A svéd Nasumot 1992-ben, Örebro városában hívta életre Anders Jakobson basszusgitáros/gitáros, Mieszko Talarczyk gitáros és Rickard Alriksson dobos/énekes. Ha fellapozod az orvosi szótárat, a nasum szó mellett az „orr” meghatározás szerepel, de ha nem csal az infóm, a fiúk valami régi Frankenstein-filmből csenték a nevet. A csapat minden kétséget kizáróan arra tette fel az életét, hogy minél kíméletlenebb grindcore nótákkal rombolja szét a világot. A megalakulást követően számtalan split, két EP és egy demó szabadult ki a Nasum darálóüzeméből. Néhány év után Alriksson lelépett, így Jakobson és Talarczyk kettesben folytatta, némi szerszámcserebere bevetésével: Mieszko magához vette a basszusgitárt is, Anders pedig dobokra váltott. A vokált ketten nyomták felváltva: míg Mieszko a hisztérikus üvöltözésben élte ki beteges ösztöneit, Anders hörgés segítségével tette könnyebbé az utat a grindcore fanatikusok szívéhez.
Első albumuk Inhale/Exhale címmel jelent meg 1998-ban, s a maga majd háromnegyed órás hosszúságával még az edzésben lévő rajongók tűrőképességét is próbára tette. A lemezen tanyázó 38 nóta könnyen túladagoláshoz vezethet, ha a szervezeted nincs hozzászokva a nyers és kíméletlen grindcore muzsikához. Ezután egy split és egy EP következett, majd 2000. május 23-án napvilágot látott ez a grindparadicsomi állapotba ringató istencsapás. Itt már ismét hárman kegyetlenkedtek, ugyanis a duóhoz csatlakozott Jesper Liveröd (ex-Burst), aki megszabadította Mieszkót a basszusgitározás terhétől.
A Human 2.0 minden idők egyik legaljasabb albuma, ugyanis tökélybe hajló precizitással képes öldökölni. Itt sem fukarkodtak az idővel és a dalok mennyiségével: 25 nótát nyomnak le bő 38 perc alatt. Viszont a szerzemények most egy kicsit hosszabbak és változatosabbak lettek, ezáltal olyan könnyen megragadnak az ember fejében, mint egy kenőanyaghiányban szenvedő fúrószár. A blastbeat-idegrohamok mellett olyan eszméletlen fasza, középtempós döngölésekkel vannak teletömve a nóták, hogy a mélyen tisztelt hallgató csak nagy erőfeszítések árán tud lemondani azon vágyáról, hogy egy csákány segítségével kössön halálig tartó barátságot az utcán sétálgató járókelőkkel. A gitár a korai svéd halálra oly’ jellemző láncfűrész hangzással van felfegyverezve, így végig olyan brutális és vastag hangon zümmög, hogy az agyam az album végére érve véres pép alakjában távozik a testnyílásaimon keresztül.
A srácok tényleg mindent beleadtak, hogy ne lehessen az unalmas egysíkúság vádjával perbe fogni őket. Rengeteg téma és váltás teszi színesebbé ezeket az embertelen darálásokat. Vannak elszállósabb pillanatok is, sőt néhol még agyasabb, komplexebb megoldások is a felszínre törnek. Ugye senki sem szeretné, hogy mind a 25 dalt kicsontozzam? HEHE!! Akkor reggeltől estig itt ülhetnék a grindpadon, s a klaviatúráról lekopnának a betűk. HEHE!! Különben is, egy olyan grindcore gyilkológépezetet, amely emberi agyvelőt használ üzemanyagként, felesleges hosszú mondatokban dicsőíteni. Vagy lekaszál egy pillanat törtrésze alatt, vagy röpül a kukába. Esetleg jó lesz karácsonyfadísznek. Azért a kedvenc dalomat megemlítem, ez pedig a Detonator címre hallgató tétel. Itt nyoma sincs blastbeat-betétnek, viszont egy olyan tuka-tukára épülő, megveszekedett csűrdöngölést nyomnak benne végig, hogy a heréim a padlón pattognak tőle.
A Human 2.0 után két split látott napvilágot, majd két fullos album, a Helvete (2003) és a Shift (2004). Egyiken sem engedtek a brutalitás mértékéből. Innentől viszont már szomorú a történet. 2004 karácsonyán következett be az a katasztrófa, amely pontot tett a Nasum pályafutásának végére. A lengyel származású Mieszkot magával ragadta az Indiai-óceánon keletkezett cunami, amikor barátnőjével Thaiföldön töltötte az ünnepeket. A holtteste sohasem került elő. Méltatlan halál egy ennyire tehetséges zenésznek és fanatikusnak, aki a Nasum mellett a szintén svéd hardcore/crust punk/rock ‘n’ roll Genocide Superstars nevű hordát is megalapította.
A Relapse Records 2006-ban kiadott egy dupla válogatást, ami mély torokra vesz minden fanatikust, ugyanis a két CD-n összesen 152 (!!!) nóta található! Majd 2008-ban jött egy koncertalbum (Doombringer), amit egy évvel később újra kiadtak spliten, amin a Nasum mellett a Napalm Death kapott még helyet. 2012-ben volt egy búcsúturné, ahol vendégzenészek segítették ki a két megmaradt tagot.
Úgy gondolom, bátran kijelenthetjük, hogy a Nasum az európai grindcore színtér egyik legjobb csapata volt. Minden albumuk minőségi cucc, de ha meg szeretnél ismerkedni a bandával, akkor én a Human 2.0-t ajánlom. Nekem ez a kedvencem tőlük, ugyanis ez a lemez úgy tud legyilkolni, hogy közben csattanós csókokat nyom a fejem búbjára. Igaz, hogy minden csókja leszakít egy bőrcafatot a koponyámról, de hát egye fene, úgysem terveztem már hajnövesztést ebben az életemben. HAHA!!
Én velük mentem el a falig. Zenei extremitásban. Innen nincs tovább ami még befogadható, szerethető lenne szerintem. Nálam a Shift volt a csúcs, és még elképesztő potenciál volt a bandában, csak az a qrva cunami…És azóta sem találok még hasonló bandát sem akik ennyire tudnák a punk-death-grind turást, a fasorba sincs senki.
Köszi a cikket, megemlékezést.