„Az utóbbi években sikerült társakat találni ehhez a muzsikához”

Tátrai Csaba mesél az Aornos történetéről és jövőbeli terveiről

Mára a magyar színtéren sem szokatlanok az egyszemélyes formációk, gondoljunk csak a Thy Catafalque-ra vagy Bakos Attila „zenekaraira”. Mellettük érdemes megemlíteni a miskolci Aornost is, amelyet Tátrai Csaba hívott életre, miután a magyar black metal színtéren, a Frost és a Carcharoth zenekarokban letette a névjegyét. Csaba az utóbbi néhány évben az Aornos neve alatt három nagylemezt is megjelentetett, így időszerű, hogy nálunk is bemutatkozzon.

Üdvözöllek a rattle.hu felületén! Mivel az Aornos még nem szerepelt az oldalunkon, kezdjük egy rövid bemutatkozással! Mikor, milyen indíttatásból hívtad életre ezt a formációt? Miért választottad az ógörög Aornos nevet?

Üdv mindenkinek, köszönöm a lehetőséget! Az Aornos megvalósításának ötlete nagyon régi: azt hiszem, annak idején jó néhány dal/téma megvolt már, mielőtt beléptem volna bármilyen zenekarba. Ez körülbelül ’98-’99 tája. A végső manifesztáció azonban sokáig (2014) váratott magára, főként technikai, anyagi problémák miatt.

Ezzel a zenével a fő szándékom az volt, hogy megjelenjen benne minden, ami számomra fontos és értékes a „sötét muzsikák” birodalmában. Történjen mindez úgy, hogy olyan jó dalok szülessenek, jól megkomponálva, meghangszerelve, amelyeket jómagam is bármikor szívesen meghallgatok.

A név kiválasztása nem ment egyszerűen: rengeteg változat született az idők során, és a végleges verzió csak az első album megjelenése előtt néhány évvel lett meg. Az Aornos egy földrajzilag is létező hely (tó), de átvitt értelemben az Alvilág bejárata.

Talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy az Eclipse/Anthems-korszakos Emperor az egyik legfőbb zenei hatásod. Már az első lemezen is rögzítettél egy feldolgozást Ihsahnéktól. Hogyan ismerkedtél meg az Emperorral, illetve magával a black metallal?

Annak idején valóban nagy hatással volt rám a korai Emperor, főleg a második album, bár az első hallgatások alkalmával maga a zene nem igazán tetszett. Egyébként ez a The Loss and Curse of Reverence videóklipjét jelenti. Valószínűleg az általam akkoriban kedvelt zenékhez, zenekarokhoz képest (Fear Factory, Therion, Akela, Therapy?, Protector, Sepultura stb.) ez túl sok volt. Későbbi eszemmel azt mondanám: túl jó volt zeneileg. Aztán záros határidőn belül azt vettem észre, hogy az egész album egyre inkább magába szippant, és ez a lemez (Anthems) fordított a műfaj felé teljes mélységében. Az első Aornos albumra felkerült feldolgozás (Ensorcelled By Khaos) egyértelműen főhajtás Őfelsége előtt, és egyfajta mementója ennek a zeneileg meghatározó korszakomnak.

Az első lemezed Orior címmel jelent meg, a második album pedig a Mors Sola volt. A latin „orior” ige jelentése többek között felemelkedik, illetve születik. A következő lemez címe pedig a végzetre utal. Ez tudatos volt a részedről? Ha igen, hogyan kapcsolódik egymáshoz a két album?

Az Orior cím mögött az volt a koncepció, hogy ugye ez a bemutatkozó anyag. Itt konkrétan elképzeltem, hogy milyen legyen a borító, hogy ezt a felemelkedést, megszületést vizuálisan is kielégítő módon megjelenítse. Persze ezen túl metafizikai értelmet is szerettem volna a cím által prezentálni. Ebben a tekintetben az Orior maga a Kezdet, amikor az Őskáoszból még semmi konkrét dolog nem vált ki egyértelműen és elkülönülten, illetve ahol még azt is nehéz lenne eldönteni, hogy hol válik el egymástól a Sötét és a Fény…

A második albumnál több verzió is felmerült, hogy mi legyen a megfelelő cím az új anyagnak, de végül a jelentése és könnyű megjegyezhetősége miatt döntöttem a Mors Sola mellett. A „mors” ugye azt jelenti, hogy halál, a „sola” pedig: egyedül, kizárólag. Összerakva pedig valami ilyesmiként fordítható: a halál önmagában elég. Szerintem ennek a mondatnak a drasztikus volta nem kíván különösebb kommentárt. Egy élőlény számára mi lenne az, ami ennél a kijelentésnél szuggesztívebb, egyszersmind rettenetesebb erővel bírhat?

