Gurály László és Tuza Zsolt sorozatai

Heavy metal a magyar rádióban a rendszerváltás előtt – 5. rész

Mint azt e cikksorozat előző részeiben is bemutattam, a ’80-as években a Könnyűzenei Osztály munkatársai egymást túllicitálva próbáltak minél több rockzenét becsempészni a Magyar Rádió műsorába. Ígéretes címet viselő sorozatok indultak, majd szűntek meg, és az adások kezdési időpontja is gyakran változott; viszonylag sok rockot/metalt sugároztak, ám alapvetően elég rendszertelenül, kiszámíthatatlanul.

És ekkor jelent meg a színen két külsős, Gurály László és Tuza Zsolt, egy geofizikus és és egy matematikus, akik nem munkának, hanem szívügyüknek tekintették a kemény műfaj itthoni népszerűsítését. Nyilván bekopogtak a rádió zenei főszerkesztőségének ajtaján, és előadták ötletüket, ami első körben az A rocktörténet nagy előadói című sorozat elindítása volt. Göczey Zsuzsa karolta fel a kezdeményezést, ő szerkesztette a műsort, Gurályék pedig munkatársakként szerepeltek a stáblistán. Lemezboltjukból, az 1983-ban nyílt Rocky-ból hozták az albumokat, ők írták és mondták el a felvezető szöveget. Történetüket részletesen is elmeséltettem Gurály Lászlóval, akivel 2018 decemberében készítettem interjút (itt olvasható), úgyhogy most csak különböző sorozataik egymásutánjára és az egyes műsorok tartalmára fókuszálnék.

A ROCKTÖRTÉNET NAGY ELŐADÓI

Ez a műsor 1983 júniusában indult, és 1985 májusában ért véget. Sokáig körülbelül kéthetes gyakorisággal került adásba a 3. műsoron, legtöbbször este 8 után. Tuzáék 60 perc alatt igyekeztek bemutatni a ’60-as, ’70-es évek legnagyobb hatású hard rock/progresszív rock csapatait, és bár voltak köztük keményebb hangot megütő zenekarok is, a műsor alapvetően nem a metalrajongók igényeit szolgálta ki. Az alábbi listába a zúzósabb zenéket gyűjtöttem össze, hiszen mellettük olyanok is terítékre kerültek, mint Isao Tomita, az Eloy, a Supertramp, Bob Dylan, Carlos Santana, John Mayall, a Genesis, az Emerson, Lake and Palmer, Mike Oldfield, a Police, a Dire Straits és még sokan mások.

1983. június 9.: Who
1983. június 24.: Led Zeppelin
1983. július 21.: Cream
1983. augusztus 7.: Deep Purple
1983. november 12.: Grand Funk Railroad
1984. február 4.: Jimi Hendrix
1985. február 2.: Uriah Heep
1985. május 17.: Black Sabbath

A ROCKZENE ALAPLEMEZEI

Előbbi műsorukkal párhuzamosan, 1984 augusztusában, szintén Göczey Zsuzsa „védnöksége alatt” egy másik sorozatuk is elindult: A rockzene alaplemezei, amely azonban nem volt hosszú életű, gyakorlatilag csak abból a hónapból tudok műsorokat sorolni, októberben pedig már egy újabb szériát indítottak útjára.

1984. augusztus 2.: Jethro Tull – Passion Play
1984. augusztus 7.: Deep Purple – Machine Head
1984. augusztus 31.: Uriah Heep – Look at Yourself

ROCKARCHÍVUM

Amikor ez a műsor elindult, még mindig ment az A rocktörténet nagy előadói, ám ezen időszak alatt történt néhány olyan esemény, amely komoly hatással volt a történet további alakulására. 1984. október végén meghalt Tardos Péter újságíró, szerkesztő, aki jó ideje Komjáthy György jobb keze volt a műsorok (mindenekelőtt a kísérőszövegek) összeállításánál. Komjáthy megkérte Gurályékat, hogy a továbbiakban ők legyen a segítségére. Göczey Zsuzsának pedig addigra annyi egyéb elfoglaltsága lett (a Lemezbörze helyett mellett a Bluesfelvételek, a Pophullám és a Rockújság című műsorokat is szerkesztette), hogy könnyű szívvel engedte át a „rockereket” Komjáthynak, a Rockarchívum szerkesztését pedig – amit ő indított Tuzáékkal – 1985 májusától egy másik kollégájának, Bubnó Tamásnak. (Innentől megvastagítva jelzem azokat a műsorokat, amelyeket felvettem.)

