A belga Terrifiant lemezéről írt cikkemben már tettem említést a Gates Of Hell Records-ról. A kiadó napjaink tradicionális heavy metal fellegvárának számít, nagyon jó ízléssel, érzékkel halásszák ki a zavarosból a „bizalomgerjesztő” bandákat. Magyarán azokat, akikben fantáziát, potenciát látnak. Márpedig napjainkban a tradicionális heavy/speed metal újra kiapadhatatlan forrásnak tűnik. „Az energia nem vész el, csak átalakul” – nagyjából ezt a szisztémát követik az ebbe az irányzatba sorolható formációk.
A tavalyelőtt novemberben, Nürnbergben alakult Torpëdo egy fiatal, friss alakulat a rajtvonalnál. A tagságot Danny Keck basszusgitáros (ex-Wasted), Philip Srešý dobos (ex-Indicator), Alex Starbreaker gitáros (Paxtilence), illetve Flo Fait gitáros/énekes (ex-Psycho Mania) alkotja (ránézésre még mindannyian a harmadik ikszen innen vannak). Az említett zenészek eredetileg mellékprojektként, azzal a céllal hívták életre a csapatot, hogy old school metal dalok feldolgozását nyomják, miközben saját kompozícióikkal „hintik meg” azokat. Danny Keck: „A nevünk egyszerű, könnyű rá emlékezni, fémből készült, robbanóanyagokkal van töltve és rombolást hoz.” Na, igen, kell az eladható promószöveg…
A Mechanic Tyrants tavalyi, első demójuk, amelyet a kiadó idén február 21-én hivatalos CD formátumban is piacra dobott. Megvolt rá az oka. A komplett anyag a zenekar pincéjében öltött testet, a dalokat ott írták meg, vették fel, keverték, maszterizálták (az infólap szerint nem volt mellékhelység az alagsorban). Producer és zenei rendező/hangmérnök segítsége nélkül, kizárólag a saját fiatal füleikben bíztak, hogy a lehető legjobbat hozzák ki a produkcióból. Merész vállalkozás? Talán az, de a fiatalok számítása bevált, ugyanis a virágzó nürnbergi (és környező, beleértve Fürth-öt, Erlangent) színtér reakciója nagyon jó volt a demóra. Mindezt bizonyítja, hogy a Mechanic Tyrants első szériája azonnal elfogyott, ami arra sarkallta a Gates Of Hell-t, hogy világszerte megismertesse a banda nevét a fanatikusokkal.
Rögtön hozzáteszem, nem tettek rossz lóra a csapattal, szerintem a jövő egyik ígéreteként könyvelhetjük el a német kvartettet. A hat nóta ’80-as évekbeli heavy/speed metalt kínál, és bevallom férfiasan, nehezen tudnék összehasonlítási alapokat említeni. Persze az eredetiséghez semmi közük a számoknak, ugyanakkor konkrét kapaszkodókat (értsd: zenekarokat) csak némi megerőltetéssel mondanék. Inkább úgy fogalmazok, hogy találkoztam ismerősnek tűnő motívumokkal. Mire gondolok? Például a nyitó Maniac-ben az Iron Maiden és a Motörhead (No Voices in the Sky), a Victim of Desire-ben a Slade (Set Me Free – ezt a dalt anno a Heathen is zseniálisan tette magáévá), míg Wrath of God-ban az Ace of Spades köszön vissza, sőt, ez utóbbi darabban német nyelvű szöveggel is találkozunk.
Magas fordulatszámon, inkább a közepesen gyors tartományban mozognak a nóták, kivétel ez alól a lassabb, epikusabb töltetű Sons of Evil, míg a Mechanic Tyrants kezdése valamelyest az Exciter-t (Pounding Metal) juttatta eszembe, aztán a srácok feljebb kapcsolják a sebességi fokozatot. Az is biztos, hogy értő kezek művelik soraikban a fémet, Flo hangja is abszolút rendben van, egyszóval indokoltan szavazott nekik bizalmat a kiadó.
Mindezzel együtt a kalkulusom a beléjük vetett hit megelőlegezése, szerintem még nagyon jó dolgokra számíthatunk ettől a fiatal csapattól. Arra biztatlak benneteket, adjatok egy esélyt ennek a zenekarnak, nem bánjátok meg!
Leave a Reply