Heavy As Texas: Heavy As Texas (2019)

Amennyire rácsavarodtam a ’90-es évek elején a Panterára, annyira nem érintett meg „ikercsapatuk”, a New Orleans-i Exhorder munkásságának szele. Pedig Dimebag-ék sorsfordító Cowboys from Hell-je és Kyle Thomas-ék kultikus Slaughter in the Vatican-ja is ugyanabban az évben (1990) és többé-kevésbé hasonló szellemben fogant. Sőt, sokan úgy tartják, hogy a Darrell tesók csapata az Exhorder köpenyéből bújt elő: Thomas-ék feltalálták, a Pantera pedig világszerte népszerűvé tette a groove-centrikus thrash metalt.

Nem tehetek róla, eddig nekem valamiért nem jött be Kyle Thomas hangja, énekstílusa: a Trouble-t is jobban szerettem Eric Wagner-rel, és az Exhorder tavalyi visszatérő albuma sem tudott közel kerülni hozzám. Sőt, mint látható, a Heavy As Texas 2019 áprilisában napvilágot látott bemutatkozó nagylemeze is jó időre parkolópályára került nálam. Meghallgattam egyszer-kétszer, majd más zenei táplálék után néztem. De csak nem hagyott nyugodni a dolog, újra és újra elővettem, és az elmúlt időszakban azt vettem észre, hogy kezd megtetszeni az anyag.

Feltétlenül beszélnem kell történetünk másik főszereplőjéről, a gitáros Marzi Montazeri-ről, aki a ’90-es évek elején a Superjoint Ritual-t, 2010-2015 között pedig a Philip H. Anselmo & The Illegals-t erősítette. Emellett Marzi néven egy saját projektet is létrehozott, amelynek 2001-ben jelent meg első és mind ez idáig egyetlen albuma, a The Need.

Marzi Montazeri (Fotó: Benedetta Gaiani – The Hurricane Photography)

2016-ban létrehozta saját kiadóját, a Crunchy Western Records-ot, amelynek égisze alatt elsőként egy EP-t jelentetett meg The Uprising címmel. Az anyagon nem kisebb név énekelt, mint az egykori Judas Priest-torok Tim “Ripper” Owens. Három évvel ezelőtt pedig csatlakozott az Exhorderhez, így természetesen az ő játéka is hallható a louisianai csapat tavalyi albumán, a Mourn the Southern Skies-on.

Előéletét ismerve meglepő lenne, ha Montazeri-t kielégítették volna a kizárólag az Exhorder nyújtotta zenei örömök. Társakat verbuvált maga köré, hogy maradéktalanul megvalósíthassa saját elképzeléseit. „Szimplán azért hoztam létre ezt a projektet, hogy új zenét játsszak, viszont képtelen voltam egyszerre énekelni és ezeket a komplex ritmusokat elgitározni – nyilatkozta. – Így arra gondoltam, az erősségeimre, a gitárra és a dalszerzésre koncentrálok, és egy olyan énekest kérek fel az együttműködésre, akinek a hangja tökéletesen illik ehhez a zenéhez: Kyle Thomast! Amint ő megérkezett, zeneileg minden részlet a helyére került.”

A Heavy As Texas névre keresztelt formáció felállása első körben Michael Haaga basszusgitárossal és James Goetz dobossal vált teljessé, a bemutatkozó nagylemezt azonban nem ők, hanem Chris Collier bőgős és Anup Sastry ütőhangszeres (Marty Friedman, Jeff Loomis, Skyharbor) játszotta fel. Az anyag producere Montazeri volt, a keverést és a maszterizálást pedig az ezen a téren is tapasztalt Collier vállalta magára.

