„Az volt az a pont, ahol visszavonhatatlanul nagy banda lettünk”

Tóth-Laboncz Attila „Labi” a Tankcsapda első korszakáról

Ha azt írom, Tóth-Laboncz Attila, talán kevesebben tudják, kire gondolok, még ha a Labi névre hivatkozom, valószínűleg többen rávágják, hogy a Tankcsapda egyik alapító tagjáról, a korai időszak basszusgitárosáról van szó. Labival a zenekarnak ezt a korszakát, az alapítástól az 1993-ig terjedő éveket idéztük fel.

Szia! Köszönöm, hogy elfogadtad a zenekar korai éveinek áttekintésére vonatkozó megkeresésemet. Haladjunk időrendben: milyen volt a ’80-as évek közepén Debrecenben rockernek lenni? Hogyan indultál el ezen az úton? Milyen zenei gyökereid vannak, illetve hogyan, kinek a hatására lépett be az életedbe a basszusgitár?

Debrecen a nyolcvanas években viszonylag haladó szellemű város volt. Olyan világsztárok is megfordultak itt, mint a Motörhead, Rory Gallagher vagy a Uriah Heep. A sportcsarnokba jártak a magyar és az európai élvonal rocksztárjai, a Jazznapok is egy kuriózum volt, tehát viszonylag színes volt a zenei paletta. A klubélet működött, voltak egyetemi bulik, illetve a belvárosban is volt egy jó kis hely (IPK), ahol rendszeresen felléphettek a kezdő bandák. Részemről a rockzene szeretete óvodás korom óta elkísér, nagy kedvencem volt akkoriban a T. Rex és az Omega. Később jött a Sweet és a Queen, és onnan már csak egy kis lökés kellett, hogy az unokatestvérem gitárját kölcsönkérve én is pötyögni kezdjek otthon.

Mikor kezdtél zenekarozni? Hogyan ismerkedtél meg Lukács Lászlóval és Buzsik Györggyel?

Buzsikék a lépcsőházunk előtt galeriztek. Minden nap találkoztunk, aztán szóba is elegyedtünk. Kiderült, hogy Lukácsnak van egy bandája, a Vörös Kakas. Elmentem a koncertjükre, és onnantól kezdve évekig együtt lógtunk. Az első bandám 1986-ban a Laby Happy volt. Én énekeltem, vagyis inkább dumáltam. 🙂 Laci basszusozott, Gyuri dobolt, Nagy Tomi (Neonhal) gitározott. Amolyan underground, improvizálós banda voltunk, sokat kacagtunk! 🙂 Később a főiskolán zenéltem olyan bandákban, mint a Kuzon Mütöde, vagy a Fóbikus Panaszok. Főiskolai csoporttársammal, a ma íróként közismert Szénási Miklóssal alapítottuk ezeket a zenekarokat, amelyekben már gitároztam.

Az egyik egyetemi bulin a fellépő zenekar dobosa rosszul lett, és kérték, hogy valaki üljön be a dobok mögé, hogy folytatódhasson a koncert. Én már nem voltam szomjas, így pattantam is a szerkó mögé! 🙂 Akkor lettem örökös tagja a Színes TV-nek, ami nemrég, 30 év szünet után újjáalakult. A szövegírónk, Boros Gyuri sajnos a napokban hunyt el, az ő nevéhez fűződik a Pocsolyába léptem című sláger is. A főiskolai éveim végén, 1989-ben felvetettem Laciéknak, hogy csináljunk egy punk bandát. Ő gitározzon az én cuccomon, én pedig basszusozom az övén! 🙂 Ettől lettünk volna punkok! Hát, valahogy így kezdődött a Tankcsapda sztori.

Azonnal saját dalokat kezdtetek írni, vagy feldolgozásokat játszottatok? Köztudott, hogy esetenként külföldi underground punk bandák dalait is magyarosítottátok. Hogyan akadtatok rá ezekre a zenekarokra, amikről akkoriban itthon még szinte senki nem hallott?

A Tankcsapda mindig is saját dalokat akart játszani, és ez a mai napig is így van. Nagyon ritkán persze előfordult egy-két tisztelgés a nagyok előtt, így jött a képbe a UK Subs, a Motörhead, vagy az AC/DC. Később elvétve játszottunk ismeretlen bandáktól is, akiket a külföldi turnék alatt ismertünk meg.

Első felvételetek az 1989-es Baj van! demó kazetta volt. Kérlek, meséld el, mire emlékszel a felvételekből! Hol, milyen körülmények között készült a demó? Mennyi idő alatt rögzítettétek a dalokat? A dalszerzésben is részt vettél? Hány példány készült az eredeti kazettából?

