„Arra sem vehetnénk mérget, hogy valamikor nem folytatjuk”

Bevíz Mihály gitáros az Exit zenekar történetéről – 2. rész

Tombor Zoltán „Tozó” az akkori hazai thrash mezőny talán legjobb énekese volt. Az első lemez után azonban távozott a csapatból, sőt a másik gitáros, Fehér Géza is elhagyta az Exitet. Mekkora törést jelentett számotokra ez a kettős tagcsere?

Igazából Tozó előtt is volt egy időszak, amikor énekeltem a gitározás mellett, mert Matos Zoli lelépett, tehát ez most sem okozott gondot, bár persze én inkább ordibálok, ő viszont tényleg nagyon jó énekes. Fehér Gézát pedig azért vettük be, mert Papp Szilveszter, az előző gitárosunk, akivel már neki is láttunk az Együtt a szeméttel felvételeinek, bevonult katonának. Szóval mire Géza kilépett, Szilveszter éppen leszerelt, tehát visszahívtuk őt. Nem volt törés.

1995-ben, a második lemezen már négyesben folytattátok. Akkoriban meglehetősen hosszú időnek számított a négyéves szünet. A ’90-es évek közepére a thrash metal első hulláma végleg lecsengett. Az A család szégyene című anyagotok már ebben a megváltozott zenei világban jelent meg. Milyen emlékeid vannak erről az időszakról? Próbálkoztatok új énekes keresésével, és végül kényszerből vállaltad el az énekesi szerepet?

A négyéves szünet annak volt köszönhető, hogy közben feloszlottunk. Illetve volt a zenekarnak egy pesti kitérője is, aminek egy négyszámos demó lett az eredménye, amit a Viking klubban vettünk fel, de ezt rajtam kívül nem nagyon hallotta senki. Aztán ez a pesti formáció is abbamaradt, nagyrészt azért, mert Retek az Akelával volt elfoglalva, nekünk viszont nem volt koncertlehetőségünk. Én az új számokat mindenféle más szolnoki formációkkal próbáltam játszani, de ebből fellépés nem lett, csak egy másik zenekar, amelynek az Exitben gyökerezett az eredete.

Az egész úgy kezdődött, hogy az Exitből négyen ingyen be akartunk jutni egy bulira, ahol a haverjaink játszottak, de a szervező csak azzal a feltétellel akart beengedni bennünket, ha fellépünk. Mi viszont egyrészt csatak részegek voltunk, másrészt pedig nem volt ott Tozó, szóval nem akartuk lejáratni az Exit nevet. Erre kitaláltuk, hogy rendben, akkor The Four Horsefuckers néven fogunk fellépni. A haverjaink kölcsönadták a hangszereiket, és le is ment a koncert. Ez annyira jól sikerült, hogy innentől kezdve az Exit-koncerteken belül mindig volt egy Horsefuckers-blokk, amelyben hangszert cseréltünk, és előadtunk néhány feldolgozás számot, például Sex Actiont és hasonlókat, plusz azt a két saját dalt, amit a hangszercserés zenekar tudásszintjéhez igazítva írtunk. Nagyon hatásos volt. 🙂 Elég hamar híre is ment, és tudok olyan ismert zenészekről, akik csak emiatt a blokk miatt jöttek el megnézni bennünket, előtte és utána a büfében voltak.

Szóval azok, akikkel próbálkoztam életben tartani az Exitet, inkább ezt az általuk „Buggyant Buborékoknak” aposztrofált zenekart akarták feléleszteni. Egy idő után bele is mentem, megalapítottuk a Horsefuckerst, amellyel szinte kizárólag feldolgozásokat játszottunk. Volt ugyan egy-két saját számunk is, az egyik az A család szégyene, amit egy próba hevében, körülbelül négy perc alatt „alkottunk”. Aztán Retek felvetette, hogy csináljuk megint az Exitet, amitől én a zenekar széthullásának körülményei miatt eléggé húzódoztam. Aztán mégis kötélnek álltam, és mivel Szebinek nagyon tetszett az A család szégyene, ezért át is emeltük azt az exites repertoárba – egy nagyon kicsit átírva.

