„A Dreamland… afféle sötét anyag, de pozitív értelemben”

Mester Csaba a The Bedlam Dreamland in Misery demójáról

Mester Csaba basszusgitáros is alapítótagja volt mind a Reaper-nek, mind az utódzenekar Bedlam-nek. Ezzel együtt esetenként máshogy és másra emlékszik vissza a kezdeti időkből, mint a tegnap megszólaltatott Fodi. Ellentmondásokba azonban így sem ütközünk, sőt, éppen ettől lesz kerek a történet.

Csaba, mielőtt rátérnénk a Dreamland in Misery demóra, pár szóval beszélj, kérlek, az előzményekről, a Reaper zenekarról!

Fodival és Ignéczi Petivel néha lejártunk a helyi fősuli kollégiumi klubjába. Ott láttam Cicót először gitározni egy „művész zenekarban”. Somáékkal játszott, és profi benyomást keltett. (A Kék fény című műsor intróját is eljátszották.) Szabolcsot már azelőtt is láttuk tekeregni a városban, és akkoriban talán egyedül neki volt a farmerdzsekijén Metallica-felvarrója. Aztán Fodi megkérdezte, hogy lenne-e kedve velünk játszani, és ő igent mondott. Ekkor még nem Fodi volt az énekesünk, hanem az egyik legjobb barátja, Madár (Kakukk Tomi), és Kréti Zsozso volt a dobos. Ő már sajnos nincs köztünk. Az első avantgárd koncertünk ugyanabban a pinceklubban volt. Ez egy kissé punk/HC-hangulatú esemény volt, nem sok vokálisan jegyzett résszel, viszont spontán jól sikerült, mert szerencsére Cicónak volt a leghangosabb cucca.

Akkoriban komoly underground élet volt Kazincbarcikán/Miskolcon, igaz?

Voltak helyi csapatok a városban, Kolozsi Bandi, Zakó és Tóth Bandi zenekarai, de ezek inkább blues-vonalon mozogtak (érdekes lenne egy archívum ezekről a formációkról). Az első koncertélményem is hozzájuk kapcsolható. Kazincbarcikán, az Ádám-völgyben volt egy afféle helyi Woodstock (napfény, természet és hippi muzsika). A stílusban hozzánk közel álló zenekarok közül talán a miskolci Atomic volt az első, akikkel megismerkedtünk, és a Screen Sajószentpéterről. Aztán persze jöttek a többiek is: Beyond, Undertaking, Remorse, Just. Később Barcikán is formálódtak hasonló stílusú csapatok, ilyen volt például a Memory.

Reaper név alatt vettetek fel anyagot?

Csak próbatermi és koncertfelvételünk volt.

Mikor és hogyan lett a Reaperből Bedlam?

A Bedlam nevet egy korabeli angliai elmegyógyintézettől kölcsönöztük. Itt láncra vert betegeket tekinthetett meg a gazdagabb réteg, ami elég morbid dolog, de ha jobban belegondolunk, ennek bizonyos formái még ma is itt vannak a társadalmunkban. Aztán amikor már megvolt a név, egy nap Fodival néztük az egyik AC/DC vinyl, a Flick on the Switch tracklistáját, és azon szerepelt a Bedlam in Belgium cím. Megerősítés.

Hogyan, milyen szempontok, koncepció alapján alakították ki a Bedlam stílusát? Kik voltak akkoriban a legnagyobb kedvenceitek?

Voltak univerzális kedvencek: AC/DC, Motörhead, Black Sabbath, Deep Purple, Led Zeppelin, Cicónak Hendrix, nálam a Doors. Amikor a Metallica Ride the Lightning-ja eljutott hozzánk a miskolci Korona hanglemezboltból, az óriási inspirációt jelentett. Egyre inkább kerestük a Bay Area-i formációk albumait: Testament, Death Angel, Mordred stb.. D.R.I. lemezem is volt, ami inkább HC-kategória, viszont hangzásban, bizonyos jegyekben ugyancsak ide sorolható. A kanadai Voivod szintén érdekes muzsikát játszott; ha voltak ránk hatással, az leginkább a pszichedelikus korszakuknak tudható be. Azt mondanám, a Bedlam irányvonalát tekintve a legmeghatározóbb abból az időből a Metallica első három albuma és a Megadeth korai lemezei voltak.

Három demót (Aktuális Veszély, Reality of Present, General Rejection) rögzítettetek viszonylag rövid idő alatt. Ennyire termékenyek voltatok? Összefoglalóan hogyan jellemeznéd a felvételeket?

