Mitrovits Miklós – 2. rész

Hogyan tudtátok beszerezni az aktuális kiadványokat? Honnan jutottatok friss információkhoz?

Erre könnyű válaszolni. A Metal Hammer Demonstráció rovatából és a különféle fanzine-ekből. Rajtuk kívül meg kell még említenem egy barátom egykori általános iskolai tanító nénijét Hozzá jártunk le majd’ minden szombat délelőtt Bátaszékre kazikat másolni. Tőle kaptam meg a Sepultura Beneath/Arise albumait. Máig emlékszem, hogy amikor meghallgattam őket, utána csak feküdtem az ágyon, és zsongott a fejem, hogy ez meg mi az atyaúristen volt… 🙂 Persze a Sepultura lett a kedvencem.

„Belülről” nézve milyennek láttad, és hogyan jellemeznéd az akkori magyar metal helyzetét? Voltak olyan zenekaraink, amelyek megütötték a nyugati csapatok színvonalát?

Akkor nem gondolkodtam ezen. Mivel ugyanúgy hallgattam a Remorse, a Burn, a Neck Sprain vagy a Necropsia lemezeit, mint a Sepulturát, gondolom, hogy ugyanolyan jónak is tartottam őket. Vagy legalábbis egyenrangúnak. Ha mai szemmel nézem, akkor sem tudok dönteni, mert ezeket a magyar lemezeket ma is teljesen jónak tartom, most is bármikor meg tudom hallgatni. Tehát nem lehettek rosszak. 🙂

Az persze nyilvánvaló, hogy a magyar zenekarok követték a külföldieket. Óriási volt a nemzetközi zenei élet, a paletta pedig nagyon széles. Minden stílus ontotta a jobbnál jobb lemezeket. Szokták mondani, hogy a Nirvana meg a grunge után vége lett a metalnak. Hát nem. Akkor jött csak a Machine Head vagy a Pantera, de aki HC-ben utazott, annak ott volt a Biohazard, a Body Count, a black metal pedig csak ekkor ért el hozzánk igazán. Volt tehát külső hatás, volt mit tanulni és másolni. Ezért alap volt, hogy mindenkire ráhúztuk, hogy ezt meg azt másolja. Emlékszem, mit kapott az Ektomorf már az első demója után. „Mi ez a szar Sepu-kópia?” Na és? Jók voltak, és még jobbak lettek. Ma pedig ugyanolyan fesztiválokon lépnek fel, amilyeneket a Sepultura.

Szóval nem könnyű a kérdésed, de nekem az Ektomorf, az Extreme Deformity, a Necropsia, a Remorse, a Sear Bliss és még jó pár banda simán megütötte a nemzetközi szintet, csak sokkal rosszabb körülmények között alkothattak. Kelet-Európából kitörni szinte lehetetlen volt, néhány lengyel death/black csapaton kívül szinte senkinek nem is sikerült, de a lengyelek mindig jobb nyugati kapcsolatokkal rendelkeztek, mint mi.

Hogyan élted meg a ’90-es évek metal zenei változásait? Gondolok itt a grunge,a pop/punk, a modern/nu metal megjelenésére, majd pedig a tradicionális metal visszatérésére. Befolyásolták ezek a trendek a zenei ízlésedet?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de én a Nirvanát és az Alice In Chains-t akkor is szerettem. Mondjuk, a többi grunge nem érdekelt, és azóta sem hallgattam őket. A modern metal egyértelműen jó volt. Itthon is sok banda nyomta ezt a stílust, nem haragudtam a Deformity-re sem a váltásért, de imádtam a korai Replikát is. A nu metal és ami utána jött, viszont már nem érintett meg.

A ’90-es évek végén Waffenschmidt Viktorral szerkesztetted a From the Abyss fanzine-t. Kérlek, foglald össze a lap történetét!

Viktor ötlete volt. És akkor itt el kell mondanom, hogy ő már nincs velünk. Imádta a zenét, egészen kisgyerek kora óta. Fanatikus volt. Ő volt a fanzine motorja is. Nagyon sajnálom, hogy elment. Egyidősek voltunk, és az életünk első felét lényegében éjjel-nappal együtt töltöttük.

