„A leghitelesebb zúzdát anyanyelven lehet produkálni”

Beszélgetés Mikus Tamással, az Agregator frontemberével – 2. rész

Úgy tudom, nagyon szerettek koncertezni. Tudsz mondani egy körülbelüli számot, hogy eddig hány bulit adtatok? Milyen érzés kerít a hatalmába, amikor a színpadon állsz?

2012 májusáig vezettem egy listát, akkor tartottunk 284-nél. Már sokszor gondolkodtam azon, hogy Facebook- és honlap-bejegyzések alapján frissítem, mert tök érdekes visszanézni, merre jártunk. Segít emlékezni. 🙂 Szerintem olyan 400 körül járhatunk most. A válságok eléggé megtépázták az undergroundot, és már nem lehet vagy legalábbis mi nem tudunk annyit koncertezni, mint amekkora élet még a 2008-2009-es válság előtt volt. Szerintem az élő bulik miatt érdemes zenélni, rengeteg élmény – az utazások, a találkozások, a közösség – adódik ebből. Az érzések inkább a dalokból jönnek. Van egy alap pusztítás-érzés, kiengedni az energiát, de a többi mind az aktuális dalnak szól, és hogy azt tolmácsolni tudjam. Amúgy jó érzés, mert olyankor látod, hogy más is jól van, szórakozik, és maga mögött hagyja a mindennapok terhét, szóval mindenki jól jár.

Mi volt a legtávolabbi pont, ahová a zenétek révén eljutottatok? Van-e olyan koncertélményed, amelyik meghatározó volt a pályafutásotok alatt, és akad-e olyan, amelyik nagyon rossz emlékeket idéz?

Élő koncertek kapcsán északra Brno, nyugatra Sankt Pölten, délre Ada, kelet felé pedig Sepsiszentgyörgy volt a végpont, ameddig eljutottunk. Pólórendelés jött az Egyesült Államokból, illetve jelent meg lemezünk orosz kiadónál, szóval a CD-k és a merch már jóval messzebbre kalandoztak, mint mi magunk. 🙂 Még nem volt rossz koncertélményem, előtte-utána volt már hullámhegy és -völgy, de a koncert általában olyan adrenalin-löketet ad, hogy jól érzed magad, ha van közönség, ha nincs. 🙂 Meghatározók voltak az első művházas szereplések, az első Gothicás fellépés, vagy a Sziget fesztiválok. Ugyanilyen fontos volt játszani a Székelyföldi Rockmaratonon vagy fellépni az Arch Enemy előtt. Gipszben tolni a Rockmaraton nagyszínpadán vagy játszani Setétpatakon, ahol hajnalban a sátrak között medve jár, vagy egy rétsági szabadtéri fesztiválon két éven át stabilan 0-10 vendégnek… Szóval nagyon rossz emlék nincs, maximum kevés alkohol. 🙂

Hogyan utazgattok a koncertekre? Együtt, egy buszban vagy ezt mindenki külön oldja meg? A hétköznapokon is töltötök időt egymással, vagy csak a próbákon, koncerteken találkoztok? Bármelyik is a valós, szerinted jól van így, vagy változtatnál valamin?

Koncertekre bérelt kisbusz a megfejtés, azzal megy a cucc és lehetőség szerint mindenki. Ez néha sérülhet, mivel a szanaszét élés miatt nem egyszerű összeszervezni az utazást. Volt már, hogy vonattal mentem vagy jöttem a buliból. Hétköznapokon van, hogy Rajmival összefutunk valamerre, vidéken általában csak hétvégén van találka, mert vagy isznak a srácok, vagy robotolnak egymás földjein. 🙂 Főleg próbákon és koncerteken találkozunk; lehetne, hogy többször is összejövünk, mint a kezdetekkor, amikor minden hétvégén együtt lógott a banda, de tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi életünk mellett csak így tudjuk működtetni a zenekart. Évente van egy-két közös „megbeszélés”, azaz elhajlás, ami tök jó, mert nagyon sok mindent meg tudunk beszélni, amire a próba/koncertesemények nem adnak teret. Illetve ebből a szempontból szuperek a többnapos körök, például az erdélyi koncertutak, amelyek egyfajta osztálykirándulásként működnek. Olyankor mindenki jobban tud lazítani, mert nem kell azon agyalnia, hogy másnap reggel hogyan kezdi majd a műszakot.

