Már Zozzie tavaly év végi, a Rattle szerkesztőségi tagjaihoz intézett kérdéssorára válaszolva is jeleztem, hogy az idei év általam egyik legjobban várt albuma a Nightwish új anyaga lesz. Így tehát fokozott kíváncsisággal készültem a lemez április 10.-i megjelenésére. Bevallom, az elsőként megjelent klipes nóta, a Noise elsőre nem hozott túlságosan izgalomba, de immáron többször végighallgatva a teljes albumot, semmilyen negatív érzés nincs bennem, sem a dallal, sem pedig az egész anyaggal kapcsolatban. Szerintem ez a lemez is, ugyanúgy, mint a korábbi Nightwish-cuccok, hozta a megszokott magas színvonalat. Kezdve az album hangzásától a nóták kidolgozottságán át egészen az egyéni zenészi teljesítményekig, nálam az értékmutató végig a maximum tartományban mozog.
Viszont tudom, hogy amint az jó néhány nagy banda esetében is megtörtént már, egyes rajongók körében ez az album is megosztó lehet. Akik valami szokatlan, meglepő dolgot vártak az új Nightwish-től, azok esetleg húzhatják a szájukat, mondván, hogy „uncsi zene, ugyanolyan, mint az előző lemezeik!” Viszont a hozzám hasonló, toleránsabb fanok ezekben a dalokban is egész biztosan megtalálják majd a számukra szerethető dolgokat (mert van belőlük bőven!).
Tuomas Holopainen zeneszerzői és művészi zsenije ezekben a szerzeményekben is maximálisan érződik. Az ő ezen a téren nyújtott, több évtizede tartó teljesítménye enyhén szólva is lenyűgöző! Nem sok hozzá hasonló zenész szaladgál a metal műfajában. Nemrég fogalmaztam meg vele kapcsolatban az egyik ismerősömnek, hogy szerintem a korábbi két Nightwish-énekesnő, Tarja és Anette Olzon szólóban kiadott dalai meg sem közelítik a Tuomas által írt, és általuk elénekelt számokat.
Na, de térjünk vissza ehhez a lemezhez! Mint ismeretes, ez egy dupla CD-s kiadvány. Az elsőn találhatók az úgymond szimfo-metal műfajban íródott dalok, a másodikon pedig teljes mértékben szimfonikus zene hallható, itt-ott némi narrátorszerű, rövid szöveggel megspékelve. Lévén, hogy metal zenei webzine vagyunk, így csak a kilenc dalt tartalmazó első CD-ről írnék rövid véleményt.
A lemezt indító Music című számot hallgatva az volt az első gondolatom, hogy nem lepne meg, ha az idei évre meghirdetett turné koncertjeit is ezzel a dallal nyitnák (ha egyáltalán lesz turné). 🙂 Ahogy a néhány perces bevezetőként hallható szimfonikus, üstdobos rész után a második refrénnél beindul a szám, az szerintem igazi ugrálós, csápolós hangulatot teremthet majd élőben. Igazi slágernóta. Mint korábbi lemezeiken, úgy itt is több számban feltűnnek kelta ének-, illetve zenei motívumok (Harvest, How’s the Heart?).
A Shoemaker végén hallható csodaszép áriázós rész, bár elsőre, igaz, egy kicsit meglepő, de nagyon is figyelemfelkeltő része az albumnak. Nálam az abszolút favorit dal azonban a Procession című szám a maga tök egyszerű, de fülbemászó énekdallamával (100 pont). A Nightwish-féle döngölősebb, metalosabb témákat főleg a Tribal és a már említett Noise című nótákban hallhatjuk. Nagyon tetszik még, hogy Jansen kisasszony énektémái sokszor az igencsak magas tartományokban mozognak. Ez talán a Pan című szám elején a legfeltűnőbb. Az 50 perces játékidő is szerintem teljesen ideális a kilenc dalhoz.
Mivel másik nagy kedvencem ebből a műfajból, a Within Temptation tavalyi lemeze – túlzottan populáris jellege miatt – számomra csalódás volt, így ezzel az anyaggal a finnek maradtak számomra az első számú szimfo-metal banda. Ha megtartják a december 7.-re meghirdetett magyarországi koncertjüket, én egész biztosan megnézem majd őket élőben is. AMEN!
Leave a Reply