Lethal: Programmed (1990)

Miről is híres Kentucky? Hát persze, hogy Harland Sanders ezredesről, aki a KFC étteremhálózat atyja. Ezen felül itt található a világ leghosszabb barlangrendszere, a legnagyobb szarvas állomány, illetve többek között ismert még lótenyésztéséről, autógyáráról és a Bourbon whiskyről. Számomra azonban egy néhány ezer fős városkája, Hebron a legkedvesebb; pontosabban az innen származó zenekar, a Lethal.

A srácok 1982-ben bontottak zászlót, de csupán 1987-ben rukkoltak elő The Arrival című demójukkal. A rendkívül jól sikerült anyag ellenére a lemezszerződés még hosszasan váratott magára, míg végül 1990 októberében a Metal Blade gondozásában megjelent első albumuk.

A Programmed titulussal illetett debüt már a megjelenésekor levett a lábamról. A tagok azt a fajta progresszív/power muzsikát játsszák rajta, amely a nyolcvanas/kilencvenes években nagyon jó zenekarokat termelt ki a tengerentúlon, mint például a Psyco Drama, a Winter’s Bane, a korai Fates Warning, valamint John Arch-ék mellett a legszuggesztívebb banda, a Queensryche.

Apropó, Queensryche! Úgy vélem, ha a The Warning után nem változtattak volna az irányvonalukon, akkor a Rage for Order helyett egy ilyen lemezt készíthettek volna el, mint amilyen a Lethal bemutatkozó albuma. Természetesen nagy kedvencem a „Rage”, de elméleti síkon lehetett volna egy Programmed stílusú folytatás is. A Queensryche-párhuzam annál is inkább megállja a helyét a Lethallal kapcsolatban, mivel – a zenei rokonságon túl – Tom Mallicoat énekes torkában ott bujkál Bruce Dickinson és John Arch mellett egy ereje teljében lévő Geoff Tate is.

A kezdő taktusok azonnal sejtetik a progresszivitást, ám a kibontakozó muzsikát nem öncélú hang-kavalkád jellemzi, hanem jól befogadható, különleges dallamok. Eric Cook (R.I.P. 2012) és Dell Hull gitárosok összeszokott párost alkotnak, Eric testvére, Glen Cook basszer finoman alapoz, míg Jerry Hartman ötletesen hozza a dobtémákat. Valóságos élvezet hallgatni a jobbnál jobb riffeket, szólókat, a profizmust sugárzó ritmusszekciót és Mallicoat felső ligás hangszál-akrobatikáját! Ennek fényében az albumot nyitó Fire in Your Skin kétséget nem hagy afelől, hogy remekbe szabott 46 percnek nézünk elébe.

Másodikként a címadó nóta vetíti elénk a robotok, számítógépek és programok uralta jövőképet. Darabosan masírozó ritmusok, kitűnő ének, azonnal fülbemászó refrén, amelyet egyhamar nem tudsz kiverni a fejedből. A végén ott marad nyitva az örök kérdés: ember avagy gép?

A Plan of Peace egy alig háromperces dal, kissé maidenes áthallással, de ugyan melyik hasonszőrű zenekar nem merített Harris-ék életművéből?

A kiadatlan Queensryche nótának is beillő Another Day csodálatos melódiáit hallva a műfaj kedvelői elégedetten dőlhetnek hátra. A bő hat percben benne foglaltatik mindaz, amiért a progpowert szeretjük.

Az Arrival már a ’87-es demón is szerepelt. Kemény alapokon menetelő, hihetetlen énektechnikával előadott csoda tárul elénk. Csak azt nem értem, hogyan kallódhatott el ez a zenekar a kilencvenes évek második felére? És hogyan tűnhetett el egy ilyen tehetséges, a legnagyobbak minden erényével felvértezett énekes?

Csupa kiváló dal sorakozik a lemez második felében is. Itt hallhatók a What They’ve Done melankóliával átitatott verzéi, majd bekeményedő refrénje és az Obscure the Sky zseniális harmóniái. Az Immune borongós, szomorkás lírájából kibontakozó trappolós ritmusával, Mallicoat jól befogadható „szirénázásával” hódít, míg a Pray for Me elcsendesedő imájával vesz meg mindörökre.

Tom Mallicoat

Mégis, a csupa csúcskategóriás nóta között talán legnagyobb kedvencem az albumot záró Killing Machine. „Anyám, hallasz engem? Apám, meg tudsz gyógyítani engem? Krisztus, tudod enyhíteni a fájdalmamat?” – énekli a maga érzelemgazdag előadásmódjában Mallicoat.

Amikor e sorok elhangzanak, a fájdalmas drámaiság az eleven húson át a csontig hatol. Levezetésképpen pedig mintha egy végtelenített tér-idő síkban lebegnénk, ami sosem múlna el, ha mindezt nem nyelné el fokozatosan egy hatalmas, mindent magába szippantó fekete lyuk… (azaz a dalt szép lassan le nem keverné az album hangmérnöke… 😉 ).

Azt gondolom, hogy a Lethal bemutatkozó anyaga egy méltatlanul elfeledett gyöngyszeme a progresszív/power irányzatnak. Ha nem is beszerezhető manapság fizikai hanghordozón, bizonyos internetes zenei csatornákon a teljes album elérhető. Amennyiben kedvelője vagy a stílusnak, de még nem találkoztál a hebroni fickók zenéjével, talán ideje egy kicsit kutakodnod a Programmed után. Csalódás kizárva!

A cikk szerzője: John Quail 31 további cikk
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*