hazai mezőny a két demótok között eltelt időben?
Pontosan az általad felsorolt magyar bandák zenei teljesítményét figyelembe véve kezdtünk akkoriban mi is komolyabban ráfeszülni a dalírásra, ami a második demónkon, igaz közel sem tökéletes formában, de a műfajhoz képest azért viszonylag kivehető hangzással már szerintem igenis érezhető. Ez a pozitív változás nagyjából az egész akkori underground metal színtérről elmondható.
A második demó a Felvidéken, egy rozsnyói stúdióban készült. Hogyan keveredtetek oda, illetve milyen emlékeid vannak a stúdiózásról? Mennyi idő alatt rögzítettétek a felvételt? Az eredeti master sorsáról tudsz valamit?
Helyesbítenék: a Rozsnyó oké, a stúdió nem… A felvétel egy Exit nevű szlovák haver banda próbahelyén készült, egy nyolcsávos keverővel, körülbelül öt óra alatt. Elmentünk, beállítottunk egy pár mikrofont, feljátszottuk a számokat, úgy, mintha próbálnánk, este berúgtunk, oszt’ jó napot, jöttünk haza. Egyébként én ettől a felvételtől sem voltam elájulva, de azért ezt már én is a terjeszthető kategóriába soroltam.
A demó kapcsán egy teljes oldalas interjú is megjelent veletek az akkori Metal Hammerben, illetve Nagy Feró Garázs című rádióműsorában is szerepeltetek. A 90-es évek elején egy demós zenekar ezekről a komolyabb sajtómegjelenésekről nem is álmodozhatott. Akkoriban hogyan éltétek meg az országos érdeklődést?
Tudod, így utólag nézve ez olyan „15 perc hírnév” kategória volt. Akkor viszont természetesen örültünk a többnyire pozitív visszajelzéseknek. Főleg a Nagy Feró-féle, amolyan mentori hozzáállás tetszett. Egyből behívott egy éjszakai rádióadásba interjúra, ahol az Aurorával együtt voltunk vendégek. Mi voltunk az első élő Garázs-közvetítés fellépői a Fekete Lyukban. Feró egy hét stúdióhasználatot is felajánlott, arra az esetre, ha írunk még három-négy számot. Szóval lehetett volna egy rendes, akkoriban elég népszerűnek számító Fekete Lyukas kazetta kiadványunk. Az előző egy-két évhez képest a koncertmeghívások is megszaporodtak. Valami elindulhatott volna…
Harminc éve pezsgett a mezőkövesdi underground, a Detonator mellett az Angel Reaper több demót is megjelentett, illetve kazettával jelentkezett az Anubis és az Armageddon is. Milyen emlékeid vannak a korabeli demókról, illetve a helyi fellépésekről?
Szerintem mi 1987-től 1991-ig körülbelül 20-25 koncertet adtunk. Ezek mind több-bandás klub bulik vagy szabadtéri mini fesztiválok voltak.
Ha már a koncertek szóba kerültek, maradt ezekről fenn bármilyen hangfelvétel vagy képanyag? Mely fellépéseitekre emlékszel vissza a legszívesebben? Mely zenekarokkal tudtatok koncertezni, illetve melyekkel voltatok baráti kapcsolatban?
Nekem személy szerint egy csepeli szabadtéri koncert tetszett a legjobban, azért, mert ott nálunk kezdett úgymond a koncerthangulat kialakulni. Az előttünk fellépő három bandán még mindenki a fűben ülve (fekve) iszogatott, aztán jöttünk mi, és egyből megtelt a színpad előtti tér léggitározó, fejrázó emberekkel, ahogy az egy metal bulin illik. De a miskolci Molnár Béla művházas koncert sem volt semmi. A körülbelül ötszáz fős teremben vagy hat-hétszázan voltunk. Miskolc azért mégiscsak Miskolc! Micsoda idők voltak! A metal hőskora! Mindkét koncerten ott volt velünk a Tormentor is, de játszottunk a Bedlam-mel, a miskolci Vasmacskával, az Atomic-kal (Szilágyi Tomi is a dobosunk, Dudi haverja volt). A Beyond-dal is volt több közös bulink, és azt hiszem, egyszer a Barbed Wire-ral is felléptünk. A tököm tudja, még milyen bandák voltak… 🙂 Mindenesetre, akik akkoriban számítottak, azok közül elég sokkal koncerteztünk.
Összesen két korabeli fotót ismerek a Detonatorról. Az egyik a már említett Metal Hammer interjút illusztráló színes fénykép, a másikat pedig az egri Native Pride (a későbbiekben Metal Ör Die) által CDr formátumban megjelentetett újrakiadáson láttam először. Több fénykép nem készült a csapatról, vagy titkosítottátok őket?
Készültek képek, csak az évek alatt szétosztogattam őket. A fene se gondolta volna, hogy harminc év múlva is szükség lehet rájuk. 🙂 Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy korántsem volt annyi kép rólunk, mint amennyi most egy underground bandáról készül. Ennek az oka, azt hiszem, érthető.
Miért lett vége a zenekarnak 1991-ben, illetve mi történt azóta a volt tagokkal? Kapcsolatban vagy még valakivel közülük?