Hogyan íródnak az Aornos szerzemények? Honnan merítesz inspirációt a zenéhez, illetve a dalszövegekhez? Az egyes lemezek mögött szövegi szempontból van-e átfogó koncepció?

Kezdetben az inspiráció nagymértékben nyilván más, általam nagyra tartott, leginkább műfajbeli, elit muzsikákból jött, a koppintás szándékának kifejezett kerülésével. Ám az utóbbi években az ihletet leginkább a korábbi Aornos számokból merítem, és ilyenkor legfeljebb stílusilag jelentősen eltérő zenéket hallgatok: például komolyzenét, filmzenét, számítógépes játékok zenéjét vagy okkult, pszichedelikus rockot, netalán – a black-et szándékosan kizárva – mindenféle tiszta stílusú metalt.

Szövegileg igazából két magyar zenekar, a VHK és a Land Of Charon volt rám a legnagyobb hatással. Érdekes, de ugye egyfajta nézőpontból ez pont a két ellentétes pólus, hiszen a VHK a maximális életigenlés, vitalitás, míg a Land Of Charon hangsúlyosan a lét sötét, olykor depresszív oldalát villantja fel. Mégis mind a kettő lírai világa kifejezetten tetszetős, költői, spirituális, sőt, látomásos.

Igen, ha nagyon akarom, mindhárom album esetében megemlíthető valamiféle koncepció, sőt, ez alól az időközben megszületett legújabb anyag sem kivétel. Talán az Orior tartalmazza a legmélyebb, leginkább személyes szövegeimet, amiben persze bizonyos, a műfajban bevett képek (például sötétség, mindenség, tél stb.) is központi szerepet játszanak, mégis igyekeztem ezeket árnyaltan elővezetni, olykor talán filozófiainak is titulálható megfogalmazással.

A Mors Sola esetében eszmei téren (értve ezalatt az apokaliptikus, kozmikus, sőt Lovecraft-i vonásokat) maradt az intellektuálisabb megközelítés, azzal a különbséggel, hogy ez alkalommal a szövegeket illetően nem csupán saját kútfőből merítettem, hanem olyan szerzőkéből is, akiknek a munkásságával erősen rokonszenvezek: Nietzsche, Novalis, Poe. Amúgy is ki akartam próbálni, hogy milyen lehet olyan tökéletes rímekkel, ideális sorhosszúsággal rendelkező angol szövegeket előadni, amilyenek megírására – a magam gyarlósága végett – valószínűleg soha nem lennék képes.

A The Great Scorn anyagon az apokaliptikus jelleg –amely az egész album gerincén keresztülhúzódik – szándékosan van még inkább kidomborítva. Talán ez mondható a leginkább koncepcionális műnek, noha ez sem teljes mértékben. A “Nagy Megvetés” kifejezés magára az emberiségre, illetve annak legnagyobb hányadára utal, amibe persze ennek értelmében a legtöbb embertípus, rassz, politikai hovatartozás is beletartozik. Általánosságban nézve úgy gondolom, hogy minden emberi, túlságosan emberi dolog méltó a megvetésre (akár olyan is, ami saját magunkban gyengeség). Ezen túlmenően természetesen ezt a mizantróp érzést a manapság is tapasztalt lokális/világméretű jelenségek csak felerősítik.

Mivel a közelmúltig egy személyben álltál az Aornos név mögött, áruld el, hogy a lemezfelvételeket, illetve a keverést, a mastert szintén házilag oldod meg, vagy ezekhez külső segítséget is igénybe veszel?

Külső segítséget eleddig nem vettem igénybe, sem a komplett anyagok elkészítése, sem a keverés, sem a master esetében. Szóval ez eddig mindig „home stúdiót” jelentett, azaz a saját PC-m a legfontosabb szem a láncolatban. Persze a jövőben ez változhat, főleg ha így a hangzásban is előre tudok lépni. Azonban valamilyen mértékben a „home” jellegű munkálatok valószínűleg mindig meg fognak maradni.

Az Aornos által képviselt black metalnál különösen fontosnak tartom a lemezborítót, hiszen ennél a zenénél talán minden más stílusnál lényegesebb, hogy a hangulatot már maga a frontkép is leírja, sugallja. Kinek köszönhetők az Aornos lemezek borítói?

