„Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy külföldi fesztiválokon játszhassunk”

Bemutatkozik a Devil Seed

A női énekkel kísért epikus doom metal rendhagyó műfaj a hazai undergroundban, annak ellenére is, hogy a 2010-es évek elejétől kezdődően egy határainkon túl elterjedt irányzatról van szó. A stílus talán első hazai képviselője a Devil Seed, akik idén februárban jelentkeztek bemutatkozó lemezükkel. A zenekar bemutatása érdekében kerestem meg a négyes tagjait.

A Devil Seed 2017-ben indult, az akkori felállásból ketten, az énekesnő Stragessa és a gitáros Rev. Hopkins azok, akik ma is tagjai a formációnak. Hogyan állt össze a jelenlegi négyes? Milyen zenei múlttal rendelkeztek, jelenleg érdekeltek vagytok-e további zenekarokban?

Elshadai (dobos): Egy korábbi csapatomból az énekes srác megkeresett, hogy egy barátja metal zenekara kiadta az első demós számát, és mivel ő nem igazán van otthon a metal zenében, engem kért meg, hogy mondjak róla véleményt. Így jutott el hozzám a Firecult demó verziója. Ezután értesültem róla, hogy az együttes dobost keres, ezért ha tudok valakit, akkor ne tartsam magamban. Tudtam… Mindig a metal zene állt a legközelebb hozzám, de más műfajokban is kipróbáltam magam, több punk rock, sőt még rockabilly formációban is zenéltem/zenélek.

Stragessa: Ahogy formálódott a zenekar, természetesen nálunk is cserélődtek a tagok, amíg csak pontosan meg nem fogalmaztuk magunkban, hogy mit szeretnénk, és utat nem találtunk a terveink megvalósításához. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki a zenekar életének valamely pontján hozzátett a Devil Seed-hez: Gábornak, Attilának, Leventének. Én jelenleg nem zenélek máshol, 100 százalékban elköteleztem magam a Devil Seed mellett.

Rev. Hopkins: Én is végigjártam a szamárlétrát rendesen, de nagyjából mindig a stílus körül forogtam. Én ez vagyok, így játszom, ezt viszem oda, ahol éppen zenélek. Tulajdonképpen világ életemben ezért a zenekarért dolgoztam, örülök, hogy végre megvalósult. Az pedig, hogy az elképzeléseink, a személyiségeink és a munkastílusunk is kiegészíti egymást, már csak hab a tortán. Szóval az elkötelezettség nálam is erős.

Az általatok képviselt műfaj meglehetősen alulreprezentált a magyar mezőnyben. Hogyan ismerkedtetek meg az epikus doom metallal? Mely zenekarok voltak a legfőbb hatásaitok? Tudtok-e másik olyan csapatról, amelyik itthon a női énekes doom mellett kötelezte el magát?

Elshadai: Nem igazán tudok másik ilyen zenekarról, remélem, mi vagyunk az elsők. Én másfajta zenei közegből jöttem. Rengetegféle metal zenét hallgattam és játszottam: thrash, power, symphonic, heavy. A doom metallal tulajdonképpen csak a zenekarhoz történő csatlakozásom után ismerkedtem meg közelebbről. Leszámítva nyilván a legnagyobbakat, például a Black Sabbath-ot. Őket természetesen előtte is ismertem.

Stragessa: A lassú, vontatott, depresszív tónusú zenékkel tinédzserként ismerkedtem meg. Talán a Katatonia és az Anathema volt az első „doom-jellegű” zene, ami felkeltette az érdeklődésemet, bár egyik sem a klasszikus, epikus vonal, de innen indult minden. Nagyon tetszettek ezek az érzelmekkel átitatott dalok, az atmoszférájuk, a mondanivalójuk, így kifejezetten keresni kezdtem az ilyen zenéket. Az epikus doom metalig a húszas éveim elején jutottam el, azóta is a Candlemass és a Cathedral a legfőbb „hatásaim”.