Az évek során vélhetően rengeteg zenekarral vetődtetek egymás mellé. Mondanál egy pár nevet, akikkel jó viszonyba kerültetek, illetve akikre felnéztek, és ajánlanátok őket másoknak?

Sok az ismerős banda, és óhatatlan, hogy az ilyen felsorolások alkalmával mindig valaki kimarad. 🙂 Rengeteg tehetséges zenekar van; volt, hogy zsűrizhettem az S8 tehetségkutatóján, és estéről estére jó pár igen vagány produkciót láttam. Azt tudom ajánlani, hogy érdemes ismeretlen bandák bulijaira is járni, mert rengeteg meglepetés érheti az embert. Az idők során főleg az ivós, szórakozni képes bandákkal találtuk meg a közös nevezőt; egyszer Ficzek Andris (Dalriada) kért is egy listát a haveri bandáinkról, mert a klasszik heavy metal vonalon nehezen tudtak ismerkedni. 🙂 Zenekari szinten legnagyobb szerelmeink a Christian Epidemic, a Casket Garden, a Dying Fields és a Dalriada, velük voltak közös kerti- és házibulik, ivászatok vagy egyszerűen csak közös KO Erdély felé a Hammer-buszban. 🙂

Manapság is vannak elhajlások: király házibulik mennek Leandernél, tök jó parti kerekedett például a Sear Bliss–WMD buli után az Instant backstage-ben, vagy épp’ megpróbáltatásokban gazdag időket éltünk túl a Vesztegzárral közös erdélyi turnén. Szeretjük a Wrath of Azazel tagságát és az újra aktív Exodikon-t, várjuk az új Reason lemezt, illetve mindenkinek ajánljuk a Pyobát, a tribute bandák közül pedig a Manomore, a Green Men, a Paradise Host és a Reckless Roses kihagyhatatlan. Most egy kicsit gondban is vagyok, mert körülbelül egy éve sikeresen eltörtem a lábam, és hosszan kimaradtam az éjszakai kultúrából, idén pedig a világ törött el, így hirtelen más társaság nem is ugrik be, pedig biztos akadnak, akiket követek.

Hogyan születnek a szerzeményeitek? Van különbség az előző évekbeli alkotói folyamatok és a mostaniak között?

Jelenleg minden otthon készül, és online dobjuk össze az ötleteket. Talán júniusban tudunk majd próbálni, akkor még variálunk a dalokon, kísérletezünk, aztán amikor minden összeáll, akkor mindenki elkezdi keverés-készre rögzíteni a sávjait. A fő különbség most az lesz, hogy Májki mellett Rajmi is hozott dalokat, így több lesz a hatás, változatosabbak lesznek a dalok.

A szövegekről is emlékezzünk meg egy kicsit! Tudomásom szerint kizárólag te jegyzed őket. Hogyan készülnek? Mi az, ami inspirál? Hallgatva őket, nem az élet napos oldalát ragadod meg. Ez egy szándékos döntés, vagy a személyiségedből fakad? Úgy tudom, jól beszélsz angolul, a szövegek mégis magyar nyelvűek. Mi ennek az oka?

Mostanság már nem írok előre külön dalszövegeket, hanem ahogy elkészül a dal, a hangulatához írom a szavakat. Sokszor már előre megvan a cím, aztán ahhoz a nótához kötöm, aminek a feelingje a leginkább megközelíti a zenét. Az a helyzet, hogy a srácok össze-vissza technikázzák a dalokat, így hiába is írnék előre verseket, azokat jóval nehezebb lenne ráhúzni az új dalokra. Így, kerülvén az izzadságszagú csűrés-csavarást, inkább már a kész ritmusokra-dallamokra teszem rá a tartalmat.

