Igaz, hogy heavy metal magazin vagyunk, de néha olyan együttesek is beleférnek a „puttonyunkba”, amelyek szigorúan véve nem tartoznak ebbe a muzikális kategóriába, ám valamelyikünk szívesen ajánlja mások figyelmébe ezeket az „idegennek” kikiáltott kiadványokat. Így vagyok én is most a Heilung zenekarral, ráadásul egy koncertfelvételt szeretnék bemutatni tőlük, annak is a videó változatát, mert aki a fémzene birodalmán kívül eső muzsikákra is nyitott, annak rendkívül nagy élményben lesz része, ha megnézi, meghallgatja ezt a 2017-ben rögzített élő felvételt.
A Heilung egy nemzetközi zenekar, amelyet a német Kai Uwe Faust, a dán Christopher Juul és Maria Franz norvég énekesnő alapított, majd hozzájuk csatlakozott egy seregnyi zenész, létrehozva ezzel egy nagyon különleges zenei világot. Előszeretettel használják rájuk a folk/neofolk kifejezést, netán az experimentális viking muzsika jelzőt, ami részben igaz is, ám a Heilung rendkívül egyéni módon mozog a hangerdőben. Zenéjükkel és koncepciójukkal egészen a régi korokig kalauzolnak el bennünket, ráadásul visszavezetve az eltévelygett embert a természet és az ősi vallások édenkertjébe. Ehhez olyan eszközöket használnak, amelyekkel teljesen hitelessé válik minden, amit eljátszanak és elmondanak nekünk; speciális hangszereik (például emberi csontok, különböző állatbőrökből készült dobok), ruháik, holt nyelveken előadott szövegeik mind-mind ezt támasztják alá.
Tavaly jelent meg a zenekar második nagylemeze (Futha), amelyről egy elolvasott pozitív kritika katalizálta bennem az ismerkedés tényét, és nemhogy nem csalódtam az albumban, egyenesen az év egyik legjobbjának tartom. De ekkor még nem is tudtam, hogy van egy korábban kiadott hivatalos koncertvideó, és csak nem olyan rég, teljesen véletlenül találkoztam vele a YouTube csatornán , ráadásul első kanyarban csak egy részletével, majd ráfókuszálva a dologra, a teljes képi anyagot is megleltem.
És hogy miért is szerettem volna mindenáron bemutatni ez a koncertfelvételt, ami egyébként rendkívül profin van kamerázva, és számomra iszonyúan élvezetes? Mert a Rattle Inc. magazin egy személyes hangulatú írásokkal teletűzdelt oldal, olyan anyagokról is szeretünk említést tenni, amelyek nagy hatással vannak ránk: emlékek, élmények, hangulatok kötődnek hozzájuk, azon felül, hogy jónak tartjuk őket. Azt hiszem, ez az ismertetőm mindenképpen nagyon személyes lesz, mivel az utóbbi időkben ez a koncertfelvétel tette rám a legmélyebb benyomást, és mindjárt el is mondom, hogy miért esett a választásom erre az anyagra.
Mindenkinek vannak rossz napjai, sötét időszakai. Ennek ellenpontozására, a negatív dolgok elhalványítására remek cselekvés a zenehallgatás. Már régóta meg vagyok győződve arról, hogy a zenének (legyen az bármilyen) hihetetlen ereje van, rengeteg segítséget tud nyújtani, ha az ember gödörbe kerül. Számomra a heavy metal és még néhány remek zene akkora támaszt tud adni, hogy az felér két levél nyugtatóval vagy bármivel. Nem kezdek el keseregni azon, hogy nekem milyen rossz volt az életem, nem siránkozom a sorsomon, mert ez senkit nem érdekel, és tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki sokat szívott eddigi léte során, ezért mellőzném a nyafogást. De azt muszáj elmondanom a cikk kapcsán, hogy nem olyan rég egy akkora sokk ért, ami rendesen a padlóra küldött, és napokig, hetekig próbáltam kikecmeregni a verem legaljáról. Már olyan állapotban voltam, hogy pár napig a kedvenc zenéimet sem hallgattam, mert azok is idegesítettek, így még inkább elkenődtem, mert úgy éreztem, itt a vég: a zene sem segít. De valahogy mégis csak előkerült a muzsika, és véletlenül belefutottam a Lifa egy és negyedórás felvételébe, majd azt konstatáltam magamban, hogy ez nagyon-nagyon betalált. Nem mondom, hogy egyből jó kedvem lett, sőt, azt sem mondanám, hogy egyáltalán jó kedvem lesz, ha később is meghallgatom, megnézem a show-t; egyszerűen megindított bennem valamit, gondolatokat ébresztett bennem, olyanokat, amelyek újdonságként hatottak. Ez most nem vicc, ez az anyag számomra tényleg több, mint egy szimpla koncertfelvétel, ennek hatására elindult bennem egy folyamat, és lökést adott a változás, változtatás útjára lépésének, aminek az a végeredménye, hogy óriási fordulatot vett az életem.