1984. október 7.: Iron Butterfly – In-A-Gadda-Da-Vida
1985. április 4.: Vanilla Fudge – Renaissance
1985. május 11.: Colosseum – Those Who Are About to Die Salute You
1985. június 16.: Rory Gallagher – Rory Gallagher
1985. augusztus 19.: Black Sabbath – Sabbath Bloody Sabbath
1986. április 17.: Kansas – Masque

ROCKFÖLDRŐL ÉRKEZETT

Új sorozatok ide vagy oda, hőseink Komjáthyhoz sem lettek hűtlenek: 1985 júliusában vele közösen indították a Rockföldről érkezett című műsort (Munkatárs: Gurály László és Tuza Zsolt, szerkesztő: Komjáthy György), ami aztán másfél éven át ment, vagyis szintén szép szériát futott. Nem tudom, hogy a Petőfi rádióban, szerdánként, kicsivel este nyolc után kezdődő, 45 perces műsorban mindig egész lemezeket adtak-e le; az első részben igen, később viszont már csak annyi szerepelt az újságban, hogy „XY együttes felvételeiből”.

Valószínűleg több adás volt, mint amennyit itt feltüntetek, viszont azok főszereplői lájtosabb előadók lehettek. Az utolsó hónapban, 1987 januárjában aztán már erősen akadozott a műsorkészítők közötti együttműködés, két adásban is Maloschik Róbert volt Komjáthy munkatársa, Gurályék pedig új utakon jártak…

1985. július 24.: Uriah Heep – Equator
1986. január 22.: Z. Z. Top
1986. július 16.: Van Halen
1986. július 30.: Journey
1986. október 15.: David Lee Roth
1986. december 10.: Quiet Riot
1987. január 14.: Saxon
1987. január 21.: Europe
1987. január 28.: Boston

A HEAVY METAL KEDVELŐINEK

És akkor jöjjön az a műsor, amire ezt az egész cikksorozatot ki szerettem volna kihegyezni! Ami az 1986. február 28-án indult A heavy metal kedvelőinek kapcsán a legradikálisabb változás volt, hogy ennek Gurály Laci már egyedül, régi harcostársa nélkül futott neki; Tuza Zsolt a civil életére, munkájára koncentrált. Szerkesztőként kezdetben Bubnó Tamás állt mögé, ’87 júliusától pedig új, stabil munkatársra talált a cikksorozat előző részében már említett Adorján Ágnes személyében. Miután az A HM kedvelőinek elindult, a Rockarchívum még két hónapig, a Rockföldről érkezett pedig ’87 elejéig maradt a rádió műsorán.

A sorozat beharangozója

Lacit néhány hete, e cikk készítése előtt felhívtam, hogy rákérdezzek néhány részletre. Akkor mondta el, hogy a műsorok felvételről mentek, és akkor kerültek adásba, amikor szükség volt rájuk, amikor ki kellett tölteni a műsoridőt. Ez lehet a magyarázata annak, hogy míg sokszor több mint egy hónap is eltelt két adás között, olyat is tapasztalhattunk, hogy négy nap különbséggel, sőt, 1989. szeptember 3-án és 4-én két egymást követő nap is leadtak egy-egy részt.