Szóval 1998-ban jött az ötlet. Ez már nem a klasszikus fanzine-korszak, hanem inkább annak a vége, de még nem terjedt el széles körben az internet. Úgy láttuk, hogy bár sok jó lap van, a magyar zenekarok mintha háttérbe szorulnának bennük. Az volt az alapkoncepció, hogy minden magyar bandáról írunk, amelyiknek az anyaga csak eljut hozzánk. Nem akartunk kifejezetten underground lap lenni, mint a hagyományos metal ’zine-k, de elsősorban a még ismeretlen, szerintünk kiváló bandákra akartuk felhívni a figyelmet. Később persze bővült a repertoár, de igyekeztünk tényleg mindenkit elérni. Nagyon szerettük csinálni, sok jó zenekarral megismerkedhettünk, úgy éreztük, hogy valami fontosat alkotunk.

Próbálkoztunk nyomdai minőséggel is, de hamar beláttuk, hogy az meghaladja az anyagi lehetőségeinket. Kezdetben naivan úgy gondoltuk, hogy a bevételből ki tudjuk majd gazdálkodni a költségeket, de ez nem így volt. Maradt a fénymásolás. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a 2. szám nyomdában készült, onnantól viszont másolás útján terjesztettük a lapot, tehát lényegében visszaléptünk. De csak külcsínben, a tartalom mindig több és több lett. Megmondom őszintén, hogy nem tudom, miért maradt abba, mert az utolsó számnál én már nem voltam benne. Akkoriban az egyetem és mellette a munka elvette az időmet. Arra viszont jó volt, hogy az első publikációim és interjúim itt jelentek meg, és nemcsak akkor voltak jók a visszajelzések, hanem ma is vállalhatónak tartom mindet.

Az internet aztán véget vetett a hagyományos lapok korának. Én nem bánnám, ha visszatérne a nyomtatott világ, mert jó érzés kézbe venni valamit, és eltenni emlékbe.

Akkoriban a nyomtatott fanzine-eknek még volt létjogosultságuk (Stygian Shadows, Wackond, Vol. 10, Larvae, Shock stb.). Milyen emlékek fűznek azokhoz az időkhöz, hogyan tekintesz vissza arra a korszakra?

Ezeket mind olvastuk, de megemlíteném még a Death Trap és a Twilight fanzine-eket is. Rájuk még emlékszem. Szuper volt, mert mutatta, hogy mennyi jó underground zenekar van az országban és külföldön is. Ma nem tudom, hogy meg lehetne-e tartalommal tölteni 8-10 minőségi lapot.

A gyűjtőszenvedélyed mikor alakult ki? Mekkora kollekcióval rendelkezel? Melyek a gyűjteményed legféltettebb kincsei?

Kezdetben mindent beszereztem. A vásári hamis kazik után jöttek az eredetik. Ebben nagy szerepe volt Szekszárdon a Metál Patkánynak és Sebestyén Gyulának, akit talán érdemes megemlíteni. Szerintem ő volt annak idején a város legismertebb arca. 🙂 „Megyek a Gyulához” – ha valakitől ezt hallottad, tudtad, hogy éppen átvesz egy-két újdonságot. 🙂 Nagyjából ezer kazettám volt. Sajnos ma már nincs meg a gyűjteményem, pedig rengeteg demó is volt köztük. Egy időben kifejezetten gyűjtöttem az eredeti demókat. Azokra nagyon vigyáztam, de az életem úgy hozta, hogy meg kellet válnom tőlük… Persze ma is van „gyűjteményem”. A telefonomon több száz album van folyamatosan, de ez már egy másik korszak… Most mindent le lehet tölteni legálisan, pár eurós havidíj ellenében, és ez nagyon tetszik. Tehát ma már nem gyűjtök semmi kézzel fogható formátumot. Egyébként én annyira kazettás voltam, hogy a CD-s időszak alig ért el; mire felfigyeltem volna rá, véget is ért. Másfelől pedig van egy praktikus oka annak, hogy nem gyűjtök már semmit. Mégpedig az, hogy a munkám miatt rengeteg könyvem van, lényegében tele van velük a lakás, így se pénzem, se helyem nincs már a lemezgyűjtésre. Telefonról, fülhallgatón kényelmesen tudok zenét hallgatni, viszonylag olcsón, és még a családot sem zavarom vele.

Ártott vagy használt az internet (és az mp3-formátum) felbukkanása a zeneiparnak, az együtteseknek, a kiadóknak?