Mi inspirál? Elsősorban a mindennapok, az emberi dolgok. A szövegek leginkább bizonyos élethelyzetek (párkapcsolat, mindennapos küzdelmek, veszteségek) megéléséről szólnak. Volt, hogy gondolkodtam pozitív szövegek írásán, mert vannak olyan dalok is, amelyeket szeretek, de aztán elálltam tőle, mert sehogyan sem sikerült ráhangolódnom, nem lettek hitelesek a sorok. Alapvetően hiszem, hogy élni jó, ezzel nincs semmi gond, szóval nem itt esik el a dolog. Viszont úgy vagyok vele, hogy az élet a tanulásról, fejlődésről szól, az pedig küzdelmek árán jön – amelyekben bizony gyakran elbukunk. A sikerélmények mellett a veszteség, a rossz döntések árának megfizetése és a bukás is része kell, hogy legyen az utunknak, ugyanúgy, mint hogy ezekből újra felálljunk, leporolva magunkat, és folytassuk, most már talán okosabban.

Ezeket a történeteket igyekszem a szerzeményeinken keresztül továbbadni, és a visszajelzések alapján – miszerint sokaknak segítettek a dalok, amikor rossz passzban voltak – ez időnként sikerül is. Azt mondjuk el, hogy vannak negatív helyzetek, más is járt már így, ám ezeket túl lehet élni. De az is lehet, hogy a negatívabb hangulatú dalok hallgatása levezeti az ember rossz kedvét. Néha engem is teljesen feldob egy pár igazán hangos, szeletelő dal meghallgatása, pedig azok nem igazán vidámak. Szóval nem tudom, hogyan és miért hatnak, de a koncertjeink után ritka vendég a búskomor trve-ság.

S hogy miért nem angol? Az első két kazettára még tettünk angol nyelvű változatokat, elsősorban azért, hogy legyen valami a B oldalon. Talán egyszer, amikor Trnaván adtunk elő színtisztán szlovák közönségnek, ott volt, hogy ezeknek a daloknak az angol verzióját nyomtam. Aztán amikor a Gyökerek nélkül-nél a srácok ugyanúgy megpróbálták együtt üvölteni a refrént, mint az angoloknál, akkor hagytam az egészet a fenébe, és azóta csak a magyar szövegekkel koncertezünk. Ilyenkor az átvezető beszéd az angol, illetve sokszor a dalcímeket is lefordítom az aktuális nyelvre, de a dalok nyelve magyar. Nyilván lehetne vitázni azon, hogy mi lenne a jobb, de úgy vagyok vele, hogy az angol nyelv használata önmagában nem hoz nemzetközi sikert, mint ahogy a magyar nyelv használata sem zárja ki azt. Az egész rengeteg mindentől függ, viszont az előadás varázsát nem kárpótolja semmi, a leghitelesebb zúzdát pedig anyanyelven lehet produkálni. Voltam már szívhez szóló nemzetközi koncerteken, de síró férfiakat csak akkor láttam, amikor felhangzott, hogy „vadnak születtünk, az utca nevelt”. 🙂

Megfigyeltem jó pár angol anyanyelvű, kiváló frontembert, és úgy vagyok vele, hogy idegen nyelven nem tudok annyira meggyőző lenni, mint ők. Itt szerintem nem az számít, hogy milyen jó a kiejtésed: angol nyelvterületre úgysem leszel elég jó, nem-angolon körülbelül tökmindegy, itthon pedig előrébb vagy anyanyelvű előadással, jobb úgy a buli. A sötét koncerthelyiségekben pedig úgyis az jön le a színpadról, hogy mekkora átérzéssel adod elő a show-t, szóval ezért nem készülnek angol nyelvű szövegek. 🙂

Hogyan fest jelenleg a zenekar élete? Koncertek nyilván nincsenek. Van valamilyen csatorna, amin keresztül tudtok a rajongóitokkal találkozni? Készülnek új dalok?

