Onslaught: Power from Hell (1985)

Az angol négyes debüalbuma csaknem három évvel a zenekar megalakulása után, 1985 februárjában látott napvilágot a független, a punk-irányultságú Children of the Revolution-ön keresztül. Ez volt az egyetlen kiadó, akiktől ajánlatot kaptak, így egyértelmű volt, hogy náluk adják ki bemutatkozó korongjukat. A felvételek a Stoke On Trent stúdióban zajlottak, ahol a punk Discharge zenekar is munkálkodott. Mivel nem volt pénzük, és csupán egy hétre bérelték ki a helyet, nem volt kérdés, hogy hol fognak majd egyben aludni is.

A banda alapjait Nige Rockett gitáros és Steve Grice dobos tette le Bristolban, akik nyomdaipari tanulóként dolgoztak együtt. Ezt a produktumot kilenc demó felvétele előzte meg. A zenekar fejlődése jól nyomon követhető a lemezen, ugyanis még ebben a metalos hangzásban is tagadhatatlanok a punk gyökereik. Nem csoda, hiszen ebben az időszakban a Discharge volt nagy kedvencük, de olyan zenekarok előtt is játszottak, mint a The Exploited vagy a The Varukers. Később viszont már mind szövegben (sátánista vagy okkult témák), mind zenében olyan együttesek után orientálódtak, mint az angol Venom vagy az amerikai Slayer. A számok hossza átlagosan három és négy perc között van, kivételt egyedül a több mint hétperces Lord of Evil jelent, ami a későbbi thrash irányra utal.

Mint egy punkbanda: a csapat a kezdeti időkben

Mintegy útkeresésnek hat az album, amelyen hiába várunk technikás riffelést; a zene inkább olyan hatásaik muzsikájával rokon, mint a Venom bemutatkozó lemeze vagy a Sodom In the Sign of Evil-je. Eredetiséget aligha várhatunk még a szigetországi kvartettől, energiát és frissességet viszont igen, különösen, ha a ’85-ös évre gondolunk vissza. Az angol thrash zenekarok közül az elsők között voltak, akik a punkos gyökereiket az amerikai thrash hatásokkal (Slayer, Exodus) egészítették ki.

Az olyan angol kortárs szaklapok, mint a Metal Forces igyekeztek emelni a zenekar ázsióját, ám Rockett-ék igazából csak egy évvel későbbi albumukkal, a The Force-szal tudtak gyökeret verni a nemzetközi thrash színtéren. Ez az a munkájuk, amin már érezhető volt a fejlődés, és amit már méltányolt is a szakma, majd kreativitásuk az In Search of Sanity-n tetőzött, amely lemezükön egy kissé a Metallica Master of Puppets-ének hatása is érezhető.

Egykor és ma

Viszont ezzel az első albummal tették le a névjegyüket a metal világában. Az anyagot a Damnation baljós hangjai vezetik fel, ami thrasher-körökben szinte kötelező volt, mint intró, gondoljunk csak például a Slayer Hell Awaits-ére. Az igazi kezdést a punkos Onslaught (Power from Hell) jelenti, ami komoly szárnypróbálgatásnak hat. Ezt követi a rövid Thermonuclear Devastation, ami már a korai időszakban is megvolt, és ez vezet át a két részre osztott Skullcrusher-re, amelynek első része az LP A oldalán található.

Az első komolyabb dal talán a Lord of Evil, ahol a zenekar kezdi megmutatni thrashesebb oldalát. Az A oldal záró nótája a Death Metal, amit a gitáros Nige énekel. A Possessed is írt egy dalt ezzel a címmel az egyik demójára még 1984-ben, ami szintén nem volt újdonság, pláne, hogy Cronos már 1982-ben használta ezt a kifejezést egy interjú folyamán, amikor a Venom muzsikáját írta körül. Amikor megkérdezték, hogy heavy metalt játszik-e, azt válaszolta, hogy thrash, black és death metalt, anélkül, hogy ezeket stíluskategóriaként használta volna. Sokkal inkább volt ez egyfajta dac a részéről. A stílus akkoriban persze még nem létezett, legalábbis abban a formában, ahogy azt ma ismerjük. Viszont lemezen, nyomtatott formában tudomásom szerint először az Onslaught-nál jelent meg ez a kifejezés.

A B oldalt nyitó Angels of Death továbbra is a punk és thrash irányzatok keveredése. A fő riffet szinte megunásig húzzák. A lírai intróval kezdődő The Devil´s Legion az elvárásoknak megfelelően megy át egy punkos riffbe. A Steel Meets Steel is inkább egy galoppozó ritmusú szerzemény, mintsem hogy thrash lenne. Ezt a dalt is az unalomig facsarják. A Skullcrusher második része talán el tudott volna viselni némi éneket a riffek mellett; lehet, hogy a srácoknak nem volt idejük ezt megírni?

Hozzám csak 1986 vége felé, a The Force megjelenése után jutott el ez az anyag kazettán, és a későbbi lemezeket tekintve egyfajta szárnypróbálgatásnak, tanulópénz-szerzésnek fogható fel.

A cikk szerzője: Novák Norbert 46 további cikk
A ’80-as évek gitárzenéin nőtt fel, amikért a mai napig is rajong. Jelenleg a német The-Pit.de-nél, Way Up-nál és Rock Times-nál dolgozik, mint fotós és újságíró. Főállásban nyelvészeti területen tevékenykedik Németországban.

1 Trackback / Pingback

  1. Onslaught: Generation Antichrist (2020) – Rattle Inc.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*