Massacre: From Beyond (1991)

Ha jól belegondolunk, a death metal bandák sokkal hosszabb, rögösebb utat jártak be a thrash csapatokhoz viszonyítva, mire ismertek, „népszerűek” lettek. Ráadásul a death metal hullám felvirágzása, „egyeduralma” nem tartott olyan sokáig, mint a thrash-é. Gondolok itt arra, hogy például a Metallica, a Slayer, az Anthrax, a Megadeth – és itt most szándékosan a tengerentúli együtteseket említem – megalakulásukat követően egy-két évvel már bemutatkozó lemezüket jelentették meg. Ehhez képest a Death, a Morbid Angel, az Atheist, a Cynic vagy az Obituary sokkal többet gályázott azért, hogy debütáló kiadványa napvilágot lásson. A Massacre-ről nem is beszélve.

Előzmények: Az 1984-ben, Tampában alakult zenekar története, maradjunk annyiban, hogy elég kesze-kusza, és itt most nem feltétlenül a tagcserékre gondolok, noha azokat sem egyszerű lekövetni. A formációt Scott Blackwood basszusgitáros, Bill Andrews dobos, JP Chartier gitáros és Mark Brents énekes hívta életre, azonban még ugyanabban az évben a hathúros hangszer kezelését Michael Borders vette át. Heavy/speed/power metal együttesek feldolgozásait interpretáló csapatként kezdték pályafutásukat, egészen addig, amíg Barney Kamalani „Kam” Lee énekes és Alen West gitáros nem csatlakozott hozzájuk, ugyanis ekkor konvertálták át a stílusukat death metallá. (Kam Lee, szerényen, máig a halálhörgés feltalálójaként aposztrofálja önmagát.)

Ekkoriban vélhetőleg kvintettként funkcionáltak, lévén, hogy másodgitárosként Frederick „Rick Rozz” DeLillo gitáros, valamint – ahogy fentebb már utalást tettem rá, Mark Brents-et váltva – Kam Lee került a soraikba. (Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy mind Rick, mind Kam a Mantas/Death megalakulásánál bábáskodott.) Nem igazán akarom ezt az időszakot elhúzni, így csak annyit említek meg, hogy az 1986-os Aggressive Tyrant demót (április 6.) a Lee, Borders, Andrews, West négyes követte el, ellentétben a Chamber of Ages demóval (június 10.), amelyen már csak Rick Rozz neve szerepel gitárosként. És ehhez még hozzájön egy április 20.-i, háromszámos élő felvétel (Official Livetape) is. Csak a rend kedvéért, 1986-ról beszélek. Ennek adalékaként álljon itt ez:

Valóban, követhetetlenek a szálak. Arról már nem is beszélve, hogy 1990. november 9-én egy újabb anyagot vettek fel, The Second Coming címmel, Kam Lee – ének, Rick Rozz – gitár, Philip „Butch” Gonzalez – basszusgitár (ex-Tempter), illetve Joe Cangelosi – dobok (ex-Death Corps, Cerebral Hemorrhage, Whiplash) közreműködésével. Tették mindezt az Earache kiadó számára, mintegy reprezentálva visszatérésüket, és jelezve debütáló albumuk kiadásának szándékát. Ehelyett azonban régi anyagok felvételére és azok kiadására voltak „kárhoztatva”. (A kiadói szempontokat meg is értem: aki ismeri a The Second Coming-ot, valószínűleg egyetért velem ebből a szempontból.)

Felvételek: 1991 márciusa, Colin Richardson és a teljes zenekar felügyelete mellett.

Dalok, végeredmény: Mielőtt erre rátérnék, hallgassuk meg Kam Lee-t: „Amikor megkértem Rick Rozz-t, hogy alakítsuk újra a Massacre-t, már a death metalon kívül állt, és szaros thrash/funk muzsikában utazott. Így amikor újra összejöttünk, meg akarta mutatni a saját zenei stílusát. Elkészítettünk egy stúdiódemót, csak hogy halljuk, hogyan szólna. Természetesen szar volt, így azt kértem tőle, térjünk vissza a régi anyagunkhoz. És ez az, ami végül megtörtént.” Az énekes egyéb részletekre is kitért. „Bill, Terry és az a kövér, anyaszomorító Rick Rozz, mindannyian magamra hagytak, hogy Charlie-hoz csatlakozzanak a Death Leprosy-felállásában. (Ehhez annyit fűzök hozzá, hogy Terry Butler basszusgitáros a Massacre utolsó fázisában volt jelen. Charlie = Chuck Schuldiner.) Nem én győztem meg őket, hogy térjenek vissza hozzám, ők könyörögtek, hogy újra csatlakozhassanak a Massacre-hoz.”

Hangzás kontra dalok. Előbbi kor- és pályatársaikhoz viszonyítva valóban gyenge/gyengébb (bár ez is megítélés kérdése), utóbbiak viszont rettentő dinamikusak, fogósak. Mi több, a floridai vonalat tekintve a produkció a legfogósabb, legegyszerűbb, legpőrébb death metalt kínálja, mindenféle cicomától, komplexitástól, sztárallűrtől mentesen. Ahogy azt annak idején, a ’80-as évek közepén megálmodták, kitalálták.

