Witchtrap: Evil Strikes Again (2020)

Sohasem csináltam titkot abból, hogy kedvelem a dél-amerikai metal színteret. Ez esetben nem feltétlenül a korai Sepulturáról beszélek – bár kétségtelenül a brazil szcéna a legismertebb, legmeghatározóbb –, hanem olyan csapatokról, mint a chilei Pentagram, a perui Mortem, vagy az argentin Schizophrenia.

A metal értelemszerűen Kolumbiában sem ismeretlen, és ebből az államból az 1992-ben, Medellinben létrejött Witchtrap számít a favoritomnak. Ebből már kiderült, hogy „öreg motorosokról” van szó. A trió az old school thrash/black metal (egyik) zászlóvivője, az undergroundban kifejezetten jól, ismerősen cseng a nevük. Hihetetlen, de igaz, hogy immáron 28 éves fennállásuk során stabil tagsággal dolgoznak, ami esetükben annyit tesz, hogy Hugo Alberto „Witchhammer” Uribe Muñoz dobost és testvérét, Carlos Mario „Burning Axe Ripper” Uribe Muñoz gitáros/énekest (azaz alapító tagokat), mind ez idáig Sebastian „Slayerblade” (1994-1996), valamint Alexander „Dark Moon” Garcia (1999-2002) basszusgitárosok kísérték útjukon, őket váltva, jelenlegi társuk, Edison „Enforcer” Gil pedig 2003 óta tagja a bandának. (Szomorú tény, hogy Slayerblade 1996-ban elveszítette az egyik karját, így ennek következtében nem folytathatta a muzsikálást.)

Diszkográfiájukat nem mutatom be részletesen, összefoglalva annyit kell róluk tudni, hogy két demó, három EP, négy split EP, négy album és egy válogatáslemez fűződik a nevükhöz, mindezek mellett pedig „tengernyi” válogatásanyaghoz adták a nevüket.

Ilyetén formán az Evil Strikes Again az ötödik alkotásuk, öt évvel előző művüket, a Trap the Witch-et követve a sorban. Ez az a banda, illetve lemez, amelyre ha azt mondom, hogy amennyiben ismered (kedveled) a korábbi kiadványaikat, akkor ezt is ismered (kedveled). A „srácok” magasról tesznek az aktuális trendekre, ők azt űzik, amit igazán szeretnek, ami az életük, ami számukra az etalon, nevezetesen az európai (germán) alapú old school thrash metalt. Ennek ismeretében nem ezen az alkotáson kell keresni a változatosságot, az állkapocsejtő zenei csemegéket, azonban javukra írandó, hogy a gyökerektől, hatásaiktól egy centiméterre sem térnek el, mindig hozzák a rájuk jellemző formát, minőséget.

Nagyjából elég a számcímeket említeni (Fatal Litanies/Midnight Rites, Evil Strikes Again, Return to Hell, Death to False Metal, Born to Kill stb.): egyrészt mindegyik körülírja az anyagot, másrészt, a dalok egyfajta ars poetica-nak is tekinthetők. Itt-ott váltások, lassulások is elfordulnak, sőt, az utolsóként elhangzó Rhyme of the Insane egy fenyegető hangulatú instrumentális felvétel. Mindent egybevetve azonban ez egy tradicionális, ’80-as évekbeli lemez. Hozzáteszem rögtön azt is, hogy a maga korában és nemében nem feltétlenül vált volna klasszikussá, nem hívta volna fel magára a figyelmet, mindezzel viszont nem kell foglalkozni, a lényeg, hogy a Witchtrap egy újabb, ízig-vérig régi iskolás thrash metal albumot szállított le.

Annyit említenék még meg, hogy az album a csapat által életre hívott Dirty Sounds Records égisze alatt látott napvilágot március 9-én, valamint hogy a munkálatok (felvételek, producelés, maszterizálás, keverés) 2019. március–2020. január zajlottak. Töményen, vastagon, erőteljesen szólal meg az anyag, tehát összességében minden rendben vele, szívesen is hallgatom, „veteránoknak”, a ’80-as évek thrash metaljáért rajongóknak kizárólag ajánlani tudom. Nekem nem okoztak csalódást.

A cikk szerzője: Dávid László 716 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*