„Idealisták voltunk, ártatlanok és mindenre képesek”

Az Agregator 2003-ban

Beszélgetés Mikus Tamással, az Agregator frontemberével – 1. rész

Az Agregator zenekar már több mint két évtizede hirdeti az igét a magyar színtéren. Munkásságuk négy nagylemezt és több száz koncertet ölel fel. A csapat Tatabányáról indult. Alapmottójuk – „A buli az élet!” – végigkísérte küzdelmes éveiket. Ez idő alatt történtek törések a bandában, volt jó pár tagcsere is, de lelkesedésükből mit sem veszítettek. Keserédes történetük követendő példaként állítható bárki elé, aki el szeretne érni valamit az életben. A zenekarban jelenleg Mikus Tamás énekes az, aki az alapítók közül jelen van, ezért őt kérdeztem a csapat múltjáról és jelenéről.

Szia Tamás! Először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést, és kötélnek álltál, hogy kérdezhesselek erről-arról a zenekar és szerény személyed kapcsán. Be kell, valljuk, hogy mi elég régóta ismerjük egymást személyesen, bár az elmúlt években nem sokat találkoztunk, ezért jómagam is kíváncsian várom a válaszaidat. A zenei világban téged mindenki Tass-ként ismer. Mondanál egy pár szót arról, hogy honnan jött ez a becenév?

Először is köszi a felkérést! Valóban régi a barátság. 🙂 A becenév története pedig még régebbi. Valahogy mindig volt valami rám ragasztva. A középiskolában Bányusz voltam, ami a Tatabányaiból, Bányaiból jött, ezen a nicken cikkeztem is egy darabig fantasy/szerepjáték fanzine-ekben. Még javában ez ment, amikor a tatabányai RPG klubban Feca – az akkor még évekig nem létező – CrossBorns-ból rám ragasztotta a Sire Tasslehoff nevet. Az eredeti viselője egy szereplő a Sárkánydárda Krónikákból, és mivel gyakran játszottam hasonló karaktereket, Feca elkezdett így hívni. Ezek a nevek általában csak szűkebb körökhöz kötődtek, és idővel kimúltak (mint ahogy ez például a főiskolai években a Lennon/Sámán megszólításokkal is történt), de a Sire Tasslehoffnak más lett a sorsa. A szerepjáték klubba történetesen lejárt egy pár – a tatabányai rockkocsmákban is fellelhető – haver, ők már így hívtak, és ez terjedt el később az undergroundban is. Idővel ez Tass-ra rövidült. És onnan lehetett követni, hogy ki honnan ismer, hogy hogyan ejtették ezt a szót. Aki az „internetről”, azok általában „s”-sel, a „z”-sek vagy tatabányaiak vagy a TAZ-mánia fesztiválokat sejtették a név mögött, de azért a többség maradt az eredeti „Tassz” kiejtésnél. Illetve van még egy underground kör, a Black Leaves zenekar társasága, akik az egészet átugorva maradtak a „Tomi” változatnál, és mivel ott voltak bicskei, budapesti és nyíregyházi tagok is, ez is mind a mai napig megmaradt. 🙂

Gondolom, unalomig ismételt kérdés, de ha már a neveknél tartunk, légy szíves, a zenekarnév választásáról is mondj nekünk egy pár szót! Korábban esetleg volt másik neve is a bandának?

Nincs benne nagy rejtély, a zenekart a kezdeteknél és mind a mai napig is külön műfajból (hard rock, black, doom, death metal stb.) érkező tagok alkották, és ebből a mixből lett valami tök más, ami remélhetőleg értékesebb, mint a külön zenei vonalak hatásainak összessége. Így körülbelül a zenei aggregátorok és a hír-aggregátorok mintájára vagyunk némi szókinézet-plasztikai sebészet után Agregator. Külföldön ez nem téma, itthon van, aki fennakad az ügyön. Emlékszem, Roland 2007-2008 körül Tatán, egy tóparti sörözésnél elráncigált, és megmutatott egy létező áramfejlesztőt, hogy kiműveljen a témában. 🙂

Másik nevünk nem volt, csupán a logóváltás ötlete merült fel, amikor az általunk is szeretett északi vonal bandái nekiálltak olvashatóra váltani a címkéiket, de aztán leszavaztuk a dolgot, mert a szívünkhöz nőtt a dizájn. Ami hiteles is, mert a barátunk rajzolta, és fellelhetők benne a hatásaink logóinak elemei, viszont ők közben rendesemberesre rajzolták át, mi pedig őrizzük a tüzet. 🙂

Azt sem hagyhatjuk ki, hogy a kezdetekről kérdezzelek. Mikor, hogyan és hol kezdődött a zenekar életvonala?

