High Priestess: Casting the Circle (2020)

Tavaly vagy tavalyelőtt teljesen véletlenül bukkantam rá a doom Főpapnőinek 2018-as bemutatkozó albumára, amely szimplán a csapat nevét viseli. Valamiért nagyon megfogott, különösen a nyitó Firefly mélyre hangolt döngése, amely izgalmas kontrasztot képez Katie Gilchrest énekes-gitáros és Mariana Fiel énekes-basszusgitáros angyali (démoni?) énekével. De ugyanilyen vonzó volt számomra a dalcsokrot záró Earth Dive melankolikus lírája is. Pillanatok alatt a kedvencemmé vált az anyag, így izgatottan vártam a folytatást. Már arra gondoltam, írok nekik, és rákérdezek, ám néhány hete szembejött velem az örömhír, hogy a kanyarban a végzet asszonyainak legújabb alkotása.

A High Priestess ugyanis – az irányzaton belül némileg rendhagyó módon – kizárólag hölgyekből áll: a két említett muzsikus mellett a dobos Megan Mullins is a kezdetek óta tagja a Los Angeles-i triónak. Amit játszanak, doom metal – női tálalásban, pontosabban pszichedelikus doom, amely a zsáner két fő alkotóeleme közül a lassúságra helyezi a súlyt, a mázsás riffek helyett pedig keleties dallamokkal fűszerezi a nemritkán hipnotikus hatású muzsikát. A lányok idei anyaga ráadásul még annyira sem dörren meg, mint az előző album már említett Firefly-ja, viszont mind tematika, mind hangulat, mind pedig hangzás tekintetében egységesebb alkotás.

Katie Gilchrest, Megan Mullins és Mariana Fiel

Mielőtt belemennék a részletekbe, egy bekezdés erejéig hadd térjek ki a banda nem túl hosszú történetére. Négy évvel ezelőtt alakultak, amikor a portugál származású Mariana Fiel online hirdetés útján keresett maga mellé zenésztársakat. Elsőként egy demót jelentettek meg 2017-ben, majd a következő esztendőben jött a bemutatkozó album, amely mindössze egy számmal tartalmaz többet, mint a próbatermi felvétel (a másik öt dal ugyanaz). A nagylemez már a pszichedelikus rock, doom, stoner zenék iránt elkötelezett Ripple Music gondozásában látott napvilágot, és a kiadó a második albumra is bizalmat szavazott a hölgyeknek, és viszont.

Mivel a Casting the Circle-t vinyl-en adták ki, indokolt A és B lemezoldalról beszélni: előbbin három, utóbbin két szerzemény kapott helyet, a korong játékideje pedig bő 42 perc. Az első, a harmadik és az ötödik tétel – úgy képzelem – egy sátánista rituálén vezet végig bennünket. A címadó dalban a résztvevők kört formálnak, és megidézik a négy elemet. A több mint 17 perces Invocation-ban esnek transzba, s végül az Ave Satanasban jelenik meg előttük az alvilág ura. A második dalban az Erebus-ra látogatunk el, ami a görög mitológiában a sötétség megtestesülése, a köztes hely a föld és az alvilág között. Mintha ez a szertartás is ott, a visszhangzó semmi közepén zajlana. Ijesztően szép a két éteri, egymáshoz nagyon hasonló regiszterű női hang tánca, egymáshoz simulása. A lányok hajlításai bennem a Drain STH-t és a The Nymphs egyes énektémáit idézik fel, természetesen mindezt doom-fordulatszámra lassítva.

Az Invocation monoton, igéző dobritmusáról többször is az Iron Butterfly 1968-as klasszikusának címadó dala, az In-A-Gadda-Da-Vida jutott eszembe, ami ráadásul ugyanúgy 17 perc feletti szám, mint ennek a lemeznek a központi szerzeménye. Utóbbi zeneileg egy jól sikerült jammelés tudatos formába öntése, érzelmileg-tudatilag viszont egy, a transzállapotig vezető út: ahogy egyre gyorsul a ritmus, úgy pörgünk egészen az önkívületig, majd egy diadalmas, felemelő dallam képében bekövetkezik a megvilágosodás pillanata. Ilyen szempontból különösen a dal utolsó negyede emlékezetes, ahol „megtörténnek a dolgok”. Itt a leghangsúlyosabb az orgona jelenléte is, ami addig finoman, szinte észrevétlenül díszítette a dalokat. A záró Ave Satanas többszólamú, a capella éneke pedig, amely a végtelen sötétség űrjében visszhangzik, a csúcspontot követő szelíd eufóriát önti hangokba.

Az elején volt bennem egy cseppnyi csalódottság, amiért csupán öt új dalt kaptam, de ezek máris mélyebben fészkelték magukat belém, mint elődeik. Nem is tudom, miért nem adok maximális pontszámot az albumra. Talán azt a súlyt hiányolom róla, ami a két évvel ezelőtti lemezen jelen volt. Ezzel együtt remek folytatás, finom, fineszes, hangulatos anyag. Úgy gondolom, a hasonló stílusú zenéket kedvelő kollégáimnak és olvasóinknak is tetszene. Tegyetek vele egy próbát!

A cikk szerzője: Coly876 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*