„Nem jutottunk el a nagyok közé, de ez számomra semmit nem jelent”

A Bulldozer frontembere, A. C. Wild mesél a zenekar történetéről

Mit is tudnék írni bevezetésként ehhez a cikkhez? Hiszen minden önmagáért beszél: ez az olasz banda volt az európai extrém metal színtér egyik előfutára, de sajnos nem tettek szert komoly hírnévre, vagy csak underground szinten. A. C. Wild, a csapat énekes-basszusgitárosa meséli el a Bulldozer sztoriját.

A. C., emlékszel még, mikor és milyen körülmények között vetetted bele magad a metal világába? Hogyan fedezted fel ezt a zenét?

1973-ban az unokatestvérem megmutatta a Deep Purple Made in Japan című albumát. Ezt követően, a ’70-es években több száz rock és prog lemezt vettem. 1981-ben szereztem be az első basszusgitáromat, miután láttam egy Motörhead-videót.

Az ismert, népszerű bandákat vagy az underground zenekarokat szeretted?

Akkoriban inkább ismertebb bandák voltak a látókörömben, és csak kevés helyi zenekar, de mindkettőből hallgattam.

Kezdetben milyen lemezek, dalok és bandák voltak rád hatással?

Zenészként/zeneszerzőként főleg a Motörhead, a korai AC/DC és a Venom. Rajongóként még többen: rengeteg banda a korai ’70-es évekből, rock, progresszív, jazz zenekarok. Emellett tanultam klasszikus zenét is.

Hogyan lett belőled zenész?

’77-től ’80-ig szerzetesnek tanultam, aztán lázadni kezdtem, és a milánói egyetemen építészetet hallgattam (’86-ban le is diplomáztam). Eközben 1980-tól hatalmas AC/DC- és Motörhead-rajongó lettem, elkezdtem basszusgitározni és énekelni, kezdésként Motörhead-feldolgozásokat.

A bandát eredetileg Barracuda néven 1980-ban alapította Dario Carria basszusgitáros (R.I.P.), Erminio Galli dobos, Andy Panigada gitáros és Massimo Zanara énekes, de hamarosan átnevezték magukat Bulldózerre, majd 1981-ben felvettek egy kétszámos demót (amit sosem adtak ki). Ekkor tudtál már a létezésükről?

Az üzletben, ahol a basszusgitáromat vettem, sokat beszélgettünk a nemzetközi és a helyi színtérről is. Úgy hallottam, hogy a Bulldozer Olaszország legrosszabb zenekara. ’82-ben egy metalos kölyök kinevetett, amikor megemlítettem neki a Bulldozert. Akkor még nem tudtam, hogy kik ezek a fickók, csak ’83 novemberében találkoztam velük. Egy évvel később pedig aláírtunk a Roadrunnerhez. A ’80-as években mi voltunk az egyetlen olasz banda, amelyik egy nagy, nemzetközi kiadóhoz szerződött. Elképesztő, mennyit változtak a dolgok egyetlen év alatt!

A. C. a 2011-es Tuska fesztiválon

Milyen volt az olasz metal színtér a ’80-as évek legelején? A Death SS, a Vanadium, a Hocculta, a Gow, a Vanexa és a többiek próbálták elsőként feltenni Olaszországot a metal térképére?

A Vanadium már a ’80-as évek eleje óta nagyon népszerű volt az országban. Sok lemezt adtak el otthon. ’84-ben személyesen is sok bandával találkoztam ezek közül. Akkoriban az olasz zenekarok nem voltak népszerűek külföldön.

Amennyire tudom, a korai Bulldozer a katonai szolgálat miatt ment szét, és 1983-ba alakult újjá. Úgy hallottam, Andy Panigada mutatott be téged Dario Carriának. Pontosan hogyan is kerültél a képbe? Korábban ismertétek már egymást? Azt is olvastam, hogy a második basszusgitáros, Fabrizio Grossi (aki később Steve Vai basszerosa lett) és a dobos Rob K. Cabrini voltak akkor a bandában. Mi igaz ebből?