Ha pedig éppen nem volt raktáron konzervanyag, maga Adorján vagy a rádió zenei Jolly Joker-e, B. Tóth László rakott össze e műsorcím alatt egy egyveleget. Sőt, egy alkalommal – GL távollétében – Batyuskov Szergej ült be a műsorvezetői székbe, és mutatta be az orosz Mactep (Masztyer) együttes aktuális albumát. Az adásokat 1988 októberéig túlnyomórészt a 3. műsor/Bartók rádió sugározta, méghozzá a legváltozatosabb időpontokban: az első másfél évben sokszor este kilenc, sőt tíz után, aztán ’88. július-augusztusában ráálltak a csütörtök 13.05-ös kezdésre, majd újabb állomásként jött a Petőfi adó, ahol a 23.10-es kezdéssel láthatóan nem a másnap korán kelőket célozták meg. Az általam eredetileg átnézett utolsó évben, ’89-ben pedig végképp a lovak közé dobták a gyeplőt: Petőfi és Bartók, délelőtt, délután, este – ahogy jött.

1986. február 28.: Twisted Sister – Under the Blade
1986. március 11.: Ozzy Osbourne – Blizzard of Ozz
1986. április 8.: Mötley Crüe – Too Fast for Love
1986. május 28.: Mercyful Fate – Melissa
1986. június 3.: Manowar – Battle Hymns
1986. június 17.: Accept – Balls to the Wall
1986. június 24.: Van Halen – Van Halen
1986. július 31.: Dio – Holy Diver
1986. augusztus 13.: Grave Digger – Heavy Metal Breakdown
1986. október 9.: Judas Priest – British Steel
1986. november 20.: Iron Maiden – Iron Maiden
1987. június 2.: vegyes (Saxon, Whitesnake, Stryper, 40 perc, szerkesztő: B. Tóth László)
1987. június 8.: vegyes (AC/DC, Bad Company, 30 perc, szerkesztő: B. Tóth László)
1987. június 20.: Agent Steel – Unstoppable Force
1987. június 28.: vegyes (Ozzy Osbourne, Accept, 50 perc, szerkesztő: B. Tóth László)

1987. július 5.: vegyes (Alvin Lee, Craaft, 50 perc, szerkesztő: B. Tóth László)
1987. július 12.: King Diamond – Fatal Portrait
1987. július 19.: Exodus – Bonded by Blood
1987. augusztus 2.: Whitesnake – Whitesnake
1987. augusztus 9.: ? (szerkesztő: B. Tóth László)
1987. augusztus 22.: Running Wild – Under Jolly Roger
1987. augusztus 31.: Scorpions – Blackout
1987. szeptember 12.: Anthrax – Among the Living
1987. szeptember 25.: Living Death – Protected from Reality
1987. október 4.: Warlock – Burning the Witches
1987. október 16.: Metallica – Master of Puppets (a műsorújságban egy kicsit máshogy írták)

1987. október 21.: Saxon – Crusader
1987. november 1.: Mötley Crüe – Girls, Girls, Girls
1987. november 6.: ? (szerkesztő: B. Tóth László)
1987. november 22.: Stormwitch – Stronger than Heaven
1988. július 7.: Iron Maiden – Seventh Son of a Seventh Son
1988. július 14.: Satan – Suspended Sentence
1988. július 21.: Pretty Maids – Future World
1988. július 28.: Testament – The Legacy
1988. augusztus 4.: Helloween – Walls of Jericho
1988. augusztus 11.: Kiss – Crazy Nights
1988. augusztus 18.: Saxon – Destiny
1988. augusztus 25.: válogatás (Gurály nélkül Adorján Ágnes)

1988. október 27.: Scorpions – Savage Amusement
1988. október 31.: Destruction – Release from Agony
1988. november 20.: Kreator – Terrible Certainty
1988. december 2.: Tankard – Chemical Invasion
1988. december 6.: Alice Cooper – Raise Your Fist and Yell
1988. december 14.: Válogatás az orosz Mactep (Masztyer) 1988-as lemezéről (37 perc, munkatárs: Batyuskov Szergej)
1988. december 28.: Voivod – Killing Technology
1989. augusztus 9.: Angel Dust – To Dust You Will Decay (a műsorújságban ez is eltérő „írásmóddal” szerepelt)