Nem próbálkoztunk új énekes keresésével, elvoltunk az én ordibálásommal. Nem kényszerből, hanem örömmel vállaltam az énekesi szerepet. Olyan példaképekkel, mint Dave Mustaine és James Hetfield, mindig is gitáros-énekes akartam lenni.

Az A család szégyene „album” valójában a próbahelyünkön készült demó, az Exitre annyira jellemző módon egy fillér stúdióköltség nélkül. Ugyanis Cserfalvi „Töfi” Zoltán, aki akkoriban a Macbeth-ben játszott, a próbahelyünkön akarta felvenni egy négysávos TASCAM magnóval a Macbeth demót a Javíthatatlan selejt című anyagukhoz, már csak azért is, mert akkoriban Retek és Szebi is erősítette a soraikat. Így aztán terembérleti díjként mi is felvetettük vele az demónkat.

Amúgy mintha nem is ugyanaz a zenekar készítette volna az A család szégyenét, mint az Együtt a szeméttel-t. Először is az utóbbin volt egy igazi énekesünk, az A család szégyenén viszont én ordítoztam. A kritikák meg is említették egy-két számról, hogy egy igazi énekessel jobban sütne. Ez az anyag sokkal emészthetőbb, nincsenek benne olyan elvont zenei megoldások, mint az első lemezen. Itt például refrének is megjelentek a számokban, ami a Szemét dalaira nem volt jellemző. Itt ugye helyet kapott két punk szám is, amiből az egyik a Készülj-re szelídített Horsefuckers „himnusz” volt, aminek eredetileg Készülj, jönnek a Lóbaszók! volt a címe, és itt hallható az Exit pályafutásának egyetlen hanghordozóra is felvett lírai száma. Mindezektől függetlenül, sokkal lazább, sokkal spontánabb lett ez az anyag, és hozzám sokkal közelebb is állt, mint a debüt album.

A második „lemez” után Retek (Ratkai Miklós dobos) is elhagyta a bandát. A basszusgitáros Szeberényi Attilával ketten maradtatok az eredeti felállásból. Az utolsó anyagotok 1997-ben már csak trióban készült. Mi a véleményed a Yayol! című kazettáról? Honnan jött ez a cím? 🙂

Pontosítanék: Retek megint elhagyta a bandát, mert ismét talált egy zenekart, ahol jobban megtalálta a számítását, mint nálunk. Szebivel nagyon sokáig keresgéltünk dobost. Egyszer találtunk is valakit, de ő nem vált be. Aztán Borbás Péter barátunkkal próbálkoztunk, aki igazából basszusgitáros volt, de nagyon jól gitározott, sőt énekelt is. És mint kiderült, nagyon jól dobolt. Gyakorolt egy pár hétig, és a Yayol!-on hallható szintre jutott.

A Yayol!-t is demónak szántuk. A Vida Recordsnak készült, amelynek megnyertük a tehetségkutatóját. Ezen a demón mérték le, hogy mennyire fogy, és hogy érdemes-e CD-n is megjelentetni az anyagot. Mint a jelek is mutatják, nem volt érdemes kiadni. Mondanom sem kell, hogy ezt is teljesen ingyen vettük fel, ugyanis Töfi akkor vette át az irányítást a Denevérben, és ezzel a demóval egyfajta referenciaanyagot akart készíteni a stúdiónak. Természetesen a nagylelkűsége is sokat nyomott a latban, mert ettől függetlenül kérhetett volna pénzt a munkájáért, bár nem hiszem, hogy tudtunk volna fizetni.

Nekem a Yayol! is nagyon tetszik, a mai napig szívesen hallgatom. Ezen is van Szebivel egy-két „fúziós” számunk, mármint aminek egyikőnk írta a szövegét és a másikunk a zenéjét. Azt nagyon sokan megkérdezték már, hogy honnan jött a Yayol! cím. Borbás Péter találta ki. A Judas Priest 1982-es koncertvideóján azokat a részeket, ahol Rob Halford azt mondta, hogy ”yeah-yeah” ő úgy értette, hogy „yayol”. Akkoriban egyikőnknek sem volt topon az angoltudása, és nem is hifiben hallgattuk a zenéket, így természetesen mindenféle ilyesmiket hallottunk bele az angol nyelvű szövegekbe. Szóval Borbás akkoriban mindig ezt mondta böfögés közben. Ez is elég elterjedt volt a körünkben, hogy valami általunk viccesnek tartott szót mondtunk böfögéskor. Ez a szó viszont annyira megtetszett, hogy elkezdtük a társalgásunkba is beépíteni, például hogy „leyayolok” a dobverőért, meg ilyenek. Így aztán, amikor arra terelődött a szó, hogy mi is legyen az új anyag címe, annyira egyértelműen jött, hogy Yayol!!!