Pár hónappal a ’83 novemberi Bulldozer-találkozó előtt futottam össze Andy Panigadával. Másnap (vagyis még a Bulldozer-találkozó előtt) játszottunk egy kicsit Fabrizio Grossival és Rob K.-val. ’83 októberében Motörhead- és Venom-dalokból adtunk egy rövid koncertet Andy-vel és Rob K-val,. Akkoriban Dario fel akarta éleszteni a Bulldozert, és megkereste Andyt. Andy azt válaszolta, hogy megpróbálhatják, de csak akkor, hogy ha én leszek a frontember. Találkoztunk, és megvolt az első próba is. Elkezdődött a projekt, és pár héttel később felvettünk egy számot.

A Bulldozer előtt milyen zenei tapasztalatokat szereztél?

Kilencévesen adtam egy Bach-zongorakoncertet. Ennyi.

Hogyan zajlottak a kezdeti próbák? Azonnal saját számokat kezdtetek írni, vagy főleg feldolgozásokkal próbálkoztatok?

Még a Bulldozer előtt volt egy pár feldolgozásunk, de ’83 novemberétől már főleg eredeti és új dalokra koncentráltunk.

Az első anyagotok a Fallen Angel 7” single volt, ami 1984 februárjában jött ki. Mesélnél részletesebben erről az anyagról?

Az 1983 novemberi találkozó után elmentünk egy próbahelyre, és Dario mutatott egy pár alapötletet. Andy szervezett egy másik találkozót, ahol ő is megmutatta az ötleteit, a Fallen Angel és az Another Beer zenéjét, amit mindenki elfogadott. A Fallen Angel-höz megtartottuk Dario ötleteit. A próbateremben sosem énekeltem. A banda a stúdiófelvétel alatt hallhatta először az énekemet. Mindenkit sokkoltam vele, viszont elsőre felvettük az anyagot.

Igaz, hogy a Hellhammer debütáló EP-jével, az Apocalyptic Raids-szel osztozva ez a lemez kapta a „minden idők legrosszabb korongja” kétes címet a nagybecsű angol magazintól, a Kerrangtól?

Igen! Küldök egy másolatot a dupla lemezismertetőről. Nagyon érdekes!

Akkoriban komoly változások történtek a bandában: Dario és Erminio elhagyta a zenekart, te lettél a basszusgitáros-énekes és Andrea „Don Andras” Di Rienzo lett az új dobos. Mi történt?

Amikor kijött a lemez, a szülei meglátták a nagy tetoválást Dario mellkasán. 17 éves volt. Arra kényszerítették, hogy hagyja el a bandát. Erminio, a legjobb barátja is úgy döntött, hogy lelép. Szomorú helyzet volt. Folytatni szerették volna, de nem tudták.

Olaszországban akkoriban nehéz volt megfelelő és elhivatott zenészeket találni egy extrém metal bandába?

Igen. Én és Andy imádtuk a Motörhead-et és a Venom-ot, de ezzel csak mi ketten voltunk így Milánóban, ’83-’84 környékén.

Don Andras milyen zenei múlttal rendelkezett?

Nápolyból származott, és később Milánóba költözött. Egy autóbontóban dolgozott, és gondja akadt az igazságszolgáltatással. Imádta a Deep Purple-t, és egy feldolgozásbandában játszott. Nagyon erős és gyors dobos volt, szóval úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk.

1984 októberében kiadtatok egy demót. Azt hogyan vettétek fel? Az jól reprezentálta, amit el akartatok érni a Bulldozerrel?

A demó a Roadrunner számára készült, miután érdeklődni kezdtek a banda után. Ez a felvétel csak nemrég jelent meg, miután pár éve találtam belőle egy másolatot. Akkoriban nem terjesztettük. Csak az album alapötletei voltak rajta.

Igaz, hogy ebből a demóból eredetileg mindössze három példány létezett: egyet a Roadrunnernek küldtetek, egyet King Diamondnak, a harmadik pedig az, amit nemrég találtál meg?

Igen, így van! King Diamond volt az egyik legfontosabb művész, akit a Roadrunner leigazolt. Ezért is kérdeztük meg, hogy lenne-e a producerünk. A Roadrunner adott neki egy másolatot a demóból, én pedig megkaptam a telefonszámát.

A Roadrunner ez alapján szerződtette a Bulldozert 1984-ben. Esetleg más kiadók is érdeklődtek a banda iránt, vagy ti eleve a Roadrunner-höz akartatok szerződni?

