A sorozat előző, az Iron Maiden-nel foglalkozó részében már megemlítettem Rob Halford-ékat, mint olyan csapatot, amelyik a bónuszdalok terén Steve Harris-éktól eltérő „politikát” folytatott. A ’70-es, ’80-as évek gyakorlatának megfelelően a Priest is rendszeresen jelentetett meg kislemezeket, ám azokon kezdetben a stúdióalbumok dalai, ’78-tól, a 11. single-től kezdve pedig koncertfelvételek szerepeltek a 45-ös fordulatszámú korongok B oldalán.
Az egyes lemezfelvételekről megmaradt/lemaradt számok – mert azért bőven voltak ilyenek is – az egyes albumok későbbi, remaszterizált újrakiadásaira, CD-változataira kerültek fel. Általában mindegyik korongra egy ilyen szerzemény és esetleg még egy koncertfelvétel jutott. Kivételt ez alól a Redeemer of Souls album képez, de arról majd külön, a maga idejében szólok.
Az Iron Maiden-nel ellentétben, Tiptonék nem bohóckodták el a lehetőséget, és – a Diamonds and Rust-ot leszámítva – „idegen tollakkal” sem igen ékeskedtek; teljes értékű saját nótákkal kedveskedtek a csapat rajongóinak, még ha sok esetben ezek tényleg csupán B-kategóriás dalok is voltak, ami egyben azt is igazolta, hogy nem véletlenül maradtak le az adott időszak stúdióalbumáról. Éppen ezért – Priest-rajongóként – kivételesen nem tíz, csupán kilenc dalt tudok jó szívvel a figyelmetekbe ajánlani (bár a hozzám hasonló fanok valószínűleg ezeket is jól ismerik).
1. Diamonds and Rust
Elsőként máris itt van egy kakukktojás, amelynek a Priest újraértelmezésében legalább három változata létezik. A Sin After Sin albumon az alapvetően lírai Joan Baez nóta középtempós verziója kapott helyett, ami abszolút illeszkedik az együttes akkori zenei világába. Az Unleashed in the East koncertlemezen dördül meg a legmetalosabban, plusz létezik egy, a kétezres években született, tisztán akusztikus változata is, amit Halfordék élőben is játszottak. Én itt most ez utóbbi stúdióváltozatát kínálom meghallgatásra:
2. Red White & Blue (British Steel, 2001-es remaster)
A resztlik jó része nem véletlenül lírai nóta: egy-egy dalírási időszakban hallhatóan több ilyen is született, az adott lemezre viszont egynél többet valószínűleg nem akartak feltenni. A címben szereplő színek a brit nemzeti lobogó színei, amelyek ebben a kombinációban nemcsak a szigetország lakóinak, hanem néhány másik nagy piac (például az amerikai, az ausztrál és a francia) metal rajongóinak a szívét is megdobogtatják. A szerzemény dallama akár egy karácsonyi nótáé is lehetne, hangulatában himnuszi magasságokba emelkedik, ahogy nem egy közönség-énekeltető Priest-nóta (Take On the World, United), de a Manowar hazafias An American Trilogy-ja is eszembe jut róla.
3. Prisoner of Your Eyes (Screaming for Vengeance, 2001-es CD-kiadás)
A Turbo albumra jóval több dal született, mint amennyi végül erre a kissé „popos” alkotásra végül felkerült. Ezek egyike ez az időnként keményebb hangra váltó, de azért alapvetően lírai szerzemény. Halford hangja csúcsformában, és a dallamos ikerszóló is igen hatásos.
4. Turn On Your Light (Defenders of the Faith, 2001-es CD-s kiadás)
Ugyancsak Turbo-korszakos dal, ami első felének lágysága, érzelmessége okán simán beférhetett volna bármelyik kereskedelmi rádió programjába. A finom akusztikus megszólalást középen metalos füleket simogató, zsizsegő gitárhangzás vágja ketté, a nóta utolsó harmadában pedig némileg keményebb hangot ütnek meg, de még ez is a mainstream tűréshatárán belül marad.
