„Jött a katonaság, és szépen elfogyott a zenekar”

Beszélgetés Dilk Miklóssal, az egykori Fantom és Lily Marlene együttesek dobosával – 1. rész

Nagyon régóta kutatom a Lily Marlene felvételeket és némi infót a zenekarról. Sz. Attilától kaptam meg az 1993-as Kés a sárban demót, innen indulva jutottam el Dilk Miklóshoz, a csapat egykori dobosához. Felvettem vele a kapcsolatot, és nagyon készségesnek bizonyult. Annyi kérése volt, hogy ne levelezzünk, telefonon viszont szívesen a rendelkezésemre áll. Ebből egy késő esti, három és fél órás beszélgetés lett, számomra rengeteg új infóval és komoly meglepetésekkel. Nem interjúnak készült, nem vagyok újságíró, viszont arra gondoltam, hátha mást is érdekel a sztori. Ennek a beszélgetésnek a leiratát, szerkesztett változatát olvashatjátok.

Szia, Miklós! Nagyon köszönöm, hogy igent mondtál erre a beszélgetésre. Talán kezdjük a legelején: kérlek, mondj egy pár mondatot magadról! Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével, milyen muzsikákkal kezdted és mióta hallgatsz metalt?

1971-ben születtem. Csepeli gyerek vagyok. Volt egy magnóm, amit össze kellett kötni édesapám rádiójával, és így vettem fel mindenféle zenét. Tényleg mindenfélét. Ami jött. Még amolyan keresgélés folyt, de persze ez sem volt tudatos. 1983-ban Nyuszi nevű barátom (Garamvölgyi Attila) AC/DC-kitűzővel a dzsekijén jött szembe velem. A bátyjától kapta, aki motoros társaságba járt. A Back in Black-et már felvettem a rádióból, így amikor megláttam a kitűzőt, mondtam neki, hogy mutasson még ilyen zenéket. Átmentem hozzá, felvettem két AC/DC albumot, de nem volt elég: jött a Judas Priest, az Iron Maiden.

A zenéléssel mikor és hogyan kerültél kapcsolatba?

’85-ben két haverom szólt, hogy zenélni kellene. Ők tanultak hangszeren játszani, gitároztak, én nem. Viszont nem akartam ebből kimaradni, így igent mondtam. Basszusgitáros van? Nincs. Akkor azt vállalom. Szóltak, hogy dobos sincs, az jobban kellene. Jó, akkor dobolok. Ez így ment. A nagymamámtól kértem fakanalakat. Hátul, a háza mögött volt egy kis ház (ott laktunk nyolcéves koromig), ott csörömpöltünk, „zenéltünk”. Ez még nem metal volt. Ezt akkoriban underground (ma inkább „alter”, újhullámos) zenének mondtuk. Az egyik gitárosunk „undergroundos”, a másik Beatles-es volt, én pedig a metal felől érkeztem. Ez az egész produkció Aszfalt néven futott, és már az első lemezcímet is kitaláltuk: Aszalt fasz az aszfalton. Meg is terveztem hozzá a borítót. Szóval minden készen állt, csak a zenekar nem annyira, így, 15 évesen. Hatezer forintért sikerült vennem egy szemét, szar dobot, hogy valami legyen. Akkor ez tényleg még csak szárnypróbálgatás volt.

Aszfalt:

Pataki András – gitár
Nemes László – gitár
Dilk Miklós – dob

Mikor kezdett komollyá válni a dolog?

Később kiderült, hogy az egyik osztálytársamnak, Papp Antinak nemcsak hogy normális gitárja, de torzítója is van, így rögtön elhívtam zenélni. Pataki András mellé szállt be gitározni, plusz hívtam Pásztor Tamást, aki még mindig aktívan muzsikál egy Dio emlékzenekarban (Heavy and Hell), az énekesünk pedig Nyuszi lett. Ez volt az Inkvizítor zenekar.

Inkvizítor:

Nyuszi (Garamvölgyi Attila) – ének
Pataki András – gitár
Papp Antal – gitár
Pásztor Tamás – basszusgitár
Dilk Miklós – dob

Egy házibulis fellépésünk volt ’87 májusában, az egyik osztálytársunk születésnapján. Csak saját dalokat játszottunk. Nem egészen egy évig ment a zenekar. Mellette persze jártunk koncertekre: Pokolgép, Ossian, Stress, Jaguár stb. Rengeteg koncert volt akkoriban Csepelen. ’87 őszén, egy ilyen koncerten egy srác (Vatai Attila) árulta a gitárját. Szóba elegyedtünk. A gitárt végül nem adta el, így átbuszoztam hozzá a hatezer forintos dobcuccommal. Nálam akkor már a Slayer, a Kreator, szóval abszolút thrash metal ment, ő pedig elnyomta a Kreator Tormentor című dalát. Az állam leesett. Végre thrash! Fel is vettem, még ma is megvan valahol.

Visszacuccoltunk a nagymamám háza mögötti kis házba. Attila mondta, hogy vannak zenész haverjai, lehívta őket, és ott zenéltünk, buliztunk. Ők idősebbek voltak nálam, mindenki ’69-es születésű.

Kalocsai György (Kacsa) – ének
Lesku Tamás – gitár
Vatai Attila – gitár
Farkas Norbert – basszusgitár
Dilk Miklós – dob

Csak saját muzsikát játszottunk. Lesku Tomi írta a zenéket: gyors, Kill ’Em All szerű dalokat csináltunk. Nagyon jó volt, hogy végre tényleg igazi thrash metalt nyomunk. Egy srác (Cinu) szólt, hogy ő is lehozza a dobcuccát; összeraktuk a kettőt, és így végre lett két lábdob.