Gyerekkorom óta szeretem a természetet, tisztelem, becsülöm a növényeket, az állatokat, fiatal felnőttként sokat olvastam a sámánizmusról, az indiánokról, természeti és ősi népekről, ezeknek a hatására kialakult bennem egy világkép, amit én pogány vallásnak hívok, és a mai napig hiszek benne. Nos, a Heilung koncepciója teljesen ebben manifesztálódik, ezért is szippantott magába, de önmagában ez még kevés lenne, viszont ehhez hozzájön egy olyan varázslatos zene, amiről csak felsőfokon tudok beszélni, így már valóban kerek az egész. Mint említettem, a zenekar hangszerelése egészen egyedi, inkább mondanám sámáni szertartásnak, mint rockzenének. Mindenféle méretű és anyagú dobok tömkelege szólal meg a színpadon, amelyeket különböző ütőkkel szólaltatnak meg, és csak egy kevés elektronikus „háttérzaj” utal a modern világra. Ráadásul ezt a „ritmizálást” kiváló ütemérzékkel adják elő, nemigen hallom ki azt, hogy melléütnének a zenészek, pedig jó néhányszor nem szimpla képletek alkotják a muzsikát. A sámánizmus rögtön a koncert elején beköszön, az egyik tag egy füstölővel körbejár, különböző „gyakorlatokat” végez, majd a zenészek egymás kezét fogva körbeállnak, és valami szöveget kántálnak. Ezután elkezdődik a majdnem másfél órás… – nem nevezném koncertnek, helyette a mágikus utazás helytállóbb kifejezés.
Faust és Maria egészen fura öltözékben tolja végig a szeánszt, az arcukat nem látni, mert olyan fejfedő van rajtuk, amelynek rojtjai eltakarják a szemüket, a fejükön pedig agancsok vannak, öltözékük mindenféle állati bőrökből áll. Maria ki is van festve (lásd a fotót), ami így leírva talán nem hangzik túl bizalomgerjesztőnek, ám pont ellenkezőleg, rettentően vonzó és csodálatra méltó, valamint hatalmas kisugárzással rendelkezik. Ahogy zenél, énekel, vagy csak járkál a deszkákon, az nem hétköznapi. Mozgása finom, kecses, van benne egy nagy adag spiritualitás, vagy nem is tudom, minek nevezzem, talán elmélyülésnek. Hangja elképesztően szép és egyedi, de egyébként ez mindenkiről elmondható, aki a mikrofon elé kerül, mivel a zenészek nagyszerűen adják elő a vokális témákat. Faust a torokéneket is használja, amit szintén profi módon tol, de ha éppen egy dallamos rész jön, abban is szerepet vállal – nem is akárhogyan. Néha kifestett harcosok is megjelennek a színpadon, lándzsákkal és pajzsokkal. Amikor közelről mutatja őket a kamera, nem lehet nem észrevenni, hogy mennyire elszántak, izzik körülöttük a levegő, annyira mennének már harcolni. Időnként a kórusba is beszállnak, úgyhogy ők is rendesen kiveszik a részüket a show-ból.
Ez a koncertanyag végig tökéletes, de számomra van három csúcspontja. Az első a Krisgaldr című nóta, amelyben Maria csontokat ütöget, és közben gyönyörű dallamokkal operál, de az egésznek van egy mély, hipnotikus és nyomasztó hangulata is. És a végére marad két dal, amelyek a Futha albumra kerültek fel, ezek kiválóan zárják le a koncertet. Az Othan az előzőleg említettel áll rokonságban, de itt mintha még mélyebbre ásnának a zenészek, le egészen a tudatalattiba. Csodaszép kórusok jönnek-mennek, mindenki beleadja szívét-lelkét a vokalizálásba. De az utolsó tételben jön el a teljes megvilágosodás, ami nem más, mint a Hamrer Hyppyer. Fura zenei részekkel kezdődik, majd beindul egy olyan tempós és katartikus téma, amely az egész dalon végigmegy. Itt már annyira extázisban van mindenki, hogy az tényleg minden határon túlmegy. Kedvencem a szőke, hosszú hajú „háttér” dobos, aki végigtombolja a nótát, miközben szétveri a bőröket: abszolút átlényegült, egészen biztosan nem ebben a világban van, miközben zenél. Ehhez foghatót a régebbi VHK-ban tapasztaltam. De nem csak ő lép át egy másik dimenzióba, hanem valószínűleg az egész zenekar is más tudatállapotban leledzik. Faust biztosan, mert nagyon „gyanús” nekem (torokéneke transzba ejtő, szenzációs), ahogy a színpadon megéli ezt az egészet. Görnyedt mozgásával, mezítlábas ugrálásával rá is tesz egy lapáttal – hogy biztosra menjen. Az ütemes transzból egyszer csak egy olyan dallamos rész bontakozik ki, amiről csak a legnagyobb elismeréssel tudok nyilatkozni, majd ez még egyszer megismétlődik, és így ér véget a varázslat. De kár, órákig tudnám hallgatni.
Hát, ehhez tényleg nem sokat tudok már hozzátenni, csak ismételni tudom magam: nézzétek, hallgassátok, élvezzétek! Még ha valakinek zeneileg nem is nyeri el tetszését, el kell, hogy ismerje, rendkívül tartalmas és izgalmas zenei kalandozás, amit a Heilung művel. Ez több, mint szimplán muzsika. És ha esetleg veszed a fáradtságot, itt a link:
https://www.youtube.com/watch?v=h1BsKIP4uYM
Leave a Reply