Azt vettem észre, hogy az akkori underground bandák közül sokan nagyjából ugyanazt a pályát futották be, mint mi. A koncertezés és egy-két demó után, amikor már kezdett volna az egész beindulni és kb. 24-25 évesek lettek a tagok, valaki az együttesből ilyen-olyan indokkal (házasság, külföldi meló stb.) kilépett, és ez sokszor a banda végét is jelentette. Nálunk – vallási okokra hivatkozva – a gitáros mondta be az unalmast, konkrétan úgy, hogy az ő Krisztusa nem szereti a metal zenét. Mivel gyerekkori barátomról van szó, nem kommentálnám bővebben a dolgot. Ez a Hit Gyülekezetes mizéria őt is elkapta. Próbáltuk helyettesíteni, de nem működött a dolog. Röviden ennyi.
Ha jól tudom, a Detonator feloszlása óta nem zenéltél más formációban, a metalnak azonban sosem fordítottál hátat. Jók az információim?
1993 körül, nagyjából egy-két évig még zenéltem egy Return nevezetű csapatban. Csak érdekességként, abban a bandában Szűcs Peti dobolt, aki jelenleg az Ørdøgben végzi ezt a tevékenységet. Jeeee! A kérdésed második felére válaszolva, mi sem bizonyítja jobban a metal zene iránti több mint harmincéves elkötelezettségemet, mint hogy ezt az interjút is egy olyan heavy metal zenei webzine-nek adom, amelynek jó magam is az egyik firkásza vagyok. UFF!!!
Ahogy már említettük, az 1990-es demófelvétel 2004-ben kapott egy újrakiadást. A demó új borítóképpel és rendhagyó csomagolásban vált elérhetővé. Honnan sikerült előkeríteni az egykori hanganyagot? Belefolytál az újrakiadásba vagy szabad kezet engedtél a Native Pride-nak? A Metal Ör Die gondozásában 2018-ban végre hivatalosan, gyári CD-n, ráadásul többféle borítóval is megjelent a demó. Kérlek, mesélj erről a kiadásról is!
Ahogy már korábban említettem, a demó nem stúdióban készült, így egy kazettamásolatról lett digitalizálva a felvétel. A 2004-es és a 2018-as CD, illetve a mostani bakelit verzió is Stauderer János (MÖD Records) mindenre kiterjedő szervezésének köszönhetően valósult meg. Ezúton is szeretném ezt megköszöni neki! Néhány napja derült ki egy meglepő dolog a bakelit verzióval kapcsolatban: a véletlen úgy hozta, hogy az amerikai kiadó a rendelkezésére bocsátott anyagok közül pont egy mostani Rattle-s szerkesztőségi tag, Bársony Péter művész úr körülbelül 30 évvel ezelőtti rajzát használta fel a lemez borítójául. Hát nem fura? Ez a rajz egyébként anno egy kazincbarcikai koncertünk plakátjaként funkcionált.
Említsük meg a Hunug Records által legyártatott Detonátor pólókat is! Hogyan merült fel ezek ötlete, illetve milyen visszhangja volt az első hivatalos merch-nek? Idén harmincéves lett az 1990-es demófelvétel, amelynek tiszteletére tehát LP-n is elérhetővé vált a hanganyag, ráadásul egy újabb pólóval megtámogatva, egy amerikai kiadó, az undergroundban igen jó névnek számító Nuclear War Now szárnyai alatt. Hogyan keveredik egy harmincéves magyar demófelvétel az óceán túloldalára?
Azt azért mindenképpen szeretném ide beszúrni, hogy az elmúlt bő harminc évben jó néhány kiváló embert ismertem meg, akik a metal zenével állnak valamilyen kapcsolatban. Többnyire e régi és új ismerősök részéről szoktak érkezni olyan megkeresések, amelyek a Detonatorral kapcsolatosak és elsősorban üzleti jellegűek. Ez így teljesen korrekt, és nincs is ezzel semmi probléma. Megkapom a magam tiszteletpéldányait, és részemről ezzel le is van zárva a dolog. Hogy mennyire éri meg ilyesmikbe pénzt fektetni, azt nem tudom, és nem is igazán érdekel. Én főleg szellemi haszonélvezője vagyok az ilyen projekteknek, ha érted, mire gondolok…
Megköszönve a válaszaidat, zárjuk a beszélgetést azzal, hogy kereken három évtized után milyen érzés volt kézbe venni a Detonator LP-t?
Természetesen örültem, és büszkén osztottam meg a hírt a Facebook-on. Különösen jólesett az egyik komment, amit egy mai magyar underground körökben elég jól ismert banda egyik zenésze írt a megosztott fotók alá. Idézem: „Gratulálok! Ha ’90-ben jött volna ki Floridában, még a kinti élvonalat is megszorongatta volna… Ennyi!” Ezt én is pont így gondolom. Köszi a beszélgetést!
Nameless
Bezzeg engem kikosarazott…..-:). Megvan még az a kazettám, amelyre az én interjúmat mondta fel még valamikor 13-14 évvel ezelőtt.