Rev. Hopkins: A legfőbb hatásaimként a Candlemass, Saint Vitus, Reverend Bizarre, Cathedral négyest tudom említeni, már ami ezt a stílust, a tágabb értelemben vett doom-ot illeti. Ami pedig általánosságban igaz (hihetetlenül ismeretlen, rétegzenék jönnek, vigyázat!), az a Black Sabbath, Uriah Heep, Deep Purple és Dio négyese. Lehet, hogy nem vagyok teljesen képben az itthoni színtérrel kapcsolatban, de női énekes doom zenekart hirtelen nem tudnék mondani. Ami azt illeti, epikus doom-ot sem.

Februárban jelent meg bemutatkozó lemezetek, amelyre a korábban publikált két dalotok, a Firecult és a Heinrich Kramer is felkerült. A lemezanyag további része mennyi idő alatt állt össze? A csapatban ki felel a zenéért, illetve a dalszövegekért?

Elshadai: Amikor csatlakoztam a zenekarhoz, a lemezen hallható hét teljes értékű dalból öt többé-kevésbé kész volt, a maradék kettő megírásából én is aktívan kivettem a részem. Az öt meglévő dal „gatyába rázása”, valamint a további két dal megírása úgy emlékszem, nagyjából egy év alatt történt meg.

Rev. Hopkins: A dalok körülbelül egy év alatt készültek. A Doomsday Riders egy kicsit régebb óta volt meg, míg a Plague Rose a stúdiózás előtti két hétben született. A szövegeket és az énekdallamokat Stragessa hozza, a témákat én, a részleteket pedig közösen dolgozzuk ki. Sokat jammelünk, néha egy riffet akár fél óráig is játszunk, hogy élőben a helyükre kerüljenek a részletek, üljön az énekdallam, és a többi. Próbálkoztunk Guitar Pro-s és egyéb küldözgetős megoldásokkal is, de nekünk ez vált be.

Hol, milyen körülmények között rögzítettétek a zenekar nevére keresztelt bemutatkozó album anyagát?

Elshadai: Igazából nem is a zenekar nevére keresztelt albumról van szó. A helyzet az, hogy a lemeznek nincs címe. Szándékosan döntöttünk így, viszont az online streaming platformokra sajnos nem lehet feltölteni úgy a dalokat, hogy nem adunk meg hozzá albumcímet, így gyakorlatilag oda is a zenekar nevét írtuk be.

A körülmények nem voltak rosszak, de ideálisak sem. Egy elég jó adottságú stúdióban vettük fel a lemezt, a budapesti Gainlab-ben, viszont sok szempontból kompromisszumokat kellett kötnünk a felvétel során, és az utómunkák sem úgy zajlottak, ahogy az igazán jó lett volna. Egy hetet szántunk a lemez teljes felvételére, azonban ez nem bizonyult elégnek, és utólagos session-ökön kellett pótolnunk néhány dolgot.

Rev. Hopkins: A lemezt egészen pontosan egy hét alatt vettük fel. Egy kis stúdiós videó fent van a YouTube csatornánkon, az egész jól visszaadja a munka hangulatát. Egy két VST-től eltekintve, ami főleg a billentyűket, illetve némi gitár-utómunkát jelent, rendesen, bemikrofonozott cuccokkal vettük fel az anyagot.

Az egyik kedvenc dalom, a már említett Heinrich Kramer szövegében a XV. századi boszorkányüldözővel, a Boszorkánypöröly (Malleus Maleficarum) egyik szerzőjével foglalkoztok. A további dalok szövegei milyen témákat érintenek? Honnan merítetek ötleteket a szövegekhez?

Stragessa: Minden dalnak megvan a maga kis története, az alaptémák néha egészen spontán jönnek, máskor kifejezetten nehezen. A Heinrich Kramer szövegét nagyban befolyásolta, hogy éppen a Malleus Maleficarumot olvastam, amikor a dal megszületett. Nem volt egy könnyű olvasmány (angolul kezdtem neki, ráadásul egy nyelvileg nem éppen „modernizált” változatnak), a szöveg viszont annál könnyebben jött, mert a téma erőteljes érzelmeket szabadított fel bennem.

