Lethal Aggression: Life Is Hard….but That’s No Excuse at All! (1988)

A ’80-as évek második felében, az S.O.D. első albumának megjelenését követően sorjában születtek az újabb és újabb bandák, akik a punk vagy a hardcore fémesítését tűzték ki célként maguk elé. Főként az Egyesült Államokban bújtak elő friss csapatok a próbatermek sörszagú homályából, de a járvány szép lassan a világ minden pontjára elterjedt. Még kis hazánkban is teremtek ilyen brigádok. (például a gyöngyösi Anarchy). Persze azért nem az S.O.D. találta fel a crossover viaszt, hisz a Speak English or Die megjelenése előtt már olyan, albummal rendelkező csapatok vették keményebbre a figurát, mint a D.R.I., a C.O.C., vagy a Suicidal Tendencies. Viszont utána olyan invázió következett, hogy az ember szinte havonta kapta a pofájába a jobbnál jobb crossover vagy éppen crossover/thrash remekműveket. Az aranykor szerintem 1985–1990 közé tehető. Ebben az időszakban született a legtöbb alapmű, olyan csapatoknak köszönhetően, mint az M.O.D., a Cryptic Slaughter, a Cro-Mags, a Crumbsuckers, a Carnivore, a The Accüsed, a Mucky Pup, a Leeway, a Prong, az Excel, a Napalm, vagy a Wehrmacht.

Ez idő tájt ráadásul jó néhány punk és HC banda is bekeményített. Az Exploited 1987-es Death Before Dishonour albuma totál metalos megszólalással van megspékelve, az 1990-ben megjelent The Massacre albumuk pedig már szinte thrash metal! HEHEHE!! De említhetném az Agnostic Front-ot is, amelynek tagjai a ’80-as évek második felében elkezdtek thrash metal bandás pólókban feszíteni, sőt, némelyik még a haját is megnövesztette. HEHE!! Az 1986-os Cause for Alarm és az 1987-es Liberty & Justice anyaguk olyan súlyos thrash-fertőzés jeleit mutatja, hogy még a legjobb vakcina is hatástalan lenne velük szemben.

Na, de elég a történelemből, térjünk rá egyik nagy kedvencemre, a New Jersey-ben alakult Lethal Aggression nevű brigádra! A biográfiával most nem bíbelődöm, ebben Dávid Laci barátom úgyis verhetetlen, hiszen ő még azt is kapásból vágja, hogy a bandák tagjainak mi volt a jele az óvodában. HAHAHA!! Szóval az 1985-ben összeállt Lethal Aggression-nel valamikor 1989-ben kötöttem ismeretséget, amikor hozzám keveredett ez az albumuk egy másolt kazin. Én pedig már az első hallgatáskor bezabáltam, amit műveltek. A félórás, 22 számot rejtő anyag egy totálisan beleszarós, de mégis remekül összeeszkábált crossover rosszalkodás. A srácok pontosan követik az útmutatásokat: rövid nóták, bermuda gatyamadzag feszességű riffek, tornacipőtalp-koptató tempók, rengeteg csordavokál és persze kellő mennyiségű humor. És még gitárszólók is akadnak, amelyek hallatán a profi gityósok szaltózva vetnék magukat a mélybe a George Washington hídról. HEHEHE!!

Én azt szeretem a Lethal Aggression-ben, hogy hallhatóan nem vették magukat komolyan, de mégis megpróbáltak minél változatosabb és színesebb dalokat kirázni a fa…khmmm, akarom mondani, a csuklójukból. Ez a lemez garantáltan jókedvre deríti a hallgatót, még akkor is, ha éppen valami szarság miatt kukába hajítaná az egész napját. Nincs más dolgod, mint elindítani a lejátszót, bontani egy sört, és füstkarikákat fújni a szobádat díszítő posztereken tanyázó fémfigurák arcába.

Ezen anyag után már csak két EP-re futotta az erejükből, majd letették a fegyvert. 2001-ben, a nagy reunion hullámnak köszönhetően ők is előbújtak a barlangjukból, de leginkább csak demókat nyomattak ki. 2009-ben kijött egy Ad Nauseum címmel ellátott fullos album, amelyen az újabb dalok mellé egy 2003-as, a CBGB-ben rögzített koncertfelvételt is feltettek. Szintén 2009-ben egy splittel jelentkeztek, 2015-ben egy demóval, 2016-ban pedig újra bezárták a boltot. A Life Is Hard… 2012-ben újra megjelent, vinyl formátumban, a F.O.A.D. Records jóvoltából, valamint egy válogatás CD-n is kompletten megtalálható. Ez utóbbit az Xtreem Music dobta ki 2007-ben. Nekem ezt a formátumot sikerült beszereznem. Ez a cucc 77 perces, úgyhogy van itt minden, ami szem-fülnek ingere.

A Lethal Aggression egy jó kis csapat volt, akik letették a maguk névjegyét az aranykorszak asztalára. Ja, hogy a zenéről nem sokat írtam? Hát mit is mondhatnék még egy tuti crossover albumról, azon kívül, hogy olyan fejet lengetően fasza szerzemények vannak rajta, amelyek vérrel telítik meg a hallgatók nemi szervét?! Nyomd le a play gombot, és add át magad a zene okozta élvezeteknek! Ha lejárt, akkor pedig indítsd újra! Az ötödik sörnél pedig már úgyis lesz bátorságod kipróbálni, hogy milyen a csilláron lógva hintázni, vagy anyaszült meztelenül kiugrani az ablakon, és pogózni az utcán. Mi csináltunk ilyet is, de akkor még tinédzserek voltunk! HEHEHEHE!!!

About Size 64 Articles
1985 óta metálkodik! 2016 óta a Tales Of The Morbid Butchers Fanzine stábjának tagja. Versek és dalszövegek fabrikálásával, valamint logók tervezésével is foglalkozik. Főállásban több mint 20 éve boncmesterként dolgozik a kalocsai patológián.

2 Comments

  1. 2010-en valahányban elhunyt a nótafájuk..cd-n és LP is megvolt a Life is hard…mára csak a póló maradt de azt 48 évesen is büszkén viselem:)…az Ad Nauseum is erős anyag…minde megtalálható ami a crossover csinnya binnya

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*