5. Living Bad Dreams (Painkiller, 2001-es CD-s kiadás)
A Painkiller készítésének időszakában született lírai, de egyértelműen fémhúrokon megszólaló szerzemény, amelyben Halford magas hangjai viszik a prímet; az egyik „aaaa”-ja (4:54-nél) például kimondottan zseniális. 🙂
6. Heart of a Lion (Metalogy 4 CD-s válogatás, 2004)
Végre egy tempósabb nóta! 🙂 Ami nem meglepő módon ugyancsak a Turbo dalaival egy időben született. Egyik kedvenc nem-nagylemezes számom Downing-éktól. Halford hangja talán nem itt a legerőteljesebb, viszont a refrén mindenért kárpótol. 🙂
7. Tears of Blood
8. Bring It On
9. Never Forget
Mindhárom nóta először a Redeemer of Souls album két CD-s változatának bónusz diszkjén, majd külön, az 5 Souls EP-n, ugyancsak 2014-ben látott napvilágot. Az ötből ezek a dalok nyerték el a tetszésemet; talán furcsa, de mindhármat jobb számnak tartom, mint a Redeemer…-en hallható szerzemények többségét. A gyors középtempós Tears of Blood – remek alapriffjével és refrénjével – bármelyik Priest-albumnak húzónótája lehetne. A Bring It On akár egy Halford-szólólemezről is lemaradhatott volna. Lendületes, már-már táncra ösztönző szerzemény. A Never Forget pedig ismét egy érzelem-gazdag, a zenekar és közönsége egységét magasztaló, a csapat köszönetét tolmácsoló, már-már sziruposan érzelgős, de nagyon hatásos darab. Sok ezer, a zene ritmusára imbolygó fénypont a sötét nézőtéren…
„We’ll play on till the end
It’s not over not over my friends
We are together tonight
Reunited for all of our lives
And we thank you for it all
We will never forget”
Érdekességként megemlítek még egy 1988-as projektet, amelynek végterméke, a You Are the Everything demó szerencsére/sajnos a mai napig nem látott napvilágot. Halford-ék a ’80-as évek talán leghíresebb szerzőhármasával, a popzene világában elévülhetetlen érdemeket szerző Stock/Aitken/Waterman szerzőtrióval kooperáltak (akik olyan előadókat tettek naggyá dalaikkal, mint Kylie Minogue vagy Rick Astley). Együttműködésükből három dal született, a The Stylistics nevű soul együttes 1971-es You Are Everything-jének átirata, valamint a Runaround és az I Will Return című számok, amelyek hangzásilag az Asia nevű formációt juttatják eszembe. Aki kíváncsi rájuk, a YouTube-on kaphat belőlük ízelítőt.
Futottak még:
All Fired Up (Turbo CD-kiadás, 2001)
Fight for your Life (Killing Machine remaster, 2001)
Fire Burns Below (Stained Class remaster, 2001)
Race with the Devil (The Gun cover, Sin After Sin remaster, 2001)
Thunder Road (Point of Entry remaster, 2001)
What’s My Name (Demolition, a japán kiadás bónuszdala, 2001)
Father Mother Son (Judas Archives, 2003)
Creatures (5 Souls EP, 2014)
Snakebite (5 Souls EP, 2014)
Az All Fired Up és a Thunder Road (hogy ezt miért a Point of Entryre tették fel bónusznak a Ram it Down helyett azt nem értem, amikor a RID lemezhez íródott eredetileg) nálam a kedvencek közt szerepelnek, amelyeknek a nagylemezen lett volna a helyük néhány gyengébb szám helyett.
A Redeemer of Souls bónusz dalai szintén jobban a nagylemez néhány „rendes” számánál. Mondjuk nekem a digipack CD van meg a bónusz dalokkal együtt.
Nekem a Maiden és a Priest közül a Priest a sokkal nagyobb kedvenc, bár a 80-as évekbeli Maiden minden lemeze alapmű számomra.
A maxik versenyét azonban a Maiden nyeri nálam. Olyan számok kerültek fel az IM maxikra, amikért annak idején érdemes volt beszereznem azokat (volt amit eredetiben, volt amit lengyel piaci műsoros kazin, és volt amit kaziról átmásolva) .