Venom: At War with Satan (1984) és Possessed (1985)

Azt nem állítom, hogy a Venom 1982-ben az összes puskaporát ellőtte a Black Metal-lal, de 1984-re már korántsem ők számítottak a legextrémebb zenekarnak. Egy új, fiatal „hadsereg” sorakozott fel mögöttük, amely magasabb szintre emelte a zenei szélsőségesség forgalmát, és ez a folyamat gyakorlatilag két-három éven belül le is futott. Slayer, Metallica, Dark Angel, Exodus, Possessed, Mantas/Death, Master/Death Strike a tengerentúlon, Bathory, Hellhammer/Celtic Frost, Destruction, Kreator, Sodom, Napalm Death Európában, ám valljuk be, a Venom nélkül egyikük sem létezhetett volna, létezne.

Miután az új trónkövetelők vitorlát bontottak, a Newcastle-i triónak össze kellett magát kapnia, hogy lépést tudjon tartani kihívóival. Mindezt úgy, hogy addigra már a piacon voltak olyan alapművek, mint a Kill ’Em All, a Ride the Lightning, a Show No Mercy, a Melissa, a Don’t Break the Oath, az egyes Bathory, vagy az Apocalyptic Raids. Az az igazság, hogy a Venom egy teljesen új koncepcióval, megközelítéssel vonult a Newcastle-i Impulse stúdióba (a maszterizálásra a londoni Utopia-ban került sor), és ennek lett a végeredménye az 1984. április 16-án napvilágot látott At War with Satan.

Cronos: „Az inspirációt, hogy a lemez egyik oldalát teljes egészében kitöltő dalt írjunk, a Rush 2112 című alkotása szolgáltatta. Az At War with Satan egy figura, nevezetesen Abaddon (a zsidó meghatározás szerint, a görögöknél Apollyon, és a Bibliában is a rombolás helyszíneként és a mélység angyalaként bukkan fel, a pokol kapujának őrzője) köré koncentrálódik”. A frontember már iskolás éveiben elkezdett írni egy történetet arról, hogyan lázad fel a pokol, veszi át a mennyország felett a hatalmat, és taszítja Istent a pokolba. Ez az a sztori, amelyet később az At War with Satan-on megvalósított.

Mantas és Cronos

A címadó szám főleg a Jelenések Könyvét és John Milton epikus költeményét, az Elveszett Paradicsomot idézi meg, egy posztmodern horrorfilm szűrőjén keresztül. Konceptanyagról (legalábbis annak első feléről, A oldaláról) beszélünk, ami extrém metal berkekben akkoriban abszolút nem volt bevett szokás, de később sem nagyon vált azzá. Ami pedig a megfelelő hatás elérését hivatott szolgálni, arról Abaddon dobos emlékezett meg: „Úgy vélem, meglehetősen jó munkát végeztünk. Át kellett terveznünk a stúdiót, egy élő dobszobát kellett építenünk, így minden baszott hangosan és vidáman volt”.

Egy biztos, a Venom legkomplexebb szerzeményéről van szó, és a zenészek képességeit, tehetségét ismerve ez komoly vállalkozás volt. Önmagukhoz viszonyítva jól sült el a mutatvány, mi több, a maga korában ez abszolút formabontónak számított. Viszont a többi tétel messze elmarad elődei színvonalától, legyen szó a Rip Ride-ról, a Genocide-ról, esetleg a Women, Leather and Hell-ről, ezek már nem a Black Metal, a Die Hard, a Warhead vagy a Countess Bathory „minőségét” képviselték. 1984-ben ezek a tételek már nem számítottak sem meghatározónak, sem extrémnek; a Venom alulmaradt a konkurenciával szemben. (Adalék: Eduardo Rivadavia, az AllMusic munkatársa az Aaaaaarrghh-ot a legmókásabb dalnak nyilvánította).

Még annyit, hogy a lemez csomagolása egy könyvborító bőrkötéses borítójához hasonlított. Egy százoldalas kiadványt, az Armageddon Könyvét a teljes At War with Satan történetével kívánták publikálni, de ez sohasem jött össze. A svájci független terjesztő, a Disctrade megpróbálta rávenni a Venomot, hogy H. R. Giger Satan I című képét használják fel borítóként, amely végül, később a Celtic Frost to Mega Therion-jára került fel.

Egy évvel később pedig megérkezett a negyedik Venom mű, a Possessed. (Borítóján Abaddon fiával, illetve Keith Nicol producer unokahúgával.) És itt jön el az a pont, amiért cikkemben a két lemezt összevontam, ugyanis a Possessed nótáinak java része az At War with Satan megjelenése előtt íródott. Utólag könnyű okosnak lenni: teljesen mindegy, hogy ez vagy az At War with Satan jelent volna meg korábban, a konkurencia lefőzte a briteket, mégpedig minden tekintetben (dalok, hangzás, produkciós tevékenység stb.) Egyébiránt ez volt az első olyan albumuk, amelyet az Impulse stúdió falain kívül rögzítettek, ugyanis 1985 elején a Sussex-i Moorhallba vonultak be, hogy ott dolgozzanak, azonban a keverés már az Impulse-ban, míg a maszterizálás az Utopia-ban zajlott.

Az is utólagos okoskodás, hogy célszerűbb lett volna ezt a lemezt harmadikként piacra dobni, lévén, hogy a dalok felépítése, minősége az első két korong világát idézi. Mert amíg a Flytrap-pel, a Satanachist-tal, a Born this Place to the Ground-dal, a Harmony Dies-zal, a Hellchild-dal, a Moonshine-nal, vagy a Too Loud (for the Crowd)-dal egy évvel korábban esetleg labdába rúghattak volna, addig ez az alkotás 1985-ben ment a süllyesztőbe. Különösen arra való tekintettel, hogy ugyanabban a hónapban jelent meg, mint a Hell Awaits és a Bonded by Blood, míg a Killing Is My Business…and Business Is Good!, illetve a Seven Churches folytatta a sort. Azt sem tett jót a hírnevüknek, hogy a Possessed című dal a PMRC Filthy Fifteen listájának 14. helyén landolt, mint a nemkívánatos szerzemények egyike. (Nem tudom, hogy ez a szennyszervezet milyen szempontok alapján hozta meg ítéletét a nóták felett, céljuk viszont teljesen egyértelmű, a heavy metal műfaj totális ellehetetlenítése volt.)

Nagyjából itt fellegzett be a Venom aranykorának: Mantas elhagyta őket, és az Exodus-szal, valamint a Slayer-rel lefolytatott amerikai turnéjuk is csúfos kudarc volt. Úgy gondolom pályafutásuk további eseményeire felesleges sorokat pazarolnom, főleg azért, mert jelenleg is dolgoznak (Venom Inc., Venom), mintegy kimerítve a vicc kategóriáját. Azt azonban senki nem veheti el tőlük, hogy ha ők 1978-ban, Newcastle-ban nem lépnek színre, manapság extrém metal színtér sem létezne. Legalábbis nem ebben a formában.

A cikk szerzője: Dávid László 727 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

1 Comment

  1. A Cast ín Stone, és az azt követő Resurrection szerintem kifejezetten erősre sikeredett anno. Érdemes meghallgatni azokat is.

Hozzászólás a(z) Bakó László bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*