Her Highness/Negative Slug: Terminal Transgression split (2019)

Furcsa anyaggal lett gazdagabb a világ, még ha csak 100 darab kazettára is lett limitálva, de amennyire rétegzenét takar a két csapat munkássága, talán elég is ez a visszafogott-korlátozott széria. A kiadásért a zágrábi One Armed Man Records a felelős, akiknek a számlájára több Negative Slug album megjelenése is írható.

A külsőségeket Mesterházy Győző követte el, és hogy őszinte legyek, a szürke-vörös-fekete borító a maga magányos Anonymusával és dotwork-ös félhold megoldásával jól mutatja vizuálisan, hogy miről is szól ez a mini split album. A hangzás koszos, ám ennek ellenére erőteljes, és bár a két zenekar más-más helyen rögzítette a felvételeket, kirívóan nem eltérő a sound. Nos, akkor nézzük is első résztvevőnket!

A Her Highness hazai csapat, akarom írni, duó, hiszen kétszemélyes formációról van szó. A fővárosi és vecsési kettős 2014 óta aktív, alakulásuk után egy évvel egy demóval, majd pedig tavaly a harmadik split anyaggal rukkoltak elő. Az egyszerű zenéhez kézenfekvőek az egyszerű nevek: KT, a dobot leszámítva mindenes (polgári neve Kovacsics Tamás, és ő zenél a szintén fővárosi Brygmus formációban is, ami megint csak megérne egy misét – https://brygmus.bandcamp.com) és KA (Kiss András), aki ügyesen csapatja a ritmusszekciót.

Mint már fentebb említettem, a zene egyszerű, mondhatni, minimalista, de ettől függetlenül korántsem primitív, hiszen a dalok, mint egy lassú massza, folynak tovább, és furcsa, nyers, zajos groove-okkal dobják fel a végtelenségig koszos és maszatos, már-már kísérleti doom-nak tűnő képződményt, amelynek atmoszférája egyszerre vonzó és taszító!

A dalok instrumentálisak, ami elsőre hiányérzetet keltett bennem, de egy idő után filmbevágásokkal teszik színesebbé, amivel kiküszöbölik a kezdeti hiányérzetet, nem beszélve arról, hogy a narrációkkal a dalok címe is valós koncepcióhoz jut, és úgy mesél el valamit, hogy közben nem beszél. Amit viszont a tudtunkra ad, az az a fajta muzsika, amit kevesen játszanak; igencsak rétegzene, és nem azért, mert túl durva, zajos, monoton vagy mély lenne, hanem mert egyszerűen nem az a fajta koncepció, ami minden sarkon szembe jön velünk. Fogalmam sincs, hogy a magyar srácok direkt e mellett tették le a voksukat, vagy egyszerűen ez jön belőlük – mindenesetre furcsa és jól felépített minimál beteljesülés.

Ami első hallásra és önkéntelenül kiütközik, az a Black Sabbath jelenvalósága, ám korántsem beszélhetünk egyszerű másolatról, hiszen Őnagysága zenéje tele van furcsa pszichedelikus/stoner rock halmazokkal és némi sludge húzásokkal. A kultikus műfajteremtő csapat mellett hatások terén olyan neveket említhetnék még meg, mint a Sleep vagy a Trouble, illetve az Uncle Acid and the Deadbeats (de a hazai duó nem annyira retró-szerelmes, no meg színes).

Az idő elvész, pontosabban elveszíti jelentőségét, a massza magába szív, a lápba merülünk, és az ismétlődő, egyszerű, de fogós basszustémákat kellemesen egészíti ki a pergők és cinek burjánzása. Nagyon leminimalizálva a dolgot, egy dob és basszus időtlen, koszos jammelését kapjuk, ami a 70-es évek heavy/doom lebegését hívja életre, és mind zeneileg, mind pedig atmoszféráját tekintve a régi idők süppedő bódultságát teríti a hallgatóra. Mi pedig vagy megbújunk a takaró alatt, és füleljük a groove-os skálát, amiben a színek térhódítása nem lép túl a szürkén és a feketén. Keserű, megrekedt és mégis szárnyaló – álmodunk, vagy csak a saját lélegzetünket hallgatjuk, a rémálomból ébredve elidőzünk a nyomasztó kavalkád alatt, vagy a split másik versenyzőjére léptetünk…

Nos, velük sem járunk túl jól, ha az elvárás a színekben képződik le, pontosabban, ha a hányás elég színes és gyomorsav-marta, akkor a Terminal Transgression másik furcsa képződménye igenis színes…

A Negative Slug 2015-ös alakulása óta rengeteg anyagot adott ki, amelyeket még felsorolni is nehéz lenne. Legyen elég annyi, hogy a horvát srácok nagyon szorgalmasan gyártják taszító és mocskos önbeteljesedésüket. Hígító-marta delíriumcsapda ez, ahol már az ének és a szólógitár is helyet kap, és lényegében egy korhadt fák övezte lápos doom-sludgecore féleségben merülhetünk el, amelyben a Her Highness lassúságával ellentétben gyors kiállásokat és leképezéseket is kapunk.

Amíg a Her Highness esetében a Black Sabbath szelleme volt tagadhatatlan, addig a zágrábi arcok a kultikus Buzzov-en követőinek halmazába estek bele, de nyakig… Annyira tagadhatatlan az észak-karolinai csapat hatása, hogy szinte már másolásnak hat a dolog, ami sok esetben negatív lenne, de nem itt!

A Buzzov-en speciális hangzását, stílusát és lényegében atmoszféráját nagyon nehéz elkapni. Ők azok, akik a gyűlölet-, önpusztítás-, erőszak- és drog-marta rehabilitációt úgy keverik ki koszos fioláikban, hogy az már kis dózisban is mérgező. Meg kell, hogy emeljem nem létező kalapom a Negative Slug előtt, hogy ezt a zenét így tudják játszani. Sven hangja szinte megegyezik Kirk Fisher-ével, a zene pedig egy maximálisan jól kivitelezett reprodukció.

A nagy sludge királyok mellett a Sourvein, illetve a Grief neve is megemlíthető, de nem ez a lényeg, hanem az a beteges, kontrollt vesztett, emberi mivoltából kivetkőzött, keserédes rombolás, amit a zágrábi srácok olyan ügyesen adnak át a hallgatónak. Az már más kérdés, hogy hány ember vevő erre a zenére; engem mindenesetre megnyertek maguknak! Amúgy volt egy közös turnéterve is a srácoknak, amit idén tavaszra időzítettek volna, de a vírus közbeszólt, így a keleti blokkból csak a budapesti buli került megrendezésre 2017 áprilisában, amiről egy rövidebb videó is készült, ahol a zágrábi zajkeverők stílusosan éppen egy Buzzov-en feldolgozással aprítanak:

Szóval, mint már az elején is említettem, a minimalista doom- és sludge-fanok egy különleges kiadvánnyal lettek gazdagabbak (ami természetesen digitálisan is megjelent). Szerintem elég pofásra sikerült, szóval ha egy nem mindennapi kazetta hiányzik a gyűjteményedből, akkor keresd a csapatokat vagy a One Armed Man Records-ot!