„Mostanában főleg filmzeneszerű ötleteken dolgozom”

Tavaly már olvashattatok egy interjút a jelenleg Los Angelesben élő Nagy „Byg” Zoltánnal a Life Discussion-nel kapcsolatban (itt és itt). Beszélgetésünk hosszúra nyúlt, lévén emberünk a Subjectben is megfordult, másrészt pedig válaszaiban egyáltalán nem volt szűkszavú. Most a Subject-es időszak kerül terítékre.

1992-ben csatlakoztál a Subjecthez; tapasztaltabb voltál a többi muzsikusnál? Ismerted őket korábbról?

Mondhatjuk, hogy tapasztaltabb, már csak az életkoromból adódóan is: átlagosan körülbelül öt évvel vagyok idősebb a Subject tagjainál, és amikor kezdtek lejárni hozzánk a próbáinkra, akkor a Life Discussion-nal mi már zenekar voltunk. Akkor ők, mint Subject, még nem, de Gabby, Vic és Rookie sokat lógott nálunk. Ők is ezt a műfajt kedvelték, és így volt lehetőségük megfigyelni a dolgokat, ahogy azt mi is csináltuk. Mélyre hangolt gitárok, a stílusra jellemző dob, ritmusok, pörgetések, hörgő ének; talán mi is inspiráltuk őket olyan minőségű dalok szerzésére, ami aztán egészen a kezdeti időkben rájuk is jellemző volt. De érdekes módon, Gabby gitárötleteinek köszönhetően nem voltak egy Life Discussion-kópiabanda. Nem mondhatnám, hogy hasonlított a zenéjük a miénkre. Most, hogy így visszagondolok, a korábbi dalaikban több metalosabb elem volt, sok tört ritmusváltással, míg a Life-ra inkább a punkosabb, hardcore-osabb dinamika volt jellemző.

Amúgy Sanya (Nagy Sándor LD-dobos – a szerk.) ismerősei voltak, szintén a XVII. kerületi Rákoskeresztúrról, a szomszéd lakótelepről. Én így ismertem meg őket. Ők is sokat lógtak Sanyáék házánál, és az évek során komplett zenekarrá nőtték ki magukat. Érdekességképpen megemlítem, hogy Lazt, a későbbi Subject frontembert, amikor a Life Discussion második énekest keresett Balage helyére, mi is meghallgattuk, kipróbáltuk. Akkoriban is megvolt az elképzelésem arról, hogy milyen hangot akarok Yule mellé, de ő váltig állította, hogy nem, neki nem olyan a hangkaraktere. Akkor úgy éreztem, nem éreztünk rá egymás stílusára, így elengedtük. Aztán – nagyon kellemes meglepetésemre – a Subject első fellépése alkalmával értetlenül ráztam a fejem: miért mondta ez a csóka, hogy neki nincs olyan hangja? Hát itt van! 🙂 Tetszett, amit csinált, és persze a kiállása is jó volt, teljes feketében, seggig érő szőke hajjal. Jó frontemberré nőtte ki magát. 🙂

Játszottál a zenekar Nihilistic Perspectives demóján, illetve a Diaphonous Writhes of A Soul EP-jén. Hogyan foglalnád össze ezt az időszakot?

A Subject-tel a Nihilistic Perspectives zenei vonala volt a kedvencem. Egy régi álmom teljesült: végre egy másik, hasonlóan kreatív gitárossal (Gabby-val) tudtam együtt dolgozni, ami frissességet és inspirációt hozott számomra az előző időszakhoz képest, amikor egyedül írtam a zenéket. A többrétegű, többszólamú gitártémák is dögösen szóltak együtt. Élveztem a közös alkotás szabadságát. Sajnos az első demó anyaga után zenei, stílusbeli nézetkülönbségek alakultak ki. Ezek egy részéért én is felelős lehettem egy dallal. Korábban felmerült, hogy Laz hiányolja az igazi ének lehetőségét a Subject akkori dalaiban. Az egyik este hoztam egy dalt, ami akkor iszonyú csúnya fogadtatásban részesült: lefikázták, megköpködtek, kiröhögtek és elküldtek vele a búsba. 🙂 Egy idő után el is feledkeztem róla, de egy pár hónappal később odajöttek hozzám az arcok, hogy „Te, Byg, mi is volt az a dal, amit a múltkor hoztál? Az kurva jó volt!” Szóval így került elő ismét. A címe White Horses from the Clouds. Egy, a kilépésem utáni felvételről ismerheted, ott már nem én játszottam, de a dalt még én írtam.

