Ghost Toast: Shape Without Form (2020)

A Ghost Toast 2008 őszén alakult Debrecenben. A kezdetben háromtagú kísérleti art metal post-progresszív csapat (tudom, egy kissé tág meghatározás, de nem egyszerű a helyzet, kérem szépen) 2009 tavaszán Pusker Jánost köszönthette a fedélzeten, aki a billentyűs és csellós poszttal jól kiegészítette az alapvetően színes és filmzenék ihlette muzsikát játszó vidéki bandát. A közelmúltban újabb változások történtek soraikban: Papp Laci helyére Cserős Zoltán érkezett, de a kritikánk tárgyát képező és a korábbi lemezek dinamikus ritmusszekciójáért még Laci a felelős.

A Shape Without Form a formáció negyedik nagylemeze, amely 100 promó példányra limitáltan látott napvilágot idén márciusban; az anyagot a zenekar Bandcamp oldalán, illetve a koncertjeiken lehet megvásárolni. A korrekt hangzásért a Denevér stúdiót (Cserfalvi Zoltán és Boros Béla), az igényes külsőségekért pedig Antal Miklós Todot illeti köszönet.

A már fentebb említett filmzenék kulcsbetétei a Ghost Toast zeneiségének, amire az egyik legjobb példa az intrónak szánt Frankenstein’s teátrális zongorafutama, ami idővel matekos progresszív zakatolásba csap át. Már itt is érezhetjük, hogy a csapat nagyon egyben van: mind tudás szempontjából, mind pedig zeneileg olyan változatos témák tengerében lubickolnak, amelyek egyszerre varázsolják muzsikájukat színessé és nehezen megfoghatóvá.

Számomra külön öröm volt, hogy míg a progresszív zenekarok egy része másolni próbálja a Dream Theater vagy a Queensryche profi, de számomra művészkedéssel mélyen kitaposott ösvényeit, addig a debreceni srácok erre korántsem törekednek, számukra a progresszivitás a kötetlen megoldások tárházát jelenti, határok nélkül – igen, határok nélkül, hiszen zenéjük a post-rock és art metal, valamint az elektronikus samper hatásoktól, illetve a kísérleti effekthalmazoktól sem mentes képződmény. Erre jó példa az Eclipse finom, tört zajokkal keveredő riffkavalkádja (sok helyen érzem amúgy a trip-hop és a ’80-as évek szinti-popjának reinkarnációit), amelyek újabb tónust adnak az amúgy sem szürke zenéhez. Az Eclipse lényegében „everything is on the move, until they all stop forever”, vagyis minden mozgásban van, amíg végleg meg nem áll, így egy kattogó, dülöngélő, zakatoló örökmozgót kapunk kellemes billentyűtémákkal és csapkodó, néhol húzósabb gitárokkal (Rózsavölgyi Bence).

Kellemes ambient elektronikával indít a sejtelmesnek ható Y13 (Yankee 1-3), amelyben először kapjuk intenzívebben a cselló adta lehetőségeket. A klasszikus és a modern összeolvadása (Hans Zimmer, illetve John Williams féle újragondolás komplex gitárokkal és ezerarcú témákkal) a korong egyik legjobb dala, amelynek hangmintái a Space Men című Antony Daisies (Antonio Margherit) által rendezett, kvázi ismeretlen sci-fi-ből származnak. Itt jegyezném még, hogy nincs vokál, az összes hangszál adta lenyomatot narrációk és filmekből kiragadott vágások biztosítják; a zene túl színes és komplex ahhoz, hogy elférne benne még az ének is – én legalábbis nem hiányolom.

A Shape Without Form galériájának leginkább kísérleti produkciója a Hunt of Life, amely egy izlandi zeneszerző (Jón Thoroddsen) psy-dub átdolgozása. A hangminták egy Kelly Jenny nevű YouTube-felhasználó amatőr videójából származnak, a szöveg pedig egy vadászó hollóról szól. Hihetetlenül furcsán hat ez a népi elektro-dub katyvasz, amiben természetesen a gitárok is helyet kapnak. Ez lemez leginkább progresszív post-rock szerzeménye, itt kapunk először szárnyaló, zabolátlan szólókat, és az elektronikus beteljesedés is itt a legerősebb, ami Stefán János kézlenyomata, aki mellesleg a négyhúros hangszert is bőszen pengeti.

