Práth Gyula

Sok szeretettel köszöntelek magazinunk nevében! Milyen rendszerességgel látogatod a felületünket, és mi a véleményed róla?

Hú, még csak pár hete mutattad, igyekszem benne búvárkodni. Laci, szuperek vagytok, egészen elképesztően részletes tablóját alkotjátok a metal világának! Gratulálok, szeretem az ilyen jó értelemben vett megszállottakat! 🙂

Van olyan rovat, tartalom, amely különösen elnyerte a tetszésedet?

Az albumajánló (Terítéken) és az év lemeze szavazás– ezek mindig elgondolkodtatják az embert, és új információval szolgálnak, tudják az ember az ízlését fejleszteni. Látszik, hogy sok energiát raktok bele, és hogy közösségi az oldal…

A nyomtatott vagy az online sajtót részesíted előnyben? Gyakran olvasol online rock/metal zenei weboldalakat? Alapvetően mi a véleményed róluk?

Sajnos manapság viszonylag kevés ilyen zenei magazint olvasok. Ha igen, akkor általában különböző online, azon belül is a Facebook „hírfolyamában” előfizetett weboldalakat, de azok nem ilyen szakirányultságúak, mint a tiétek.

Egy rövid bemutatkozást kérek szépen tőled!

45 éves ügyvéd vagyok, 1990-ben kezdtem el gitározni, de az ezredfordulót követően nem igazán zenéltem már. 2017-2018 hozta a fordulópontot, amikor is rendkívül szerencsés körülmények között megismerkedtem egy pár hasonló korú és helyzetű emberrel, volt fix próbaterem, és már megteremtettük az életfeltételeinket annyira, hogy legalább közepes-jó minőségű hangszereket, erősítőket, egyéb műszaki felszereléseket tudtunk vásárolni, és belecsaptunk a zenélésbe, mint újrakezdők.

Mikor, hogyan, kinek/minek a hatására kerültél kapcsolatba a metal zenével? Magadtól ismerted meg vagy ajánlották? Mi fogott meg ebben a stílusban? Metalossá válásod előtt milyen zenéket hallgattál?

Inkább rockernek tartom magam, mivel a magyar terminológiában ez a tágabb fogalom, és beletartozik a metal is. Mint sok kortársam, akik a ’80-as évek közepén, végén voltak tinédzserek, a tiszavirág-életű dizsis korszak után a Queen-nel kezdtem 1986-ban, és retrospektív módon ismertem meg a zenekar munkásságát, viszonylag hamar, körülbelül két-három év alatt, az akkori budapesti, Lenin körúti maszek lemezboltok révén. (Az is megérne egy misét, hogy ezek milyen fantasztikus, szinte kultikus helyek voltak.) Hamar eljutottam a ’70-es évekhez, és persze a rockzene történetéhez, szociológiájához is – és ez vezetett a Queen-ből való kiábrándulásomhoz is: nem tudtam felfogni ésszel, hogy akik a ’70-es években olyan szép komplex, dögös zenéket csináltak, hogyan juthattak el a ’80-asokban oda, ahova. (Pedig a ’80-as évekbeli Queen miatt kezdtem a rockzenével foglalkozni.) Mindenesetre Brian May zenei elképzelései, gitárfilozófiája a mai napig alap: nem kell virtuóznak lenni ahhoz, hogy érdekes zenét csinálj, és érdemes az összehangzásra törekedni.

Melyek voltak a legelső albumok/előadók, amelyeket felfedeztél, illetve meghallgattál?