A két utolsó demó Miskolcon, az Artis stúdióban rögzítettük. Előtte házilag készültek a felvételek. Így visszatekintve, rövid idő alatt tényleg elég terjedelmes diszkográfiát sikerült összehoznunk, és remek lett volna, ha már a Reality… is stúdióban készülhetett volna el. Az anyagok hossza részben annak köszönhető, hogy viszonylag sűrűn próbáltunk. Kezdetben a mi hátsó pincénkben volt a próbaterem, majd áttelepültünk Viliékhez. Egyértelműen a General… volt az az anyagunk, aminél éreztük, hogy ezzel már mind mondanivaló, mind zene tekintetében sikerült „maradandót” alkotnunk. A demó borítója inkább a punk zenekarok dolgait idézi. A rajta látható kollázs tulajdonképpen a Face of Distress című dal egyfajta illusztrációja. Korabeli magazinokból ollóztuk össze Fodival, több verzió is volt, ám végül az oszlató rohamrendőr lett a fő motívum.

Széles körben terjesztettétek ezeket az anyagokat? Sikerült általuk megalapozni a zenekar hírnevét, illetve milyen visszajelzéseket kaptatok rájuk?

A szaksajtó, a fanzine-ek pozitív értékelése nagyon sokat jelentett. Ebből adódóan nyíltak meg előttünk bizonyos ajtók, amelyeken mi igyekeztünk be is lépni. A közönség zene iránti étvágya rendkívül nagy volt, bár a promóciós csatornák akkor még jóval szűkebbek voltak. Lelkesítő volt, hogy figyelmet kaptunk, és oda-vissza működött a dolog.

A General Rejection-t követően Bojti Vilmost, aki katonának vonult be, Lőrincz József váltotta. Szerinted annak idején a kötelező sorkatonai szolgálat sok ígéretes hazai zenekar karrierjét gátolta, esetleg törte derékba?

Ez kétségtelen. Amikor úgy érzed, hogy végre kezd valami kialakulni, és te ennek része vagy, aztán jön egy váratlan dolog, ami ezt kettétöri, az bizony elveheti a kedvedet a folytatástól. Én hiszem azt, hogy az ember minden helyzetben képes tanulni, és a tudást, tapasztalatot saját (vagy egy közösség) épülésére hasznosítani. A katonaságot egy páran megúsztuk, de nem mindenki.

Nektek sikerült megúszni a behívót?

Részben, de volt, akit beidéztek, mert nem vette át a behívót. (Vagy átvette, de elégette.) Béci például letöltötte a „szolgálatot”, ezért helyettesítette őt később Judy (Hankó Zoli).

Lőrincz Józsi átmeneti megoldás volt, vagy állandó tagként gondoltatok rá?

Józsi hihetetlenül gyorsan ráérzett a számokra, és persze a saját stílusában játszotta a témákat. Ebben az időben más zenekaroknak is a tagja volt (az egyik például a Hard Drinkers), és ha jól tudom, ekkor már a Deep Purple tribute is bontogatta a szárnyait. Nálunk a fővárosba költözés is bejött a képbe, és a gödöllői kapcsolatok is erősödtek, így szinte automatikusan zajlottak az események.

További tagcserék történtek soraitokban, hiszen a kvartett felállás kvintetté hízott, miután Lovász Béla gitáros és Újvári Péter dobos (mindketten a gödöllői Pestilence-ből) csatlakozott hozzátok. Ez hogyan történt?

Debrecenben és Barcikán is játszottunk együtt a Pestilence-szel. Letaglózóan energikusak voltak. Rögtön az Exodus ugrott be párhuzamként, amikor meghallottuk, hogy mit művelnek a színpadon. Ugyanazokat a zenéket hallgattuk, és az attitűdünk is azonos volt.

Mikor álltatok neki a Dreamland in Misery megírásának? Ezúttal hogyan születtek a dalok a korábbi demókhoz képest?

A General… felvételei után, azt hiszem, elsőként a Dreamland in Misery című nóta született meg. Itt már egy kicsit a világgal kapcsolatos optimizmusunk is csorbult, de szerintem ez a szövegvilágon is érezhető (Dreamland…, Accurate Contradictions). Nekem az utóbbi különösen nagy kedvencem a demós korszakból. A Suicidal Meditation pedig egy Pestilence-dal volt, aminek, ha jól tudom, Sanyi (Éber Sándor basszusgitáros – a szerk.) írta a szövegét, de talán Fodi módosított rajta itt-ott. Ezzel a felállással evidens volt, hogy tőlük is játszunk tételeket.

