“Ez az album volt a teljesítményünk csúcsa”

Flemming Rönsdorf az Artillery By Inheritance-éről

Ha a ’80-as évek európai thrash metaljának képviselőiről van szó, akkor a dán Artillery-t az elsők között kell említeni. A banda tehetséges zenészekből állt, akikre nagy hatással volt a Bay Area-i mozgalom, vagyis a zenéjük brutális, de megjegyezhető volt. “Hála” akkori kiadójuknak, a Neat Records-nak, a banda nem ért el nagy sikereket, de a rajongók körében kultikus státuszt vívott ki magának. Az alábbi levélváltásban az egykori énekes, Flemming Rönsdorf emlékezett vissza a csapatban töltött éveire, és kiváló harmadik korongjukra, a By Inheritance-re. Az interjút egyúttal a nemrégiben elhunyt Morten Stützer basszusgitáros/gitáros emlékének is ajánljuk.

Habár a Terror Squad-ot már 1986 szeptemberében felvettétek, és októberben a keverés is megtörtént, az album csak 1987 áprilisában került forgalomba. Mi okozta a késedelmet?

A kiadó sok pénzt költött ránk, a Sweet Silence stúdióba vonultunk be, ahová mindenki eljött interjút készíteni, és meghallgatni az anyagot. A Kerrang egyenesen öt csillagot adott nekünk. Úgy tűnt, minden a mi malmunkra hajtja a vizet, ám amikor elkészült a lemez, úgy tűnt, hogy a lemezcégnél elfogyott a lendület. Csak találgathatok, mivel senki nem mondott semmit. Úgy volt, hogy Amerikában és Európában is turnézunk majd, ám ez végül nem jött össze.

Úgy tűnik, a Neat Records nem igazán támogatta a bandát…

Egyáltalán nem. Megszívattak bennünket.

Igaz, hogy a dobosotokat, Carsten Nielsent megkereste a Quorthon (R.I.P.), azzal, hogy nem dobolna-e a Bathory-ban, de ő nemet mondott, mert úgy gondolta, hogy az Artillery-ből nagyobb banda lesz, mint a Bathory-ból?

Akkoriban mindannyian kaptunk ajánlatokat, de hittünk abban, amit csináltunk, ahogy mindenki más is körülöttünk…

Mi történt veletek, miután megjelent a Terror Squad? Feloszlott a banda, vagy csak szünetet tartottatok?

“Hála” a Neat Records-nak, sehol nem lehetett kapni a lemezeinket, még Dániában is csak import példányokat vehetett meg az ember. A terjesztés a nullával volt egyenlő. A csapatban borzasztó volt a hangulat, Jörgen (Sandau, gitáros) le is lépett, és mivel ő volt az egyetlen igazi barátom a bandában, én is kételkedni kezdtem magunkban, és végül szintén távoztam.

Jörgen Sandau mikor és miért hagyta el a bandát?

Ez egy hosszú történet, úgyhogy röviden csak annyit: Jörgennek elege lett a banda másik gitárosából (a nevét most hagyjuk), aki nem bírt rendesen felpörögni, nem gyakorolt otthon, felkészületlenül jött a próbákra, sőt, még a stúdióba is, szóval lényegében ez volt az oka a távozásának.

Egyértelmű döntés volt a részetekről, hogy Morten Stützer (R.I.P.) gitárra váltott, és hogy szereztetek egy új basszerost?

Nekem először nem tetszett az ötlet, de talán Morten volt a legnagyobb tehetség a bandában, és nagyon gyorsan megtanult jól gitározni, úgyhogy bejött a váltás.

Pontosan hogyan került a képbe Peter Thorslund? Milyen zenei múlttal rendelkezett?

Azt kell, mondjam, hogy nem tudom: hirtelen csak ott volt. Próbálkoztunk egy pár másik basszusgitárossal is, de ők nem voltak elég jók. És ha már megkérdezted, először Peter sem volt jó, de hajlandó volt keményen dolgozni, és ez sokat jelentett.

Mikor kezdtetek dolgozni az új dalokon?

Csak az orosz turnéra álltunk megint össze. El kell ismernem, hogy nagyon izgatott, hogy elmehetek Oroszországba, de ami ott történt, az nem volt a terv része.