Az előbb említett Queen mellett és után (Queen II, Night at the Opera, News of the World az egyértelmű toplistám), a bennük való csalódás vezetett először érdekes módon a progresszív rock irányába: Pink Floyd (akkoriban inkább a The Wall), a Peter Gabriel-es Genesis és az Emerson Lake and Palmer felé. De gimnázium közepén három nagy zenei élményem Jimi Hendrix, a Led Zeppelin és a Deep Purple volt (nekem akkor kimaradt az Iron Maiden és a Judas Priest, bár a baráti körben azért olvasgattuk a ’80-as évek végi magyar Metal Hammer-t). A gimiben aztán jött a ’90-es évek boom-ja: Faith No More, Guns N’ Roses, a Metallica új korszaka – de nekem a mai napig tetszik a Red Hot Chili Peppers akkori korszaka is –, a grunge viszont annyira nem fogott meg, a rockzenének ez a fajta kivirágzása viszont igen.

Melyek azok a metal műfajok/előadók, amelyektől kiráz a hideg, amelyeket egyáltalán nem szeretsz?

Nem nagyon van ilyen, mindenben lehet jót találni (vagy csak nem ismerem az összes metal-irányzatot?). Ha tényleg mondani kell valamit, akkor egyrészről a ’70-es évek végén, ’80-as években létezett az a hangzás, amit nemes egyszerűséggel csak „germán metalnak” hívtunk, aminek nagyon egyenes ritmusai voltak, és felgyorsított blues klisékkel operált – azt úgy különösebben nem szeretem, mert nekem a zene legyen kreatív, fantáziadús. Plusz talán még a nagyon elborult doom metalt, a köldöknézést sem tartom jó iránynak.

Zeneileg mindenevőnek tartod magad? Hogyan viszonyulsz a „csak jó és rossz zene van” elvhez?

Abszolút mindenevőnek tartom magam, sőt, egyre inkább annak: az utóbbi két évben sikerült például megértenem Frank Zappa munkásságát, korszakait, vagy idén év elejétől tudom meghallgatni és kezdtem el szeretni a Gentle Giant-ot. Paradox módon bármilyen zenei szubkultúra számára fontos, hogy nyitott legyen: meg tudja magát mérni, és új, az adott zenei világban sosem hallott elemeket emeljen be a muzsikájába.

Milyen szempontok alapján szelektálsz az adott hanghordozók között/közül? Gyűjtőnek tartod magad? Mekkora kollekcióval rendelkezel? Melyek a gyűjteményed legféltettebb kincsei?

A ’80-as években jó pár bakelitem volt, de aztán a CD-k vásárlásával kezdtem el kiélni a gyűjtőszenvedélyem. A mai napig veszek CD-t; sokan a bakelit képzőművészeti értékeire (nagy lemezborító) esküsznek, de szerintem a CD is megteszi. Ugyanakkor egy kissé régimódinak is érzem magam, amikor a pendrive helyett vagy 30 CD-t váltogatok az autós lejátszóban. Tavaly sikerült eljutnom New York-ba, ott is vettem egy pár CD-t, igaz, arrafelé gyakorlatilag már egyetlen egy nagy megastore sincs, csak kicsi, de zeneileg széles kínálattal rendelkező antikváriumok. A másik problémám, hogy az online vásárolható zenék esetében nincs kézzel fogható produktum, úgyhogy én biztos, hogy még jó ideig kitartok a CD-gyűjteményem mellett. Persze az is igaz, hogy az autóban ott a pendrive, és ha fel akarok tenni valamilyen zenét, akkor ma már leggyakrabban a YouTube-ról választok, és azt teszem ki a hifi cuccra…

Számodra a metal egy életérzés? Szerinted van ennek a műfajnak összetartó ereje?

Mindkét kérdésedre igennel válaszolok. Ez az egyik ereje, ami miatt egyetlen más zenei stílus sem vetekedhet vele.

Mi a véleményed azokról, akik egy idő után hátat fordítanak a metalnak, és megtagadják múltjukat?

Borzasztó… Egyetem után volt egy munkahelyem, ahol az osztályvezető, aki a kétezres évek elején olyan 55 körül járhatott, megjegyezte, hogy fiatalon neki is a Led Zeppelin volt a kedvence… Nem értettem, és most se értem ezt a hozzátoldást, hogy „fiatalon”: miért, mi változott? Nyilván ő, de ugye az ember 15-20 évesen lesz, az aki; ha eltávolodunk a korábbi zenei ízlésünktől, azzal magunkat is feladjuk.