Igen, ez szerintem is így van, az aktuális anyag vizuális hatása is rendkívül fontos. Az Orior lemeznél sok verzió felmerült, mire végre a valóságban is megtaláltam azt a képet, ami egybevágott az elképzelésemmel, és ami már egy nagyon jó kiindulópontnak tűnt. Egyébként az Aornos-verzió egy John Martin festmény átértelmezése (amit néhány évvel később, nulla kreativitással egy az egyben felhasznált egy másik zenekar is). A végső kép megformálásában egy akkori munkatársam, Hojdák Márton volt segítségemre. A végeredmény szerintem elég impozáns lett, ami nem kis mértékben neki köszönhető.

A Mors Sola borítója az általam valaha látott legsúlyosabb képek egyike. Emlékszem, szinte delejes hatással volt rám, amikor először megpillantottam ezt a Delville festményt. Egy ideig komolyan gondolkoztam, hogy ez legyen-e a frontborító, mert olykor még számomra is túl durva volt, szinte nyomasztó. Aztán persze ahogy meglett a cím, már úgy éreztem, hogy nincs visszaút. Valamennyire ez is át lett alakítva, amit végső formába szintén a feltörekvő grafikus srác, Hojdák Márton öntött.

A harmadik album, a The Great Scorn borítója már teljes mértékben a semmiből született meg, Anvil Kvlt jóvoltából. Nagyon tetszetős lett a festménye, ami a 2018-as Hangsúly Zenei Díj „legjobb lemezborítók” kategóriájában jelölt is volt. Külön öröm számomra, hogy az eredeti festményt a szobám falán tudhatom, csakúgy, mint a szintén Anvil által elkövetett Aornos gyűjteményes díszdoboz kiadás eredeti képét is. Egyébként a de profundis zenekarral közös split óta valamennyi Aornos-borító Anvil mesternek köszönhető.

Valamennyi nagylemezed külföldi kiadók együttműködésének eredményeként jelent meg. Mennyire sikerült elhinteni az Aornos nevet a nemzetközi undergroundban? Külföldről milyen visszajelzések érkeztek hozzád?

Hmm, sokszor érzem úgy, hogy sajnos nem eléggé, legalábbis a tényleges szám nyilván lehetne mindig nagyobb, és ez valahol még a hazai ismertségre is igaz. Bár aki komolyabban követi a hazai színtér történéseit, nyilván találkozhatott már az Aornos nevével. Egyébként külföldről javarészt pozitív visszacsatolások érkeznek, és a magyar visszhangot sem mondanám rossznak. Azért szeretném, ha a nemzetközi ismertség/elismertség az idő előrehaladtával fokozatosan, legalább néhány százalékkal feljebb kúszna. Persze ez sok tényezőtől is függ, amelyek között a befektetett munka, energia és pénz sem utolsó szempont.

Legutóbbi CD-d, a The Great Scorn 2018-ban látott napvilágot, így talán időszerű megkérdeznem, hol tartasz a friss dalokkal?

Egy ideje már a negyedik album anyaga is elkészült, ami hét-nyolc dalt fog tartalmazni. A végső formába öntés még várat magára, de remélem, hogy a karantén-helyzet megszűnésével ez minél hamarabb meg fog oldódni. Drasztikus stílusváltásra nem kell számítani, de néhány új elem azért megfigyelhető lesz a zenében. Már csak a többi tag közreműködése miatt is. Nagyon lelkes vagyok az új dalok kapcsán; az anyag méltó utódja lesz a korábbiaknak, az önismétlés mellőzésével. A számokat most is igyekeztem változatosra kreálni, karöltve a visszatérő, jellegzetes jegyek szándékos alkalmazásával.

Az Aornost a közelmúltban alakítottad át teljes értékű zenekarrá. A jelenlegi bizonytalan időkben viszont beláthatatlan, hogy mikor lesz lehetőségetek a fellépésekre. Ezek tudatában kérdezem, hogy mik az idei terveid a zenekarral?

Az utóbbi években sikerült társakat találni ehhez a muzsikához, így a jelenlegi felállás most így néz ki: Mester Róbert – dobok, Terebesi Tibor – gitár, Lőrincz Dávid – szintetizátor, P – basszusgitár, illetve ugye én –ének, gitár. Az elsődleges fontosságú most az új anyag mielőbbi megjelenése. Ehhez persze még sok mindennek meg kell történnie. Természetesen koncertezni is szeretnénk, amint lehetőség nyílik rá, hiszen ilyen szempontból még az út elején járunk, csak néhány színpadra lépésünk volt eddig. Ellenben úgy érzem, hogy ezt a zenét minél több szóba jöhető embernek érdemes megmutatni, hogy lám, kis hazánkban ilyen is van… Ezen túlmenően idővel nyilván külföldön is lenne értelme próbálkozni, ha úgy állnak a csillagok. Az is tervbe van véve, hogy készüljön megfelelő videóklip, ami által talán az eddiginél több ember is elérhető lenne.