A felvételek a már említett IPK nagytermében készültek. Bepakoltuk a cuccot, és élőben vettük fel az egészet. Emlékszem, hogy a technikusunk, Sipi kérdezte, hogy mire rögzítsünk. Nálunk persze egy kazetta sem volt, így vasárnap lévén nem volt más megoldás, egy általa használt kazettára vettük fel a műsort! 🙂 Hihetetlen, hogy arról a használt kazettáról készült több ezer másolat, ami a mai napig egy kuriózum! A dalokat közösen írtuk a próbahelyeken. Akkoriban éppen vándoroltunk egyik helyről a másikra, mindenhol túl hangosak voltunk. Ha kész volt a zenei váz, Laci írta meg hozzá a szövegeket, mi pedig Buzsikkal azt sem tudtuk, hogy mit énekel a tag, de akkor ez nem is érdekelt minket. Buliztunk, ez volt a lényeg! 🙂

Már a demós korszakban is sokat koncerteztetek, itthon játszottatok például az Aurora előtt, sőt mentetek külföldre is. Honnan jött a határainkon túli fellépések ötlete, egyáltalán hogyan utaztatok ki? Milyen körülmények között tudtatok turnézni? Gondolom, tele vagy kalandos sztorikkal…

Az első munkahelyem a Mezon Ifjúsági Iroda volt Debrecenben. Itt ismerkedtem meg Kémeri Petivel, aki később a szervező lett a bandánál. Ő intézte az Aurora bulit; adódott a lehetőség, hogy fellépjünk előttük. Az egy igazán emlékezetes koncert volt, október 14. a Tankcsapda szülinapja lett. Vigiékkel azóta is nagy barátságban vagyunk. Ebben az irodában volt a főnök Vincze Béla, aki éppen az ország első Rocksuliját alapozta, ezért sokat járt külföldre tanulmányutakra. Az egyik ilyen utazás során ismerkedett meg a münsteri Nagorny Karabach zenekarral. Először ők jöttek ide, Magyarországra egy mini turnéra, majd vissza is hívtak bennünket egy német turnéra. A huszonötödik Tankcsapda koncert már Kölnben volt, ami akkoriban (1990) tényleg nagy szám volt. Később jött egy svájci turné, majd ismét Németország. Elég húzós időszak volt ez. Millió sztori van, talán a legemlékezetesebb, amikor Stuttgart közelében lerobbant a Ladánk, egy koncertet le is kellett mondanunk emiatt. Egy fészerben töltöttük az éjszakát, azon a reggelen készült az a fotó, ami a Punk & Roll borítóján látható. 🙂

Itthon milyen eredményeket ért el a Baj van! demó?

A Baj van! meglepő sikereket hozott. Lukács Laci a helyi Metál Árkád nevű lemezboltban dolgozott, ott árultuk a házilag másolt kazettákat. Hetente száz fogyott belőle, két magnó tönkre is ment, annyit másoltuk őket. Aztán vidékre is küldözgettük, hamar elterjedt a hírünk, de pontos darabszámot senki nem tud mondani. Évekkel később – már nélkülem – újra felvették a dalokat, kijött CD-formátumban is, abból tuti elment minimum húszezer darab.

Az első rendes stúdiófelvételetek a Punk & Roll kazettaalbum volt, ami 1990-ben jelent meg. Milyen emlékeid vannak arról az időszakról? A kazetta ezúttal már országos terjesztést is kapott?

A Punk & Roll felvételei Debrecenben készültek. Akkoriban a dobgép volt a menő, hát azzal vettük fel. Hamis gitárok, csordavokál. 🙂 Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű lesz az az album. Ott nem a dalokkal volt a baj, inkább a megszólalást nem nevezném ma már kompatibilisnek, de ez akkor senkit nem érdekelt. Az első körben legyártott háromezer példány hetek alatt elfogyott, később utángyártottuk, és CD-n is megjelent. Az is több tízezer példányig jutott.

A ’90-es évek elején gyakorlatilag folyamatosan koncerteztetek. Emlékszel még arra, hogy abban az időszakban évente hány fellépésetek volt?

Igen, akkoriban rengeteget mentünk. Az első országos turnénknak az Új háború nevet adtam, a többiek nem értették, miért. Mostanra viszont már ők is rájöttek! 🙂 Ott valami nagyon beindult. Két héten át, vasárnap kivételével minden nap volt koncertünk, Pécstől kezdve egészen Ózdig. Ilyen ma már nincs. A turné utolsó állomása Debrecenben volt, ahová csaknem ötszázan jöttek el. A Metal Hammer áradozott rólunk, érkeztek a koncertmeghívások. Onnantól kezdve bármikor visszamentünk egy városba, mindig többen jöttek a koncertekre. Hihetetlen volt! Persze akkor gázsit még nem nagyon láttunk, a pénz, amit kaptunk, elment az útiköltségre és a technika bérlésére. Gyakorlatilag sörért játszottunk. Évi ötven-hatvan bulit tolhattunk.

Labi napjainkban

Az országos ismertséget és a széles körű közönségsikert 1992-ben A legjobb méreg hozta meg a zenekarnak. Hogyan emlékszel arra az időszakra? Meg tudtatok élni a zenélésből, vagy még voltak civil munkáitok is?