Az adott muzsika hangulata is fontos számodra? Mitől függ, hogy mikor mit hallgatsz?

Nagyon fontos és egyre fontosabb. Ezért van az, hogy az utóbbi pár évben főleg például jazz-rockban erősödtem.

Benne voltál a ’80-as években kialakult tapetrading/kazettacserélgetős mozgalomban? Voltak hazai, illetve külföldi levelezőpartnereid?

Sajnos nem. Mondjuk, 1990-ben töltöttem be a tizenötöt, tehát a ’80-asokban még éppen csak eszmélni kezdtem.

Egyetértesz azzal, hogy a ’80-as évek volt a metal hőskora/fénykora?

Igen, teljes mértékben. Egyrészről tömegeket szólított meg, akkor tűntek fel az igazi legendák, a ’90-es évektől csak némi professzionalizálódás történt, a nu metal számomra egy szedett-vedett korszak… Bár azt is hozzá kell, tegyem, hogy legnagyobb metal kedvencem, a Dream Theater pályafutása pont nem erre a korszakra datálódik. Másrészről a hazai viszonyok akkori romantikája is kellett ahhoz, hogy ezt mondhassuk.

Szerinted az akkori politikai helyzet rányomta a bélyegét a ’80-as évekbeli hazai metal mozgalomra?

Hogyne, de paradox módon pozitív hatása is volt: a tűrt/tiltott dolgoknak van egyfajta vonzerejük, ez már számtalanszor bebizonyosodott.

Szerinted mi volt az oka annak, hogy míg a ’80-as évek végéig a metal egyfajta elnyomás alatt volt Magyarországon, a Szovjetunióban és az NDK-ban, kevés koncertet bonyolítottak le ezekben az országokban, addig például Lengyelországban vagy Csehszlovákiában nem volt ilyen probléma?

Magyarország az elmúlt száz évben sajnos egy egynyelvű kultúrájú, köldöknéző országgá vált, jelentősek a nyelvi gátak. A Szovjetúnió és az NDK viszont sokkal totálisabb diktatúrák voltak, így ott még a zenei ízlést is államilag határozták meg. Ezzel szemben Csehszlovákiában 1968-ban – kommunista diktatúraként is – majdnem elérték a sajtószabadságot (ezért is tört ki a balhé), és bár a ’70-es években történt némi visszalépés, nyomokban azért megmaradt ebből valami. Lengyelországban 1980-tól ugye szükségállapot volt, de a tömegek ellenállása gyakorlatilag egy önálló alternatív társadalmat hozott létre, amely egészen a ’90-es évek elejéig kitartott. És mindkét ország a mai napig nyitottabb a világra, mint mi.

Sokan úgy tartják, hogy a ’90-es évek elején felbukkant grunge hullám kinyírta a tradicionális metalt, egyben át is rajzolta a heavy metal térképét. Erről mi a véleményed? Törvényszerű volt annak idején ez a zenei átrendeződés?

Felemás érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. A grunge olyan emberekhez is eljuttatta a rockot, akik egyébként messze állnak tőle. Plusz meg is termékenyítette a műfajt. Alapjában nincs ezzel bajom. Összességében a ’90-es évek eleje volt a csúcspontja a különböző rockzenei mozgalmaknak. Ugyanakkor sok klisét is köszönhetünk ennek az időszaknak.

Érdekelt vagy a Carbon Baby zenekarban; mikor, hogyan, minek a hatására jött létre ez a formáció? Milyen pozíciót töltesz be az együttesben, illetve kik a további tagok?