1997 tavaszán alakultunk Tatabányán a Dózis kocsmában. DZ barátunk lehozta egy román punk banda kazettáját, mi (Chamion, Mordex és én) pedig nekiálltuk rákaraokézni a „doom”, „death”, „evil” kifejezéseket (ez lett később a legelső demónk címe is), és megállapodtunk abban, hogy folytatnunk kell a művészetünket. Ők zenés demókat írtak számítógépen, nekem pedig volt egy gitárom, és már dalokat is szereztem a Napalm Beach-ben, ami azért inkább elméleti zenekar volt, mint valós, de a diplomaavatónkon volt egy bulink a KPVDSZ művházban, ahová a későbbi Agregator-zenész Pöpit kértük fel dobolni (ő akkor már nagy kocsmabeli rocksztárnak számított, ahogy az Ideas-os Tibcsy is).

Nem merülnék el a nevek dobálásában, hogy ki-mikor-hogyan-jött-és-ment, mivel egyikőnk sem Hetfield vagy Dickinson, ez úgysem jelent senkinek semmit. A lényeg, hogy körülbelül két évig alapoztunk, Agregator-táborokat szerveztünk Fehérvárcsurgóra (ezek inkább alkohol-táborok voltak, mintsem zenei rendezvények), minden haverunk kapott személyre szabott stage pass-t, és amikor 1999-ben először felléptünk, már elég sok mindenki ismert bennünket Tatabányán. Mivel elég elcseszett társaság voltunk, ezért a „szakma” elsősorban egyfajta alkesz-brigádként tekintett ránk, de mivel jó fejek voltunk, nem volt velünk botrány, és éhesen vetődtünk minden lehetőségre, hamar gyökeret vertünk a színtéren. Sokat köszönhetünk az akkor már menő bandáknak, kiemelve a Christian Epidemic-et, akik elvittek bennünket magukkal bulikra, vagy az Ideas-os Gabót, aki nélkül az első koncertünk valszeg technikai KO-val bukott volna, és onnan nehéz felállni. Az egyik bulin, asszem, a Freeportban még a CE-s Kocsis Zoli gitárján is játszhattam; nagyon kedves volt, de végig látszott rajta az aggodalom. 🙂

Sokáig a tatabányai közösség lelkes tagja voltál, jelenleg viszont Budapesten élsz. Mesélnél arról, hogy miért költöztél fel a bűnös városba, és ez miként befolyásolta a zenekar életét? Jelen állapot szerint melyik városhoz köthetjük a bandát?

Valahogy mindig mozgásban voltam. Tatabányán jártam az általános iskolát, Komáromban volt a közép, a főiskola pedig Budapesten – aztán úgy három évet dolgoztam Tatabányán, de utána már jött Budaörs, majd Budapest, és csak idő kérdése volt, hogy mikor adom fel az állandó vonatozást, és vonz be a fővárosi élet. 2006-ban a Szigeten az akkor Dalriadás Tadeusz meghívott a szülinapi bulijára a budapesti Katapultba, ami annyira jól sikerült, hogy úgy döntöttem, meg kellene gondolnom a fővárosba költözést. Anno elég egyszerű volt az életem: hétköznap ingázás és meló, hétvégén, Tatabányán a Roxxy plusz házibuli Rolandéknál. A Tadeusz-bál viszont hétköznapra esett, számomra addig elképzelhetetlen volt, hogy ilyen is van, nekik meg ez kb. egy „újabb kedd” volt.