A Follow lényegében valaminek a követése, ami által átjuthatunk a mindennapok vagy az adott időszak által elénk görgetett akadályokon. A dal akusztikus alapokra fektetett jammelés, amiben megint csak szerepet kap a cselló és a háttérben megbúvó, már-már goa jellegű burjánzások. Sok helyen éreztem az izraeli Infected Mushroom duó hatáselméletét, azonban náluk a gitárok csak elvétve kerülnek elő, míg a Ghost Toast képes a klasszikus zene adta lágysággal megtámogatni a vastag és súlyos, szinte már késő Mastodon mélységű témákat. A visszhangos billentyűk is nagyon jól illeszkednek a progresszív, zakatoló tékozláshoz. Egy újabb dal, amely ezer arcát mutatja meg, szinte percenként kapunk egy erősebb váltást, és bár a lemez nem túl hosszú, elég sokszínű és tömény ahhoz, hogy a teljesség érzését keltse. S ha már itt tartunk, bennem mégiscsak van egy keserédes hiány, ez pedig a külsőségek, amelyek bár remekül sikerültek, azonban a zene olyan hihetetlenül színes, szerteágazó, oly’ sok érzést átölelő, hogy a korrekt design mondhatni szürke, megkeseredett és szomorkás, ami jobban illene egy Paradise Lost vagy egy Katatonia koronghoz…

Ez természeten csak az én észrevételem, az anyag értékéből semmit nem von le, ám azt gondolom, hogy a Holdhoz az éjszaka, a reggelhez a harmat, a robotokhoz pedig a fogaskerék illik – na, itt mindenből kapunk egy fiolányit, a mixer pedig egy pépes masszát képez ezekből, amit az egyensúly finom fenntartásával lehet adagolni…

A Before Anything Happens lényegében arról szól, hogy csak a jelen feldolgozásával tudunk a jövőre gondolni, vagy kellő érettséggel visszatekinteni a múltra. Ennél a dalnál éreztem először a zűrzavaros rendezettséget: egy viszonylag egyszerű téma esetében is képesek úgy meglovagolni a káoszt, hogy az szervezettnek tűnik. Éppen ezért ez a korong legeklektikusabb és legprogresszívebb megmérettetése.

És elérkeztünk a záró tételhez, a W.A.N.T.-hoz (We Are Not Them). A hangminták az 1984 című George Orwell regény Michael Radford által rendezett filmverziójából, illetve a már említett The Hollow Men című versnek a Francis Ford Coppola által rendezett Apokalipszis most című filmben felbukkanó soraiból származnak. Gondolom, a debreceni srácok a sok ambient és elekronikus megoldás mellett szerettek volna valamit, ami egy kicsit fémesebb, és tessék, ez a szerzemény a lemez leginkább post-rock, progresszív post-metal burjánzása, amelyben ott a cselló, a samplerek és minden, amitől a Shape Without Form az, ami, egy nemzetközi szinten is nem mindennapi, színes tünemény. Ezt igazolja vissza, hogy az albumot a finn Inverse Records fogja digitálisan terjeszteni. Megjegyzem, a kiadónak már több magyar produkciója is volt, köztük a legutóbbi Angertea album, és mint tudjuk, a szentesi srácok sem az egyszerű zenéjükről híresek…

A Ghost Toast idei anyagával nagyon magasra tette a mércét: a Shape Without Form lenyűgözően sokszínű, változatos és komplex. A remek dallamok, fogós riffek és a magas fokú zenei tudás mellett páratlan dalszerzést kapunk. Az össze- és kidolgozott témák, bár más műfajból, de a Kátai Tamás féle Thy Catafalque fémjelezte zenei világot idézik meg. A Shape Without Form hallgatása közben többször is beugrott a Tűnő Idő Tárlat vagy a Rengeteg, annak ellenére, hogy a Ghost Toast-é más dimenzió és világ, ám a zenei megkomponálást, kidolgozottságot és többrétűséget tekintve igenis egy tőről fakadnak!

Szerzői kiadás (limitált digi-pack)
https://ghosttoastband.bandcamp.com/
https://inverserecords.bandcamp.com/

https://facebook.com/ghosttoastband
https://soundcloud.com/ghosttoastband
http://www.ghosttoast.hu

1. Frankenstein’s (4:31)
2. Eclipse (8:19)
3. Y13 (7:11)
4. Hunt of Life (6:00)
5. Follow (6:54)
6. Before Anything Happens (5:06)
7. W.A.N.T. (8:10)

A cikk szerzője: haragSICK 24 további cikk
A NUskull és a Fémforgács web'zine-ek egykori szerkesztője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*