Sajna, a Subject-nek változott a zenei stílusa: reméltem, hogy ezek a lassabb dalok csak kiegészítők lesznek a többi szám mellett. A kezdeti, dallamosabb ötleteken felbuzdulva lassabb, death metalosabb témák születtek, ami Laz-nek és ennek a stílusnak kedvezett, de én kezdtem furán érezni magam ebben a zenei közegben. Szívesebben maradtam volna az eredeti, grind-osabb, pörgősebb vonalnál, szóval így bár ez a későbbi, lassabb zene hozta meg a Subject számára az EP-t, én úgy éreztem, ez már nem az a muzsika, amit én szeretnék játszani. Röviddel ez után el is váltak az útjaink, szerencsére sikerült a baráti viszonyt megtartanunk. Mind a mai napig jó haverok vagyunk a Subject tagjaival, amikor hazalátogatok, mindig összejövünk. 🙂

Az EP-t a holland Lowland Records jelentette meg. Az anyag a cég harmadik kiadványa volt. Ez a kapcsolat mikor és hogyan alakult ki? Esetleg már az anyag rögzítése előtt bejelentkeztek, hogy megjelentetnék?

Ha nem tévedek, Viktor úron (Kemény Viktor, Genital Grinder fanzine, a Subject akkori menedzsere – a szerk.) keresztül jött ez a kapcsolat a kiadóval, bár erre nem esküszöm meg. Haki is sokat segített a Subject ügyeinél, szóval az is lehet, hogy ő intézte. Erre már sajna pontosan nem emlékszem.

Dicsőség, elismerés volt számotokra, hogy nyugati kiadók dobták piacra a felvételeiteket? (A demó a Wild Rags gondozásában látott napvilágot.) Rajtatok kívül az Intense Agonizing mondhatja el még ezt magáról, akiknek a finn Necrobiosis-szal közös split 7” EP-jét a német Malodorous Mangled Innards Records adta ki…

Minden bizonnyal dicsőség egy magyar underground banda számára, ha külföldön kiadott anyagot tud felmutatni. Sajnos ezek a kiadók többnyire annyira kicsik, hogy nem tudják a zenekaroknak biztosítani azt, ami tulajdonképpen egy ilyen kiadásnak az értelme lenne: külföldi fellépések, turnék, promóciók a kiadó többi zenekarával. Ehelyett a zenekarok saját zsebből finanszírozzák a felvételeket ezekre a kiadványokra, és az eladásokból semmi pénzt nem látnak viszont, amiből a későbbi felvételeiket vagy az esetleges fellépéseiket finanszírozhatnák, úgyhogy jól hangzik egy ilyen „külföldi kiadás”, de inkább csak státusz, mint igazi érték egy zenekar számára.

A ’90-es évek legelején a death metal volt az uralkodó irányzat az undergroundban, ami Magyarországon is éreztette hatását. Rengeteg tehetséges zenekar alakult itthon is, például az Extreme Deformity, a Cultic Pulp, a Corpus Albicans, a Necrotomy, a Subject, a Parasite Crowd stb. Mennyire követtétek a hazai underground alakulását? Milyen viszonyt ápoltatok a többi bandával?

