Thanatos: Emerging from the Netherworlds (1990)

DISCLAIMER! This material is written in two languages, Hungarian and English. You can find the English version below.

Semmi sem érzékelteti jobban az idő múlását, mint amikor valakinek az egyik fiatalkori kedvenc lemeze egyszer csak 30 éves lesz. Ezen persze lehet búsongani, de én inkább a jó oldalát nézem, vagyis hogy micsoda alapművekkel ismerhettem meg ezt az elképesztően változatos műfajt, ami a mai napig a kedvencem. Mármint szerintem alapművekkel, mert lássuk be, nálam hiába számítanak klasszikusoknak az olyan lemezek, mint az Assassin Interstellar Experience-e, a Wehrmacht Beermacht-ja, vagy éppen a most felidézésre kerülő Emerging from the Netherworlds, a legtöbb rocker maximum a második-harmadik vonalba helyezné ezeket az albumokat. Szóval itt az idő, hogy rávegyek mindenkit, aki még nem ismeri, vagy csak ezer éve hallotta, hogy adjon egy esélyt a holland banda bemutatkozó albumának.

Hogy miért? Erre nagyon egyszerű a válasz: úgy tűnik, a holland legények mintha csak abból a receptből főzték volna meg ezt a nyers, ám mégis kiforrott és rendkívül technikás debütáló lemezt, amit én írtam azoknak, akik el akarják készíteni Buga B tökéletes death/thrash albumát.

Hozzávalók:

  • 11, a hallgatót földbe döngölő szerzemény,
  • kiszámíthatatlan ritmusváltások,
  • halálhörgést megidéző ének,
  • iszonyatos dobtámadás,
  • technikás, mégis pusztító szólók,
  • és egy csipetnyi mindent elsöprő brutalitás.

Az 1980-as évek végére és a ’90-es évek elejére a death és a thrash színtér eljutott oda, hogy már nem volt elég gyorsnak és durvának lenni, miközben a grunge is egyre jobban helyet követelt magának, így születhettek meg az egyre technikásabb és egyre átgondoltabb, „agyasabb” darabok, amelyeknek az egyik előfutára a Death Leprosy-ja volt, és ez a Thanatos debütálásán is érződik.

A Thanatos 1991-ben: Stephan Gebédi, Remo van Arnhem, Ed Boeser és Erwin de Brouwer

Ahhoz képest, hogy első lemezről van szó (bár 6 demó előzte meg a megjelenését), a zene elképesztően változatos, teli technikás ritmusváltásokkal, váratlan húzásokkal és azonnal rögzülő dallamokkal, de ez egyáltalán nem megy a brutalitás rovására, ami nagyban köszönhető Stephan Gebédi, a banda mai napig kitartó énekese földöntúli hörgéseinek és az egész albumot körüllengő baljós hangulatnak.

Minden egyes szerzemény kiváló munka, egy sem lóg ki az albumról, de ha mindenképpen ajánlanom kellene két számot, amelyekkel érdemes kezdeni az ismerkedést, és amelyek alapján el lehet dönteni, hogy nekünk való-e a Thanatos zenéje, akkor az a nyitó Dawn of the Dead és az Outward of the Inward lenne. Ezek a számok a Thanatos minden stílusjegyét magukon hordozzák, és a mai napig megállják a helyüket bármilyen sztárbanda alkotásával szemben. Az egyetlen negatívum az albummal kapcsolatban talán csak a kissé halvány, tompa hangzás lehet, amin a 2012-es remastered kiadás egy kicsit segít, bónuszként pedig ott van rajta az egyik demó anyaga is, szóval ha valaki az album beszerzésén gondolkodik, akkor ezt vegye.

A Thanatos, mint megannyi más kedvencem, sosem tartozott a death/thrash metal élvonalába, de a 2020-ban 30 éves albumuk véleményem szerint az egyik legalulértékeltebb mestermű, ami ebben a műfajban létezik, és amire mindig csak úgy gondolok, hogy ez az a death/thrash album, amit a műfajjal ismerkedőknek a kezébe nyomnék, mint tökéletes alapvetést. Ha valaki még nem szeretett bele a death/thrash metalba, annak ez lehet a kapudrog. Garantálom, hogy innen nincs visszaút.

Nothing proves the passing of time better, than celebrating the 30th anniversary of one of my favorite albums from my youth (meaning: before my 18th birthday). Of course, I could be sad about it, but I try to see the positive side of this: I had the opportunity to get to know this incredibly diverse genre through fantastic, fundamental works, which is my favorite style until this day. I mean fundamental works according to me, since I have to admit that although I think of such albums like Assassin’s Interstellar Experience, Wehrmacht’s Beermacht or the theme of this review, Emerging from the Netherworlds as classics, most rock-lovers would place them in the second or third tier of metal, so it is time for me to persuade everybody, who does not know this album, or just heard it a thousand years ago, to give the Dutch band’s debut album a chance.

Why? The answer is terribly simple: it seems that the Dutch guys seemed to cook this raw but still mature and exceptionally technical debut album from the recipe, which I wrote to those who want to create Buga B’s perfect death/thrash album.

Ingredients:

– 11 songs which trample the listener into the ground
– unexpected rhythm changes
– death rattle-like singing
– violent drum attack
– technical, but still devastating guitar solos
– and a pinch of brutality overwhelming everything

By the end of the 1980’s and the 90’s, the death and thrash scene reached a point, when it was not enough to be fast and brutal, and grunge was also knocking on the door. So that is why more technical and sophisticated, “brainy” stuff appeared. One of the earliest forerunners of this path was Death’s Leprosy from 1988 and it can be felt in Thanatos’ debut as well.

Despite it is the band’s first album (although there were six demos from them before this release), the music is unbelievably varied full of technical rhythm changes, unexpected moves and melodies which stick immediately, but the latter does not decreases the brutality of the music, largely thanks to the unearthly rattles of Stephan Gebédi, the still remaining original member of Thanatos and the dark mood surrounding the whole album.

Every song is excellent work, none of them sticks out from the album in a negative way, but if I had to recommend two songs which would be a good start for getting to know the album and by which one can decide whether the music of Thanatos is for him/her, then they would be the opening song, Dawn of the Dead and Outward of the Inward. These songs contain all the stylistic characteristics of Thanatos, and they are still standing the test of time against the works of any star bands of the genre. The only negative thing in connection with the album is the slightly muffled, blunt sound, which has improved a bit in the 2012 remastered edition, which includes one of the demos as a bonus. So if someone wants to get this album, I recommend this version.

Thanatos, as many of my favorites, has never been in the first line of death/thrash metal, but in my opinion, their album, which turned 30 in 2020 is one of the most underrated masterpiece in the genre, and I always think of Emerging as the death/thrash album, which I would hand over to those who are just getting into the scene, since it is a perfect start. Listen to it, love it, and for those, who are not already in love with death/thrash metal, this album could be the gateway drug. I can guarantee, that after this, there is no way back.

A cikk szerzője: Buga B33 további cikk
Bogdán László „Buga B”: Az egykori Brutal Metal, később pedig a Pulling Teeth fanzine szerkesztője. Koncertfanatikus, civilben egy fordítóiroda projektmenedzsere.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*