Állandóan a kis házban lógtunk. Egyszer még a nagyapám is átjött, hogy nem igazán tetszik neki ez a nagy bulizás. Lányok, pia, zene… Aztán jött a katonaság, és szépen elfogyott a zenekar. Először Vatai Attila vonult be ’87 novemberében vagy ’88 februárjában. Helyette jött Káli Pál „Juci” (később Womb). Koncertjeink ugyan nem voltak, de baromira élveztem, hogy profi zenészekkel játszhatok, és tudok fejlődni. Farkas Norbi is kikerült a zenekarból, és akkor újra szóltam Pásztor Tamásnak. Úgy rémlik, hogy nem volt basszusgitárosunk, gitárral igyekeztük pótolni. Neve nem volt a formációnak, Lesku Tomi Metal Worm-nak nevezte, amit nem fogadtunk el egységesen, de ő azért így emlegette a zenekart. ’88 májusában aztán Tomi is bevonult, így az egész abbamaradt.

Továbbra is követted a hazai csapatokat?

Folyamatosan jártunk koncertekre. A Beyond nagy kedvencünk volt, persze a Tormentor és a Fantom is nagyon ment. Ezek voltak a favoritjaink, de minden bandát megnéztünk, akik nálunk léptek fel. Akkoriban ugye nem csak pénteken vagy szombaton voltak koncertek. Éppen kihagytam egy bulit az akkori szombathelyi barátnőm miatt, amikor a Fantom bejelentette, hogy kilépett a dobosuk és az énekesük, így új tagokat keresnek.

Amikor visszajöttem Szombathelyről, a többiek mondták, hogy jelentkezzek. Persze eleinte nem akartam. Hogy? Én? Az egyik nagy példaképem volt a csapat. Addig mondták, míg végül felhívtam Csősz Balázst (a Fantom basszusgitárosát). Mondta, hogy persze, menjek, ne foglalkozzak semmivel. A demó megvolt, így ismertem a dalokat, nagyon gyakorolnom sem kellett. A két gitárossal találkoztam a mai Szent Imre téren. Két kérdésük volt, az egyik, hogy mit szólok a Slayer South of Heaven lemezének belassulásához. A másik, hogy szeretem-e a Strypert. Mit szólok ahhoz, hogy Bibliákat dobálnak a koncertjeiken a közönség soraiba? Ezek a kérdések nagyon megmaradtak bennem. Így kerültem a Fantom zenekarba.

Szandrik László – gitár
Tóth Bojtár József – gitár
Csősz Balázs – basszusgitár, ének
Dilk Miklós – dob

Az első koncertünk Csepelen volt. Ez volt az első komoly fellépésem. Nem vittem cineket. Senki nem szólt, hogy vigyek. Amilyen ócska cinjeim voltak, nem is vittem volna. Valaki adott ott kölcsön. Pergőt és lábgépet vittem. Én úgy éreztem, hogy botrányosan szar volt, amit produkáltam, de ők így, 31 évvel a koncert után is azt mondják, hogy rendben volt.

Koncert után lejöttem a színpadról, és aláírásokat osztottam. Az előtte lévő bulin még én voltam a rajongó, most pedig már farmermellényt írtam alá. Elképesztő élmény volt. Nem is értem, miért vettek be. Még mindig az a hatezer forintos szar cuccom volt. Azon nézték meg, hogy mit tudok, és azt mondták, hogy jó lesz. Az első közös koncertünket követően Szandrikot bevitték katonának. Azután legközelebb egy Mantra koncerten találkoztunk, ahová Németh Jenő (a csapat énekes-basszusgitárosa, ex-Womb) miatt mentem. A Fantomot hárman folytattuk.

Így hárman aztán egy kurva nagy bulit csináltunk a Fekete Lyukban. Máig megvan a plakátja (a Fantom-találkozón egy párat ki is osztottunk belőle). A dunaújvárosi Mayhem volt az előzenekarunk.

Ganz Művelődési Ház. Nem is tudtuk, hogy az a Fekete Lyuk, csak amikor mentünk, ott szembesültünk vele. Állat hely, nagyon jól sikerült a koncert. Kár, hogy nem maradt fent róla valami felvétel. Előtte kisírtam a szüleimtől egy rendes dobfelszerelést. Születésnapi ajándék volt a másfél hónappal későbbi, 18. születésnapomra. Nem lehetek elég hálás a szüleimnek, hogy annak ellenére, hogy utálták ezt az egészet, mégis támogattak. Amati dob volt, a Rákóczi úti Triálban vettük harminc-valahány ezer forintért. Egy évvel korábban apám is annyiért vásárolta a Skodáját. Csóró prolik voltunk, hitelből vették meg nekem. Ez nekünk elképesztően nagy pénz volt. Kb. egy próbát csináltunk vele, és utána már a Lyuk-koncert jött. Akkoriban fehér ingben, kifestett arccal játszottunk. Kivéve Bojtit, mert a próbafestés annyira kiakasztotta, hogy mondta, ő inkább nem.

Még akkor, ’88 decemberében volt Debrecenben egy Metal Karácsony elnevezésű rendezvény, ahová bennünket is meghívtak. Nagyon hideg volt, vonattal mentünk le, vittük a cuccokat is. A dunaújvárosi Mayhem zenekarral utaztunk együtt. Csak ott derült ki, hogy elmarad a koncert. Jöhettünk vissza a kutya hidegben. A Mayhem énekesének, taraja volt, le volt borotválva a koponyája, és úgy fázott, hogy egy sálat tekert körbe a fején. Februárban Bojtit is bevitték katonának. Ketten maradtunk. Így lett vége a Fantomnak.

(holnap folytatjuk)