Most nem nagyon tudok aktív zenekari életről beszámolni. Nincsenek koncertek, nem tudunk próbálni. Dolgozunk a dalokon, vagy inkább azon dolgozunk, hogy hogyan tudunk így a dalokon dolgozni. Jelenleg a Facebook a fő csatorna; vannak képgalériák, ahová a srácok/lányok küldik be a fotóikat, hogy hogyan vészelik át a mindennapokat. Március végére készültek el az Éjfél felé című dal klipjének 10. évfordulójára dizájnolt pólók, azok kapcsán beszélek, illetve találkozom sokakkal, de a jelen helyzetben eléggé meg vagyunk lőve. Márciusban egy új nótánk is kijött, a 2021-re tervezett lemezre írt Eszmélet. Most egy másikon dolgozunk, aminek a címe Az éjszaka férgei. Pontosabban ez van a legközelebb ahhoz, hogy előadható legyen, de van még három-négy másik nóta is a munkapadon, szóval igyekszünk felkészülni arra az időszakra, amikor már próbálni tudunk.

Hogyan gondolkodtok a zenekar jövőjéről? Van kidolgozott koncepciótok? Van valamiféle fal, amiről úgy gondoljátok, hogy odáig elmentek és vége, vagy tart, ameddig tart a történet?

Ha félretesszük a tomboló világválságot, 2016 óta folyamatosan jó a zenekaron belüli hangulat. Mindenki aktív, jól érzi magát. Egyensúlyban van a magánélet/zenekar mérleg, illetve egy csomó érdekes és izgalmas dolog történik velünk: hazai és erdélyi turnék, Rockmaraton nagyszínpad, élet egy pezsgő színtéren – szóval inkább olyan dolgokon agyalunk, hogy hogyan tudnánk mindent bezsúfolni egy rack-szekrénybe, egyszerűsítve a koncertre cuccolást, nem pedig azon, hogy érdemes-e, megéri-e, akarjuk-e ezt a cécót vagy sem.

Az elsődleges célunk, hogy olyasmit csináljunk, amit eddig még nem, mert az az izgalmas. Szeretnénk még több ember elé elvinni a zenénket, hogy el tudják dönteni, bejön-e nekik vagy sem, szóval a cél minél nagyobb rendezvényeken játszani, és egyre nagyobb önálló bulikat adni. Hála az égnek, Budapesten már stabilan száz fölötti nézőszámmal büszkélkedhetünk; ilyen kitartó és támogató közeggel a hátunk mögött megnyílhat az út afelé, hogy még jobb, még királyabb show-t tudjunk nyújtani a rajongóinknak – bár a legfontosabb pillért még mindig ők adják azzal, hogy eljönnek, és jól érzik magukat.

Mennyire a te gyermeked az Agregator? Gondolok itt arra, hogy ha te azt mondanád, hogy neked itt és most ennyi elég volt belőle, akkor a többiek csinálnák tovább, vagy ott vége lenne a bandának? Az évek során megfordult már a fejedben, hogy abbahagyod? Ha igen, miért, és mi volt az, ami miatt mégis továbbmentél?

Valóban én vagyok a legrégebben a bandában, de azon túl, hogy ragaszkodom egyes alapvetésekhez, az együttes tagjai úgy alakítják a történetet, hogy mindannyian jól érezzük magunkat benne. Hogy nélkülem is csinálnák-e tovább, arról őket kellene megkérdezni – nekem elég, hogy most együtt csináljuk. 23 év alatt sok minden felmerül, utoljára 1999-ben léptem ki a bandából egy pár hónapra, és az első koncertünk körülbelül a visszatérő bulim volt. 2003-2004 körül is felötlött bennem a távozás gondolata: a Semmi ágán idején énekest váltottunk, a felkért frontember sajnos nem vállalta el a feladatot, a lemez romokban, anyagilag is padlóra kerültünk, nekem akkor ott volt mellette az Astrodust, úgyhogy egyszerűbb lett volna elengedni a dolgot, de végül inkább helyreraktuk, és folytattuk.