Több dalszöveghez (például a Bottomless Pit Poetry-hez) merítettem inspirációt folklórtörténetekből, mítoszokból, történelemből, vagy akár a bibliából (Doomsday Riders – az Apokalipszis négy lovasa), míg az érzelmesebb dalokhoz inkább saját élményeket vagy univerzálisabb gondolatokat használtam fel (ilyenek a XII: The Hanged Man és a Dead Well). Szeretem, ha a szövegekben vannak rejtett utalások, üzenetek, akár csak néhány sor erejéig. A doom metal, mint zenei stílus szerintem nagyszerű közege a rejtett jelentéseknek, metaforáknak illetve azoknak a sötét tónusú szóképeknek, amiket mindig is szerettem, és amiket magam is előszeretettel csempészek egy-egy szövegbe.

A lemez először digitális formában jelent meg, és a devilseed.bandcamp.com oldalról jelenleg is tetszőleges összeg ellenében tölthető le. Mik a tapasztalataitok erről a megjelenési formáról, illetve az album kapcsán milyen visszajelzések érkeztek hozzátok az elmúlt hónapokban?

Elshadai: Nagyrészt pozitívak a visszajelzések, aminek nagyon örülünk. Annak is örülünk, hogy a negatív kritikák nagy részével mi is egyetértünk, általában tudjuk az okát, és orvosolhatónak tartjuk őket. Már dolgozunk a következő lemezen, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a lehető legjobb anyagot rakjuk össze. Ez természetesen nem a kritikák miatt fontos, de biztosan figyelembe fogunk venni néhány szempontot azok közül, amelyet a kritikusok kifogásoltak.

Rev. Hopkins: Szerintem abszolút pozitívak. Nyilván a női énekes, okkult szövegvilágú, epikus doom sosem lesz olyan mainstream, hogy a stílustól viszolygók is foglalkozzanak vele. A negatív kritikákkal jórészt magam is egyetértek, de egy ilyen komplex folyamat, mint a lemezkészítés, óhatatlanul kompromisszumokat követel. A magam részéről örülök, ha valakinek tetszik a zenénk, megérinti, vagy mond neki valamit.

A CD-formátum szintén szerzői kiadásban jelent meg. Ebből hány példány készült? A grafikai munka kinek köszönhető?

Elshadai: Igen, egyelőre szándékosan nem kerestünk kiadót a lemeznek, de lehetséges, hogy erre a közeljövőben sor kerül majd. Mivel a lemezt 90 százalékban online hallgatják, a CD-ből összesen 50 darabot gyártottunk. A grafika egy gyerekkori ismerősöm, Mandel Ármin keze munkáját dicséri. Korábban már rajzolt nekem, ezért egyből ő jutott eszembe, amikor a lemez grafikája került szóba. Nem akarok a többiek nevében beszélni, de én személy szerint az albumhoz készített minden egyes grafikát imádok.

Rev. Hopkins: A kiadó keresése a következő nagyobb feladatunk. Nem is annyira a terjesztés miatt, hiszen a stream platformok ma már könnyen elérhetővé teszik a zenéket. Egy bejáratott kapcsolatrendszer viszont hasznos lenne a továbblépéshez.

Ahogy már utaltam rá, a női énekes doom metal itthon sajnos a „legmélyebb underground műfaj” címért is versenyezhetne. Erre való tekintettel vannak-e külföldi terveitek a Devil Seed-del?

Elshadai: Természetesen. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy külföldi fesztiválokon játszhassunk, bár előbb talán a hazaiakra kellene eljutni. Külföldön biztos, hogy ennek a zenének is nagyobb piaca van. Jó lenne megtalálni azokat a csatornákat, amelyek a külföldi doom metalos közegekhez vezetnek.

Rev. Hopkins: Nekem is úgy tűnik, hogy külföldön azért egy kicsit pörgősebb ez a stílus. Nemcsak a csajfrontos zenekarok között, hanem a doom metal is élőbb. Hogy mást ne mondjak, van közönség. Itthon nem sok rádióba sikerült bekerülnünk (konkrétan egybe sem), míg külföldön nemcsak podcastok, hanem rendes, felszíni sugárzású rádióműsorok is játszanak. Én a külföldi fesztiválok mellett, mondjuk, klubturnénak is örülnék.