Ténylegesen mikor ért véget az Exit története?

Soha, illetve már többször is. Egyszer sem mondtuk, hogy vége az Exitnek, és arra sem vehetnénk mérget, hogy valamikor nem folytatjuk. Akár csak a magunk örömére is. Az Exit esetében szoktak olyan hihetetlen dolgok történni, amiktől egy normális és minket nem ismerő embernek égnek állna a haja.

Mi történt veletek az Exit után? Rólad talán többen tudják, hogy játszol az Iron Maidnemben, Retek csatlakozott az Akelához, és később dobolt az Alcohol nevű zenekarban is. A többiek végleg abbahagyták a muzsikálást?

Természetesen a többiek is zenélnek. Szebi a Robinzon Cirkusz és a Fülemüle Presszó Tribűn Bend (sic!) nevű formációkban nyomta, de volt már, hogy beugrott kisegíteni az Akelába is, és az Omen Nomen Est Omen című lemezén több számban is szerepel szövegíróként. Fehér Géza a Hobo Blues Bandben játszott majd’ hét évig, ezen kívül a Kitty Hawk, Lucky Blues Band, Szörp, BJO, MAO, Caramel, Cool Miners, Big Fat Mama, Hevesi Tamás, István, a király, Keresztes Ildikó, Király Viktor, Kovács Kati, Kozma Orsi, színházi és nagyzenekari produkciók közreműködőjeként tűnt még fel. Tombor „Tozó” Zoltán pedig Németországban énekel musicalekben, és amennyire tudom, rendez is.

2011-ben igazságot szolgáltattatok a három kazettaalbumnak, és a felvételek néhány bónuszdallal kiegészítve egy dupla CD-n váltak elérhetővé. Honnan jött a CD-s kiadás ötlete? Hogyan fogadták a gyűjteményt a régi thrasherek?

Retek vetette fel, hogy mi lenne, ha mindenféle extrákkal CD-n is kiadnánk ezt a három anyagot. Aztán az extrák hely és idő hiányában lemaradtak. De az anyag tulajdonképpen annak az apropóján jött ki, hogy játszottunk az Iron Maidnem 15 éves születésnapi buliján, 2011. november 4-én, Budapesten, a Barba Negra klubban. Tehát először volt az ötlet, hogy a Maidnem szülinapi bulin mindenki felléphetne a korábbi, saját zenét játszó csapatával, és utána jött az, hogy akkor erre az alkalomra meg is lehetne jelentetni a CD-t. Retek ugyan már évekkel korábban mondta, hogy ki kellene adni, esetleg újrajátszani a régi számokat, de ez a konkrét esemény volt az indítószikra.

Az eredeti anyagot Töfi javította fel, emberfeletti munkával, a rá jellemző aprólékos és igényes stílusban. A legnagyobb probléma az volt, hogy ezek az anyagok néha csak régi krómos kazettákon voltak meg. Volt, amelyiknek megvolt a DAT kazettája, de volt, amelyik már csak a megjelenés után jutott el Töfihez. Ezeknek a tükrében még nagyobb eredmény, hogy ilyen jól szól az egész. Az online magazinokban megjelent kritikák mindenütt pozitívan fogadták az anyagot. Néhány ős-exitesről tudom, hogy nagyon várta már, de amúgy nem törtek ki utcai harcok, csak hogy az ország nagyobbik fele mihamarabb hozzájuthasson a CD-hez.

A The Metal Archives adatbázis aktív zenekarként tünteti fel az Exitet. Mi ebből az igazság?

A The Metal Archives valóban aktív zenekarként tünteti fel az Exitet. Ez a teljes igazság.

Misi, köszönöm, hogy időt szakítottál erre az interjúra!

Én köszönöm a kérdéseket!

Nameless

About Rattle Inc. 292 Articles
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*