A NegativeArt-os Zero épp’ akkortájt keresett albérletet, és megbeszéltük, hogy betársulok. Izgalmas időszak volt, mert jó darabig hétköznap a fővárosban zajlott az élet, hétvégén pedig Tatabányán. Volt egy lájtos versenyünk Zeroval, hogy vasárnapra ki néz ki szemetebben, de a meredekebb eseteknél mindig ő győzött. A legdurvább talán az volt, amikor én Erdélyből érkeztem haza, ő pedig egy szerbiai Katatonia-körről, és miután konyhakéssel levágtam róla a gézpólyát, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk el a Wigwam-os Southern Special emlékestre, mert annyira hullák vagyunk, amit persze azóta is bánunk. 🙂

Még jó darabig vállaltam feladatokat a tatabányai zenei életben, például titkárkodtam a Tatabányai Zenészegyletben, pályázatokkal és egyéb úton segítve a helyi fesztiválokat. Egy ideig Dagatt-tal (Racs Attila – dobos) vittük a boltot, később pedig olyan tehetséggondozó programok szervezésében vettem részt, mint a „Friss hús a darálóban”, amelynek keretében kezdő bandákat segítettünk stúdióhoz, promóhoz és fellépési lehetőségekhez. Innen ismerem például Rajmit (Katona Rajmund – gitár) vagy a korábbi dobosunkat, Kisatit (Erdei Attila), aki azóta már megfordult a Sear Blissben és a Superbuttban is.

Az első koncert felállása (1999)

Idővel azonban már megterhelő volt vissza-visszajárni, ügyeket intézni (a könyvelőnk például Szárligeten lakott), így Dagatt-tal úgy döntöttünk, hogy kiszállunk a történetből. Érdekes időszak volt, közvetítettünk tatabányai klubok között is, így ismertem meg például Kareszt, aki ma is viszi a Roxxy-t, illetve Kisbét az Aurorából, akik egyszer a tatai Víz Zene Virág Fesztivál helyett „elraboltak” roadolni a Csóstock-ra, inkább csak ivós útitársként, és azért, mert már jártam ott, és tudtam az utat. 🙂 Végig velem sokkolták Galacsot, hogy milyen jól basszusozom, és én leszek az új bőgős, ha nem viselkedik (valszeg nem viselkedett, de végül nem én lettem 🙂 ).

A banda központja amúgy továbbra is Tatabánya, ott próbálunk, de változó, hogy azon túl Tatán vagy Tatabányán gyűlünk össze. Az albummegjelenés-parti viszont Budapesten volt, ide meghívtunk minden résztvevőt, hangmérnököt, fotóst, nyomdászt, borító-szerkesztőt, vinyl-gyártót, sokan el is tudtak jönni. Jó buli volt, torta meg minden, Májki még mikuláscsomagot is kapott a kocsijára reggelre, a miheztartás végett.

Az, hogy öten három városba vagyunk szétszórva –Tatabánya (Májki), Tata (Dagatt, Lackó), Budapest (Rajmi, én) – nem segíti a gyakori összejöveteleket, főleg most, a járvány idején, de igyekszünk haladni a kreatív folyamatokkal, és már várjuk, hogy újra tudjunk próbálni.

Az évek során többször változott a felállás, jöttek-mentek a tagok. Tudomásom szerint jelenleg te vagy az egyedüli az ős-felállásból. Ennek mi az oka? Van vagy volt olyan felállása a bandának, amelyikre nosztalgiával gondolsz vissza, vagy amelyik esetleg közelebb állt hozzád? Tudom, erre egy kicsit nehéz úgy válaszolni, hogy ne sérts meg valakit…

Hát, az „alapítók” időszaka nem tartott igazán sokáig, mert Mordex végül nem kezdett el zenélni velünk, de sokáig ő szerkesztette a honlapot, szerepelt a fotókon is, és most is ő host-olja a zenekari e-maileket. Chamion pedig sajnos kiszállt a Sötét éden és a Puszta lét felvételei között. Ez alatt a 23 év alatt, úgy emlékszem, három barátunkat kértük fel mi a távozásra; ezek szakmai okok voltak, a többiek általában magánéleti okok miatt távoztak, illetve Rolandot egy balesetben vesztettük el. A zenekar amatőr szinten működik, a zenélésből nincs személyes bevételünk, mindent visszaforgatunk, illetve bizonyos költségek (próbaterem, saját eszközök, weboldal/stream díjak stb.) saját zsebből mennek. Munka is van vele bőven, és ezt nem mindenki tudja megoldani, illetve idővel a család és az egyéb feladatok mellett valaki számára már nem elegendő mindaz, amit a zenélés adhat neki. Vannak kivételek is, például Lackó kilépett, de ahogy a kislánya nagyobb lett, és látta, hogy belefér az életébe a zenekarozás, visszajött, ezzel kb. megmentve a bandát a Roland elvesztése utáni időszakban.