1989. augusztus 16.: Fix, Ossian és Pokolgép
1989. szeptember 3.: Stormwitch – The Beauty and the Beast
1989. szeptember 4.: Gary Moore – After the War
1989. szeptember 17.: Judas Priest – Ram It Down
1989. október 23.: Mortal Sin – Mayhemic Destruction
1989. november 25.: Bulldozer – The Final Separation
1989. november 27.: Loudness – Lightning Strikes

Bár a Magyar Rádió rock/metal tartalmú műsorainak feltérképezését 1989-cel terveztem lezárni, nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy végül meddig is ment Gurály Laciék sorozata. Ő maga nem emlékezett rá, csak annyit tudott, hogy a lemezboltjukat 1990-ben számolták fel. Így ennek az évnek a rádióműsorát is végigböngésztem, és az alábbi adásokat találtam:

1990. január 1.: Alice Cooper – Trash
1990. január 20.: Blue Öyster Cult – Imaginos
1990. február 11.: Black Sabbath – Headless Cross
1990. február 22.: vegyes, magyar előadók (Gurály L. nélkül Adorján Ágnes)

1990. március 4.: Kiss – Hot in the Shade
1990. március 22.: Sodom – Agent Orange
1990. április 12.: Overkill – The Years of Decay
1990. május 10.: D.R.I. – Thrash Zone
1990. május 20.: Whitesnake – Slip of the Tongue
1990. július 9.: Exumer – Rising from the Sea
1990. augusztus 5.: Gamma Ray – Heading for Tomorrow
1990. augusztus 12.: Hallows Eve – Monument
1990. szeptember 14.: Mötley Crüe – Dr. Feelgood
1990. november 3.: King Diamond – Conspiracy

És amikor továbblapoztam 1991-be, ott is találtam A heavy metal kedvelőinek műsorokat, szám szerint hármat, ám azok készítésében Gurály Laci már nem vett részt. Vagyis, ahogy sejteni lehetett, ő tényleg kiszállt ’90-ben, a sorozatot viszont egy ideig még vitte tovább a lendülete. A januári adást Adorján Ágnes egyedül jegyzi, a februáriban és a márciusiban pedig egy Kerényi Gábor nevű fickó volt a munkatársa (a műsorvezető?).

1991. január 22.: Moby Dick – Ugass kutya!
1991. február 3.: Winger – In the Heart of Young
1991. március 3.: Ratt – Detonator

Mellékszál, hogy eközben Adorján Gitármánia című sorozata is folytatódott, az alábbi előadókkal:

1990. március 12.: Michael Schenker
1990. április 1.: Chris Impellitteri
1990. május 27.: Gary Moore
1990. június 18.: Jason Becker és Marty Friedman
1990. december 25.: Allan Holdsworth
1991. január 20.: Tony MacAlpine

Utólag magam is meglepődtem, hogy milyen kevés zenét vettem fel az A heavy metal kedvelőinek-ből, ebből az emblematikus, alap-lemezeket leadó rádióműsorból. A magyarázat persze roppant egyszerű: egyrészt, mire Gurály Laciék leadták, nekem már megvoltak ezek az albumok, műsoros kazettán vagy Dávid barátomtól átvéve. Másrészt, mint azt már említettem, 1987 szeptemberétől – egri főiskolásként – nem igazán voltam rádió-közelben. Sokan mások viszont máig meghatározó élményükként emlegetik a műsort, és az innen felvett zenéket.

About Coly 1260 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

1 Comment

  1. 1987-nél két dátumot is látok amihez nincs lemez írva. Az egyik biztos hogy a Manowar- Fighting the world albuma. Erre konkrétan emlékszem, az éjszakai órákban lett leadva, a haverom aki felvette kazettára, a felvételt követően elaludt és nem tudta megfordítani a kazettát. Így csak az első félóra lett felvéve.

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*