Arcturus: Aspera Hiems Symfonia / Constellation / My Angel (1996/2002)

Kemény vagy durva téli szimfónia – magyarul ezt jelenti a lemez címe. 1994-ben a Tiamat a doom és death metal stílushatárait nyitotta meg más zenei irányzatok előtt, a black metalban pedig az Arcturus volt az a csapat, amelyik pont ugyanebben az évben jelentette meg hasonló kaliberű anyagát, a Constellation-t. Hogy ennek mégsem lett ekkora visszhangja? Ennek az az oka, hogy ez csak egy projekt volt az ulveres Garm (Kristoffer Rygg), a mayhemes Hellhammer (Jan Axel Blomberg), az emperoros Samoth (Tomas Thormodsæter Haugen) és a több zenekarban is vendégeskedő billentyűskirály, Sverd (Steinar Sverd Johnsen) részéről. Ráadásul ez csupán egy kis underground kiadónál, kevés példányszámban megjelenő EP volt. A nagylemez csak két évvel később jelent meg, de magában foglalta a Constellation négy számát is, újra felvéve Carl August Tidemann gitározásával (ő váltotta Samoth-ot).

E rövid történelmi áttekintés után nézzük, milyen is a ’96-os albumon hallható zene! A cím tökéletesen festi le a muzsikát, a zene által varázsolt hangulatot. Aki a déliesebb, életvidám hangokat kedveli, annak nem ez az anyag lesz a kedvence. Ez, kérem szépen, igazi skandináv zene, ami hófödte és jég borította fehér éjszakai tájat fest le, amit az északi sarki fény világít be. Pont, mint a lemezborítón.

A zene jellegzetessége, hogy a két zenei agy a dobos Hellhammer és a billentyűs Sverd, a mennyei énekdallamokért pedig Garmot illeti hozsanna. 🙂 Riffeket viszont ne is nagyon keressen az ember. A főtémákat a billentyű adja, és Tidemann is inkább olyan gitárszólókat játszik folyamatosan, amelyek Malmsteen mesternek is büszkeségére válnának (ne a virgákra, hanem a hangulatosabb témáira gondoljunk). A dob is olyan, mintha végig szólózna. Mindezek ellenére óvakodnék a „progresszív” és egyéb jelzőktől, mert ennek ellenére minden hangszer tökéletes harmóniában van egymással, egyik sem megy a másik rovására, a folyamatos szólók ellenére egyik zenész sem virgázik a hangszerén. Ez így leírva furcsán hangzik, de aki egyszer is hallotta már ezt a zenei csodát, az tudja, miről van szó. 🙂

Nincs értelme számonként elemezni ezt a zenét. Mindegyik dal egyformán zseniális. A hangszereseken kívül Garm hangját is nem véletlenül istenítik sokan. Ez az utolsó Arcturus anyag, amelyen black metalosan károg, emellett azonban ott vannak a csodaszép dallamai és a tiszta énekhangja is. Na jó, egy számot mégis kiemelek: személyes kedvencemet, a Fall of Man-t. Ennek a középrészén egy olyan billentyűszóló kapott helyet, amit újra és újra meg kell hallgatnom, ahányszor csak fölteszem ezt a csodát. 🙂

Ez a két CD-s kiadvány 2002-ben jelent meg. A lemezt remaszterizálták, plusz hozzácsapták a Constellation EP-t és a My Angel demót. A Constellation-ről ugyan lemaradt, de ide most végre felkerült a The Deep Is the Skies és az instrumentális Cosmojam. A My Angel két száma teljesen elüt a többitől, ezt az anyagot még 1991-ben készítették, és igazi, black metalos síri hangulata van, de már itt megjelentek azok a zenei sajátosságok, amelyek később – igaz ugyan, hogy sokat finomodva – méltán alapozták meg az Arcturus hírnevét.

A cikk szerzője: Fehérfarkas 3 további cikk
Már a gimiben is írt verseket és zenekritikákat egy igazi underground, amatőr vidéki újságba. Zeneileg mindenevő: a metal a kedvence, de komolyzenétől a fémzenén át az elektronikus zenéig mindenre nyitott, ha az minőségi muzsika.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*