Úgy érzem, kevésbé tudtuk az otthoni bandákat mélyebb értelemben véve zeneileg és emberileg is megismerni. Persze hallottunk a létezésükről, és élőben is volt szerencsénk jó néhányukkal fellépni, de közülük csak kevéssel volt alkalmunk igazán haveri kapcsolatot kialakítani. Talán a Subject, az Intense Agonizing és az Undertaking volt az a zenekar, akiket közelebbről ismertünk. Az Extreme Deformity-sek is jó arcoknak tűntek, de sajna a többi, általad említett zenekarral nem emlékszem, hogy lett volna személyes kapcsolatunk.

Mely fanzine-ekre emlékszel? Mekkora publicitást kaptatok a hazai „szaksajtóban”?

Sajnos fanzine nevekre így, 30 év távlatából már nem emlékszem. Kezdetben volt irántunk egy egészséges érdeklődés. Természetesen az első demó nagyobb port kavart, és ha voltak fellépéseink, általában azokról is megjelent egy pár cikk itt-ott. A tagcserék is izgatták azokat, akik ismerték a bandát, így ezekről is írtak a szaklapokban. A határon kívülről is kaptunk leveleket fanzine-ektől. Még olyan országokból is, ahol az akkori agyammal el sem tudtam képzelni, hogy bárki is hallgathat metal zenét. 🙂 Mivel nem voltunk egy állandóan fellépő banda, így a demókat leszámítva túl sok friss hírt nem lehetett rólunk felkutatni, így a banda végleges feloszlásáig egyre kevesebb cikk jelenhetett meg rólunk.

Subject

A death metal ekkoriban, tehát a ’90-es évek legelején élte virágkorát. Egyaránt megfért egymás mellett az őrlős brit, a dallamos, láncfűrész hangzású skandináv (svéd és finn), a technikás floridai valamint a zúzós, brutális New York-i (Suffocation, Cannibal Corpse stb.) vonal. Számotokra melyik volt a legvonzóbb?

Szerintem mindegyik vonalból volt, amit kedveltünk. Én kezdetben közelebb álltam a durvább, grind-osabb elemeket is tartalmazó Suffocation, Cannibal Corpse vonalhoz.

Mikor és miért szálltál ki a Subjectből? Teljesen hátat fordítottál a metalnak, a zenélésnek?

A Subject-tel kapcsolatos kérdésre – jó szokásomhoz híven – már valahol fentebb válaszoltam.  Nem, nem fordítottam hátat a metalnak. A régi kedvenceimet ma is szívesen hallgatom, és több újabb banda is bejött azóta. És annak ellenére, hogy pillanatnyilag nem játszom ilyen stílusú zenekarban, az egyik utolsó Los Angeles-i bandám, a Bumrush még a keményebb metal műfajba sorolható. Azóta főleg filmzeneszerű ötleteken dolgozom, amibe a trailer és a videójátékok zenei kategóriája is beletartozik, ahol jó hasznát veszem a metalos gyökereimnek. 🙂 Sokszor tudok dögös, mélyre hangolt, keményebb gitáros dolgokat is elsütni, amire, mondjuk, egy klasszikusabb képesítésű zeneszerző nem biztos, hogy gondol, vagy nem biztos, hogy meg tud valósítani, amikor egy ötleten dolgozik.

Szerepeltél az Undertaking-könyvben. Kiolvastad már? Hogy tetszett?

Nagyon tetszett a könyv ötlete és az olvashatósága, ahogy a történetek gördülékenyen haladnak benne. Amikor beleolvasok, mindig nagyon jót nosztalgiázom. Igen, kiolvastam. 🙂 Persze a könyvben szereplő arcok közül sok mindenkit nem ismerek személyesen, de mégis, akkor egy időben valahogy mind ott voltunk együtt, fiatalon, a zene iránt lelkesen, ki-ki mint zenész, rajongó, szervező, vagy menedzser. Nélkülük nem lett volna olyan ez az egész. Szóval nagy köszönet és elismerés mindazoknak, akik a szívükön viselték a metal ügyét egy olyan időben, amikor még fél napokat kellett utazniuk a srácoknak, lányoknak, ha egy ilyen stílusú bandát élőben akartak látni, hallani. Nem volt YouTube és hasonlók, ingyen zene, letöltés… 🙂 Sokszor vidékről vagy még a határon túlról is jöttek a rajongók Pestre, a bulikra, plusz lemezeket, kazettákat, pólókat venni.