Hogyan jött össze, hogy lehetőségetek nyílt egy pár orosz fellépésre? És hogyan sikerült maga a turné?

Az volt a turné címe, hogy A következő szovjet megálló. A szervezők szerették volna felmérni a színteret az országban egy pár tapasztalt bandával, és egyenként megkérdeztek bennünket, hogy érdekelne-e a dolog. Akkoriban éppen nem léteztünk mint zenekar, de megegyeztünk abban, hogy erre érdemes lenne összeállnunk (kivéve Jörgent, aki nem akart már velünk játszani).

Mikor és hogyan lett a Roadracer az új kiadótok? Akkoriban más kiadók részéről is volt érdeklődés?

A hosszú vonatúton Oroszországban Morten és én ismét egymásra találtunk zeneileg. Volt egy ötletem egy régi Artillery-dallal kapcsolatban (We Are the Dead), és ezen dolgoztunk. Ebből lett a Don’t Believe, és miután ezzel elkészültünk, nem bírtunk magunkkal, és megszületett még egy dal, a Khomaniac. Tetszettek az új nóták, és megbeszéltük, hogy amikor hazaérünk, stúdióba vonulunk, hogy felvegyük ezt a két számot. Elküldtük őket több lemezkiadónak, és a Roadracer adta a legjobb ajánlatot.

A kiadó ajánlata életmentő volt a banda számára?

Igen, de a leglényegesebb momentum az orosz vonatút volt.

1989. február elsején felvettétek a kétszámos demót a Khomaniac-kel és a Don’t Believe-vel. A Roadracer kért még tőletek új anyagot vagy sem?

A két dal alapján szerződtettek le bennünket, és mi azonnal elkezdtünk dolgozni az új anyagon.

A demó keltett valamiféle várakozást az album megjelenése előtt?

Aki hallotta a dalokat, arra biztatott bennünket, hogy ezen a vonalon haladjunk tovább.

1990 januárjában-februárjában Flemming Rasmussen zenei producerrel együtt bevonultatok a koppenhágai Sweet Silence stúdióba, hogy felvegyétek az új albumot. A kiadó javasolta őt, vagy a ti döntésetek volt, hogy vele dolgoztok?

Már ismertük Flemminget, mert a Metallica a mi próbatermünket használta a Ride the Lightning felvételeinél. Bohóckodtunk a srácokkal, és mivel a Sweet Silence a próbatermünk mellett volt, természetes volt, hogy a stúdióban is együtt lógtunk, amíg a Metallica a felvételeket készítette. Szóval egyértelmű volt a választás.

Akkoriban már nagy névnek számított a Metallica Ride the Lightning-ja és Master of Puppets-e miatt, nem?

Igen. Imádta a munkáját, és rendes fickó is, szóval…

És mi a helyzet a felvételekkel? Jól kijöttetek Flemminggel?

Mire stúdióba bevonultunk, már minden anyag készen volt, és igen, remekül szórakoztunk; mint mondtam, Flemming nagyon rendes fickó volt.

Mit gondolsz, a By Inheritance eltávolodást jelent a Fear of Tomorrow-tól és a Terror Squad-tól dalszerzés, hangzás és felvételek szempontjából?

Nem, nem igazán. Ahogy én látom, ez egy olyan egyenes vonalú fejlődés volt, amihez évek kellettek. Az első két albumon nem folytam bele annyira a szövegírásba, hiszen az anyag nagy része már készen volt, de a By Inheritance-en több lehetőségem adódott arra, hogy megvalósítsam az elképzeléseimet.

Szerinted a By Inheritance-nek, aminek a zenei kiválósága önmagáért beszél, ott a helye a metal legjobb alkotásai között? És ez a legbefogadhatóbb albumotok, amellett, hogy technikailag is a leglenyűgözőbb?

Szerény véleményem szerint ez az album volt a teljesítményünk csúcsa, és sosem tudjuk meg, hová juthattunk volna, ha a lemezcégünk jobban támogat bennünket. Úgy tűnt, hogy mire elkészült az anyag, kifulladtak, ugyanis nem volt promóciós turné vagy ilyesmi.

Jól gondolom, hogy az orosz turnén megihletett benneteket a helyi kultúra, és ezért van az, hogy az albumon elég sok keleties dallam is szerepel?