A fenyegető intrót követően berobbanó Dawn of Eternity, a Cryptic Realms, a Chambes of Ages (azzal a hátborzongató bevezetővel, klip is készült hozzá), a Succubus, vagy a Symbolic Immortality minden ellenállást ledöntve, elsöprően gyűrik maga alá a hallgatót (igazából az összes dalt felsorolhattam volna), és, ami érdekes, hogy az intenzitás, pusztítás ellenére is megragadnak a hallgató memóriájában. Felesleges arra kitérni, hogy az albumot feljátszó muzsikusok (csak a rend kedvéért: Kam Lee – ének, Rick Rozz – gitár, Terry Butler – basszusgitár, Bill Andrews – dob) mekkora májerek, mennyire vannak ott a szeren, a lényeg, hogy a végeredmény egy, az idő próbáját a végtelenségig kiálló produkció lett, amelyet elkészítőitől senki nem vehet el.

További érdekességek, adalékok a lemezzel kapcsolatban, hogy a ritmusgitárokat Walter Trachsler (ex-Rotting Corpse; ő gitározott a Death „emlékezetes” 1990-es európai turnéján) játszotta fel, noha a kreditlistán nem szerepel a neve; hogy Michael Borders szerint a Biohazard-ot Robby Goodwin írta, de meg sem említették őt; és hogy a Corpsegrinder nem Death-feldolgozás, a nótát Rick Rozz írta, amikor a Death-ben játszott, és a Massacre-vel újravették (habár Chuck Schuldiner azt állította az interjúkban, hogy ő jegyzi a nótát).

Mindezek mellett Rick Rozz egy, a Metal Forces-nak adott 1991-es interjújában azt állította, hogy a lemezt Digby Pearson (az Earache Records főnöke) kezdeményezésére készítették el, aki megkörnyékezte Kam Lee-t, aki újra felvette a kapcsolatot Rick Rozz-zal. Utóbbi nekiállt az új dalok megkomponálásnak, ám később úgy döntöttek, hogy ezek helyett régi demós anyagokat használnak fel, állítólag olyan rajongók nyomására, akik hallották ezeket élőben, és igazi stúdióverziókat akartak. Hivatalosan Joe Cangelosi-val és Butch Gonzalez-zel készültek el a korong pre-produkciós felvételei, de amikor Bill Andrews és Terry Butler lehagyták a Death-t, Digby azt javasolta nekik, hogy játsszanak a korongon.

Értelemszerűen sem a borító, sem a hanganyag nem elégítette ki Kam Lee igényeit. „Ó, a pokolba, bassza meg, utálom az eredeti borítót, utálom a keverést. Annyi hiba van az albumon! A Cryptic Realms és a Succubus el van baszva, Billy-nek semmi érzéke az időzítéshez, az ütemei csúszkálnak. Az újrakiadás pedig az Earache módszere, hogy a nevemmel pénzt kasszírozzon. Basszák meg, és bassza meg az újrakiadás! Sohasem láttam annyi kibaszott pénzt a Massacre anyagból, mint amennyit az Earache csinált. Egy csomó rabló! A Massacre-ben eltöltött időmből egy árva vasat sem láttam. Sohasem fizettek nekem! Mind az Earache, mind az a dagadt pöcs, Rick Rozz kiraboltak! Baszódjanak meg mindannyian a pokolban!”

Lee véleményét támasztja alá, hogy a lemezt az Inhuman Conditions EP-vel „megbónuszolva” adták ki újra (a kettő között pedig ott volt a Provoked Accurser 7” EP). „Ahogy mondtam, baszd meg, semmi közöm nincs ezekhez. Totális lószar! Remélem, ha a rajongók valamit hallani akarnak tőlem, akkor a Kauldron kiadványig várni fognak. Ez igazi Kam „The Tyrant” Lee lesz, olyan, amilyennek hallani akartam: brutális, tébolyodott zene, egyenesen a pokolból.”

Cél: A maguk valójában igazságot szolgáltatni a halhatatlan klasszikusoknak. (Más kérdés, a hangzás kiherélte azokat.)

Koncertek: Europe and Beyond (1991. július 26.–1991. október 11.), immáron Steve Swanson gitárossal (ex-Last Rite) kiegészülve, majd az Insanity Over Europe, valamint a North America and Beyond turnék 1992-ben.

Folytatás: Ez az a témakör, amibe nem szívesen megyek bele, nem kommentálom…

Hatás, konklúzió: Mérföldkő, etalon, egyszeri és megismételhetetlen, mit mondjak még? Felesleges az egyéb szófecsérlés.

A cikk szerzője: Dávid László 716 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

1 Comment

  1. Az én megítélésem szerint nincs probléma a lemez hangzásával. A borítókép pedig szinkronban van a címmel.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*