Vicious Rumors: Soldiers of the Night (1985)

Vicious Rumors. Egy hamisítatlan US heavy/power legenda… Mit gondoltok, hol és mikor hallottam róluk először? Elárulom: még 1985-ben, a Petőfi Csarnokban, az egyik Heavy Metal Klub összejövetelen. 😉 Újabb találós kérdés: ki hozta meg nekem LP-n pár héten belül? Igen, Herczeg Tamás! Ki más? 🙂 A rögtönzött kvízműsornak vége, jöjjön a Rumors!

A zenekar történetének kezdete 1979 nyarára nyúlik vissza. Geoff Thorpe gitáros ekkor döntött úgy a San Francisco-öbölben fekvő Santa Rosa városában, hogy társakat verbuvál maga mellé egy tökös heavy metal bandához. Elképzelése az volt, hogy a nyolcvanas évek hajnalán megalakuló, később óriási népszerűségre szert tevő Bay Area-i zenekarok stílusától eltérő, hagyományosabb megközelítésű, mégis újszerű zenét játsszon. Miután a korai felállásokkal két demó is készült, majd lehetőséget kaptak arra, hogy szerepeljenek Mike Varney US Metal Vol III és Vol IV válogatásain, a Shrapnel Records főnöke úgy gondolta, megértek az első, önálló nagylemezre.

Geoff Thorpe és Dave Starr

Varney javaslatára bevették az együttesbe az akkor még teljesen ismeretlen, ifjú gitárhőst, Vinnie Moore-t. A biztos pontot a kezdeti tagcserék óta Gary St. Pierre énekes jelentette Thorpe mellett, aki a debütre is elkísérte gitáros barátját. Hármójukhoz csatlakozott basszusgitáron Dave Starr, valamint dobokon Larry Howe. Az általam nagyra becsült Mr. Howe amúgy az egyetlen, aki a mai felállásnak is tagja a zenekar-alapító mellett, bár a kétezres évek elején Larry is lelépett egy időre, méghozzá Dave Starr-ral együtt. Így esett, hogy jól összeszokott párosként Chastain 2004-es, In an Outrage című albumán tolhatták a ritmushangszereket.

Visszakanyarodva a Soldiers of the Night-hoz, ha nem is hosszú életű, de nyerő felállás készítette el ezt a remekbe szabott dalgyűjteményt. Az instrumentális felvezetőben, a Premonition-ben azonnal tudtunkra adják, micsoda virtuózt is igazoltak Moore személyében. Ezen felül még egy énektől mentes mű szerepel a korong második felében, amelyben Vinnie egy szál gitárja kápráztat el, mellőzve minden más kíséretet. A találó, Invader titulust viselő téma szűk három perce előrevetíti a gitáros zseni következő évben kezdetét vevő, mind a mai napig tartó sikeres szólópályáját. A két instrumentális nótán felül az albumon betonkemény alapokon ülő, fantasztikus dallamokkal, harmóniákkal operáló muzsika hallható. St. Pierre hangja erőteljes, ugyanakkor kellőképpen kiművelt ahhoz, hogy maradandó témákat ültessen a műértő rockerek fülébe.

A három speed nóta (Ride/Into the Sun/, Blitz the World, In Fire) valósággal leszakítja a fejünket, olyan elemi erővel robban be a hangfalakba. A gitárok súlyosak, dallamosak, a basszusjáték élményszámba megy, a dobszerkót az akkor 24 éves Howe szinte szétveri! Tavaly mesélte nekem, hogy az összes dobtémát egyetlen nap alatt játszotta fel, ami óriási teljesítmény! Ilyen minőségű produkciót ennyire rövid idő alatt összekalapálni csak a legnagyobbak kiváltsága, úgyhogy megemelem képzeletbeli kalapom Larry előtt! Dave Starr-ban remek társra lelt, akinek a kezében helyenként szólóhangszerré válik a basszusgitár.

A Medusa szokatlan, ugyanakkor fogós melódiái után a címadó tétel hősies himnusza bemutatja a zenekar ars poeticáját. A Murder zsenialitása, struktúrája a szintén kiváló Hexx zenekar 1986-os albumán köszön vissza. Lassan málházó szerzemény a Domestic Bliss, amely sejtelmes harangjátékával, különleges harmóniáival hódít. Az ütemes, lemezt záró Blistering Winds kitűnő választás, hogy feltegye a pontot arra a bizonyos „i”-re.

A produceri teendőket Steve Fontano látta el, aki a Vicious Rumors-szal szorosan együttműködve alakította ki a telitalálattal felérő hangzásvilágot. Minimum így kellene szólnia minden anyagnak, arról nem is beszélve, hogy milyen jó érzékkel pakolták egymás után a változatos tempókkal operáló dalokat. Thorpe magabiztos alapjaira, ötletes riffjeire nagyszerűn simulnak rá Moore neoklasszikus elemeket sem nélkülöző, önmagukban is élményszámba menő szólói. Habár a későbbi eseményeket ismerve az első nagylemez Gary St. Pierre hattyúdalának bizonyult, ennyi is elég volt neki ahhoz, hogy mindörökre beírja nevét a „fémlexikonokba”. Őt a tragikus balesetben elhunyt Carl Albert váltotta a mikrofonnál, de ez már egy másik történet…

A Geoff Thorpe vezette csapat – véleményem szerint – egy örök érvényű klasszikust alkotott meg 1985-ben, amelyet mindenkinek hallania, ismernie kellene, aki egy kicsit is kedveli az amerikai ízű heavy/power fémzenét. Nálam vitathatatlanul ezer pontos ez a megunhatatlan remekmű!

A cikk szerzője: John Quail 37 további cikk
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

1 Trackback / Pingback

  1. Vicious Rumors: Celebration Decay (2020) – Rattle Inc.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*