Tudtam, hogy a Roadrunner érdeklődött irántunk, így azonnal elfogadtuk az ajánlatukat. Ők voltak a kedvenc kiadónk, náluk volt a Slayer és a Mercyful Fate. ’84 novemberében írtunk alá hozzájuk, pont egy évvel az első találkozásunk után.

Igaz, hogy a szerződésben volt egy különleges záradék, ami arról szólt, hogy mivel te lelkiismereti okokból megtagadtad a katonai szolgálatot, nem volt útleveled, így bizonytalan ideig nem utazhatsz az országon kívülre fellépni?

Igen. Másfél évvel később kerestek a kormányzattól, és nekik kellett dolgoznom (a hadsereg helyett) 20 hónapot. Szerencsére a városban maradhattam, és minden este gyakorolhattam a bandával. Újabb albumokat is felvehettünk, de nem turnézhattunk külföldön.

A Roadrunner akkor már független kiadó volt, vagy inkább import anyagok kiadására koncentrált?

Nem emlékszem pontosan. Leigazolták a Mercyful Fate-et, a Tank-et, a Satant és más bandákat is, miközben olyan amerikai csapatok anyagait is behozták, mint például a Slayer.

Ti voltatok a Roadrunner egyik első bandája?

Őszintén szólva nem tudom. Nem hiszem.

Mikor vonultatok be a Psycho Stúdióba, hogy felvegyétek első lemezeteket, a The Day of Wrath-t?

Emlékszem, hogy minden meg volt szervezve, és mi is készen álltunk, hogy felvegyük a lemezt. Felvettem Algy-t a reptéren, a bandával pedig a kedvenc kocsmánkban találkoztunk. Elhívtam Dariót, aki szintén eljött a találkozóra. Nagy Tank-rajongó volt. Algy megivott öt üveg olasz vörösbort.

Hogyan zajlottak, és mennyi ideig tartottak a felvételek?

Nem emlékszem pontosan. Talán nyolc-kilenc napig.

Megfelelő pénzügyi kerettel rendelkeztetek a felvételekhez?

Eléggel ahhoz, hogy minden költséget fedezzünk belőle. A Psycho egy remek stúdió.

A banda eredetileg azt szerette volna, hogy King Diamond legyen a producer, de ő azt mondta, hogy az anyag túl punkos az ő ízléséhez, ezért a Roadrunner Algy Ward-ot kérte fel producernek a Tank-ből. Ő sokat segített a felvételek során?

Igen, ez így volt. Beszéltem telefonon King Diamond-dal, aki azt mondta, hogy túl punkosak a számaink. Bevallotta, hogy nem érdekli az anyag, ezért a Roadrunner Algy-t javasolta, és nekünk tetszett az ötlet.

Jól kijöttetek Algy-val? Könnyű volt vele dolgozni?

Igen, mert remek fickó. Sajnos később már nem találkoztunk. Remélem, egyszer még összejön ez. Nagyon sok vörösbort ivott, és lett is egy kis gondja a negyedik vagy ötödik napon… szóval a vécéről kellett dolgoznia. Nagyon jól szórakoztunk, és elvégeztük a melót. Ezek szép emlékek.

A. C. napjainkban

Véleményed szerint a The Day of the Wrath azt folytatja, amit a Venom elkezdett a ’80-as évek elején? Ti vittétek tovább az örökséget, amit az angol trió maga mögött hagyott és elfelejtett?

Sosem tagadtam, hogy a Motörhead és a Venom hatással volt rám, de szerintem nem a Venom-vonalat vittük tovább. Nekünk is volt saját utunk, ahogy nekik is. Persze jobban szeretem az első két albumukat, mint az utánuk következőket.

A zenétekben egy kicsit a Motörhead hatását is érezni, igaz?

Igen, hogyne! Az Iron Fist albumig voltak ránk hatással.

Te hogy látod: igaz, hogy az album anyaga elég vegyes, és egyik dal sem hasonlít a másikra?

Minden dal egy külön történet külön jelentéssel, és főleg személyes élményeken vagy ötleteken alapulnak. Nem könyvekből vagy filmekből táplálkozunk. A szövegírásban leginkább Bon Scott volt rám hatással. Ő is gyakran a személyes élményeiről írt.

Miért hívtátok meg Dario Carriát, hogy ő játssza fel a basszust a Fallen Angel albumverziójában?