Az új muzsikusok is részt vettek a dalszerzésben?

Igen, ez utóbbiban főleg Béci. Cicóval átnézték a gitárrészeket, és azok a feldolgozások is képbe kerültek, amelyek később a koncerteken elhangzottak.

Tudatos döntés volt, hogy még komplexebb, összetettebb dalokat írtok?

Relatív volt, hogy mi komplex és mi nem. Érdekes dolog, hogy a jól megjegyezhető bonyolultabb témákat néha könnyebb megtanulni, mint az egyszerűbb dolgokat.

Hogyan és hol zajlottak a felvételek? Mennyi idő alatt lett kész a demó? Ugyanabban a stúdióban dolgoztatok, ahol a General Rejection is készült?

A stúdió ugyanaz volt: az Artis Miskolcon. Ha jól emlékszem, viszonylag rövid idő alatt megvolt az anyag. Óradíjas volt a dolog, így siettünk. Miután a hangszeres részekkel végeztünk, a keverés igényelt még pár extra órát.

A komplexitáson kívül a fogós dallamoknak is komoly szerepük volt, ezáltal a dalok valamelyest könnyebben emészthető formát öltöttek. Ezt te hogyan látod?

Nekem különösen tetszettek a belassulós középrészek. Ez afféle Bedlam  trademark lett pár számnál (például a Face of Distress-nél is). Ezek a témák, például az Accurate… esetében, több helyet kínáltak az éneknek. Érdekes a dal szövege, amely egy flyer rajzhoz kötődik, amin a kockán egyensúlyozó „udvari bolond” látható, és a kaméleon, ami a „változékony” emberi természet szimbóluma.

Itthon akkoriban abszolút kuriózumnak számított ez az anyag (és elődje), rajtatok kívül ennyire bonyolult muzsikát talán csak a szintén miskolci Eclipse játszott…

Igen, néha a koncerteken nagy segítség lett volna egy karmester. 🙂

Ti magatok elégedettek voltatok a végeredménnyel, az összképpel? Sikerült mindazt megvalósítanotok, amit előzetesen elképzeltetek?

Igen. Azt is mondhatnánk, a Dreamland… afféle sötét anyag, de pozitív értelemben. A fekete kihozza a világos árnyalatokat.

Azzal szerintem te is egyetértesz, hogy a Dreamland… a hazai metal színtér egyik alapvető klasszikusa, amely kiállta az idő próbáját…

Örülünk, ha így van. Van egy bölcselet, ami azt mondja: az idő olyan, mint egy sebesen zúgó patak a múlt köveivel az alján, és rajtad áll, hogy mit hozol belőle ismét a felszínre. Szóval néha jó alámerülni, és átnézni, mi van ott.

Pár szóban mesélj, kérlek az akkori koncertjeitekről! Mely Bedlam bulik voltak a legjobbak, melyek vonzották a legtöbb nézőt?

Nézőszám tekintetében a budapesti TMC-s eseményeket emelném ki, plusz egy-két itthoni, barcikai koncertet, és az első Pepsi-szigeten is játszottunk (amit akkor még Diákszigetnek hívtak).

Nagyjából 11 éve, amikor a Bedlam a Tankcsapdával közösen turnézott, CD-n is megjelent a General Rejection és a Dreamland in Misery. Arra nem gondoltatok, hogy egy átkevert (esetleg újra felvett) változatban, booklettel, gyári minőségben is kiadjátok a demókat?

Nem lenne rossz egy vinyl ebből a két anyagból, de részben az anyagiak, másrészt pedig a lokáció miatt sem vagyok biztos benne, hogy ez megvalósulhat. Jó néha belenézni a visszapillantóba, de tartósan nem szerencsés. Jelenleg mindenki más utakon manőverezik. Időnként egy, az elmúlt eseményeket taglaló könyv témája is fel-felröppen, és lenne is hozzá anyag. Itt is az idő a kulcstényező.

Noha Fodi és Petya a Storm the Studio-ban érdekeltek, Cicó pedig a Nomadot csinálja, van arra esély, hogy egy pár buli erejéig összeálljon a Fodor Zoltán–Lovász Béla–Jánosi Szabolcs–Mester Csaba–Újvári Péter alkotta legénység?

Esélyes lehet, de szervezés tekintetében komoly feladatot jelentene. Ha mégis összejönne, úgy lenne értelme, ha hozzátennénk valamit, vagy továbbvinnénk a dolgot, akár valamilyen kiadvány vagy koncertek révén.

Csaba, köszönöm szépen a válaszaidat!

Én köszönöm a megkeresést!