Roland balesete után is felmerült, hogy tudjuk-e folytatni, ami még a válság utáni években történt, amikor a hazai koncertezés, az underground és maga a banda is ezer sebből vérzett. De akkor is úgy alakult, hogy akadtak olyan zenészek, akik szívesen vitték tovább a nevet, szívesen jöttek tovább ezen az úton. Szerintem a lényeg, hogy úgy tudjuk, vagy úgy tudjam alakítani a dolgokat, hogy szeressem csinálni, és ne mint kötelezettség jelenjen meg az életemben, mert abból amúgy is van elég. Amíg a zenekar ellensúlyozni tudja az élet nemszeretem dolgait, addig lesz miért továbbcsinálni. 🙂

Összességében, ha a zenekarodra gondolsz, mi az első szó, ami az eszedbe jut?

Rokkenroll. 🙂

Milyen zenéket hallgattok? Vannak olyan kedvencek, amelyeket minden tag egyformán favorizál, vagy eltérő a zenei ízlésetek? Neked jelenleg mik a személyes kedvenceid?

Vannak átfedések, de nagyrészt mindenki tök mást hallgat, és nem is igen tudom követni, hogy ki mit, mert nemigen ismerem azokat a bandákat. Rajmi legutóbb az új Tool lemezt istenítette, Májki Airbourne koncertre szeretne eljutni egy ideje, Lackó és Dagatt a Slayer búcsúkoncertekkel került közelebbi kapcsolatba. Ha jól emlékszem, Dagatt Iron Maidenre szólózott Grazban az asztalon, így az valószínűleg közös kedvencünk, illetve Rajmival voltunk a VOLT Maiden-napján, így lehet, hogy az neki is bejön. Az utazások során biztosan megy Pantera, a Dark Tranquillity, a Sentenced, és szerintem kötődnek a Killswitch Engage-hez is, Májki biztosan, de asszem a többiek is érintettek. 🙂

Jelenleg nem nagyon hallgatok semmi újat. A régiek közül a Monster Magnet a fő befutó, nagyon szeretem az újkori (2010+) Paradise Lost lemezeket, de a héten hallgattam FO Systemet és nagyon bejön az első Turbo lemez is. Inkább az élő koncerteket szeretem, elég ritkán hallgatok otthon zenét, főleg munka mellett nyomom be a Spotify-t, aztán eldöntöm, hogy éppen mi kell a hangulatomhoz. Olyankor nem akarok új dolgokat felfedezni, hanem konkrétan választok valamit, amit éppen akkor jólesik hallgatni.

Benne lennél egy kis játékban? Én mondok dolgokat, te pedig rávágod az első szót, ami eszedbe jut róluk. Mehet?

Étel?
Hagymás bab.

Ital?
Bourbon.

Könyv?
Spiró: Fogság.

Film?
Gettysburg.

Zene?
Buli.

Élet?
Küzdelem.

Szerelem?
Szívás.

Barátság?
Legjobb.

Hedonizmus?
Mi baj lehet?

Vidámság?
Alap.

Célok?
Újratervezés.

Utazás?
Pálmák, delfinek.

Nyár?
Fesztivál.

Világűr?
A legvégső határ.

Pokol?
Házibuli.

Újságíró… :-))))?
Éjszakai madár. 🙂

Van bármi, amit szeretnél még megosztani az olvasókkal, vagy valamiféle üzenet felénk?

Nagyon szépen köszönöm a kérdéseket, a támogatást és hogy ezt is végigolvastátok! 🙂 Kívánom, hogy vészeljétek át ezt az időszakot, és a lehetőségekhez mérten támogassátok a környezetetekben élő, működő szereplőket – a helyeket, rendezvényeket, újságokat – rendeléssel, fogyasztással, jó szóval, hogy megmaradhassanak a számotokra fontos dolgok.

Akkor még egyszer köszönöm szépen a közreműködésedet, és a szerkesztőségünk nevében is kívánok nektek még sok-sok nagyon sikeres évet, és hogy elérjétek azt, amit kitűztetek magatok elé!

Köszönjük szépen, nektek is minden jót!

Laq

A cikk szerzője: Rattle Inc.160 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*