Byg a ’90-es években…

Manapság mivel foglalkozol, hogyan telnek a napjaid?

Ahogy az előbb említettem, mostanában filmzeneszerű dolgokat írok. Egy zenei katalóguson dolgozom, amit tévé- és mozifilmekhez, vagy ezek trailerjeihez, videójátékokhoz és reklámfilmekhez szeretnék leszerződtetni. Ezzel a területtel úgy kerültem kapcsolatba, hogy egy ismertebb filmzeneszerzőnek az egyik SONY által kiadott videójáték zenéjére egy kemény metal gitárra és basszusra volt szüksége. Engem ajánlottak neki, és ahogy készültek a felvételek, a stúdiójában nekem is lehetőségem volt rálátni arra a munkára, amit ő csinált. Nagyon megfogtak a korlátlan zenei lehetőségek és ötletek. Tetszett, hogy akár egy metal gitárt is összerakhatsz egy teljes zenekarral, és azon, mondjuk, egy 60 tagú vegyes (férfi-női) kórus hatalmas epikus éneket hozhat.

Számomra nagyjából ez lehetett az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy én is ilyen szabad akarok lenni zeneileg. És persze már hosszú évek óta hallgattam a barátaim, haverjaim megjegyzéseit azokkal a dalaimmal kapcsolatban, amelyeket nem valamelyik éppen akkori zenekarom egyikének írtam, hogy „figyelj, ez a dal szerintem kurva jó lenne egy filmbe”. 🙂 Mondjuk, ez azért már otthon is ment, főleg az utolsó projektem, a Naturactive idejében. Gondolom, ez abból is jöhetett, hogy kedvelem és szinte gyerekkorom óta hallgatom és gyűjtöttem a kedvenc filmzenéimet.

Egykori zenésztársaiddal tartod esetleg a kapcsolatot?

Igen. Ahogy említettem, amikor hazalátogatok, akkor mindig összejövünk. Ez, mondjuk, főleg Yule-t és a Subject tagjait jelenti. Sanya szintén itt él az Egyesült Államokban, csak ő a keleti parton, Savannah-ban, én pedig a nyugati parton, Los Angelesben. Leginkább vele tartom a kapcsolatot. Most is nagyjából háromhetente, havonta beszélünk telefonon, és nagyjából két évvel ezelőtt át is utaztam hozzá látogatóba. Mivel kezdetben én is éltem arrafelé és Floridában is, így nagyon jó volt megint látni őt és néhány másik régi ismerőst.

Byg, köszönöm szépen a válaszaidat! Minden jót kívánok!

Nagyon szívesen! Köszi a felkérést! Jó volt gondolatban újra húszévesnek lenni. 🙂 Én is a legjobbakat kívánom neked mindahhoz, ami közel áll a szívedhez. És köszönet, hogy ennyi év után is fáradhatatlanul ott vagy a metal zenében, és hogy egy ilyen rövid életű zenekarral kapcsolatban, mint a Life Discussion, csupán szeretetből vetted az időt és energiát, hogy egy picit jobban megismerd a hátterét. Vigyázz magadra! Baráti ölelés innen a halál farkából! 🙂 Byg

…és napjainkban
A cikk szerzője: Dávid László 733 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

1 Comment

  1. A Zoli az mindig jol fogalmaz o volt .Segitett nekem is a visszaemlekesben.A masik jo pedig ,hogy valaki erdeklodik es kerdez es hivatalositja kozmegorzesbe teszi ezeket a dolgokat. Koszonjuk David Laszlo !

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*