Nosztalgiával a 1997-1999 körüli időszakra gondolok vissza, mert az még teljesen más volt: idealisták voltunk, „ártatlanok” és mindenre képesek. Nyilván sohasem gondoltunk arra, hogy idáig jutunk, hogy például most interjúkérdésekre válaszolok, hogy külföldön vagy fesztivál-nagyszínpadokon játszhatunk, de ahogy a nulláról összekapartuk ezt az egészet, az olyasmi volt, ami miatt mindmáig hálával tartozom akkori önmagunknak, azért, hogy tudtuk élvezni, és nem adtuk fel.

Ha már a felállásnál tartunk, kérlek, pár szóban mutasd be a jelenlegi tagságot!

Racs „Dagatt” Attila (dob): már régóta tagja a bandának. Még a Sable zenekarral ismertem meg, korábban sokszor beugró volt nálunk, ha Pöpi lesérült (volt, hogy keresték is rajta Pöpi tetoválásait 🙂 ). Mivel sokat dolgozunk együtt a Sable-lel és utódzenekaraival (Killing Art, 1KillEmbrace) például a Harag Napjákon vagy a Friss hús programon, illetve játszottunk közösen a Sable-ben és az Astrodust-ban – így elég hosszú a közös történelmünk. Amikor egyik hajnalban Rolanddal buszoztunk haza egy lábatlani Christian Epidemic-es kerti buliból, akkor is ő volt az első, aki beugrott, hogy mindenképpen fel kell hívnunk Tatán, és vele folytatni a mókát. Akkor még a szüleinél lakott, és vonalas telefonjuk volt, amit nem ő vett fel, így mindenki nagyon örült ennek, de derekasan jött, és segített a nap színvonalas eltöltésében. Általában elég szolid, ezért biztos fokmérője az éjszaka alakulásának: amikor egy viszonylag langyosan induló grazi buli bizonyos pontján megláttam az asztalon szólózni, akkor biztos voltam benne, hogy erős lesz az este. 🙂

Loderer „Lackó” László (basszusgitár/vokál): szintén tatai, szintén Sable, és az első emlékem róla, hogy valamilyen zenészegyletes dolog miatt ülök nála, talán a Sötét édennel kapcsolatos internet-ügyben. Anno még Killing Art tagként vokálozott a Szürkületes Krómszín ég alatt-ban, aztán nálunk aludt az egyik Nomád-kempinges fesztivál után, ahol Tibcsy bejelentette, hogy visszamenne az Ideasba. Így aztán a legenda szerint az ágyamban kértem fel, hogy legyen ő a gitárosunk. Idővel a korábban már tárgyalt okokból kilépett, majd visszajött basszerosként. Jó srác, szedtem már le róla zenészt, egy ütéssel irt giga-punkokat, és takarított utánam taxit, szóval amolyan underground svájci bicska. 🙂

Csóra „Májki” Miklós (gitár): az első emlékem róla, hogy fiatal kissrácként nagyon segítőkész volt, és az egyik Harag Napja feszt után arcra dobta a Sable-ös Zotya Marshall kombóját, így egy darabig nem kellett agyalnia, hogy mire költse a zsebpénzét. 🙂 Alapitól tanult gitározni, így gyakran szívjuk a vérét vitás kérdéseknél, hogy vajon mit tenne ebben a helyzetben az Edda. Később a Spontán RB-ot vezette, és a Zenészegylet kapcsán dolgoztunk együtt, így amikor Lackó kilépett, őt kérdeztük meg, hogy lenne-e kedve velünk játszani, és volt. Vicces srác, nem nagyon tudok róla italos sztorit mesélni, mert akkor már általában én is kész vagyok, és kiesik – de ha például falra alacsonyra festett Agregator-felirattal földön fekve kell fotózkodni, akkor ő az, akihez először megyek. 🙂

