Bevallom bűnömet, és bocsánatért esedezem!!! Ezt a csapatot még hírből sem ismertem mindaddig, amíg pár évvel ezelőtt egy CD-turkálóban az egyébként haver zenekufár a kezembe nem nyomta a lemezt, mondván, hogy ez nekem tutira tetszeni fog, és egész életemben bánni fogom, ha nem viszem magammal. Így hát megtettem, és amikor otthon betettem a lejátszóba, már az első fél percben tudtam, hogy jó vásárt csináltam. A hangfalakból olyan vadállat death/grind/crust szennyvíz fröccsent a pofámba, hogy a gyönyörtől majdnem násztáncot jártam. És ha a lejátszóval még szexuális kapcsolatot is sikerült volna létesítenem, tuti, hogy pár hét után még tojásokat is raktam volna. HEHEHE!!
A csapatot New Yorkban, 1991-ben alapították a Citizen Arrest nevű punk banda tagjai. Az együttes 1992-ben ki is dobott egy splitet a szintén amcsi Disrupt-tal, majd 1994-ben kijött ez a lemez, ami teljes albumként van feltüntetve a diszkográfiájukban, de ez igencsak bátor meghatározás, ha azt nézzük, hogy a műalkotás hossza mindössze 26 perc, és ezt is csak úgy sikerült összehozni, hogy az új dalok mögé feltettek egy feldolgozást és a Distrupt-tal közös spliten helyet kapott három nótát. De ez megbocsátható nekik, ugyanis olyan eszeveszett pusztítást művelnek itt, hogy az album végére érve csupán a hamisított Puma papucsom elszenesedett maradványaiból lehet arra következtetni, hogy itt valaha nyoma volt életnek.
A hangzás piszok vastag, szinte a Bolt Thrower soundjához mérhető. Szakít, mint az állat!!! A basszusgitár úgy dong, mintha a húrokat a King Kong banánültetvényét körbekerítő drótkerítésből lopott huzalokból fonták volna. A tempó természetesen gyors, de néha olyan elbaszott döngölések szakítják meg a száguldozást, hogy szinte hallom, ahogy a mellkasomban dobognak a heréim. Nyoma sincs semmi kedveskedésnek vagy lírai léleksimogatásnak, csak a nyers erő van, agresszíven tolakodó riffek, kötekedő csűrdöngölés és blastbeat-zápor.
A T.O.F. tagsága változó volt, így a lemezen öt zenész játéka hallható, mert az összekapirgált dalok más-más felállásban rögzítették. Érdekesség, hogy a rekedtes hörgést az új szerzeményekben az a dobos nyomta, aki a banda indulásánál még nem dobolt, csupán vokálozott. Szóval bőven volt itt keveredés és variálás. Nem is sorolom fel, kik fordultak meg a csapatban, mert a 13 éves fennállás alatt több mint tíz ember zajongott itt. HAHAHA!! Az első és egyetlen album után csak splitek és egy válogatás jelent meg tőlük 2004-ben, ami le is zárta a Taste Of Fear történetét. 2007-ben és 2009-ben kijött ugyan még két split, de hivatalosan 2004 óta nem létezik a banda.
Az együttesről nem sok információt találtam, így nem csoda, hogy ez a cikk igencsak rövidre sikeredett, de hát nem voltak egy hiperaktív csapat, így képtelenség is lenne regényt írni róluk. A lényeg az, hogy ez az album egy vékonyka, viszont annál finomabb szelet az underground tortából. Ha szereted a fékevesztett death/grind muzsikákat, amelyeket ízlésesen megfűszereztek egy kis nyers crust hatással, akkor tegyél egy próbát a T.O.F. albumával. Erre tuti, hogy lebontod a házat, mert ezek a dalok úgy megtöltenek erővel és energiával, hogy a lemez lejárta után csupasz kézzel felnyitod a babkonzervet.
Leave a Reply