2018-ban hoztuk létre a csapatot, amiben gitáros-zeneszerző vagyok. Peti, dobos-zenekarvezetőnk igazából egy punk, én vagyok ezzel a hard rock irányzatommal, Laci barátunk a másik gitáros, ő már egy modern metal irányzatot képvisel, a basszusgitárosunk, Marci (ahogy szerintem az kell is) funky-sabb blues-rocker, míg Gábor, az énekesünk igazi, klasszikus metalhead.

Carbon Baby

Hogyan határolnád be magatokat zeneileg?

Zeneileg egyfajta igényes hard rockot játszunk, néha keményebb, metalos, néha lágyabb, ritmusosabb funk beütéssel. Igyekszünk akkordokban, harmóniákban érdekesebb megoldásokat behozni, hiszen valljuk be, a rock és a metal összhangzata megkopott, ha eredetit akarunk alkotni, akkor merítenünk kell olyan kísérletezőkből, mint Frank Zappa vagy a Peter Gabriel-korszakos Genesis. Ha nem tennénk, akkor, még ha legalább olyan jó számokat is írnánk, mint a nagy elődök, csak epigonok maradnánk.

Ha már itt tartunk, mit gondolsz az úgynevezett tribute bandákról?

Nagy átlagban egyre jobbak, csak szerintem sokan elfecsérlik ezzel a tehetségüket.

Komolyan veszitek a Carbon Baby-t, vagy egyfajta „hobbi társulatról” van szó?

Ez úgy kezdődött két éve, hogy jaj, de jó, egy párszor lejöhetnénk örömzenélni hétvégéken… Ehhez képest most úgy két-háromalbumnyi, minőségi zenei ötletünk van (megegyeztünk, hogy tölteléket nem csinálunk), csak győzzük kidolgozni őket.

Tervezitek esetleg saját hanghordozó kiadását?

Tavaly megjelentettünk egy EP-t. Nem volt igazán jó ötlet négy és fél számmal, de ki akartuk próbálni.

Hogyan, milyen csatornák segítségével promotáljátok a zenekart?

Nehéz ügy, egyelőre csak a közösségi médiában.

Élőben is felléptek?

2018 óta hetente egyszer, vasárnap délután próbálunk, akkor csiszolunk a saját számokon. A zenekarból ketten újrakezdők vagyunk, jó időbe beletelt, amíg az ember az amúgy sem túl magas szintű, ifjonti zenei képességeit visszaszerezte, és rágyúrt. Peti, Marci és én a kezdetektől vagyunk, de Gábor csak 2019 elején, Laci pedig 2019 októberében jött. Ez a magyarázat arra, hogy nem léptünk még fel élőben, ráadásul a zenekar tagjai elképesztően maximalisták, úgyhogy amíg nincs a saját számainkból olyan repertoárunk, amelyet tökéletesen elő tudnánk adni, addig nem is fogunk. Ez persze már nem tart sokáig, csak most a járvány is közbeszólt.

Naprakésznek tartod magad a hazai és nemzetközi rock/metal színteret illetően? Értem ezalatt, hogy fanatikusan, naponta követed a történéseket?

Sajnos manapság annyira fragmentálódott ez a világ, hogy nem. Gondolom, nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy átfogóan ismerik a metalt. Persze, amit lehet, figyelemmel kísérek: Killswitch Engage, Black Stone Cherry, Periphery – például őket.

Hogyan ítéled meg a mostani színteret jellemző lemezdömpinget? Van értelme annak, hogy naponta tucatszámra jelennek meg a különféle albumok?

Ez egy kicsit problémás dolog, mert túlcizellálódott a műfaj: néha az volt az érzésem, hogy amikor jött egy új banda, akkor volt egy saját felcímkézhető stílusa, a vicc kedvéért, mondjuk, „norvegian killer tomahawk core metal”, és mire az ember megtanulta, hogy mi a különbség a tomahawk és axe előtagok között, már jött egy következő zenekar…

Mennyire nehéz vagy könnyű manapság tájékozódni az információáradatban, a lemezmegjelenések között?

