Bevezetésként – anélkül, hogy bárkit is untatni akarnék – amolyan játék a számokkal és eseményekkel. 1990 – Clash Of The Titans turné. Valószínűsítem, hogy minden idők egyik leggyilkosabb csomagját testesítette meg 30 évvel ezelőtt ez a „felhozatal”. Mintegy a thrash metal hőskorát lezárandó indult Európa leigázására a Megadeth (Rust in Peace), a Slayer (Seasons in the Abyss), a Testament (Souls of Black) és a Suicidal Tendencies (Lights…Camera…Revolution!), aktuális lemezeiket promotálandó. A tengerentúlon azonban már az Anthrax és az Alice In Chains csatlakozott be a két óriás mellé.
2001 – Thrash Of The Titans. 2001. augusztus 11-én, a San Franciscó-i Maritime Hallban megrendezett fesztivál Chuck Billy és Chuck Schuldiner (R.I.P.) rákkal szemben folytatott küzdelmét volt hivatott finanszírozni, magyarán jótékonysági koncert volt. Jelentősége, hozadéka abban is megnyilvánult, hogy a Heathen, a Death Angel, a Vio-lence és a Forbidden (a bulin Forbidden Evil-ként léptek fel, ahogy a Testament elődje, a Legacy is képviseltette magát) újjáalakulását készítette elő.
Ugorjunk egy kicsit előre az időben! 2010-et írunk, napvilágot lát az Omega Wave (Forbidden), a Relentless Retribution (Death Angel, újjáalakulásukat követően már a harmadik anyaguk) és a The Evolution of Chaos (Heathen). Bay Area nagyágyúi tehát feltámadtak. Aztán elérkezünk napjainkba, egészen pontosan 2020. április 3.-ig, amikor is a legfrissebb Testament korong, a csapat tizenharmadik sorlemeze került a birtokunkba (beleszámítva a First Strike Still Deadly-t is). A felvételekre a Trident, míg a keverésre és a maszterizálásra a Backstage stúdióban került sor. 12 új dal 58 és fél percben. Esetemben kedvencekről van szó. A másodvonalas thrash hullám egyik legjobbjai, megannyi hullámheggyel, hullámvölggyel a hátuk mögött. Amit viszont sohasem lehetett tőlük elvitatni, hogy mindig adtak a minőségre, diszkográfiájukban nem találhatók komoly mélypontok. Értelemszerűen első négy alkotásuk a legklasszikusabb, de például anno a The Gathering-gel is nagyon odapörköltek. Örvendetes, hogy Alex Skolnick gitáros 2005 óta újra a banda sorait erősíti, a Gene Hoglan dobos és Steve DiGiorgio basszusgitáros alkotta ritmusszekció pedig alapból verhetetlen.
Leszűkítve a kört, a 2008-as The Formation of Damnation óta ez már a negyedik lemezük, és kérem szépen, olyan lett, mint a piros hetes: mindent visz. Komoly meglepetéseket természetszerűleg nem kell tőlük várni, remek számokat, anyagot viszont annál inkább, és ennek a kitételnek a Teremtés Titánjai is maximálisan megfelel, még akkor is, ha igen komoly áthallások is felfedezhetők. Mire gondolok? A Dream Deceiver-ből a Scorpions alapvetésének, a He’s a Woman, She’s a Man, míg a Night of the Witch-ből a Nightmare (Practice What You Preach) motívumai köszönnek vissza. Hozzáteszem, alapból lehengerlően indul a lemez a Children of the Next Level – WWIII párossal, egyben garantálva, megelőlegezve, hogy a végeredményben hiba egy szál sem lehet, és nincs is.
S ha már a Night of the Witch-et említettem, a váltásai, harmóniái gyilkosak. Nagyon bejön a City of Angels borult hangulata, de ott van még a gyors, brutális Curse of Orisis, az Ishtar’s Gate, a szellős Symptoms – és az összes többi. A legénység számára eleve nem jelenthetett komoly problémát a gyors részek felvétele, miután Gene Hoglan, nem hiszem, hogy ismer megoldhatatlan feladatot.
Száz szónak is egy a vége. kiváló lett a Titans of Creation, a csapat büszke lehet a végeredményre. Az albumnak jó eséllyel helye lesz az év végi elszámolásomnál.
Leave a Reply