Több kiadványod is megjelent kazettán. Mi a véleményed erről a formátumról?

A borítót tekintve egyértelműen a CD vagy a vinyl a nyerő. Ellenben az organikusságot tekintve sokszor egy jó minőségű műsoros kazetta felé dől el a mérleg nyelve, mondjuk, az audió CD-vel vagy főleg az mp3-mal szemben. Egy csomó zene egyszerűen jobban hangzik kazin, és az az érdekes, hogy nemcsak ’70-es, ’80-as évekbeli muzsikák, hanem egy csomó ’90-es évekbeli metal is, ami pedig már ugye bőven a CD-korszak. Egyébként az összes Aornos kazetta kiadványért a Fekete Terror Productions kiadónak, azaz Dudás Attilának lehetek hálás.

A zene mennyire tölti ki a mindennapjaidat? Civilben mivel foglalkozol?

Számomra eszképizmus ez a tevékenység, azaz talán nem túlzás azt mondanom, hogy számomra olyan a zenélés, zeneszerzés, de olykor még a zene hallgatása is, mint a függő kábítószeresnek a drog. Noha sokszor vagyok letompult, fáradt vagy csak szimplán lusta ahhoz, hogy a zenéléshez, gitározáshoz vagy a szövegíráshoz tényleg kreatívan nekiálljak, mégis kell a tudat, hogy a szabadidőmben ezekbe szinte bármikor belekezdhetek, mert ha ez az érzet hiányozna, börtönben érezném magam. Nincs olyan szerencsém (és nem is tettem meg mindent azért), hogy abból éljek meg, ami tényleg érdekel, tehát az összes eddigi és jelenlegi munkámnak sincs semmi köze a zenéléshez.

Az utóbbi hetekben a Facebook-on elterjedt egy játék, aminek az a lényege, hogy nevezzük meg azt a tíz lemezt, ami a legfontosabb hatásunk volt. Ha jól látom, kimaradtál ebből. Mivel a közösségi felületünkön folyamatosak az albumszavazások, illetve rendszeresen érkeznek a szerzők aktuális lemezlistái is, arra kérlek, sorold fel a számodra legfontosabb lemezeket!

Ok, örömmel.

1. Emperor – Anthems to the Welkin at Dusk (no comment, számomra minden idők legjobb albuma)
2. Emperor – In the Nightside Eclipse (a legjobb black metal album)
3. Satyricon – Nemesis Divina (a black metal különlegesen ragyogó sötét gyöngyszeme)
4. Limbonic Art – Moon in the Scorpio (a valaha íródott egyik legsötétebb, de egyúttal legzeneibb anyag)
5. Katatonia – Brave Murder Day (a mai napig felülmúlhatatlan, hipnotikus erejű black-doom kinyilatkoztatás)
6. Bathory – Blood on Ice (tinédzseréveim végének legmeghatározóbb albuma, ez keltette fel az érdeklődésemet a fantasy műfaj iránt)
7. Cradle Of Filth – Dusk and Her Embrace (zseniális, ikonikus alkotás, nemcsak az akkori atmoszferikus extrém metal, hanem bármilyen metal csúcspontja is, a példa arra, amikor még nem volt ciki szövegtéma a vámpírizmus, a gótika – főleg amilyen színvonalon azt Dani prezentálja)
8. Morbid Angel – Covenant (a death metal uralkodójának szinte bármelyik másik kultikus albuma is szerepelhetne itt, de ez talán a legbestiálisabb, ám mégis maximális mértékben zenei, különös tekintettel Trey Azagthoth itt már végérvényesen kiforrott, földöntúli szólójátékára)
9. Arcturus – La Masquerade Infernale (különleges, egyszeri és még számukra is megismételhetetlen, igazi unikum káprázatos vokálokkal; itt az egész zene szintén olyan, mintha ufók, de legalábbis félistenek hozták volna létre)
10. Land Of Charon – Örökmécses/Asztrálgép (a kultikus magyar csapat, amely igazán megérdemelte volna a nemzetközi hírnevet, a tökéletes sötét (dark) muzsika, amelyben minden a helyén van, és ami összhatásilag sokkal súlyosabb, mélységesebb, mint például rengeteg black-death zene)

Nameless

A cikk szerzője: Rattle Inc. 167 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*