Stallion: Slaves of Time (2020) 2.0

(A szerkesztőségen belül sem mindig egyezik a véleményünk egy-egy anyaggal kapcsolatban, éppen ezért lehet érdekes az egymástól többé-kevésbé eltérő álláspontok ismertetése. Dávid Laci márciusban már írt a Stallion idei albumáról, most John Quail-é a szó.)

Baden-Württemberg Németország harmadik legnagyobb tartománya. Közel 36 ezer négyzetkilométernyi területén többen élnek, mint egész Magyarországon. Legkedvesebb germán thrash csapatom, a Destruction is innen származik, akárcsak a heavy/speed metalban utazó Stallion. Ha nem tudnám, honnan jönnek, bizony azt gondolnám, hogy Kanadából ontják jobbnál jobb lemezeiket. Pont azt a dallam-érzékeny, jól felépített zenét játsszák, amelyet a hódok országában oly’ jól művel számos zenekar. Példának okáért említhetném a Cauldron-t, a Skull Fist-et, az Axxion-t vagy a Striker-t is. Utóbbival közös turnén is voltak Európában, még 2014-ben. E közös fellépéssorozatnak állítottak emléket Canadian Steele című dalukkal, amely még az első nagylemezükön jelent meg.

Jelen cikkem immár a harmadik albumukat hivatott áttekinteni, amely idén február 28-án látott napvilágot. Tíz nóta, 43 percben. Teljesen retró-hozzáállás, mintha csak visszautaznánk az időben a csillogó fekete korongok aranykorába.

Az új dalcsokrot kellemes felvezetéssel indítja a Waking the Demons, majd enyhe tempóváltás után már át is adják magukat annak a bizonyos kanadai stílusú acélnak. A szám közepén hallható gitárszólónál szimultán gyorsulási versenyt rendeznek, hogy tudjuk: jottányit sem engednek a korábbi anyagaikon el-elszabaduló sebességből. Méregerős nyitányukat a normál mederbe visszalassult alapokra érkező gitárszólóval koronázzák meg.

Nincs kegyelem a No Mercy címre keresztelt nótában. A szélsebes vágtázást fenomenális melódiákkal kombinálják. Stämpfe basszusgitárja végig röfög, jól aládolgozva Aaron precíz dobjátékának. Äxxl és Clode párosa legalább annyi energiát fektet a jól megkomponált dallamok prezentálásába a gitárokon, mint amennyit Paul a kiváló énektémák előadásába.

A Time to Reload visszavesz az elszabadult csődör nyargalásából – mintha csak a Skull Fist jobb pillanatait hallgatnánk. Piszok hangulatos, ahogy visszarepülünk a fémzene cirka 35 évvel ezelőtti korszakába.

Az All In hagyományos heavy metal megközelítése bármelyik nyolcvanas évekbeli NSZK-s zenekar lemezére felférne, akik klasszikus heavy metal műfajban alkottak. Ez a megállapítás egészen addig megállja a helyét, amíg el nem érkezünk 2:30-ig, itt ugyanis nyaktörő szpídelésbe csapnak át, ami a remek dallamokat sem mellőzi. Főleg a szám végén hallható gitárharmóniák ütnek nagyot, így az átlagosnak induló dal megkapja azt a pluszt, amely végül magasan kiemeli a közepes kategóriából.

Agyhalottak ugyan nem biztos, hogy élvezni tudnák a Brain Dead taktusait, mi viszont nyugodtan tombolhatunk rá. A darálós részeknél hallhatóan hatott rájuk az Annihilator, amely zenekar kedvelését büszkén vállalják is.

„Halj velem!”, vagyis Die with Me… Ebben az óriási, több mint hétperces power-lírai himnuszban Pauly még a csillagokat is leénekli az égről. Tökéletes alkotás, nem csupán szívszaggatóan fájdalmas, de kellőképpen acélos is, véleményem szerint az album (egyik) csúcspontja!

A „Félelem kalmáraiban” (Merchants of Fear) ismét elszabadul a paripa. Remekül érzik az arányokat a tekerősebb és a nyugisabb részek között, miközben a jelenlévő agresszió nem megy a dallamok rovására.

Másik régi kedvencük, az Exciter szelleme lebeg a Dynamiter-ben, amely – a címben emlegetett dinamitos merénylő robbantásához méltóan – kellően nagyot durran. Újabb csúcspont!

Dan Beehler-ék munkássága köszön vissza a Kill the Beast nótában is, persze itt is csak enyhe érzésként érhető tetten, másolásról szó sincs.

S hogy ne száguldozással zárják lemezüket, egy tempósabb, ikergitáros részeket sem mellőző szerzeménnyel, a Meltdown-nal köszönnek el tőlünk a tiszteletbeli kanadaiak.

Akárhonnan is nézem a Stallion idei anyagát, ez bizony 100 százalékos teljesítmény. A német srácok nálam nagy valószínűséggel ott lesznek az élbolyban, amikor az év lemezéért versengő zenekarok között kell igazságot szolgáltatnom. 😉

A cikk szerzője: John Quail 34 további cikk
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*