Mindannyian művészneveket használtok, és a zenekar megjelenésével is tisztelegtek a stílus képviselői előtt. Mennyire tartjátok fontosnak ezeket, illetve a zene mögötti ideológiai tartalmat, hátteret?

Stragessa: Én a magam részéről mindig is fontosnak tartottam a részleteket, szerencsére az ötleteimmel (színpadi nevek használata, illetve a mindennapi megjelenésünktől elkülönülő fellépőruhák) nem ütköztem komolyabb ellenállásba a fiúknál. Mindig tetszett más zenekarokban, ahogyan ezek a dolgok némi titokzatos, epikus, néhol „teátrális” mellékízt adnak a zenének vagy egy-egy fellépésnek. Arra persze odafigyelünk, hogy ne essünk túlzásokba, ne váljon ez az egész megjelenésünk/előadásunk cirkusszá, maradjunk hitelesek ebben a „jelmezben”, amit a zenekarban magunkra öltünk.

Rev. Hopkins: Fontosnak tartom a hangulatot, ahogy a zenekar által keltett és átadott érzéseket is. Ezeknek fontos részét képezik a külsőségek, még ha nem is teátrális, amit csinálunk, de mindenképpen konzekvens. A részletek is a helyükön vannak, erősítik a mondanivalót. Az ideológiai tartalom más kérdés. A témáink okkult dolgokat járnak körül, de nem ideológiai indíttatásból.

Az élő fellépések kérdése jelenleg sajnos nem aktuális, de reménykedjünk a helyzet mielőbbi rendeződésében! Koncertfronton mik a terveitek?

Elshadai: A vírus a mi terveinknek is keresztbe tett, a lekötött koncertjeinket kivétel nélkül lemondták. Reméljük, hogy a következő fesztiválszezonban minél több helyen játszhatunk majd, ez persze többek között attól is függ, hogy a fesztiválok szervezői látnak-e potenciált a zenekarban.

Stragessa: Szeretek zenét, szövegeket írni, összerakni a dalokat a srácokkal, de a legotthonosabban a színpadon érzem magam, és ez jelenleg nagyon hiányzik. Reméljük, hogy ősszel be tudunk még pótolni egy-két bulit. Sajnos a körülmények miatt a lemezbemutató koncertet sem sikerült megszervezni, ezt mindenképpen szeretnénk megtenni, ahogy lehetőség nyílik rá.

Rev. Hopkins: Minél többet szeretnék játszani, hiszen ez a stílus full élőben adja vissza azt, amit szeretek benne. A lemondott koncertek helyett lesznek újak, az élet nem áll meg. Egy biztos: találkozunk augusztus 22-én, szombaton, a Fekete Zajon! Hogy utána hogy lesz… A Facebook-oldalunkon mindenesetre nyomon követhető, hogy mi újság a zenekarral.

A műfajjal ismerkedőknek milyen lemezeket ajánlanátok a klasszikusok közül, illetve a friss mezőnyből?

Stragessa: Több stílust is kedvelek és aktívan követek a metal műfajain belül, de a doom-nál maradva, két viszonylag aktuális kedvencem a Lotus Thief Oresteia című lemeze, valamint a Fvneral Fvkk-tól a Carnal Confessions. A klasszikusok közül a Candlemass (kedvenceim a Nightfall és a King of the Grey Islands lemezek) és a Sorcerer (In the Shadow of the Inverted Cross) pörög nálam a legtöbbet, a nem kifejezetten „epikus doom” zenekarok közül pedig a Katatonia, az Anathema és a Hangman’s Chair az, amit bármilyen mennyiségben, bármikor meg tudok hallgatni; ugyanolyan jólesik, mint amikor először hallottam.

Rev. Hopkins: A Candlemass Epicus Doomicus Metallicus-a abszolút alapmű, de a sorból én is a Nightfall-t és a King of the Grey Islands-et mondanám. Ez utóbbi számomra meghatározó lemez. A Black Sabbath-tól a Headless Cross személyes kedvenc, de ha valaki még korábbra szeretne visszamenni, a Rainbow Gates of Babylon-ját semmiképpen ne hagyja ki. Az újak közül a Frayle és az utolsó Tyrant az, ami hirtelen eszembe jut.

Nameless