Pop Rock Festival – Dortmund, Westfalenhalle, 1983. december 17-18.

1984 márciusában gyors egymásutánban több heavy metal koncertet is leadott a Magyar Televízió. Hozzáteszem, neves külföldi (nyugati) csapatok fellépéseiről volt szó, ami akkoriban szokatlannak, igazi kuriózumnak számított. A jelentőségét csak ma látom, akkoriban, tizenéves fejjel szimplán örültem neki. Bennem később is csak annyi maradt meg az egészből, hogy egy 1983-as dortmundi monstre koncert részleteit adta le a tévé. Most néztem utána, hogy pontosan mi is volt ez a rendezvény.

Mi, magyarok akkoriban még a vasfüggöny dohos félhomályában éltünk, ám nyugaton már javában pezsgett a heavy metal színtér. Az első ízben 1980-ban megrendezett, doningtoni Monsters of Rock fesztivál fellépői között abban az évben olyan neveket találunk, mint a Rainbow, a Judas Priest, a Scorpions, a Saxon és a Riot. Az 1982-ben indult holland Aardschokdag a rá következő esztendőben vált nemzetközivé, köszönhetően az Accept, a Mercyful Fate, a Raven és a Trance vendégszereplésének. (A holland Dynamo Open Air története csak 1986-ban, a német Wacken-é pedig 1990-ben indult.)

Úgyhogy a kétnapos, 1983 decemberében, a dortmundi Westfalenhallében megrendezett buli is egyértelműen az úttörő kezdeményezések és a korszak kimagasló eseményei közé tartozik. Már csak azért is, mert a felhozatal minden addigi európai rock/metal fesztivál programját überelte. A rendezvény elnevezése ugyan egy kicsit lagymatag volt (talán így akarták a mainstream média és a szélesebb közönség számára is eladni, befogadhatóbbá tenni), a line up azonban már kevésbé, hiszen olyan, pályájuk csúcsán járó bandák váltották egymást a színpadon, mint az Iron Maiden, a Scorpions, Ozzy Osbourne, a Judas Priest, a Def Leppard, a Quiet Riot, a Krokus és a Michael Schenker Group.

Ami érdekesség, hogy a nyolc fellépőből négy – a Def Leppard és az Iron Maiden mellett Ozzy és a MSG – mindkét nap fellépett, a Scorpions-t és a Krokus-t viszont csak 17-én, a Judas Priest-et és a Quiet Riot-ot pedig kizárólag a rá következő napon láthatta a közönség. A krónikák szerint a fesztivál főzenekara a Maiden volt, ehhez képest az első napon a Def Leppard játszotta a leghosszabb programot (17 dalt), a rá következőn pedig a Judas Priest (14 nótát). Dickinson-ék mindkét koncertjén ugyanaz a tíz szám hangzott el, a Scorpions is ugyanennyit játszott az első napon, Ozzy-ék hét dalra kaptak időt (azok közül is az egyik egy dobszóló volt), a többiek pedig négy-négy nótájukkal szórakoztatták a nagyérdeműt.

A nem mindennapi eseményt szerencsére az utókor számára is megőrizték. Én két DVD-változatot találtam: az egyik 144 perces és kétlemezes, a másik pedig több mint négyórás és három disc-et tartalmaz; utóbbin Steve Harris-ék egy korábbi, még Paul Di’Anno-val adott koncertjének részletei és egyéb bónuszanyagok is helyet kaptak. A két anyag emellett az előadók egymás utáni sorrendjében is különbözik, a Pop Rock Festival-os dalok viszont mind a két DVD-n ugyanazok.

Iron Maiden:

Sanctuary
The Trooper
Revelation
Fight of Icarus
22 Acacia Avenue
The Number of the Beast
Run to the Hills

Scorpions:

Blackout
Loving You Sunday Morning
Coming Home
Always Somewhere
Holiday
Can’t Live Without You
Dynamite
Can’t Get Enough

Judas Priest:

Riding on the Wind
Breaking the Law
Freewheel Burning
You’ve Got Another Thing Comin’
Living After Midnight
Victim of Changes
Hell Bent for Leather

Def Leppard:

Rock Rock
Billy’s Got a Gun
Foolin’
Rock of Ages
Let It Go
Wasted

Ozzy Osbourne:

I Don’t Know
Mr. Crowley
Bark at the Moon
Forever
Iron Man
Paranoid

Quiet Riot:

Lets Get Crazy
Metal Health
Slick Black Cadillac
Cum On Feel the Noize

Krokus:

Long Stick Goes Boom
American Woman
Bedside Radio
Heat Strokes

Michael Schenker Group:

Into the Arena
Courvoisier Concerto
Rock Will Never Die
Doctor Doctor

A Magyar Televízió körülbelül negyedéves csúszással követte az eseményeket, és örvendeztetett meg bennünket a koncertek egyes részleteinek leadásával. A Maiden bulija – 35 percre leszűkítve – március 17-én, szombaton került adásba. A Judas Priest-é – 40 percben – három nappal később. Ozzy-é („Az Ozzy Osbourne-együttes”) 27-én, mindössze fél órában. Az április 12-én leadott negyedik részben pedig 40 perc alatt tudták le a maradék öt előadót. Ki lehet számolni, tőlük átlagosan két számot láthatott-hallhatott a tévénéző közönség.

Amire biztosan emlékszem, az az Iron Maiden, a Judas Priest és a Quiet Riot szereplése volt. Halford-ék műsorát fel is vettem. És ha a Quiet Riot-ot láttam, akkor nyilván magát a negyedik részt is, Ozzy koncertje viszont valahogy kimaradhatott nálam (vagy szimplán nem emlékszem rá), pedig a madman olyan kiválóságok társaságában lépett a világot jelentő dortmundi deszkákra, mint Jake E. Lee, Bob Daisley, Carmine Appice és Don Airey.

Nem másolom ide az összes linket, de valamennyi fellépő előadása megtekinthető a YouTube-on, ráadásul abszolút élvezhető minőségben. A közönség talán a Maiden bulija alatt vadult be a leginkább, a Priest produkciója maga volt a megtestesült, klasszikus HEAVY METAL, de ugyanígy óriási élmény volt látni (így, utólag is) a Michael Schenker Group örömzenélését.

Egy apró furcsaság a magyar adással kapcsolatban: mint az a mellékelt műsorújság-oldalakon is látható, a fesztivál helyszíneként valamiért (talán a nyugati imperialisták megtévesztése végett) nem Dortmundot, hanem Wiesbadent tüntették fel… A négy adás, azt gondolom, ezzel együtt is történelmi pillanat volt a hazai televíziózás történetében.

Rob Halford: ott volt a szeren
A cikk szerzője: Coly 892 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

1 Comment

  1. Ami még érdekesség,hogy a Judas előadta a Freewheel Burning című nótát.Ami ugyebár csak a következő évben jelent meg lemezen…

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*