Huhh, rengeteg dolog történt akkoriban, felsorolni is nehéz lenne. A szegedi EFOTT-on valami miatt Bródy János hamarabb akart kezdeni, ezért mi lettünk a főműsor. Szerintem az volt az a pont, ahol visszavonhatatlanul nagy banda lettünk. Hatalmas sikerünk volt, egy pillanat alatt befutottunk. Ezek után többször játszottunk a PeCsában, a Szigeten, a nagyobb nyári fesztiválokon, a Fekete Lyukban. A Legjobb méreg lemezfelvételei az ország akkor legjobb stúdiójában készültek. Hogy honnan volt rá pénz, ne kérdezd, a mai napig nem tudom, sok pletyka kering erről. A lényeg, hogy nagyon nagy köszönet mindazoknak, akiknek a jóvoltából ez megvalósulhatott!

Persze, pénzt akkor még nem láttunk belőle, fogalmunk sem volt, valójában mennyi is fogyott belőle. A koncertekből már maradt egy kis zsozsó, de a megélhetéshez ez még kevés volt. Én már 18 éves koromtól kezdve külön éltem a szüleimtől, önfenntartó voltam, kellett a pénz rezsire, kajára. A munkahelyemen is egyre kevésbé tolerálták, hogy sokat eljárok, így döntenem kellett: meló vagy buli. Maradt a meló.

Megőrizted a korai évek tárgyi emlékeit? Maradtak fényképeid, koncert-plakátjaid, szórólapjaid a régi időkből?

Akkoriban sokat költözködtem, és az emlékek valahogy egyre fogytak. Volt egy pár plakátom, de már nem tudom, hová keveredtek az elmúlt 30 évben. A fotókat mindig elkéregették a megjelenő könyvekbe, azóta is csak azokban látom viszont ezeket. A rajongók a Facebook-on szoktak küldeni emlékezetes koncertjegyekről fotókat, elmosódott koncertképeket.

Mivel foglalkoztál a Tankcsapdás évek után?

A Tankcsapda után egy pár évig szabadúszó újságíró voltam. Húsz éve tanítóként dolgozom Hajdúsámsonban. Van egy gyönyörű feleségem, és egy pazar lakásunk a belvárosban. Nagyon boldogan élünk együtt, lassan már hét éve.

A Benzin zenekarral éppen tíz éve jelent meg egy CD-tek, A 7 fő bűn címmel. Létezik még a banda?

A Tankcsapda után három évig még játszottam a Replikában, ahová Csató Peti hívott. Vele és Hargita Gabival (ma az Uzipov dobosa) közösen készítettünk egy lemezt Ima címmel, de az inkább hobbi volt, megélni nem tudtunk belőle. A Benzin szintén saját bandám volt. Paszti, az énekes a Tridentből volt ismerős, megkerestem, és egyből igent mondott. Pokoli jó hangja van a srácnak! Sok tagcsere mellett mi ketten nyomtunk végig 15 évet. A legutolsó felállásban Farkas Gyugyu és Takács Ricsi játszottak velünk, ők jelenleg a Záróra tagjai. A lemez Erdélyi Zsoltinak, a Rockinform akkori tulajdonosának a felkérésére készült a szolnoki Denevér stúdióban.

A várt siker sajnos elmaradt, talán mert nem volt elég pénzünk egy jobb promócióra, vagy arra, hogy egy ismertebb banda előtt bemutatkozzunk egy országos turnén. Elmentünk, ahová hívtak bennünket. A Tankcsapda is sokat segített, de valahogy nem jött össze az áttörés. 2018. október 14-én volt az – akkor még nem tudtam, hogy – utolsó Benzin buli. Valahogy a sors akarta, hogy így legyen kerek a történet.

Labi a Benzin tagjaként

Aki itthon a ’90-es évek elején kezdett rockzenét hallgatni, kevés kivétellel a Tankcsapda révén került kapcsolatba a műfajjal. Magyartalanul fogalmazva, belépő zenekar voltatok. Értem ezalatt, hogy az akkori tizenévesek rajtatok keresztül kezdték megismerni a műfajt. Gondolom, ezt a mai napig érzékeled. Gyakran megtalálnak a Tankcsapdával kapcsolatban?

Büszke vagyok arra, hogy a Tankcsapda alapító-névadója lehetek. Sokan persze ezt szívesen elfelejtenék, de ettől még tény marad. Magamban már rég elengedtem azokat, akik ebből a névből éltek-élnek meg, és ezt nem akarják elismerni. Nem zavar, hogy nem akarnak erre emlékezni, de igazán amúgy sem érdekel ez már senkit. Persze azért a közönség, a régi arcok nem felejtenek. A mai napig megállítanak az utcán, és társaságban, koncerteken is előjön ez a téma. Igazából sok olyan dolgot tudok most megtenni, ami a harminc év rock and rollja miatt kimaradt az életemből. Most inkább a család, a szerelem érdekel. Sokat utazgatunk a feleségemmel, bulizunk, kirándulunk, szépítjük a lakásunkat, tervezgetjük a közös jövőnket.

Nameless

A cikk szerzője: Rattle Inc. 187 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

1 Comment

  1. Jók ezek az interjúk, szívesen olvasgatom őket. Az utolsó válaszból kihallatszik némi sértettség, érdekelne hogy kire, kire vonatkozik a célzás.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*