Katona „Rajmi” Rajmund (gitár): őt a „Friss hús a darálóban” programunk során ismertem meg, még az Amphoteros tagjaként. Később együtt játszott Dagatt-tal a 1KillEmbrace-ben, így Dávid kilépésekor a srácok őt ajánlották, és jött. Két pillanatot tudnék mondani, amikor meggyőződtem a döntés helyességétől: az első, amikor a próbán emberes adag rum után vokálozva „vádolta” végig a Tűz és a jeget, a végső megnyugvás pedig az utolsó RockParton ért, amikor egy üveg ginnel mentett meg a pusztító másnaptól, és elég alaposan végigküzdöttük a napot. Egy ideje már ő is Budapesten él, így elég gyakran tűnünk fel együtt helyeken. Nem beszél sokat, így elég gyakran hivatkozunk rá „csendes gyilkos”-ként. 🙂

Tamás a tavalyi Rockmaraton színpadán

Tudom, ez utált kérdés, de hogyan jellemeznéd a zenéteket? Mivel tudnád felkelteni az érdeklődését valakinek, aki még nem hallott benneteket, és légy szíves, beszélj arról is, hogy az évek során változott-e a banda zenei stílusa?

Röviden: északi, dallamos metal – durva énekkel. Meggyőzésre egy grazi élményt hoznék fel, amikor a koncertünk után egy osztrák srác azt mondta, hogy bár leszokott, a bulink hatására újra cigizik és iszik, mert ez annyira rock’n’roll volt. Szóval jó a hangulat. 🙂 Igen, a stílus bizonyos alapok (dallamos metal + hörgés) megtartása mellett folyamatosan változik, főleg a benne játszó zenészek hatásai mentén. Az előző lemezen főleg Májki dalszerzői vénája mutatkozott meg, az új albumra már Rajmi is írt dalokat, így ismét várható némi ígéretes változás.

Jó pár felvétel van már a tarsolyotokban. Pontosan mennyi, és ezek mikor, milyen körülmények között készültek? Van olyan ezek közül, amelyik kifejezetten közel áll hozzád? Van esetleg olyan is, amelyikre nem gondolsz vissza jó szívvel?

Négy nagylemez és három kisebb van mögöttünk. 1999-2012 között stúdiókban dolgoztunk (Pont-Mi, Audioplanet), az új albumnál már csak az ének lett klasszikus módon rögzítve, minden más otthoni meló volt, de a hangmérnök általi keverés megmaradt. Minden évtized hoz meglepetéseket, meglátjuk, hogy készül majd a 2029-es lemez, mi is kelleni fogunk-e még hozzá, vagy elég lesz az AI. 🙂

Az örök kedvencem a Puszta lét marad; az az anyag nagyon közel áll hozzám, valószínűleg azért, mert az a legelső, és az volt a legnagyobb ugrás. A dalok mindegyikére jó szívvel gondolok, a hangfelvételek közül viszont van olyan, amelyik jobban sikerült, és van, amelyik kevésbé. Az első nagylemez, a Semmi ágán sajnos az egyik elszenvedője volt egy akkori szituációnak. Az első album felvétele és keverése után énekest váltottunk, a stúdió azonban közben megszűnt, és onnantól elkezdődött egy brutál vesszőfutás az újrakeverésekkel, aminek úgy és ott lett vége, ahol elfogyott a pénzünk, és az volt, hogy vagy kiadjuk, ahogy épp áll, és megyünk tovább, vagy feloszlunk – és hát mentünk tovább. Ez a tüske mindmáig megvan bennem, bennünk. 2015-ben megkezdtük a régi lemezek újrakeverését, aminek a végén tervben van, hogy ennek az albumnak is visszaadjuk a becsületét, de ez valószínűleg már csak a következő sorlemez után fog megtörténni.

(holnap folytatjuk)

A cikk szerzője: Rattle Inc.160 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*