Kyle Thomas

Thomas – a Trouble-t is beleszámítva – itt énekel a leglágyabban, legdallamosabban. A zene a groove metal és a southern rock, a Pantera és Lynyrd Skynyrd világának izgalmas keveréke, amiben azért az előbbi dominál. Érdekes, hogy Pantera, és nem Exhorder: Marziék talán így akarták eltávolítani itteni produkciójukat anyazenekaruk muzsikájától. Akár ilyen is lehetett volna Dimebag-ék zenéje a Vulgar Display… album után, ha nem a bedurvulás, hanem hanem a szellősebb, dallamosabb vonal mellett döntenek.

Külön élmény hallgatni Montazeri ízes gitárjátékát, nyakatekert, különös hangszínekre torzított riffjeit, a régi iskolát követő, finom hangú, dallamos szólóit. Utóbbiakból szinte mindegyik dalba jut egy, amivel nem csak a sprőd groove-ok kedvelőit nyeri meg magának a csapat. Egyes nótákat különleges effektek színesítenek: a Death of a Prodigy-ben űrhangokat imitáló gitár, a Blind-ban pedig mintha hegedű cincogna halkan a gitárriff takarásában.

A Pantera-utánérzés több dal eredetiség-faktorát is nagyban csökkenti: a nyitó To Keep a Promise egy tipikus Dime-riffel indul, a Reality Check elejét hallva pedig olyan érzésünk lehet, mintha abban Phil Anselmo vendégszerepelne (nyilván nem). A Blind verzéinek elején már-már Alice In Chains-es énekhangot és hajlításokat hallunk, a King of Fools-szal viszont a southern rock egyik ősforrásánál, a Lynyrd Skynyrd zenei világában tesznek egy nagyobb kirándulást.

A lemez utolsó két dala is jócskán merít az említett példaképektől, pályatársaktól: a From This Day On megint csak egy zseniális panterás riff-fel indít, majd ellágyul, egy időre lírai nóta lesz belőle, hogy aztán időről-időre visszatérhessen a nyitó motívumhoz. A Love Gets Us All is érdekes mix a két zenekartól: itt inkább a Lynyrd hangzása dominál, ugyanakkor a dal jóval több rétegű, összetettebb annál, hogy csak ez a két oszlop jelölje ki a határait. A végén például a szerzemény már-már Circus of Power-i magasságokba emelkedik… 🙂 Érdekesség, hogy míg az előző dalok átlagos játékideje négy perc körül van, e két utolsó tétel mindegyike hét percnél is tovább köti le a figyelmünket.

Mindössze nyolc nótát hallunk, ami némileg meglepő ebben a túladagolós világban. Ugyanakkor jó döntés is volt, mivel így nincs ideje az anyagnak arra, hogy ellaposodjon, unalmassá váljon. Ha a Terítéken rovatban kapott volna helyet, és pontoznám az anyagot, a „jó” és a „még jobb” (4,5) osztályzat között hezitálnék, végül az utóbbi mellett döntve.

Az album elkészítését követően Montazeri és Thomas ütőképes koncertfelállást toborzott maga köré, a ritmusszekciót ekkor a már említett James Goetz dobos és a basszusgitáros Lenwood Sonnier alkotta. A kvartett lendületéből azonban csupán hat, tavaly augusztusi bulira futotta, az énekesnek, gondolom, ezt követően a szeptemberben megjelenő Exhorder albumra és a már javában készülő Trouble nagylemezre kellett koncentrálnia. Remélhetőleg a sorozatos csúszásokat követően végre az utóbbi is napvilágot lát majd. Ennek az évnek a második felére ígérték, egyelőre azonban még se híre, se hamva. A HAT pedig állítólag egy második dalcsokrot is tervbe vett, és a két lemez anyagát ezt követően turnéztatnák meg.

A cikk szerzője: Coly 951 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

1 Comment

  1. Hmm…ez előbb kijött mint az uccsó Exhorder és nagyon bejött.Egyébiránt ,mióta Vinnie La Bella kurtán-furcsán lelécelt az Exhorder ből..,nos akár egybe is olvadhadna a kettő. Hisz a “Mourn…” on sőt a “The Law ” is témailag ,felfogásba is kompatibilis .OK. a Mesterek eldöntik…😄

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*