Azt akartam, hogy ő is a projekt részese legyen. A Bulldozer egyik alapító tagja volt, és az eredeti verzióban is ő játszott.

Az első lemezetek 1985-ben született, ami fontos év az extrém műfajok történetében. A The Day of the Wrath szerintem egy klasszikus black/speed metal album és a Bulldozer legjobb hozzájárulása a színtérhez. Te mit gondolsz erről?

Általánosságban nem szeretek műfajokról beszélni. Az a kritikusok dolga. Csak annyit mondhatok, hogy mindent beleadtunk és azt csináltuk, amit akkor jónak éreztünk. Még mindig szeretem azt az albumot.

A lemez hangzása olyan, amilyennek egy ’80-as évekbeli, old school black/speed metal albumnak lennie kell? Nyers, durva és mocskos?

Még mindig szeretem a hangzását, ami az előadásunknak, a hangzásunknak, valamint Algy és a stúdió munkájának köszönhető.

Tudod, hogy a The Day of the Wrath egy 1848-as könyv angol címe, amit egy magyar szerző, Jókai Mór írt?

Eredetileg Dies Irae (ami latinul azt jelenti, hogy A Harag Napja) lett volna az album címe, de valaki azt mondta, hogy legyen inkább angol a cím. A Dies Irae eredetileg egy középkori olasz vers (Tomaso da Celano írta, aki 1265-ben halt meg). Az Ítélet Napjáról, vagyis a jó és a gonosz végső összecsapásáról szól. Ez megjelenik Mozart Requiemjében, Verdinél és más művészeknél is. Vagy, mondjuk, Jókai Mórnál, aki egy nemzetközileg ismert író.

A Bulldozer – ma

Minden dal valós tapasztalatokról, igazi eseményekről vagy emberekről szól, azaz semmit sem találtatok ki, igaz?

A dalokba személyes ötletek, élmények kerültek, a Cutthroat és a Mad Men pedig egy kaliforniai barátunk művei.

Nem baj, ha azt mondom, hogy ha a ’80-as évek extrém metáljáról van szó, akkor abban Olaszország nem játszott fontos szerepet? A Necrodeath-tel és a Schizo-val együtt a Bulldozer az olasz brutális thrash metalban az elithez tartozott, és ti voltatok mind közül a leginkább Motörhead/Venom-orientáltak?

Igen, pontosan így volt. Nem jutottunk el a nagyok közé, de ez számomra semmit nem jelent. Mostanában egyre jobban értékelik az albumunkat, sokkal jobban, mint a ’80-as években.

A The Day of the Wrath a korszak alulértékelt underground gyöngyszeme marad?

Valóban alulértékelt volt, de mostanában újraértékelték.

A brit sajtó a bandát Venom-klónnak titulálta, sőt, Cronos viccesen még jogdíjat is követelt, de a banda, és különösen te sosem fogadtátok el ezt a beskatulyázást. Mindez sokat ártott a bandának? Általánosságban milyenek voltak a reakciók az albumra?

Ezzel a skatulyázással a Venom-rajongóknak akarták eladni az albumot. Legalábbis én így látom. Persze Cronos csak viccelt. Mindig jó kapcsolatom volt a Venommal és a Venom Inc-kel is. Jeff és Tony jó barátaim.

A Roadrunner mennyire promotálta az anyagot? Voltak lemezbemutató fellépések vagy turnék?

Nem sokat tehettek értünk, hiszen gond volt az útlevelemmel.

Az albummal sikerült nevet szereznetek magatoknak, és nyomot hagynotok a színtéren? Nagy hatású albumnak tartod a The Day of the Wrath-t?

Számos neves művész, akik sokkal híresebbek nálam, azt mondták, hogy az. Sőt, a Neurodeliri album is hozott olyan új elemeket, amelyek hatással voltak más zenészekre, legalábbis ezt mondták nekem. Sőt, voltak, akik fel is dolgozták pár számunkat.

A. C., nagyon köszönöm a válaszokat! Szeretnél még valamit mondani?

A legjobbakat kívánom neked és az országodnak! Volt egy nagyon különleges parlamenti képviselőnk Magyarországról (Cicciolina – a szerk.)… a legjobb volt!

A cikk szerzője: Dávid László 721 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*