Szerintem kezdetben úgy nézett ki, hogy árt, de most már inkább használ. Amúgy pedig elkerülhetetlen volt. Ha az ember a legális online lehetőségekkel él, amelyek minden mobiltelefonon, tableten és PC-n is elérhetők, akkor mindenki jobban jár. Mi bármit meghallgathatunk, a zenekarok pedig részesülnek a bevételből. Ma már nem kerül gigantikus összegbe egy felvétel, sokan otthon megoldják. A probléma szerintem másban van.

Például miben? Mi a véleményed a mostani színteret jellemző lemezdömpingről? Van értelme annak, hogy naponta tucatszámra jelennek meg a különféle albumok?

Talán az eddigiekből is kiderült a véleményem. Ma nemzetközileg sincs olyan metal élet, mint a nyolcvanas-kilencvenes években volt. Nem tudott megújulni a műfaj. Volt szerencsém tavaly Los Angelesben és San Franciscóban járni. Ugye nem kell magyarázni e városok jelentőségét a rock és a metal történetében. Meg kell, mondjam, hogy semmit sem tapasztaltam, ami arra utalna, hogy lenne ott metal élet. Zéró. Ki kell mondani. Egyik délután elmentem a Rainbow pub-ba, ahol nem voltak többen, mint egy átlagos nyári napon a szekszárdi Zrínyi kocsmában. Pedig ott nem is olyan régen Axl Rose-ék vagy éppen Lemmy iszogatott. Ha pedig az USA-ban nincs semmi, akkor itt sem nagyon lesz. Ez a véleményem. Akárki akármit mond, a zene és a film is onnan jön.

Van erre egy elméletem is. A hatvanas években, a vietnami háború idején jött a hippi korszak, ami a zenére és a filmre is óriási hatással volt, majd a hippi generáció gyerekei a nyolcvanas években még tudtak egyet „robbantani”. De akkor is volt ennek politikai kontextusa: a hidegháború utolsó évtizede, a csillagháborús tervek, majd a leszerelés. Gondoljunk bele, hány ilyen dalszöveg született, kezdve a Slayertől egészen a Pokolgépig!? Ez a generáció egészen a kilencvenes évek közepéig kitartott. Azóta viszont nem történik semmi. Jó persze, ez túlzás, de nincs olyan történelmi helyzet, ami egész generációkra hatna, és annak nyoma lehetne a zenében. Ma a fogyasztás és a konformitás világát éljük, a politika a rockzenekarok többségét beszippantja, a fiatalok semmi ellen nem lázadnak. Ha pedig igen, akkor őket beszippantja más, például a futball. Szóval nem látom a műfaj politikai és társadalmi hátterét, és így a jövőjét sem.

Ma hiába van lemezdömping, nincsenek korszakalkotó művek, illetve nagyon nehéz azokra rátalálni. Ehhez kellenek azok a kis közösségek, mint a Rattle Inc. vagy a legismertebb közösségi hálón az Old Shool & Underground Metal csoport. Én például így találtam rá az Aornos-ra vagy az Archaic-ra. Azt gondolom, hogy mind a kettő megállta volna a helyét a metal fénykorában is.

Támogatod-e valamilyen formában az itthon működő kiadókat/disztrókat?

Bár azt mondtam, hogy ma már semmit nem gyűjtök, azért néhány underground CD-kiadványt az elmúlt években is megvásároltam, és ha lesz még olyan, ami megtetszik, azt ezen túl is megveszem.

Van valamilyen hobbid, kedvenc szabadidős tevékenységed?

Van, persze. Rendszeresen járok focimeccsekre. Nemcsak itthon, hanem sokszor a lengyelországi tartózkodásomat is kihasználom egy-egy meccs meglátogatására. Egy időben szerkesztettem a lengyel fociról szóló ekstraklasa.hu weboldalt, de sajnos az elmúlt két évben időhiányban szenvedtem, így az leállt. Jelenleg azonban dolgozom egy könyvön, ami a magyar futball lengyelországi hatását mutatja be a huszadik században. Ezen kívül rendszeresen futunk a feleségemmel, két maratont is megcsináltam. A legnagyobb hobbim persze a három gyerekem. 🙂

Miki, köszönöm szépen a válaszaitokat, és minden jót kívánok!

Én is köszönöm a lehetőséget, és további sikeres munkát kívánok a Rattle Inc. csapatának! És hallgassatok sok metalt!

A cikk szerzője: Dávid László 839 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

1 Comment

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*