Kurva nehéz, ezért is örülök az olyan újságoknak, mint a tiétek, amiből kulturálódhatok.

Hogyan viszonyulsz az mp3 fájlokhoz? Ártott vagy használt az internet (és az mp3-formátum) felbukkanása a zeneiparnak, az együtteseknek, a kiadóknak?

Háááát, igazából egy kicsit megszívattuk a művészeket, és ezzel magunkat is. Meggyőződésem, hogy egy kicsit színesebb lett volna a zenei világ, ha 20 éve nem járt volna csúcsra az mp3 és a torrentezés. Persze a legostobábbak a nagy lemezkiadók voltak, amikor az ingyenes letöltések konkurenciájaként nem csökkentették az árakat, és nem dolgoztak ki olyan életre szóló forgatókönyvet, hogy ezért és ezért a zenei adatfájlért ugyan fizetni kell, de életed végéig a legjobb minőségben töltheted le bármikor bárhova, mert a neved mellé be van jegyezve, hogy egyszer fizettél érte…

Pár hete megjelent egy könyved, arra kérnélek, hogy pár szóval mutasd be nekünk ezt a kiadványt!

Metalos körökben a cím nem ismeretlen: Isten gyűlöl mindnyájunkat – látom, nálatok is a 2001-es év legnépszerűbb albuma lett… Igazából ez onnan indult ki, hogy hét évvel ezelőtt hobbi szinten elkezdtem jövőkutatással foglalkozni. Ma már elég jól meg lehet mondani, hogy a technológiai lehetőségek alapján az elkövetkező 20-30 évben milyen változások fognak bekövetkezni, például a mesterséges intelligencia területén, aztán az ember szervezet és ezáltal a faj „feljavításában” (élethosszabbítás – a mi generációnk számára a 120-150-200 éves életkor sem lehetetlen, és ez halál komoly! 🙂 ), de említhetném az „agytunningot” (20-30 év múlva például agyi modemek segítségével közvetlenül az agyunkkal kapcsolódhatunk az internetre) vagy azt, hogy a nanotechnológia révén olyan elképesztő anyagok fognak megjelenni, amelyek ismételten gyökeresen meg fogják változtatni az életünket.

És mindez egyre gyorsabban fog bekövetkezni, és sajnos sok problémát is hoz, főleg, ha ezekről nem kezdünk kellő időben vitát a társadalomban, és nem vesszük rá a politikai szereplőket, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzanak. Szóval a jövő technológiájának a társadalmi hatásairól kívántam írni, mert azt láttam, hogy bármennyire is létfontosságú változások előtt állunk az elkövetkező 30 évben (talán az emberiség történetének legfontosabb időszaka lehet ez), az emberek elsöprő többségének erről halvány fogalma sincs.

Végül, amikor egy pár baráti beszélgetés során rádöbbentem, hogy nekünk itt, ebben az országban még számos másik problémát is meg kell oldanunk (a felesleges és értelmetlen szembenállások országa lettünk, ahol a valós problémák helyett álproblémákkal riogatjuk egymást, a másik oldalt pedig démonizáljuk), akkor határoztam el, hogy ez legyen a cím: Isten gyűlöl mindnyájunkat. Egy kicsit bombasztikus, beismerem, de figyelemfelhívó, és ha jobban belegondolsz: furcsa, de nem istenkáromlás, nem blaszfémia, hiszen ha Isten egy szerető lény, akkor nem fogadhatja el, hogy hülyén éljünk a lehetőségeinkkel, vagy ne készüljünk fel a jövőre.

Van valamilyen hobbid, szabadidős tevékenységed? Mennyi időd jut rájuk?

Viccelsz? 🙂 Zenekar, könyvírás, igazságszolgáltatás – irigylem azokat, akik korlátlanul rugalmasak tudnak lenni. Én sajnos már nem! 🙂

Gyula, köszönöm szépen a válaszaidat, minden jót kívánok!

A cikk szerzője: Dávid László 716 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*