In Flames: Clayman (2000)

Na, így bízzon az ember a Wikipédiában! 🙂 A jubileumi cikkeket többen is szeretjük a „napjukon” közzétenni, és amikor a Clayman megjelenésének dátumát kerestem, ezt az oldalt találtam (https://en.wikipedia.org/wiki/Clayman), ami július 25-ét tüntette fel a lemez születésnapjaként. Mint utóbb kiderült, helytelenül, hiszen az anyag július 3-án látott napvilágot.

A göteborgi kvintettről és eddigi életművükhöz fűződő viszonyomról már több albumuk kapcsán is említést tettem (a legrészletesebben talán itt), úgyhogy most csak a Clayman dicséretére szorítkoznék. A loudersound.com portál most júniusban publikált egy cikket, amelyben a Metal Hammer-es Matt Mills rangsorolta az In Flames nagylemezeit (itt olvasható). Nála az 1999-es Colony végzett az élen. Nálam a Whoracle végezne, de a Clayman az az anyag, amely betetőzte a csapattal való „barátságomat”, ami ráerősített a Whoracle-lel kialakult erős szimpátiára. Nyilván erősen szubjektív ennek a megítélése, de a most húszéves albumot érzem Anders Fridénék legpozitívabb, leginkább erőtől és magabiztosságtól duzzadó alkotásának.

Ekkor már kereken egy évtizedes pályafutás állt a banda mögött. Anyagaikat a kezdetektől „a göteborgi hang” forrásánál, a Fredrik Nordström vezette Fredman stúdióban rögzítették. A neves szakember három albumukon zenészként (billentyűs hangszereken) is közreműködött. A Colony révén nyílt meg előttük a világ, jutottak el a tengerentúlra, és léptek fel az Egyesült Államok koncertszínpadain. A dobos Daniel Svensson 1998-as csatlakozásától az alapító gitáros, Jesper Strömblad 2010-es kiválásáig az együttes a legstabilabb, legsikeresebb időszakát élte. Összesen hat sorlemezt készítettek a klasszikus felállásban (Anders Fridén – ének, Jesper Strömblad és Björn Gelotte – gitár, Peter Iwers – basszusgitár, Daniel Svensson – dob), a Colony-tól az A Sense of Purpose-ig, és a csúcsra véleményem szerint az ezredfordulón életre kelt Agyagemberrel és a 2000-es japán turné hangulatát megörökítő The Tokyo Showdown koncertalbummal jutottak fel.

A csapat a 2004-es Sziget Fesztiválon

Az In Flames-t – az At the Gates-szel és a Dark Tranquillity-vel egyetemben – a dallamos death metal úttörői között tartják számon, ám azt gondolom, hogy már az 1996-os The Jester Race-en is a fenti stílus kívánalmainál lágyabb, befogadhatóbb muzsikát játszottak, ami nagyban hozzájárult népszerűségük robbanásszerű növekedéséhez.

A Clayman albumot nyitó Bullet Ride talán túlságosan is lágy gitárral és énekkel indul, szerencsére hamar bedurvul a muzsika. Ezt a dalt a lemez két legnagyobb slágere, a Pinball Map és az Only for the Weak követi. Mindkettőhöz videóklip is készült; előbbi egy harapós, túlnyomórészt száguldó tempóban hasító szerzemény, utóbbi viszont egy ellenállhatatlanul döngölő középtempóra épül, Fridén pedig a verzékben dallamosan énekel, és a gitárok is fülbemászó melódiákkal kényeztetnek. Ha a Whoracle Jotun-ja a kedvenc In Flames-nótám, akkor az Only for the Weak a második ezen a listán.

Időnként a Square Nothing is ugyanezt az akkoriban tőlük még szokatlan, már-már túlságosan is simogató sound-ot hozza, megelőlegezve a zenekar későbbi irányváltását, mai hangzását.

A címadó nóta remekül ötvözi a pörgős tempót a dallamossággal. Már a kezdés is egy tipikus In Flames-melódiával köszön be, amit jól ellensúlyoz a szaggatott ritmus és Fridén acsarkodó éneke. Ennek a dalnak is az album best of-szekciójában a helye.

A borítót ihlető Vitruvius-tanulmány

A Satellites and Astronauts-nál aztán már feltűnik, hogy tendenciózusan váltogatják a légies, torzítatlan gitártémákat a horzsoló riffekkel, a sóhajszerű éneket a death metalos hörgéssel.

Milyen melódiával indít a Swim is!? Simán megtéveszti a gyanútlan hallgatót, hogy aztán jól orrba vágja egy súlyos göteborgi jobb horoggal. Egészséges, tökéletes elegye ez a keménységnek és a kitörölhetetlenül rögzülő dallamoknak. A Suburban Me-ben az egykori Arch Enemy-gitáros, Christopher Amott szólózik, Fredrik Nordström pedig a billentyűs szólamok egy részét jegyzi, és a programozásból vette ki a részét.

Az anyag különböző deluxe kiadásain a dalok koncertfelvételei mellett két feldolgozásnóta is helyet kapott. A World of Promises a svéd hard/glam rock csapat, a Treat ’87-es slágere volt, a Strong and Smart pedig eredetileg egy ’90-es években aktív svéd punk rock csapat, a No Fun at All szerzeménye. Az előbbit együtt ismertem meg a Clayman-nel, vidám dallamaival jó lezárása volt az anyagnak; az utóbbival viszont, amiből jól kiérezhető a punkos karcosság, csak most találkoztam.

Az idei újrakiadás borítója

A lemezborító Leonardo da Vinci 1490 körül született, az emberi test méretarányait elemző Vitruvius-tanulmányát értelmezi újra, helyezi lángok közé, és tünteti fel mögötte a csapat emblémáját, az udvaribolond-maszkos koponyát (a Jesterhead-et).

Az anyag megjelenését követően az In Flames olyan zenekarok társaságában turnézott, mint a Dream Theater, a Slipknot, vagy a Testament. A siker fényében meglepő lépés volt, hogy új albumukat, a Reroute to Remain-t nem Nordström bábáskodása mellett és még csak nem is a Fredman stúdióban rögzítették. Új hangzásokkal kísérleteztek, és mindenekelőtt az ének vált még inkább dallamossá. Az eredmény kielégítő volt, azt követően azonban elkezdett halványulni a zenekar fáklyájának fénye. Fridén-ék jó ideig nem tudtak megújulni, és nemcsak Strömblad alkoholizmusa, hanem ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szőke gitáros az új évezredben búcsút intett társainak. Gelotte-ék végül a 2014-es Siren Charms, illetve a két évvel későbbi Battles albumokkal nyitottak új fejezetet a zenekar életében, más kérdés, hogy ez az irány mennyire tetszik a csapat régi rajongóinak.

Az albummal kapcsolatos legfrissebb hír, hogy a Nuclear Blast kiadó augusztus végén egy speciális kiadvánnyal ünnepli a Clayman megjelenésének huszadik évfordulóját. Az eredeti dalok remaszterizált változata mellett egy eddig kiadatlan instrumentális szerzemény (Themes and Variations in D-Minor ) és a lemez négy legnagyobb slágerének 2020-as verziója is felkerül az anyagra, amely ebből az alkalomból új, sokkal inkább mai és jóval félelmetesebb borítót is kapott. Fanatikusok, gyűjtők számára kihagyhatatlan ajánlat, nekem azonban ezek nélkül is az egyik legnagyobb kedvencem Fridénéktől a lángoló Gólem.

A cikk szerzője: Coly 951 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*