Ezeknek a nagy része Mortennek köszönhető, és mi nem panaszkodtunk emiatt.

Mit gondolsz arról, hogy minden dalnak saját egyénisége van, így nem egy nagy massza az album, hanem nagyon is változatos?

Ez nagyon tetszett nekem, és mindent megtettem, hogy minden egyes dalba/szövegbe új ötleteket csempésszek.

A dalok nagyon technikásak és komplexek, ugyanakkor nem esnek abba a hibába, hogy öncélúan technikásak…

Valóban megpróbáltuk kevésbé komplikálttá tenni a dalokat, annak érdekében, hogy több embert érhessünk el velük. Viszont a cél így is a thrash volt, elvégre thrasherek vagyunk.

Egyetértesz azzal, hogy ez az album a Megadeth klasszikusával, a Rust in Peace-szel együtt a ‘80-as évek thrash metaljának a csúcsát jelenti?

Ezt nem nekem kell eldöntenem, tudnék még mondani egy pár bandát, akiknek szintén a legmagasabb polcon a helyük. Ám ha az emberek ezt gondolják, én nem fogok vitatkozni velük.

A végeredmény egy fülbemászó, politikus, technikás és hibátlanul előadott anyag lett…

Örülök, hogy ezt mondod, köszönöm! Ahogy korábban említettem, próbáltuk egy kicsit dallamosabbá tenni az anyagot, a politikai töltet pedig annak köszönhető, hogy nem vérről és belekről akartam írni, mert úgy gondoltam, hogy a világ enélkül is éppen elég ijesztő.

Mit gondolsz, a By Inheritance briliáns volta abban gyökerezik, hogy a Stützer testvérek hibátlan játéka és a te éneked egységgé kovácsolja az anyagot?

Nem tudom pontosan, de talán az lehet az oka, hogy már régóta együtt voltunk mint zenekar. Viszont el kell ismernem, hogy időbe tellett, mire megértettem, hogyan alkotnak a Stützer testvérek. A Fear of Tomorrow-hoz már minden készen állt a demó idején (mielőtt beléptem volna a bandába), a Terror Squad pedig közös munka volt, mindenki írt hozzá számokat, majd elmondták, hogyan szeretnék, hogy énekeljem azokat. Csak a By Inheritance-en csinálhattam azt, amit én akartam. Szóval időbe tellett, mire megértettem a zenét; hogy úgy mondjam, együtt fejlődtünk.

Mondhatjuk, hogy a By Inheritance egy politikával átitatott társadalmi kommentárja a felvételek körüli időszaknak?

Igen, mondhatjuk. Ahogy korábban említettem, megnéztem a világot, és a papíron adtam ki a dühömet, vagyis egy lenyomatot adtam a ’80-as évek végéről.

Az album megjelenése után voltak fellépéseitek vagy turnétok? A kiadó segített az album népszerűsítésében?

Egyáltalán nem segítettek, nem tettek semmit!

Van egy 1991-es kalózfelvételem a csapattól, aminek a címe Rotten in Rotterdam, de úgy tűnik, hogy azon nem te énekelsz.

Valóban, azon a turnén nem én énekeltem, mert meguntam, hogy elhanyagol bennünket a lemezcég, és ezért más dolgokba kezdtem.

Sajnos Morten Stützer tavaly elhunyt. Mit szeretnél, hogyan emlékezzenek rá?

Mint egy tehetséges zenészre, aki emellett nagyon rendes fickó is volt.

Flemming, köszönöm a válaszokat! Mivel zárnád ezt az interjút?

Szívesen! Örömmel tölt el, hogy még mindig érdeklünk benneteket. A YouTube-ot nézve vált világossá számomra, hogy annak idején tényleg sokaknak jelentett valamit az, amit csináltunk, és ez jó érzés. Egyébként hozzátenném még, hogy az évek során sok hazugságot hallottam magamról. Szóval, csak hogy tisztázzuk: sosem volt problémám az alkohollal, a drogokkal vagy a törvénnyel. Nem loptam a bandától (vagy mástól), azért hagytam ott a zenekart, mert úgy tűnt számomra, hogy feleslegesen dolgozunk, semmi másért. Szóval ne higgyetek a pletykáknak!