Destruction: Eternal Devastation (1986)

Destruction. 1982-ben alakultak az NSZK Baden-Württemberg tartományában. A három alapító tag Marcel Schirmer (művésznevén Schmier) – basszusgitár/ének, Mike Sifringer – gitárok és Tommy Sandmann – dobok. Eleinte Knight of Demon-ként próbáltak érvényesülni, de még az indulás évében felvették azóta is jól csengő nevüket.

Számomra ők a legjobb német thrash-csapat a négy nagy teuton cséphadaró közül. A Kreatort is kedvelem, de a Sodom és a Tankard sosem tudott igazán közel férkőzni hozzám, kivéve talán az utóbbi banda Zombie Attack című debütjét. Ma is tökéletes állapotban van a röviddel megjelenése után a Music Box-ban vásárolt Eternal Devastation LP-m, amely gyűjteményem egyik becses darabja. Már a borító is lenyűgözött, amikor először megláttam. Sebastian Krüger dicséretre méltó festménye mindent elmond a koromfekete korongba metszett brutalitásról a nagyváros fölé kerekedő tornádóval, amelyet a három göndör fürtös thrasher gerjeszt a forgószél koronájában. És bizony, a CD booklet nem adja vissza azt a semmihez nem hasonlító érzést, amikor kézbe veszem az 1986-ban préselt mikrobarázdás hanghordozót.

De lássuk a zenét!

Síron túli hangokkal indul a Destruction második nagylemeze, hangzásvilágában egy kicsit előrevetítve az egy évvel később megjelenő Mad Butcher EP hangulatát. Egy perc múltán a Schmier basszusgitárján kicsiholt, egyre mélyebbre húzó hangok tesznek pontot a Curse the Gods bevezetőjének végére, és a germán trió belecsap a lecsóba! A hangfalakból kiáradva húsig hatoló, pengeéles, vaskos gitárok hasítják ketté a szobát. Szerintem a ’80-as évekbeli Destruction legállatabb hangzását sikerült Manfred Neuner hangmérnök/producernek kihoznia a stúdióban. A középtempót jellegzetes csapkodással váltogató nóta kellő hangerőn hallgatva szinte leszakítja a fejet. Mike gitárja jellegzetesen szólal meg, stílusa azonnal felismerhető. Legalább annyira védjegye a zenekarnak, mint Schmier acsarkodó, agresszívan fröcsögő hangja. Középtájon a remek hangulatú gitárszólót normál gyorsaságú alapokra helyezik, de aztán egy tempóváltást követően a refrén után bárdistánk irgalmatlanul odacsap! Micsoda szóló! Az istenek átkozhatják a napot, amikor ezeket a fickókat engedték kibújni a pokol bugyraiból.

Zavaros játékok kezdődnek egy veszélyes világban. A Confound Games-ben Schmier a verzék minden sorának végén a rá jellemző, magasra vitt sikolyszerű hanggal ejti ki az utolsó szót.

Érzékektől mentes élet köszönt be a thrash-mércével szinte epikus hosszúságúra nyúló, hat percet is meghaladó Life Without Sense-ben. És micsoda hat perc az! A zene remekül adja vissza a társadalomból kitaszított egyén drámáját. Az ének a refrénben egyre hisztérikusabb, Mike gitárszólója a végkifejletben pedig nemhogy ötletes, hanem egyenesen zseniális.

A United by Hatred nótát megadallamos gitárharmóniák foglalják keretes szerkezetbe, amely sokat dob a kezdet és a vég közti szélsebes száguldáson. Helyenként a Slayer hatását is érzem, de ez inkább kellemes benyomás, mint zavaró tényező.

A High Roller Records 2018-as újrakiadott CD sorozata a klasszikus korszakból. A gerincek összerakva kiadják a zenekarra jellemző koponyát.

Az Eternal Ban szintén a cséplőgép erejével tarol le mindent, ami útjába kerül. Kerry King és Jeff Hanneman (R.I.P.) szelleme itt is kiszabadul a palackból.

A közelgő pusztítás vízióját vetíti elénk az instrumentális Upcoming Devastation. A hangszeres szekció jutalomjátékában Schmier basszusgitárja és Tommy lehengerlő dobolása kiválóan dolgozik Mike gitárfutamai alá.

Albumzárásként ismét egy terjedelmesebb, „epikus” thrash szerzeményt tálalnak germán barátaink. A nyitány klasszikus zenei műveltségről árulkodik, hiszen akár valamelyik nagy barokk zeneszerző is írhatta volna. Csodálatos! Ám ami ezután vár ránk, az maga a tisztítótűz! A Confused Mind címével ellentétben a srácok elméje bizonyosan nem zavarodott, mert olyan precizitással döngölnek a talajba, hogy onnan csak a katasztrófavédelem tud kioperálni. A nótavégi, súlyosan belassuló rész fokozatos lekeverése és a drámai módon alájátszott, nyálát csorgató őrült, aki fenevadként támad a gyanútlan, kétségbeesetten sikoltó nőre, kimeríti a horror fogalmát.

A Destruction második teljes értékű támadása viszonylag rövid, de tölteléknótáktól mentes, kegyetlen daráló. Úgy vélem, megegyezhet a véleményünk abban, hogy ez a bő 35 percet felölelő muzsika a thrash metal egyik alappillére, nem csupán a német színtéren, hanem egyetemesen is.

Nálam abszolút 100%!

A cikk szerzője: John Quail 31 további cikk
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*